EU tax law WEB Dzivev és társai - C-310/16

—

az Európai Unió működéséről szóló szerződés 325. cikkének (1) bekezdésével, amelynek értelmében a tagállamok a csalással és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenységgel szemben hathatós védelmet nyújtó intézkedéseket hoznak;

—

az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény (PIF-egyezmény) – a[z Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 2007. június 7-i] 2007/436/EK[, Euratom tanácsi] határozat 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett – 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 2. cikkének (1) bekezdésével, amelynek értelmében minden tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket a héacsalás hatékony büntetésének biztosítására;

—

a Charta 47. cikkének első és második bekezdésével, amelyek biztosítják a törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot,

—

(egy és három hónap közötti időtartammal) korábban kérték a távközlési rendszerek útján való kommunikáció egy részének lehallgatását, és azt ugyanaz a bíróság rendelte el, mely bíróság ekkor még rendelkezett hatáskörrel és illetékességgel;

—

a távközlési rendszerek útján való kommunikáció szóban forgó lehallgatásának (a távközlési rendszerek útján való kommunikáció korábbi lehallgatása meghosszabbításának és új telefonvonalak lehallgatásának) elrendelését ugyanazon bíróságtól kérték, amely már nem rendelkezett hatáskörrel és illetékességgel, mivel hatáskörét és illetékességét közvetlenül ezt megelőzően másik bíróságra ruházták át; az eredeti bíróság hatáskörének és illetékességének hiánya ellenére érdemben vizsgálta a kérelmet, és elrendelte az intézkedést;

—

(körülbelül egy hónappal) később újból kérték ugyanazon telefonvonalak lehallgatásának elrendelését, és az ekkor erre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság helyt adott e kérelemnek;

—

gyakorlatilag az intézkedéseket elrendelő határozatok egyike sem tartalmaz indokolást;

—

a hatáskör- és illetékességátruházásról rendelkező jogszabályi rendelkezés nem volt egyértelmű, számos egymásnak ellentmondó bírósági határozathoz vezetett, és ezért arra indította a Varhoven sadot, hogy körülbelül két évvel a jogszabályi hatáskör- és illetékességátruházást és a távközlési rendszerek útján való kommunikáció kérdéses lehallgatását követően kötelező értelmező határozatot fogadjon el;

—

a jelen ügyben eljáró bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a különleges nyomozási módszerek alkalmazásának (a távközlési rendszerek útján való kommunikáció lehallgatásának) elrendelésére irányuló kérelmek tárgyában történő döntéshozatalra; hatásköre van azonban arra, hogy döntsön a távközlési rendszerek útján való kommunikáció végrehajtott lehallgatásának jogszerűségéről, beleértve annak megállapítását is, hogy az intézkedést elrendelő határozat nem felel meg a jogszabályi követelményeknek, és ezért mellőzi az ily módon beszerzett bizonyítékok értékelését; e hatáskör csak akkor áll fenn, ha érvényesen elrendelték a távközlési rendszerek útján való kommunikáció lehallgatását;

—

e bizonyítékok (a vádlottak telefonbeszélgetései, amelyek lehallgatását egy hatáskörét és illetékességét már elvesztett bíróság rendelte el) figyelembevétele alapvető jelentőséggel bír egy olyan bűnszervezet vezetőjeként fennálló felelősség kérdésének elbírálása szempontjából, amelyet a héatörvényben megállapított adóbűncselekmények elkövetésére hoztak létre, illetve a konkrét adóbűncselekmények felbujtójaként fennálló felelősség kérdésének elbírálása szempontjából, és e tekintetben a vádlott bűnössége csak akkor mondható ki, és a vádlott csak akkor ítélhető el, ha e telefonbeszélgetések figyelembe vehetők bizonyítékként; a vádlottat máskülönben fel kell menteni?