Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

References to this case

Share

Highlight in text

Go

C-274/10. sz. ügy

Európai Bizottság

kontra

Magyar Köztársaság

„Tagállami kötelezettségszegés – Adózás – Héa – 2006/112/EK irányelv – Levonási jog – Gyakorlási módok – 183. cikk – A héakülönbözet visszatérítését csak akkor megengedő nemzeti szabályozás, ha az meghaladja a még ki nem fizetett ügyleteket terhelő előzetesen felszámított adó összegét”

Az ítélet összefoglalása

Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáadottértékadó-rendszer – Az előzetesen felszámított adó levonása – Többlet-visszatérítés

(2006/112 tanácsi irányelv, 183. cikk)

Nem teljesíti a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112 irányelvből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amely arra kötelezi azokat az adóalanyokat, akiknek az adóbevallásában valamely adómegállapítási időszakban az ezen irányelv 183. cikke értelmében különbözete van, hogy a különbözetet vagy annak egy részét átvigyék a következő adómegállapítási időszakra, hacsak az adóalany meg nem fizette a szállítójának az adott vásárlás teljes összegét, mivel e kötelezettség miatt egyes adóalanyok, akiknek az adóbevallásában rendszeresen szerepel különbözet, kénytelenek lehetnek az ilyen különbözetet több mint egy alkalommal átvinni a következő adómegállapítási időszakra.

Ugyanis a 2006/112 irányelv által létrehozott rendszer szerint a hozzáadottértékadó-fizetési kötelezettség, valamint a levonási jog keletkezése és gyakorlása főszabály szerint nem függ attól, hogy az ügylet fejében járó, hozzáadottérték-adót tartalmazó ellenértéket már megfizették-e, vagy sem. Ezenkívül ugyanezen irányelv szerint csak az ezen irányelvben kifejezetten nevesített különleges esetekben függ attól a levonási jog, hogy a levonható adó alapjául szolgáló ügylet fejében járó ellenértéket már megfizették. Ezeket a különleges eseteket nem számítva, e levonási jog e feltételtől függetlenül létezik. Márpedig az, hogy az említett feltételhez kötik a levonható hozzáadottértékadó-különbözet visszatérítését, amely tulajdonképpen az említett jog keletkezését kísérő szakasz, ugyanúgy befolyásolhatja a levonási jogot, mintha ugyanezt a feltételt e jog keletkezésére alkalmaznák. Ezért ez megkérdőjelezheti az említett levonási jog hatékony érvényesülését. Következésképpen a levonható hozzáadottérték-adó alapjául szolgáló ügylet fejében járó ellenérték megfizetettségére vonatkozó feltétel nem minősülhet olyan szabálynak, amelyet a 2006/112 irányelv 183. cikke értelmében a tagállamok a levonható adókülönbözet visszatérítésére meghatározhatnak.

(vö. 48., 52., 53., 56. pont és a rendelkező rész)







A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2011. július 28.(*)

„Tagállami kötelezettségszegés – Adózás – HÉA – 2006/112/EK irányelv – Levonási jog – Gyakorlási módok – 183. cikk – A HÉA-különbözet visszatérítését csak akkor megengedő nemzeti szabályozás, ha az meghaladja a még ki nem fizetett ügyleteket terhelő előzetesen felszámított adó összegét”

A C-274/10. sz. ügyben,

az EUMSZ 258. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2010. június 1-jén

az Európai Bizottság (képviselik: D. Triantafyllou, Simon B. és Talabér-Ritz K., meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

a Magyar Köztársaság (képviselik: Fehér M., Szíjjártó K. és Koós G., meghatalmazotti minőségben, segítőjük: Magony K. szakértő)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, D. Šváby, R. Silva de Lapuerta, Juhász E. és T. von Danwitz (előadó) bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. április 14-i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2011. május 26-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Keresetlevelében az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a Magyar Köztársaság,

–        mivel arra kötelezi azokat az adóalanyokat, akiknek az adóbevallásában valamely adómegállapítási időszakban a közös hozzáadottértékadó–rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL L 347., 1. o.) 183. cikke értelmében „különbözete” van, hogy a különbözetet vagy annak egy részét átvigyék a következő adómegállapítási időszakra, hacsak az adóalany meg nem fizette a szállítójának az adott vásárlás teljes összegét, és

–        mivel e kötelezettség miatt egyes adóalanyok, akiknek az adóbevallásában rendszeresen szerepel „különbözet”, kénytelenek lehetnek az ilyen különbözetet több mint egy alkalommal átvinni a következő adómegállapítási időszakra,

nem teljesítette a 2006/112 irányelvből eredő kötelezettségeit.

