Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

Ideiglenes változat

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2022. június 30.(*)

„Előzetes döntéshozatal – Adózás – A hozzáadottérték-adó (héa) közös rendszere – 2006/112/EK irányelv – 137. cikk – Választható adóztatásra vonatkozó szabályozás – Feltételek – Az adóalany valamely ingatlan értékesítésének héakötelessé tételére vonatkozó választási jogát attól a feltételtől függővé tévő nemzeti szabályozás, hogy ezen ingatlan átruházására valamely héaalanyként már nyilvántartásba vett adóalany részére kerüljön sor – A héalevonásoknak e feltétel be nem tartása esetén való korrekciójára vonatkozó kötelezettség – Az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és az arányosság elve”

A C-56/21. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Mokestinių ginčų komisija prie Lietuvos Respublikos vyriausybės (a Litván Köztársaság kormánya mellett működő, adójogi jogvitákban eljáró bizottság) a Bírósághoz 2021. január 29-én érkezett, 2020. október 16-i határozatával terjesztett elő

az UAB „ARVI” ir ko

és

a Valstybinė mokesčių inspekcija prie Lietuvos Respublikos finansų ministerijos

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: A. Prechal tanácselnök, J. Passer, F. Biltgen (előadó), N. Wahl és M. L. Arastey Sahún bírák,

főtanácsnok: J. Kokott

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        az UAB „ARVI” ir ko képviseletében L. Augustinavičienė és A. Paulauskas advokatai,

–        a litván kormány képviseletében K. Dieninis és V. Kazlauskaitė-Švenčionienė, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében J. Jokubauskaitė és L. Lozano Palacios, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2022. március 24-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o.; HL 2015. L 323., 31. o. a továbbiakban: héairányelv) 135. és 137. cikkének, valamint az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és az arányosság elvének az értelmezésére vonatkozik.

2        E kérelmet az UAB „ARVI” ir ko (a továbbiakban: Arvi) és a Valstybinė mokesčių inspekcija prie Lietuvos Respublikos finansų ministerijos (a Litván Köztársaság Pénzügyminisztériuma mellett működő nemzeti adóhatóság nemzeti adóhatóság, a továbbiakban: nemzeti adóhatóság) között az adózásra vonatkozó választás jogának egy, az értékesítés időpontjában a hozzáadottérték-adó (héa) alanyaként még nyilvántartásba nem vett adóalany részére értékesített ingatlan tekintetében való gyakorlása és az előzetesen felszámított adó levonásához való jog gyakorlására vonatkozó részletes szabályok tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

3        A héairányelv 135. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A tagállamok mentesítik az adó alól a következő ügyleteket:

[…]

j)      épület vagy épületrész, és a hozzá tartozó telek értékesítése, [az első használatbavétele előtti értékesítésük kivételével];

[…]”

4        Ezen irányelv 137. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok engedélyezhetik adóalanyaiknak az adózás lehetőségének választását az alábbi ügyletek esetében:

[…]

b)      épület vagy épületrész, és a hozzá tartozó telek értékesítése, [az első használatbavétele előtti értékesítésük kivételével];

[…]

(2)      A tagállamok meghatározzák az (1) bekezdésben említett választási jog gyakorlásának részletes szabályait.

A tagállamok korlátozhatják e választási jog hatályát.”

5        Az említett irányelv 168. cikke szerint:

„Az adóalany, amennyiben a termékeket és szolgáltatásokat az adóköteles tevékenységének folytatása szerinti tagállamban adóköteles tevékenységéhez használja fel, jogosult az általa fizetendő adó összegéből levonni a következő összegeket:

a)      a részére más adóalany által teljesített vagy teljesítendő termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás után az ebben a tagállamban fizetendő vagy megfizetett HÉA-t;

[…]”

6        Ugyanezen irányelv 213. cikkének (1) bekezdése előírja:

„Minden adóalany bejelenti adóalanyként folytatott tevékenységének megkezdését, módosítását vagy megszüntetését.”

