EU tax law WEB Titanium - C-931/19

–

az osztrák kormány képviseletében A. Posch, F. Koppensteiner és J. Schmoll, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében L. Mantl és R. Lyal, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o.; HL 2015. L 323., 31. o.) és a 2008. február 12-i 2008/8/EK tanácsi irányelvvel (HL 2008. L 44., 11. o.) módosított 2006/112 irányelv (a továbbiakban: módosított 2006/112 irányelv) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Jersey-n letelepedett Titanium Ltd és a Finanzamt Österreich, korábban Finanzamt Wien (Ausztria adóhatósága, korábban Bécs város adóhatósága, Ausztria; a továbbiakban: adóhatóság) között egy Ausztriában található ingatlan bérbeadásából származó jövedelem utáni hozzáadottérték-adónak (héa) a 2009. és 2010. adóév tekintetében történő megfizetése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2006/112 irányelvnek „Az adóztatandó ügyletek teljesítési helye” című V. címe tartalmazza többek között „A szolgáltatásnyújtás teljesítési helye” című 3. fejezetet, amelyben ezen irányelv 43–59. cikke található.

4

A 2006/112 irányelv 43. cikke a következőket írta elő:

„A szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol a szolgáltatást nyújtó gazdasági tevékenységének székhelye vagy állandó telephelye van, ahonnan a szolgáltatást nyújtja, vagy ezek hiányában, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye található.”

5

Ezen irányelv 45. cikke szerint:

„Ingatlanokkal kapcsolatos szolgáltatások esetén, ideértve az ingatlanügynökök és szakértők szolgáltatásait, valamint az építési munkák előkészítésére vagy összehangolására irányuló szolgáltatásokat, mint például az építészek és építésfelügyeleti irodák munkái, a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol az ingatlan fekszik.”

6

A 2006/112 irányelv 193. cikke értelmében:

„A 194–199. cikkben és a 202. cikkben meghatározott esetek kivételével a HÉA-t az adóztatandó termékértékesítést vagy szolgáltatást végző adóalany köteles megfizetni.”

7

Az említett irányelv 194. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)   Ha az adóztatandó termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást nem abban a tagállamban letelepedett adóalany teljesíti, mint amelyikben a HÉA-t meg kell fizetni, a tagállamok előírhatják, hogy az adófizetésre a termékértékesítés beszerzője, illetve a szolgáltatás igénybevevője legyen kötelezett.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásának feltételeit a tagállamok állapítják meg.”

8

Ugyanezen irányelv 196. cikke a következőket írta elő:

„A HÉA-t az 56. cikkben meghatározott szolgáltatások esetén a szolgáltatást igénybevevő adóalanynak kell megfizetnie, illetve a 44., 47., 50., 53., 54. és 55. cikkben meghatározott szolgáltatások olyan igénybevevőjének, aki abban a tagállamban, amelyben az adót meg kell fizetni, HÉA-alanyként nyilvántartásba vettek, amennyiben a szolgáltatást nem az érintett tagállamban letelepedett adóalany nyújtja.”

9

A 2008/8 irányelv 2010. január 1-jei hatállyal módosította a 2006/112 irányelvet, és különösen annak V. címének 3. fejezetében és 196. cikkében szereplő rendelkezéseit.

10

A módosított 2006/112 irányelv 44. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az adóalany – aki ilyen minőségében jár el – részére nyújtott szolgáltatás teljesítési helye az a hely, ahol az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye van. Mindazonáltal, amennyiben ezen szolgáltatásokat az adóalany olyan állandó telephelye részére nyújtották, amely a gazdasági tevékenységének székhelyétől eltérő helyen van, ezen szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol az állandó telephely található. Ilyen székhely vagy állandó telephely hiányában a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol a szolgáltatást igénybe vevő adóalany állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.”