 Jogi háttér

 Az uniós szabályozás

2        A 2006/112 irányelv 62. cikke értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

1.      »adóztatandó tényállás« az az esemény, amely bekövetkezésekor az adófizetési kötelezettség keletkezésének törvényes feltételei megvalósulnak;

2.      »az adófizetési kötelezettség« azon időpontban keletkezik, amikor az adóhatóság törvény alapján jogosulttá válik, hogy az adófizetésre kötelezett személlyel szemben az adót követelje, függetlenül attól, hogy a tényleges megfizetés időben később is történhet.”

3        Ezen irányelv 63. cikke szerint az adóztatandó tényállás akkor valósul meg és az adófizetési kötelezettség abban az időpontban keletkezik, amikor a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítése megtörténik.

4        Az említett irányelv 66. cikke kimondja:

„A 63., 64. és 65. cikktől eltérve, a tagállamok előírhatják, hogy az adófizetési kötelezettség – egyes ügyletekre vagy az adóalanyok meghatározott csoportjaira vonatkozóan – a következő időpontok egyikében keletkezzen:

a)      legkésőbb a számla kibocsátásának időpontjában;

b)      legkésőbb az ellenérték átvételének időpontjában;

[...]”

5        A 2006/112 irányelv 90. cikke így rendelkezik:

(„1)      Elállás, a teljesítés meghiúsulása, teljes vagy részleges nemfizetés, illetve az értékesítés bekövetkezte utáni árengedmény esetén az adóalapot a tagállamok által meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben csökkenteni kell.

(2)      A tagállamok a teljes vagy részleges nemfizetés esetén eltérhetnek az (1) bekezdéstől.”

6        A 2006/112 irányelv „Adólevonás” címet viselő X. címe alatt található, „Az adólevonási jog keletkezése és hatálya” címet viselő 1. fejezetében szereplő 167. cikke értelmében „[a]z adólevonás joga abban az időpontban keletkezik, amikor a levonható adó megfizetési kötelezettsége keletkezik”.

7        A 2006/112 irányelv módosításáról szóló, 2010. július 13-i 2010/45/EU tanácsi irányelv (HL L 189., 1. o.) elfogadásával, amelynek az átültetési határideje 2012. december 31., a 2006/112 irányelv kiegészült a 167a. cikkel, amelynek (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Egy választható rendszer keretében a tagállamok előírhatják, hogy azon adóalany adólevonási jogának érvényesítését, akinek kizárólag a 66. cikk b) pontjával összhangban keletkezik [hozzáadottértékadó (a továbbiakban: HÉA)]-fizetési kötelezettsége, addig az időpontig kell halasztani, ameddig a számára értékesített termék vagy nyújtott szolgáltatás utáni [HÉÁ-t] a részére terméket értékesítő vagy a szolgáltatást nyújtó számára ki nem fizette.”

8        A 2006/112 irányelv 168. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az adóalany, amennyiben a termékeket és szolgáltatásokat az adóköteles tevékenységének folytatása szerinti tagállamban adóköteles tevékenységéhez használja fel, jogosult az általa fizetendő adó összegéből levonni a következő összegeket:

a)      a részére más adóalany által teljesített vagy teljesítendő termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás után az ebben a tagállamban fizetendő vagy megfizetett HÉÁ-t;

[...]”

9        A 2006/112 irányelv X. címének „Az adólevonási jog gyakorlásának szabályai” címet viselő 4. fejezetében található 178. cikke kimondja:

„Az adóalanynak adólevonási joga gyakorlásához az alábbi feltételeket kell teljesítenie:

a)      a 168. cikk a) pontjában említett, termékértékesítéshez vagy szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó adólevonáshoz a 220–236., valamint a 238., 239. és 240. cikknek megfelelően kiállított számlával kell rendelkeznie;

[...]”

10      Az említett irányelv 179. cikke előírja:

„Az adó levonását az adóalany összesítve végzi, úgy, hogy az adott adómegállapítási időszakban fizetendő összes adó összegéből levonja azt a HÉA-összeget, amelyre nézve ugyanazon időszak alatt keletkezett adólevonási joga, amelyet a 178. cikk értelmében gyakorol.

A tagállamok azonban megkövetelhetik, hogy a 12. cikkben említett eseti ügyleteket lebonyolító adóalanyok adólevonási jogukat csak az értékesítés időpontjában gyakorolják.”