7        A héairányelv 214. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Valamennyi tagállam megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a következő személyeket egyedi adószámmal tartsa nyilván:

a)      a 9. cikk (2) bekezdésében említettek kivételével minden adóalany, aki az érintett tagállam területén olyan termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást végez, amely őt a levonási jog gyakorlására jogosítja, kivéve az olyan termékértékesítéseket vagy szolgáltatásnyújtásokat, amelyek tekintetében a héát a 194–197. és a 199. cikknek megfelelően kizárólag az fizeti, akinek a részére a terméket értékesítették, illetve a szolgáltatást nyújtották;

[…]”

 A litván jog

8        A 2002. március 5-i Lietuvos Respublikos pridėtinės vertės mokesčio įstatymas Nr. IX-751 (a Litván Köztársaság hozzáadottérték-adóról szóló IX-751. sz. törvénye; Žin., 2002., 35-1271. sz.) alapügy tényállására alkalmazandó változata szerinti 32. cikkének (3) bekezdése (a továbbiakban: héatörvény) kimondja:

„Az adóalanynak lehetősége van arra, hogy az e cikk 1. vagy 2. bekezdése alapján héamentes, természeténél fogva ingatlannak minősülő tulajdon tekintetében a jelen törvény által előírt módon héát számítson fel, ha az ingatlant héaalanyként nyilvántartásba vett adóalany részére értékesítik, vagy más módon átruházzák […], és e választás az e személy által kötött valamennyi releváns ügyletre a választás kinyilvánításától számított legalább 24 hónapig érvényes. Az adóalany választását a központi adóhatóság által előírt formában nyilvánítja ki. […]”

9        E törvény 58. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A héaalany jogosult azon beszerzett és/vagy behozott termékek és/vagy szolgáltatások után előzetesen vagy a behozatalkor megfizetett héa levonására, amelyeket a héaalany az alábbi tevékenységek céljára kíván felhasználni:

1)      héaköteles termékértékesítések és/vagy szolgáltatásnyújtások;

[…]”

10      Az említett törvény 67. cikkének 2. bekezdése a következőképpen szól:

„A héalevonást az e cikkben előírt módon kell korrigálni: természeténél fogva ingatlannak minősülő tulajdon tekintetében 10 éven keresztül azon adómegállapítási időszaktól kezdve, amelynek során e tulajdon után előzetesen vagy a behozatalkor felszámított héát egészben vagy részben levonták (épület/szerkezet felújítása esetén az így létrehozott materiális vagyoni eszközök után előzetesen felszámított héa levonását azon adómegállapítási időszaktól kezdve 10 éven keresztül kell korrigálni, amelynek során a felújítási munkák befejeződtek). […]”

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

11      A Kauno apskrities valstybinė mokesčių inspekcija (kaunasi kerületi regionális adóhatóság, Litvánia; a továbbiakban: regionális adóhatóság) a héa Arvi általi kiszámításának, bevallásának és megfizetésének szabályszerűségére vonatkozóan lefolytatott ellenőrzést követően 2020. április 15-én ellenőrzési jelentést fogadott el, amelyben megállapította, hogy e társaság tévesen héát hárított át egy ingatlannak az UAB „Investicijų ir inovacijų fondas” (a továbbiakban: Fondas) részére történő értékesítése után. A regionális adóhatóság ugyanis e jelentésben megállapította, hogy mivel a Fondas héanyilvántartásba vételére az említett értékesítés időpontjában még nem került sor, az Arvi nem élhetett ezen ügylet adókötelessé tételére vonatkozó választással, és ennek következtében nem számlázhatta ki az áthárított héát sem, így a héabevallásában korrigálnia kellett volna az előzetesen felszámított héa összegét.

12      2020. május 22-i határozatával ezen adóhatóság jóváhagyta az említett ellenőrzési jelentést, és az Arvit a héa vonatkozó összegének, valamint az ahhoz kapcsolódó bírságok és késedelmi kamatok megfizetésére kötelezte.

13      Mivel az e határozattal szemben benyújtott panaszt a nemzeti adóhatóság a 2020. július 23-i határozatával elutasította, az Arvi keresetet indított a Mokestinių ginčų komisija prie Lietuvos Respublikos vyriausybės (a Litván Köztársaság kormánya mellett működő, adójogi jogvitákban eljáró bizottság) előtt.