11

Ezen irányelv 45. cikke a következőket írja elő:

„Nem adóalanyok részére nyújtott szolgáltatás teljesítési helye az a hely, ahol a szolgáltatást nyújtó gazdasági tevékenységének székhelye van. Mindazonáltal, amennyiben ezen szolgáltatásokat a szolgáltatást nyújtó olyan állandó telephelyéről nyújtották, amely a gazdasági tevékenységének székhelyétől eltérő helyen van, ezen szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol az állandó telephely található. Ilyen székhely vagy állandó telephely hiányában a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye az a hely, ahol a szolgáltatást nyújtó állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.”

12

Az említett irányelv 47. cikke a következőképpen szól:

„Az ingatlanokkal kapcsolatos szolgáltatásnyújtás – ideértve az ingatlanügynökök és szakértők szolgáltatásait, a szálláshelyadási szolgáltatást a szállodaiparban és a hasonló kereskedelmi ágazatokban, mint például a nyári táborhelyek vagy a kempingek, az ingatlan használati jogának biztosítását, valamint az építési munkák előkészítésére vagy összehangolására irányuló szolgáltatásokat, mint például az építészek és építéskivitelező cégek munkái – teljesítési helye az a hely, ahol az ingatlan fekszik.”

13

A módosított 2006/112 irányelv 193. és 194. cikke megegyezik a 2006/112 irányelv 193. és 194. cikkével.

14

A módosított 2006/112 irányelv 196. cikke értelmében:

„A HÉA megfizetésére a HÉA-azonosítószámmal rendelkező azon adóalany, vagy nem adóalany jogi személy kötelezett, aki a 44. cikk szerinti szolgáltatást igénybe veszi, amennyiben a szolgáltatást nem az érintett tagállamban letelepedett adóalany nyújtja.”

15

A 2006/112 irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló, 2011. március 15-i 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2011. L 77, 1. o.) (14) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„Az adóztatandó ügyletek teljesítési helyének megállapítására vonatkozó szabályok egységes alkalmazásának biztosítása érdekében egyértelműsíteni kell az olyan fogalmakat, mint gazdasági tevékenység székhelye, állandó telephely, lakóhely és szokásos tartózkodási hely. A Bíróság ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve, a lehető legegyértelműbb és legobjektívebb kritériumok alkalmazásával elő kell segíteni e fogalmak gyakorlati alkalmazását.”

16

E végrehajtási rendelet 11. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 2006/112/EK irányelv 44. cikkének alkalmazásában – az e rendelet 10. cikkében említett, gazdasági tevékenység székhelyének kivételével – »állandó telephely« bármely olyan telephely, amely a személyi és tárgyi feltételek tekintetében kellően állandó jelleggel és megfelelő szervezettel rendelkezik a szükségleteinek kielégítésére igénybe vett szolgáltatások fogadásához és használatához.

(2)   A következő cikkek alkalmazásában – az e rendelet 10. cikkében említett, gazdasági tevékenység székhelyének kivételével – »állandó telephely« bármely olyan telephely, amely a személyi és tárgyi feltételek tekintetében kellően állandó jelleggel és megfelelő szervezettel rendelkezik, és ezáltal lehetővé teszi szolgáltatások nyújtását.

(3)   Az a tény, hogy valamely telephely héa-azonosító számmal rendelkezik, önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy az adóalany állandó telephellyel rendelkezik.”

17

65. cikkének megfelelően a 282/2011 végrehajtási rendeletet, amely a kihirdetését követő huszadik napon, azaz 2011. április 12-én lépett hatályba, 2011. július 1-jétől kellett alkalmazni.

18

Az Umsatzeuergesetz 1994 (a forgalmi adóról szóló 1994. évi törvény, BGBl. 663/1994.; a továbbiakban: UStG) 2009. december 31-ig alkalmazandó változata 19. §-ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„Az adókötelezett személy az 1. § (1) bekezdésének 1. és 2. pontjában említett esetekben a vállalkozó, a 11. § (14) bekezdésében említett esetekben pedig a számla kibocsátója.

Egyéb szolgáltatások (kivéve a szövetségi közutak használatának ellenérték fejében történő tűrését) és munkák kivitelezése esetén az adót a szolgáltatás igénybevevőjének kell megfizetnie, ha:

A szolgáltatást nyújtó vállalkozó felelős ezen adó megfizetéséért.”