11      A 2006/112 irányelv 183. cikke értelmében, amelynek szövege lényegében megegyezik a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o., a továbbiakban: hatodik irányelv) 18. cikkének (4) bekezdésével:

„Amennyiben a levonások összege meghaladja az adómegállapítási időszakban fizetendő HÉA összegét, a tagállamok engedélyezhetik a különbözet következő időszakra történő átvitelét vagy az általuk meghatározott szabályok szerinti visszatérítését.

Az egyes tagállamok azonban úgy is rendelkezhetnek, hogy a csekély összegű különbözetet sem átvinni, sem visszatéríteni nem lehet.”

12      A 2006/112 irányelv X. címének „Az adólevonások korrekciója” címet viselő 5. fejezetében szereplő 184. cikke kimondja:

„Az eredeti adólevonást korrigálni kell, ha az több vagy kevesebb, mint amelyre az adóalany jogosult volt.”

13      Az említett irányelv ugyanezen fejezetében szereplő 185. cikk értelmében:

„(1)      Korrekcióra különösen akkor kerül sor, ha az adólevonás összegének meghatározásakor figyelembe vett tényezők a HÉA-bevallás benyújtása után módosultak, többek között meghiúsult beszerzések vagy kapott árengedmények esetén.

(2)      Az (1) bekezdéstől eltérve nem kerülhet sor korrekcióra részben vagy egészben kifizetetlen ügyletek esetében, a termék megfelelően bizonyított vagy igazolt megsemmisülése, elvesztése vagy ellopása esetében, valamint a 16. cikkben említett kis értékű ajándékok és minták céljára felhasznált termék esetében.

Részben vagy egészben kifizetetlen ügyletek és lopás esetében azonban a tagállamok megkövetelhetik a korrekciót.”

 A nemzeti szabályozás

14      Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Magyar Közlöny 2007/155. (XI. 16.), a továbbiakban: Áfatv.) 55. §-ának (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„Az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkezése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul (a továbbiakban: teljesítés).”

15      Az Áfatv. 56. §-a értelmében „[a] fizetendő adót – ha e törvény másként nem rendelkezik – a teljesítéskor kell megállapítani”.

16      Az említett törvény 119. §-ának (1) bekezdése előírja:

„Az adólevonási jog akkor keletkezik – ha e törvény másként nem rendelkezik –, amikor az előzetesen felszámított adónak (120. §) megfelelő fizetendő adót meg kell állapítani.”

17      Az Áfatv. 131. §-a a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A belföldön nyilvántartásba vett adóalany az adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó együttes összegét csökkentheti az ugyanezen vagy korábbi adómegállapítási időszakban (időszakokban) keletkezett levonható előzetesen felszámított adó összegével.

(2)      Ha az (1) bekezdés szerint megállapított különbözet előjele negatív, a különbözetet a belföldön nyilvántartásba vett adóalany

a)      a soron következő adómegállapítási időszakban veheti figyelembe úgy, mint az akkori adómegállapítási időszakban az (1) bekezdés szerint megállapított fizetendő adó együttes összegét csökkentő tételt, illetőleg

b)      a 186. §-ban meghatározott feltételek szerint és módon az állami adóhatóságtól visszaigényelheti.”

18      E törvény 186. §-a kimondja:

„(1)      A 131. § (1) bekezdése szerint megállapított negatív előjelű különbözetnek – a (2) bekezdés szerint korrigált – összege legkorábban az [adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben] meghatározott esedékességtől kezdődően igényelhető vissza, ha

a)      azt a 184. § szerinti bevallás benyújtásával egyidejűleg a belföldön nyilvántartásba vett adóalany az állami adóhatóságtól kérelmezi;

[...]

(2)      Abban az esetben, ha az (1) bekezdés a) pontja szerint eljáró, belföldön nyilvántartásba vett adóalany az adó áthárítására jogalapot teremtő ügylet fejében járó ellenérték adót is tartalmazó összegét az (1) bekezdésben említett esedékességig maradéktalanul nem téríti meg, vagy tartozása egészében más módon nem szűnik meg addig, a 131. § (1) bekezdése szerint megállapított negatív előjelű különbözet abszolút értékben kifejezett összegét – legfeljebb annak erejéig – csökkentenie kell az erre az ügyletre jutó levonható előzetesen felszámított adó teljes összegével.

(3)      Arra az összegre, amely a (2) bekezdés szerint a 131. § (1) bekezdése szerint megállapított negatív előjelű különbözet abszolút értékben kifejezett összegét – legfeljebb annak erejéig – csökkenti, a 131. § (2) bekezdésének a) pontja alkalmazandó. [...]”