14      E bizottság először is arra keresi a választ, hogy azon választással, amellyel a litván jogalkotó a mérlegelési jogköre gyakorlásának keretében az adózás választásának lehetőségét attól a feltételtől teszi függővé, hogy a beszerző kizárólag héaalanyként nyilvántartásba vett adóalany lehet, tiszteletben tartotta-e a héairányelvet, figyelemmel annak céljaira és szellemére. Továbbá arra vár választ, hogy az adóalany azon döntése alapján, hogy valamely régi ingatlan értékesítését akkor is héakötelessé teszi, ha e döntése nem felel meg a héatörvény 32. cikkében előírt azon követelménynek, hogy a vevőnek héanyilvántartásba vett adóalanynak kell lennie, tekinthető-e az ilyen ügylet tárgyi eszközök olyan héaköteles értékesítésének, amely az értékesítő részéről nem keletkeztet a héalevonás korrekciójára irányuló kötelezettséget. Végül arra keresi a választ, hogy a nemzeti adóhatóság az irányelv szellemével és a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakított elvekkel összhangban járt-e el annak megkövetelésével, hogy az értékesítő korrigálja az előzetesen felszámított héát, miközben a beszerző egy hónappal az ügylet megkötését követően héanyilvántartásba vételre került.

15      Ilyen körülmények között a Mokestinių ginčų komisija prie Lietuvos Respublikos vyriausybės (a Litván Köztársaság kormánya mellett működő, adójogi jogvitákban eljáró bizottság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Összeegyeztethető-e az irányelv 135. és 137. cikkének értelmezésével, valamint a héasemlegesség és a tényleges érvényesülés elvével az a nemzeti szabályozás, amely szerint a héaalanyt a héamentes ingatlan [értékesítése] tekintetében csak akkor illeti meg a héafelszámítás választásának joga, ha az ingatlant olyan adóalanyra ruházzák át, aki az ügylet megkötésének időpontjában héaalanyként nyilvántartásba van véve?

2)      Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén: összeegyeztethető-e az irányelv eladó héalevonási jogát és a levonás korrigálását szabályozó rendelkezéseivel, valamint a héasemlegesség és tényleges érvényesülés elvével a nemzeti jog rendelkezéseinek olyan értelmezése, amely szerint az ingatlan értékesítőjének korrigálnia kell az átruházott ingatlan megszerzését terhelő héa levonását, ha azt választotta, hogy az ingatlan értékesítése tekintetében héát számít fel, és e választás a nemzeti követelmények alapján egyetlen feltétel miatt lehetetlen, vagyis azért, mert a vevő nem minősül nyilvántartásba vett héaalanynak?

3)      Összeegyeztethető-e az irányelv eladó héalevonási jogát és a levonás korrigálását szabályozó rendelkezéseivel, valamint a héasemlegesség elvével az a közigazgatási gyakorlat, amely szerint az alapeljáráshoz hasonló körülmények között az ingatlan értékesítője köteles az ingatlan megszerzése/építése után előzetesen felszámított adó levonását korrigálni, mivel az ezen ingatlan értékesítésére irányuló ügylet a héafelszámításra vonatkozó választási lehetőség hiánya miatt (a vevő az ügylet megkötésének időpontjában nem rendelkezett héa-azonosítószámmal) ingatlan héamentes értékesítésének minősül, bár az ingatlan vevője az ügylet megkötésének időpontjában már kérte a héalanyként való nyilvántartásba vételt, és az ügylet megkötését követő egy hónappal héaalanyként nyilvántartásba vették? Ilyen esetben fontos-e meghatározni azt, hogy az ingatlan vevője, akit az ügyletet követően héaalanyként nyilvántartásba vettek, a megszerzett tulajdont valóban héaköteles tevékenységek során használta-e fel, és nincs-e csalásra vagy visszaélésre utaló bizonyíték?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

16      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell-e értelmezni a héairányelv 135. és 137. cikkét, valamint az adósemlegesség és a tényleges érvényesülés elvét, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az adóalany valamely ingatlan értékesítésének héakötelessé tételére vonatkozó választási jogát ahhoz a feltételhez köti, hogy e terméket olyan adóalany részére ruházzák át, aki az ügylet megkötésének időpontjában már héanyilvántartásba vett adóalany.

17      E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy a héairányelv 137. cikke az (1) bekezdésében előírja, hogy a tagállamok engedélyezhetik adóalanyaiknak az adózás lehetőségének választását többek között „az épületek vagy épületrészek és a hozzájuk tartozó telkek értékesítése, a[z első használatbavételüket megelőzően teljesített]ek kivételével”, és a (2) bekezdésében pontosítja, hogy a tagállamok „meghatározzák az (1) bekezdésben említett választási jog gyakorlásának részletes szabályait”.