19

Az UstG 2010. január 1-jétől alkalmazandó változata 19. §-ának (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Az adókötelezett személy az 1. § (1) bekezdésének 1. és 2. pontjában említett esetekben a vállalkozó, a 11. § (14) bekezdésében említett esetekben pedig a számla kibocsátója.

Egyéb szolgáltatások (kivéve a szövetségi közutak használatának ellenérték fejében történő tűrését) és munkák kivitelezése esetén az adót a szolgáltatás igénybevevőjének kell megfizetnie, ha:

A szolgáltatást nyújtó vállalkozó felelős az adó megfizetéséért.”

20

A Titanium egy Jersey-n székhellyel és központi ügyvezetéssel rendelkező társaság, amelynek tevékenységi körébe az ingatlankezelés, vagyonkezelés, valamint lakások és szállások kezelése tartozik.

21

A 2009. és 2010. adóévben e társaság egy Bécsben (Ausztria) található, tulajdonát képező ingatlant héaköteles ügylet keretében bérbe adta két osztrák vállalkozónak.

22

Ezen, a Titanium egyedüli ausztriai ügyletei teljesítése érdekében e társaság egy osztrák ingatlankezelő társaságot bízott meg azzal a céllal, hogy közvetítőként szolgáljon a szolgáltatókkal és a szállítókkal a bérleti díjak és az üzemeltetési költségek számlázása, a kereskedelmi nyilvántartás vezetése és a héabevallás adatainak az elkészítése céljából. E szolgáltatásokat a megbízott a Titanium tulajdonában álló ingatlan helyiségeitől eltérő helyiségekben nyújtotta.

23

A Titanium ugyanakkor fenntartotta a bérleti szerződések megkötésére és felmondására, a bérlet gazdasági és jogi feltételeinek a meghatározására, a beruházások és javítások megvalósítására, valamint azok finanszírozásának a megszervezésére, harmadik feleknek egyéb igénybe vett szolgáltatások nyújtására való kiválasztására, végül pedig magának az ingatlankezelő társaságnak a kiválasztására, megnevezésére és felügyeletére vonatkozó döntési jogkört.

24

Míg a Titanium úgy vélte, hogy nem köteles héát fizetni az ingatlan bérbeadásával kapcsolatos tevékenysége után, mivel Ausztriában nem rendelkezik állandó telephellyel, az adóhatóság megállapította, hogy a bérbe adott ingatlan ilyen állandó telephelynek minősül, és ennek alapján a 2009. és 2010. adóév tekintetében e társaság terhére héaösszeget állapított meg.

25

A Titanium azzal érvelve indított keresetet a Bundesfinanzgerichtnél (szövetségi pénzügyi bíróság, Ausztria) az adóhatóság határozataival szemben, hogy személyzet hiányában az általa bérbe adott ingatlan nem tekinthető állandó telephelynek.

26

Az adóhatóság viszont hangsúlyozta, hogy az Umsatzsteuerrichtilinien 2000 (2000. évi forgalmi adóról szóló irányelvek) szerint az a vállalkozó, aki az osztrák területen olyan ingatlannal rendelkezik, amelyet héaköteles ügylet keretében bérbe ad, belföldi vállalkozónak tekintendő, és hogy a szolgáltatás igénybevevőjének nem kell ezen ügylet után adót fizetnie. Így ingatlan bérbeadása esetén mindig fennáll egy állandó telephely.

27

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy az általa alkalmazandó nemzeti rendelkezés az UStG 19. §-ának (1) bekezdése, amely előírja, hogy az adótartozás a szolgáltatásnyújtás igénybevevőjére száll át, ha a vállalkozó a vállalkozását nem belföldön működteti, vagy ott nem rendelkezik állandó telephellyel (Betriebsstätte). Pontosítja, hogy e rendelkezés nemcsak a 2006/112 irányelv 196. cikkét, hanem annak 194. cikkét is átültette.