19      Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 37. §-ának (1) bekezdéséből kitűnően az említett esedékesség az adófizetési határidő lejárta:

„Az adót e törvény mellékletében vagy törvényben előírt időpontban (esedékesség) […] kell megfizetni […]”.

20      E törvény II. melléklete I. része 2. pontja a) alpontjának értelmében:

„Az [ÁFA] fizetésére kötelezett adóalany az [ÁFA] nettó, elszámolandó összegét

–        ha havonta tesz adóbevallást

a tárgyhót követő hó 20. napjáig,

–        ha negyedévente tesz adóbevallást

a negyedévet követő hó 20. napjáig,

–        ha évente tesz adóbevallást

az adóévet követő év február 25-éig

fizeti meg, illetőleg ettől az időponttól igényelheti vissza.”

 A pert megelőző eljárás

21      A Bizottság, mivel úgy ítélte meg, hogy az a nemzeti szabályozás, amely arra kötelezi azokat az adóalanyokat, akiknek a 2006/112 irányelv 183. cikke értelmében „különbözete” van, hogy a különbözetet átvigyék a következő adómegállapítási időszakra annyiban, amennyiben e különbözet olyan ügyletekből eredő előzetesen felszámított HÉA-összeget tartalmaz, amelyek vonatkozásában az érintett adóalany még nem fizette meg az ellenértéket, sérti az említett irányelvet, az EK 226. cikk szerinti eljárás megindításáról határozott, és 2007. március 21-én felszólító levelet küldött a Magyar Köztársaságnak.

22      Az említett tagállam e felszólításra 2007. május 30-án kelt levelével válaszolt, amelyben vitatta az uniós jog megsértését.

23      A Bizottság, mivel e választ követően továbbra is úgy vélte, hogy a Magyar Köztársaság nem teljesítette a 2006/112 irányelvből eredő kötelezettségeit, 2009. október 8-án indokolással ellátott véleményt adott ki, amelyben e tagállamot felszólította, hogy a kézhezvételtől számított két hónapon belül tegye meg az abban foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

24      Mivel a Magyar Köztársaság az indokolással ellátott véleményre 2009. december 16-i levelében válaszolva arra hivatkozott, hogy nem sértette meg az uniós jogot, a Bizottság a jelen kereset benyújtása mellett döntött.

 A keresetről

 A felek érvei

25      A Bizottság előadja, hogy az Áfatv. 186. §-ának (2) bekezdése az uniós jogba ütközik, mivel kizárja a fizetendő HÉÁ-ból levonható előzetesen felszámított HÉA különbözetének visszatérítését, amennyiben az előzetesen felszámított HÉA olyan ügyletekből ered, amelyek HÉÁ-t is tartalmazó ellenértékét még nem fizették meg.

26      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a HÉA megfizetésének kötelezettsége a 2006/112 irányelv 62. és 63. cikke szerint a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontjában keletkezik függetlenül attól, hogy az érintett ügylet fejében járó ellenértéket megfizették-e, vagy sem. A terméket értékesítő vagy a szolgáltatást nyújtó adóalanynak tehát akkor is meg kell fizetnie az állami költségvetés felé a HÉÁ-t, ha ügyfelei az adómegállapítási időszak végéig azt nem fizették ki. Mivel ilyen esetben az Áfatv. 186. §-ának (2) bekezdése értelmében az érintett ügylet utáni HÉÁ-t az ügyfél nem igényelheti vissza, megbomlik a HÉA-rendszer egyensúlya.

27      A Bizottság úgy véli, hogy a levonható HÉA-különbözet visszatartása terhet jelent az érintett gazdasági szereplőkre nézve, mivel a visszatérítést igénylő adóalany követelése állam általi kiegyenlítésének elhalasztása időlegesen csökkenti a visszaigénylő adóalany rendelkezésére álló anyagi javak értékét, ami többek között csökkenti a likviditását is.

28      A Bizottság ezenkívül hangsúlyozza, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás nem korlátozza az időben a HÉA-különbözet átvitelét, azaz lehetővé teszi akár azt is, hogy az ilyen többletet az adóalanynak több alkalommal is tovább kelljen görgetnie. Márpedig a 2006/112 irányelv 183. cikke első bekezdésének szövegéből következően a különbözetet legkésőbb a keletkezését követő második adómegállapítási időszakban vissza kell téríteni.