18      Másrészt a Bíróságnak a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL 1977. L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.) 13. cikke C. részére vonatkozó, ugyanakkor a héairányelvnek az előző rendelkezéssel tartalmilag lényegében megegyező 137. cikkére analógia útján átültethető ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az e cikkben foglalt lehetőség értelmében a tagállamok az ezen irányelvben szabályozott mentesség kedvezményezettjeinek biztosíthatják azon lehetőséget, hogy akár minden esetben, akár bizonyos korlátok között vagy akár bizonyos feltételek mellett lemondjanak a mentességről (lásd analógia útján: 2006. január 12-i Turn- und Sportunion Waldburg ítélet, C-246/04, EU:C:2006:22, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19      Így a héairányelv 137. cikke nemcsak azt a lehetőséget biztosítja a tagállamok számára, hogy biztosítsák adóalanyaiknak az adózás lehetőségének választását az e rendelkezésben említett ügyletek tekintetében, hanem arra is, hogy e jogosultság terjedelmét korlátozzák, vagy azt egyáltalán ne tegyék lehetővé. Ebből következően a tagállamok e cikk keretében széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, mivel nekik kell megítélniük azt, hogy be kell-e vezetni a választás jogosultságát, vagy sem, attól függően, hogy mit találnak megfelelőnek adott időpontban az országaikban fennálló helyzet alapján (lásd ebben az értelemben: 2006. január 12-i Turn- und Sportunion Waldburg ítélet, C-246/04, EU:C:2006:22, 28. és 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20      A tagállamok mérlegelési jogkörük gyakorlása során egyes tevékenységeket és az adóalanyok egyes csoportjait is kizárhatják e jogosultság hatálya alól (lásd analógia útján: 2006. január 12-i Turn- und Sportunion Waldburg ítélet, C-246/04, EU:C:2006:22, 30. pont).

21      Ugyanakkor, ha a tagállamok élnek a választási jog terjedelmének korlátozására vonatkozó lehetőséggel, és meghatározzák e korlátozás gyakorlásának részletes szabályait, tiszteletben kell tartaniuk a héairányelv céljait és általános elveit, különösen az adósemlegesség elvét és az előírt mentességek megfelelő, egyértelmű és egységes alkalmazásának követelményét (lásd analógia útján: 2006. január 12-i Turn- und Sportunion Waldburg ítélet, C-246/04, EU:C:2006:22, 31. pont).

22      A jelen ügyben az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás, amennyiben az a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti adómentességről való lemondás részletes szabályait állapítja meg, azon feltételek megállapítására szorítkozik, amelyek között az adóalany gyakorolhatja azon jogát, hogy az adólevonásra jogosító ingatlanértékesítés tekintetében az adózás lehetőségét válassza.

23      Az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás e tekintetben hasonló a 2004. szeptember 9-i Vermietungsgesellschaft Objekt Kirchberg ítélet (C-269/03, EU:C:2004:512) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó szabályozáshoz, amelyet egy olyan tagállam fogadott el, amely élve azon lehetőségével, hogy az ingatlanok haszonbérbeadására és bérbeadására vonatkozó tevékenység körében az adóalanyokat felruházza az adózás választásának jogával, az adóhatóság előzetes, nem visszamenőleges hatályú jóváhagyásának megszerzésétől tette függővé az előzetesen felszámított héa teljes levonását. Márpedig a Bíróság ebben az ítéletben kimondta egyrészt, hogy amikor valamely tagállam az adózás választásának jogát bizonyos jogi feltételekhez köti, az előzetes jóváhagyási eljárás teszi lehetővé annak vizsgálatát, hogy ezek a feltételek fennállnak-e, másrészt pedig hogy az ilyen jóváhagyási eljárás nem sérti a levonás jogát, hanem éppen ellenkezőleg, bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetővé teszi e jog teljes körű gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2004. szeptember 9-i Vermietungsgesellschaft Objekt Kirchberg ítélet, C-269/03, EU:C:2004:512, 26. és 28. pont).

24      Ugyanez a következtetés vonható le az alapügyben szóban forgóhoz hasonló szabályozás esetében, mivel az csak az adóalanyok arra irányuló joga gyakorlásának részletes szabályait állapítja meg, hogy az adózás lehetőségét válasszák olyan ügyletek tekintetében, amelyek főszabály szerint adómentesek. Az ilyen szabályozás nem sérti az adólevonási jogot, éppen ellenkezőleg, ha e lehetőséget az erre vonatkozóan előírt módon gyakorolják, lehetővé teszi e jog gyakorlását, ami ilyen választás hiányában kizárt lenne. Ezenfelül az a feltétel, amely szerint az ingatlan eladója csak akkor élhet az értékesítési ügylet adókötelessé tételére vonatkozó választással, ha a vevő az ügylet megkötésének időpontjában már héanyilvántartásba vett adóalany, hozzájárul annak biztosításához, hogy a választási jog gyakorlására a jogbiztonság tiszteletben tartása mellett kerüljön sor.