28

E bíróság megjegyzi továbbá, hogy az 1997. július 17-iARO Lease ítéletből (C-190/95, EU:C:1997:374) és az 1998. május 7-iLease Plan ítéletből (C-390/96, EU:C:1998:206) az következik, hogy az „állandó telephely” fogalma feltételezi, hogy a szolgáltatónak konkrétan saját személyzettel kell rendelkeznie, és hogy egy másik megbízott vállalkozás személyzetének igénybevétele nem elegendő az ilyen fogalom fennállásának a megállapításához.

29

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy számos német pénzügyi bíróság is azon a véleményen volt, hogy bár a szélerőműpark nem alkalmaz semmiféle személyi erőforrást, az tekinthető állandó telephelynek, ha az ilyen park jelentős értékkel és maximális stabilitással bír. Megjegyzi azonban, hogy a Bundesfinanzhof (szövetségi pénzügyi bíróság, Németország) a mai napig nem hozott ezzel kapcsolatos határozatot.

30

A kérdést előterjesztő bíróság tehát az „állandó telephely” fogalmával kapcsolatban tesz fel kérdést egy olyan tevékenység tekintetében, amely – mint az alapügyben szóban forgó tevékenység – nem alkalmaz semmiféle tárgyi és személyi erőforrást annak végrehajtásához.

31

E körülmények között határozott úgy a Bundesfinanzgericht (szövetségi pénzügyi bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell-e értelmezni az »állandó telephely« fogalmát, hogy a személyi és tárgyi erőforrások fennállásának mindig adottnak kell lennie, és ennélfogva a telephelyen feltétlenül rendelkezésre kell állnia a szolgáltatásnyújtó saját személyzetének, vagy a belföldi ingatlan adóköteles bérbeadásának konkrét esetében, amely bérbeadás pusztán tűrésre irányuló passzív szolgáltatásnak (Duldungsleistung) minősül, ezen ingatlan személyi erőforrások hiányában is »állandó telephelynek« tekintendő?”

32

Az osztrák kormány azzal érvel, hogy a 2006/112 irányelv 45. cikkét és a módosított 2006/112 irányelv 47. cikkét, amelyek előírják, hogy az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatások teljesítési helye az a hely, ahol az ingatlan fekszik, a 2006/112 irányelv 43. cikkével és a módosított 2006/112 irányelv 44. cikkével ellentétben az alapügyben alkalmazni kell.

33

Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a 2006/112 irányelv 194. cikkét és a módosított 2006/112 irányelv 194. cikkét, nem pedig – amint a kérdést előterjesztő bíróság javasolja – a 2006/112 irányelv 196. cikkét és a módosított 2006/112 irányelv 196. cikkét kell ezen ügyben alkalmazni.

34

E tekintetben az Osztrák Köztársaság arra hivatkozik, hogy a 2006/112 irányelv 194. cikke és a módosított 2006/112 irányelv 194. cikke választási jogot biztosít a tagállamok számára, és a tagállamokra bízza e rendelkezések alkalmazási feltételeinek a meghatározását azzal, hogy eldöntik, hogy az adótartozást a szolgáltatás igénybevevőjére ruházzák-e, vagy sem, így az osztrák jogalkotó döntése okafogyottá teszi a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdést.

35

Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az „állandó telephely” fogalma nincs összefüggésben az alapüggyel, ami igazolja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítsák.

36

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatala szempontjából, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2021. április 29-iUbezpieczeniowy Fundusz Gwarancyjny, C-383/19, EU:C:2021:337, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

Ebből következik, hogy a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2020. október 1-jei Úrad špeciálnej prokuratúry, C-603/19, EU:C:2020:774, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróságnak küldött 2020. augusztus 19-i dokumentumban jelezte, hogy az elé terjesztett kérdés általános jelleggel az „állandó telephely” 2006/112 irányelvben, valamint a 282/2011 végrehajtási rendeletben szereplő fogalmának az értelmezésére vonatkozik, és hogy e kérdés nem tartalmaz semmiféle konkrét utalást ezen irányelv 194. vagy 196. cikkére. Hangsúlyozta, hogy az a kérdés, hogy az alapügy e cikkek közül egyiknek vagy a másiknak a hatálya alá tartozik-e, végső soron járulékosnak bizonyul, mivel e mindkét cikk azt a kérdést veti fel, hogy az adóalany mely államban rendelkezik illetőséggel, ami azt jelenti, hogy mindkét esetben azt kell eldönteni, hogy fennáll-e állandó telephely.