29      A Bizottság azt is állítja, hogy e cikk pusztán azt írja elő, hogy a tagállamok meghatározhatják a levonható HÉA-különbözet visszatérítésére vonatkozó eljárási szabályokat annak érdekében, hogy azok megfelelően illeszkedjenek közigazgatási eljárási szabályrendszerükbe. Ezzel szemben e cikk nem engedi, hogy anyagi jogi feltételekkel korlátozzák a visszatérítést. Márpedig a szóban forgó nemzeti szabályozás nem alaki szabályokat ír elő, hanem a HÉA visszatérítésére anyagi jogi korlátokat állapít meg.

30      A Magyar Köztársaság úgy véli, hogy az Áfatv. 186. §-ának (2) bekezdésében előírt, a levonható HÉA-különbözet visszaigényelhetőségével kapcsolatos feltétel, azaz hogy meg kell fizetni a levonható HÉA alapjául szolgáló ügylet fejében járó ellenértéket, sem az adósemlegesség elvét, sem pedig a 2006/112 irányelv 183. cikkét nem sérti, amely szándékoltan rendeli tagállami hatáskörbe a visszatérítés feltételeinek megalkotását.

31      E tagállam úgy érvel, hogy a levonható HÉA-különbözet visszafizetésének az Áfatv. 186. §-ának (2) bekezdéséből következő elhalasztása nem jelent – az adósemlegesség elvét sértő – terhet az adóalany számára. A „HÉA-teher” alatt ugyanis csak a végleges teher értendő, amikor is az adóalanynak – anélkül, hogy levonásba helyezhetné – viselnie kell a HÉÁ-t. Ellenben a HÉA átmeneti viselése pusztán olyan likviditási, finanszírozási jellegű terhet jelent, amely csak ideiglenesen érinti a kérdéses gazdasági szereplő pénzügyi helyzetét, és nem ellentétes az adósemlegesség elvével. A Magyar Köztársaság e tekintetben hangsúlyozza, hogy a közös HÉA-rendszer olyan szabályokat tartalmaz, amelyek ideiglenesen az adóalanyra hárítják ezen adó viselésének terhét.

32      Továbbá e tagállam szerint a szóban forgó visszatérítéssel szemben támasztott feltétel nem jelent pénzügyi kockázatot az adóalany számára, mivel még nem fizette ki a tartozását. Úgy véli, hogy a terhet valójában kizárólag az értékesítő viseli, és e teher az uniós jogból, különösen a 2006/112 irányelv 62. és 63. cikkéből következik. Mivel e teher összeegyeztethető az adósemlegesség elvével, a vitatott nemzeti szabályozásból eredően a termék megszerzőjére, illetve a szolgáltatás igénybevevőjére háruló állítólagos teher nem tekinthető elfogadhatatlannak.

33      E tagállam szerint az említett nemzeti szabályozás a termék megszerzője, illetve a szolgáltatás igénybevevője oldalán keletkező előnyt hivatott ellensúlyozni, aki – hogy ezáltal likviditási helyzete pozitívan változzon, illetve különösen, hogy szállítóit kifizesse – olyan ügylet után járó adót igényelhetne vissza, amelyet még nem fizetett meg, vagy esetleg soha nem is fog megfizetni. Viszont a Bizottság felfogása szerint az állam a költségvetését terhelő ingyenes kölcsönhöz juttatná az adóalanyokat, különösen abban az esetben, ha az értékesítő bevallási időszaka hosszabb, mint a vevőé.

34      Továbbá e tagállam szerint az adósemlegesség elvének bizottsági értelmezése indokolatlanul leszűkíti a 2006/112 irányelv 183. cikkében a tagállamoknak biztosított mozgástér terjedelmét, és e cikket gyakorlatilag kiüresíti.

35      Emellett a Magyar Köztársaság úgy érvel, hogy szabályozása nem kérdőjelezi meg az adóalanynak azon lehetőségét, hogy a HÉA teljes összegét ésszerű időn belül likvid eszközök formájában visszakapja, feltéve hogy a felek az ügylet kifizetése tekintetében ilyen határidőben állapodtak meg. A Magyar Köztársaság szerint a Bíróság elismerte, hogy a levonható HÉA-különbözet visszatérítési határidejének meghatározására a tagállamoknak van némi mozgásszabadsága.

36      Azzal kapcsolatban, hogy nincs időbeli korlátja a HÉA-különbözet következő adómegállapítási időszakra történő átvitelének, a Magyar Köztársaság úgy érvel, hogy sem a 2006/112 irányelv szövegében, sem annak preambulumában nincs arra való utalás, hogy a HÉA-különbözetet csak egy alkalommal lehet továbbvinni a következő adómegállapítási időszakra. Továbbá szerinte a vitatott szabályozásban foglalt megfizetettségre vonatkozó feltétel teljesülése az érintett adóalany saját döntésétől függ.