25      A többek között a Bizottság által előadott azon érv, amely szerint ez a feltétel sérti a Bíróságnak a többek között a 2018. március 7-i Dobre ítélet (C-159/17, EU:C:2018:161) 32. pontjában kialakított ítélkezési gyakorlatát, amely szerint a héairányelv 214. cikkében előírt, héa céljából történő azonosítás, valamint az adóalanynak az ezen irányelv 213. cikkében előírt, a tevékenysége megkezdésének, módosításának vagy megszüntetésének bejelentésére vonatkozó kötelezettsége csak az ellenőrzés alaki követelményeinek minősül, és ebből következően abban az esetben, ha e jog anyagi jogi feltételei teljesülnek, nem kérdőjelezhetik meg különösen a héalevonási jogot, nem teszi kétségessé e következtetést. Ugyanis, amint arra a főtanácsnok az indítványának 56. pontjában rámutatott, ez az ítélkezési gyakorlat a jelen ügyben nem releváns, mivel az alapügy nem a szóban forgó ingatlan megszerzése időpontjában még nyilvántartásba nem vett vevő adólevonási jogára, hanem az eladó arra irányuló joga gyakorlásának részletes szabályaira vonatkozik, hogy az ingatlanértékesítési ügylet tekintetében az adózás lehetőségét válassza.

26      A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a héairányelv 135. és 137. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az adóalany valamely ingatlan értékesítésének héakötelessé tételére vonatkozó választási jogát ahhoz a feltételhez köti, hogy e terméket olyan adóalany részére ruházzák át, aki az ügylet megkötésének időpontjában már héanyilvántartásba vett adóalany.

 A második és harmadik kérdésről

27      Második és harmadik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell-e értelmezni a héairányelv rendelkezéseit, valamint az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és az arányosság elvét, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amelynek értelmében az ingatlan eladója köteles az ezen ingatlan után előzetesen felszámított héa levonásának korrekciójára, miután ezen értékesítés tekintetében arra hivatkozással tagadják meg vele szemben az adózás választásának jogát, hogy az értékesítés időpontjában a vevő nem felelt meg az eladó által e jog gyakorlására előírt feltételeknek.

28      E kérdés megválaszolása érdekében először is meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó korrekciós kötelezettség abból ered, hogy a jelen ügyben nem került sor az ezen ügylet adómentességéről való érvényes lemondásra.

29      Másodszor, az adósemlegesség elvét illetően a Bíróság már kimondta, hogy ezen elvvel ellentétes többek között az, ha hasonló, és ezért egymással versenyző szolgáltatásokat a héa szempontjából eltérően kezelnek (lásd ebben az értelemben: 2006. január 12-i Turn- und Sportunion Waldburg ítélet, C-246/04, EU:C:2006:22, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30      A jelen ügyben sem az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből, sem a Bíróság elé terjesztett észrevételekből nem tűnik ki, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás, illetve gyakorlat eltérő bánásmódot vezetne be a hasonló és egymással versenyző ügyletek között. A főtanácsnok által az indítványának 30–35. és 46. pontjában részletesebben kifejtett okokból ugyanis az adózás lehetőségének az ingatlanértékesítés tekintetében való választására vonatkozó jog célja annak elkerülése, hogy az ezen értékesítést végző adóalanyt versenyhátrány érje, ami éppen az adósemlegesség elvének a végrehajtására irányul, az adózás lehetőségére vonatkozó választásnak az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás által meghatározott feltételei pedig valamennyi adóalany esetében azonosak, függetlenül azok teljesítőképességétől vagy jogi formájától, mivel e jog gyakorlása kizárólag attól függ, hogy a vevő héa szempontjából való azonosítására a termékértékesítés időpontjában sor került-e.