39

Következésképpen az Osztrák Köztársaság jogi álláspontja nem az egyetlen lehetséges értelmezési lehetőség, következésképpen nem teheti elfogadhatatlanná az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést.

40

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a valamely tagállamban bérbe adott ingatlan a 2006/112 irányelv 43. cikke, valamint a módosított 2006/112 irányelv 44. és 45. cikke értelmében vett állandó telephelynek minősül-e olyan körülmények között, amikor ezen ingatlan tulajdonosa a bérbeadáshoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtása céljából nem rendelkezik saját személyzettel.

41

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem pontosítja, hogy azt kívánja-e megvizsgálni, hogy ezen ingatlan olyan adóalany állandó telephelyének minősülhet-e, amely az ezen ingatlanra irányuló bérbeadással kapcsolatos szolgáltatásokban részesül, vagy éppen ellenkezőleg, ilyen szolgáltatásokat nyújt. Mindazonáltal az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolható e két eset figyelembevételével.

42

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az „állandó telephely” fogalma a meghatározott szolgáltatások nyújtásához szükséges személyi és tárgyi erőforrások állandó összevonásával minimális állandóságot követel meg. E fogalom tehát kellő állandóságot és olyan szervezetet feltételez, amely a személyi és tárgyi felszereltségre tekintettel alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a szóban forgó szolgáltatások önálló nyújtását (2007. június 28-iPlanzer Luxembourg ítélet, C-73/06, EU:C:2007:397, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Különösen, a saját személyzettel nem rendelkező szervezet nem tartozhat az „állandó telephely” e fogalma alá (lásd ebben az értelemben: 1997. július 17-iARO Lease ítélet, C-190/95, EU:C:1997:374, 19. pont).

43

Ezt az ítélkezési gyakorlatot megerősíti a 282/2011 végrehajtási rendelet 11. cikke, amelynek értelmében az állandó telephelyet többek között „személyi és tárgyi feltételek tekintetében […] megfelelő szervezet” jellemzi. Igaz ugyan, hogy e végrehajtási rendelet a 65. cikke értelmében csak 2011. július 1-jétől vált alkalmazandóvá, és ezért időbeli hatálya nem terjed ki az alapügyre, az említett végrehajtási rendelet (14) preambulumbekezdése kimondja, hogy e rendelet célja a Bíróság ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve bizonyos fogalmak – beleértve az „állandó telephely” fogalmát is – pontosítása.

44

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az alapeljárás felperese egyáltalán nem rendelkezik saját személyzettel Ausztriában, valamint hogy a bizonyos ügyviteli feladatokkal ellátott személyeket e társaság szerződéses megbízással bízta meg, és e társaság fenntartotta magának a szóban forgó ingatlan bérbeadásával kapcsolatos valamennyi fontos döntést.

45

Márpedig az olyan ingatlan, amely semmiféle olyan személyi erőforrással nem rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy önállóan járjon el, nyilvánvalóan nem felel meg a 2006/112 irányelv és a módosított 2006/112 irányelv értelmében vett állandó telephelynek való minősítéshez az ítélkezési gyakorlatban megállapított szempontoknak.

46

A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a valamely tagállamban bérbe adott ingatlan nem minősül a 2006/112 irányelv 43. cikke, valamint a módosított 2006/112 irányelv 44. és 45. cikke értelmében vett állandó telephelynek olyan körülmények között, amikor ezen ingatlan tulajdonosa a bérbeadáshoz kapcsolódó szolgáltatás nyújtása céljából nem rendelkezik saját személyzettel.

47

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott:

A valamely tagállamban bérbe adott ingatlan nem minősül a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 43. cikke, valamint a 2008. február 12-i 2008/8/EK tanácsi irányelvvel módosított 2006/112 irányelv 44. és 45. cikke értelmében vett állandó telephelynek olyan körülmények között, amikor ezen ingatlan tulajdonosa a bérbeadáshoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtása céljából nem rendelkezik saját személyzettel.

Aláírások