 A Bíróság álláspontja

37      A Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy a Magyar Köztársaság – mivel kizárja a visszatérítést abban az esetben, ha az adóalany a levonható HÉA alapjául szolgáló ügylet fejében járó, HÉÁ–t is tartalmazó ellenértéket még nem fizette meg – túltrejeszkedett annak a mozgástérnek a keretein, amellyel a tagállamok a 2006/112 irányelv 183. cikke alapján rendelkeznek.

38      E 183. cikk azt írja elő, hogy amennyiben a levonások összege meghaladja az adómegállapítási időszakban fizetendő HÉA összegét, a tagállamok engedélyezhetik a különbözet következő időszakra történő átvitelét vagy az általuk meghatározott szabályok szerinti visszatérítését.

39      E cikk szövegéből és különösen „az általuk meghatározott szabályok szerinti” fordulatból következik, hogy a tagállamok rendelkeznek bizonyos mozgástérrel a HÉA-különbözet visszatérítési szabályainak meghatározása során (lásd a C-78/00. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2001. október 25-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-8195. o.] 32. pontját, a C-25/07. sz. Sosnowska-ügyben 2008. július 10-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-5129. o.] 17. pontját, valamint a C-107/10. sz. Enel Maritsa Iztok 3 ügyben 2011. május 12-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 33. és 64. pontját).

40      Ugyanakkor e körülményből nem vonható le olyan következtetés, hogy a 2006/112 irányelv 183. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a HÉA-különbözet visszatérítésének tagállamok által rögzített szabályai mentesülnek az uniós jogon alapuló mindennemű számonkérés alól (lásd ebben az értelemben a C-472/08. sz. Alstom Power Hydro ügyben 2010. január 21-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 15. pontját és a fent hivatkozott Enel Maritsa Iztok 3 ügyben hozott ítélet 28. pontját).

41      Ugyanis vizsgálni kell, hogy a 2006/112 irányelv 183. cikke – a HÉA rendszerére és az e területet szabályozó általános elvekre tekintettel értelmezve – mennyiben tartalmaz különös szabályokat, amelyeket a tagállamoknak a HÉA-különbözet visszatérítéséhez való jog végrehajtása során be kell tartaniuk (lásd a fent hivatkozott Enel Maritsa Iztok 3 ügyben hozott ítélet 30. pontját).

42      Ezzel kapcsolatban elsősorban meg kell állapítani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az adóalanyok azon joga, hogy az általuk fizetendő HÉÁ-ból levonják az általuk beszerzett árukat és igénybe vett szolgáltatásokat terhelő előzetesen felszámított adót, az uniós szabályozás által bevezetett közös HÉA-rendszer egyik alapelvét képezi (lásd különösen a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 28. pontját, a fent hivatkozott Sosnowska-ügyben hozott ítélet 14. pontját, valamint a fent hivatkozott Enel Maritsa Iztok 3 ügyben hozott ítélet 31. pontját).

43      Amint a Bíróság már többször hangsúlyozta: az adólevonási jog a HÉA mechanizmusának szerves részét képezi, és főszabály szerint nem korlátozható. Különösen pedig e jog a beszerzési ügyleteket terhelő előzetesen felszámított adó teljes összege tekintetében közvetlenül érvényesül (lásd különösen a C-62/93. sz. BP Soupergaz ügyben 1995. július 6-án hozott ítélet [EBHT 1995., I-1883. o.] 18. pontját, a C-392/09. sz. Uszodaépítő-ügyben 2010. szeptember 30-án hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 34. pontját, valamint a fent hivatkozott Enel Maritsa Iztok 3 ügyben hozott ítélet 32. pontját).

44      Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy az adólevonási jog fennállása a 2006/112 irányelv – „Az adólevonási jog keletkezése és hatálya” címet viselő fejezetében szereplő – 167–172. cikke alá tartozik, míg ezen irányelv 178–183. cikke vonatkozik az adólevonási jog gyakorlásának tulajdonképpeni szabályaira (lásd ebben az értelemben a C-338/98. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2001. november 8-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-8265. o.] 71. pontját és a C-152/02. sz. Terra Baubedarf-Handel ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-5583. o.) 30. pontját).

45      Azon lehetőséggel kapcsolatban, hogy a 2006/112 irányelv 183. cikke alapján a tagállamok előírhatják a HÉA-különbözet következő időszakra történő átvitelét vagy visszatérítését, a Bíróság megállapította, hogy a tagállamok által e tekintetben előírt szabályok nem sérthetik az adósemlegesség elvét azáltal, hogy ezen adót teljesen vagy részben az adóalanyra terhelik. Különösen pedig e szabályoknak lehetővé kell tenniük az adóalany számára, hogy megfelelő feltételek mellett az e HÉA-különbözetből származó teljes követelését visszakapja, ami magában foglalja, hogy a visszatérítésnek ésszerű határidőn belül, pénzbeli kifizetés útján vagy ezzel egyenértékű módon kell megtörténnie, és a visszatérítés elfogadott módja semmiképpen nem jelenthet az adóalany számára pénzügyi kockázatot (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 33–34. pontját, a fent hivatkozott Sosnowska-ügyben hozott ítélet 17. pontját, valamint a fent hivatkozott Enel Maritsa Iztok 3 ügyben hozott ítélet 33. és 64. pontját).

46      Harmadsorban pedig azzal kapcsolatban, hogy mennyiben van jelentősége a 2006/112 irányelv által létrehozott rendszerben a HÉÁ-val terhelt ügyletek kifizetésének, meg kell állapítani, hogy ezen irányelv 63. cikke szerint a HÉA-fizetési kötelezettség abban az időpontban keletkezik, amikor a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítése megtörténik, vagyis amikor a szóban forgó ügyletet teljesítik, függetlenül attól, hogy az ezen ügylet fejében járó ellenértéket kifizették-e, vagy sem. Ezért a terméket értékesítő vagy a szolgáltatást nyújtó adóalanynak akkor is meg kell fizetnie a HÉÁ-t az állami költségvetés felé, ha ügyfelétől még nem kapta meg a teljesített ügylet ellenértékét.

47      Hasonlóképpen a 2006/112 irányelv 167. cikke úgy rendelkezik, hogy az adólevonás joga abban az időpontban keletkezik, amikor a levonható adó megfizetési kötelezettsége keletkezik, amely helyzet az említett 63. cikk szerint akkor áll elő, ha az ügyletet teljesítették, függetlenül attól, hogy sor került-e az ezen ügylet fejében járó ellenérték megfizetésére. Ezenkívül ezen irányelv 168. cikkének a) pontja kifejezetten úgy szól, hogy az adóalanyt megillető, az előzetesen felszámított adó levonásához való jog nemcsak a megfizetett HÉÁ-ra, hanem a fizetendő HÉÁ-ra is kiterjed. Az említett irányelv 179. cikkének szövegéből pedig az is kiderül, hogy a levonási jogot főszabály szerint úgy kell gyakorolni, hogy az adott adómegállapítási időszakban fizetendő összes adó összegéből le kell vonni azt a HÉA-összeget, amelyre nézve ugyanazon időszak alatt keletkezett az adólevonási jog (lásd ebben az értelemben a C-95/07. és C-96/07. sz. Ecotrade egyesített ügyekben 2008. május 8-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-3457. o.] 41. pontját).

48      Ebből következik, hogy a 2006/112 irányelv által létrehozott rendszer szerint a HÉA-fizetési kötelezettség, valamint a levonási jog keletkezése és gyakorlása főszabály szerint nem függ attól, hogy az ügylet fejében járó, HÉÁ-t tartalmazó ellenértéket már megfizették-e, vagy sem.

49      Ezt az elemzést megerősítik ezen irányelv más rendelkezései is, melyek szerint az ellenérték tényleges megfizetése csak az említett irányelvben kifejezetten nevesített különleges körülmények között befolyásolhatja a HÉA-fizetési kötelezettséget és a HÉA levonhatóságát.

50      Így a 2006/112 irányelv 66. cikkének b) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az ezen irányelv 63. cikkétől eltérve előírják, hogy az adófizetési kötelezettség – egyes ügyletekre vagy az adóalanyok meghatározott csoportjaira vonatkozóan – legkésőbb az ellenérték átvételének időpontjában keletkezzen. Márpedig a Magyar Köztársaság nem hivatkozott arra, hogy élt ezzel a lehetőséggel.

51      Továbbá a 2006/112 irányelv 66. cikkének b) pontja 2010 folyamán, vagyis a jelen kereset benyújtását követően kiegészült az ezen irányelvbe ültetett 167a. cikkel, amely szerint egy választható rendszer keretében a tagállamok előírhatják, hogy azon adóalany adólevonási jogának érvényesítését, akinek kizárólag a 66. cikk b) pontjával összhangban keletkezik HÉA-fizetési kötelezettsége, addig az időpontig kell halasztani, ameddig a számára értékesített termék vagy nyújtott szolgáltatás utáni adót a részére terméket értékesítő vagy a szolgáltatást nyújtó számára ki nem fizette.

52      E rendelkezések együttes olvasatából következik, hogy a 2006/112 irányelv szerint csak az irányelvben kifejezetten nevesített különleges esetekben függ attól a levonási jog, hogy a levonható HÉA alapjául szolgáló ügylet fejében járó ellenértéket már megfizették. Ezeket a különleges eseteket nem számítva, e levonási jog e feltételtől függetlenül létezik. Márpedig az, hogy az említett feltételhez kötik a levonható HÉA-különbözet visszatérítését, amely tulajdonképpen az említett jog keletkezését kísérő szakasz, ugyanúgy befolyásolhatja a levonási jogot, mintha ugyanezt a feltételt e jog keletkezésére alkalmaznák. Ezért ez megkérdőjelezheti a levonási jog hatékony érvényesülését.

53      Következésképpen a levonható HÉA alapjául szolgáló ügylet fejében járó ellenérték megfizetettségére vonatkozó feltétel nem minősülhet olyan szabálynak, amelyet a 2006/112 irányelv 183. cikke értelmében a tagállamok a levonható HÉA-különbözet visszatérítésére határozhatnak meg.

54      A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a 2006/112 irányelv 183. cikke nem engedi a tagállamok számára, hogy a szóban forgó ügylet fejében járó összeg megfizetettségének feltételéhez kössék a levonható HÉA-különbözet visszatérítéséhez való jog gyakorlását. Így a Magyar Köztársaság – mivel kizárja a visszatérítést abban az esetben, ha az adóalany a levonható HÉA alapjául szolgáló ügylet fejében járó, HÉÁ–t is tartalmazó ellenértéket még nem fizette meg – túlterjeszkedett annak a mozgástérnek a keretein, amellyel a tagállamok az említett 183. cikk alapján rendelkeznek.

55      Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a HÉA-különbözet ilyen visszatartása azt eredményezi, hogy egyes adóalanyok, akiknek az adóbevallásában rendszeresen szerepel különbözet, kénytelenek lehetnek az ilyen különbözetet több mint egy alkalommal átvinni a következő adómegállapítási időszakra. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a HÉA-különbözetnek a felmerülés időszakát követő több adómegállapítási időszakra való átvitele nem feltétlenül összeegyeztethetetlen a 2006/112 irányelv 183. cikkének (1) bekezdésével (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Enel Maritsa Iztok 3 ügyben hozott ítélet 49. pontját). Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás az adómegállapítási időszakot egy hónaptól egy évig terjedően határozza meg, a szabályozás egyes adóalanyok esetében azt idézheti elő, hogy a különbözet többszöri átvitele miatt nem kapják meg ésszerű határidőn belül a különbözet visszatérítését.

56      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Magyar Köztársaság,

–        mivel arra kötelezi azokat az adóalanyokat, akiknek az adóbevallásában valamely adómegállapítási időszakban a 2006/112 irányelv 183. cikke értelmében különbözete van, hogy a különbözetet vagy annak egy részét átvigyék a következő adómegállapítási időszakra, hacsak az adóalany meg nem fizette a szállítójának az adott vásárlás teljes összegét, és

–        mivel e kötelezettség miatt egyes adóalanyok, akiknek az adóbevallásában rendszeresen szerepel különbözet, kénytelenek lehetnek az ilyen különbözetet több mint egy alkalommal átvinni a következő adómegállapítási időszakra,

nem teljesítette az ezen irányelvből eredő kötelezettségeit.

 A költségekről

57      Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Magyar Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1)      A Magyar Köztársaság,

–        mivel arra kötelezi azokat az adóalanyokat, akiknek az adóbevallásában valamely adómegállapítási időszakban a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 183. cikke értelmében különbözete van, hogy a különbözetet vagy annak egy részét átvigyék a következő adómegállapítási időszakra, hacsak az adóalany meg nem fizette a szállítójának az adott vásárlás teljes összegét, és

–        mivel e kötelezettség miatt egyes adóalanyok, akiknek az adóbevallásában rendszeresen szerepel különbözet, kénytelenek lehetnek az ilyen különbözetet több mint egy alkalommal átvinni a következő adómegállapítási időszakra,

–        nem teljesítette az ezen irányelvből eredő kötelezettségeit.

2)      A Bíróság a Magyar Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: magyar.