31      Harmadszor, a tényleges érvényesülés elvét illetően, amellyel ellentétes az, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi az uniós jog alkalmazását, a jelen ügyben a levonási jog gyakorlását, emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 24. pontjából kitűnik – az csak az adóalanyok arra irányuló joga gyakorlásának részletes szabályait állapítja meg, hogy az adózás lehetőségét válasszák olyan ügyletek tekintetében, amelyek főszabály szerint adómentesek, és az nem sérti az adólevonási jogot. Ezenkívül sem az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből, sem a Bírósághoz benyújtott észrevételekből nem tűnik ki, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás vagy annak a hatóság általi alkalmazása bármilyen módon gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tenné a levonási jog gyakorlását.

32      Éppen ellenkezőleg, a választási jog gyakorlásának feltételei előre ismertek, és amint arra a főtanácsnok az indítványának 53. pontjában rámutatott, az Arvihoz hasonló adóalany számos eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy a nemzeti szinten meghatározott feltételeket tiszteletben tudja tartani, és ily módon ténylegesen gyakorolhassa adólevonási jogát.

33      Ebből következően az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, illetve gyakorlat nem ellentétes a tényleges érvényesülés elvével.

34      Negyedszer, ami azt a kérdést illeti, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás vagy annak az adóhatóság általi alkalmazása megfelel-e a kérdést előterjesztő bíróság által szintén hivatkozott arányosság elvének, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ahhoz, hogy valamely nemzeti intézkedés megfeleljen az említett elvnek, alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt cél megvalósítására, és nem léphet túl a cél eléréséhez szükséges mértéken (lásd ebben az értelemben: 2010. október 26-i Schmelz ítélet, C-97/09, EU:C:2010:632, 58. pont).

35      A jelen ügyben az a követelmény, amely szerint a vevőnek az értékesítés időpontjában már héanyilvántartásba vett adóalanynak kell lennie ahhoz, hogy az eladó az ügylet adózásának lehetőségét választhassa, hozzájárul a szolgáltató jogbiztonságának védelméhez – amennyiben lehetővé teszi számára, hogy megbizonyosodjon arról, hogy érvényesen gyakorolja az adózás lehetőségének választásához való jogát – és a héa pontos beszedésének biztosításához. Az ilyen követelmény tehát alkalmas a kitűzött cél megvalósítására.

36      Ezenkívül e követelmény nem lépi túl az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéket, amennyiben lehetővé teszi annak biztosítását, hogy az adóalany, miután a választási jogát gyakorolta, az általa megadóztatni kívánt ügylet teljesítését megelőzően meg tudja állapítani, hogy érvényesen gyakorolhatja-e ezen választási jogot, anélkül hogy magának vagy az adóhatóságnak a vevő adóalanyi státuszát illetően hosszadalmas ellenőrzéseket vagy kutatásokat kellene lefolytatnia.

37      A kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében adott magyarázatokra tekintettel hozzá kell tenni, hogy az illetékes hatóságok azon a körülményen kívül, hogy az ügylet adómentes-e, vagy sem, más körülményeket – mint például az ingatlan vevő általi felhasználása – nem vehetnek figyelembe. Az adólevonási jog és az esetleges korrekciós kötelezettség szempontjából ugyanis annak a tevékenységnek a jellege a releváns tényező, amelyre az eladó adóalany a szóban forgó ingatlant használta. Sértené a jogbiztonság elvét, ha ezen túlmenően az ingatlan vevő általi későbbi használatát is figyelembe vennék annak megállapítása érdekében, hogy a héa hatálya alá tartozó ügyletről van-e szó, vagy sem. Ez annál is inkább igaz, mivel ha a vevőnek a szóban forgó ingatlant adómentes vagy a héa hatálya alá nem tartozó tevékenységekhez kellene felhasználnia, az ő feladata lenne az előzetesen felszámított héa korrekciója. A használat ilyen megváltozása azonban nem eredményezheti azt, hogy a valamely termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra vonatkozó héalevonás korrekcióját az említett levonást végző adóalanytól eltérő adóalanynak kell elvégeznie (lásd ebben az értelemben: 2020. november 26-i Sögård Fastigheter ítélet, C-787/18, EU:C:2020:964, 46. és 47. pont).

38      A jelen ügyben tehát az Arvitól megszerzett ingatlan Fondas által való használata nem befolyásolhatja az Arvi által az ezen ingatlan megszerzésekor előzetesen felszámított héa levonásához való jogot. Két elkülönülő ügyletről van szó, amelyekben különálló adóalanyok vesznek részt, amelyek mindegyike saját gazdasági tevékenységet folytat.

39      Ezenfelül, ami azt a kérdést illeti, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata-e annak vizsgálata, hogy nem történt-e csalás vagy visszaélés, elegendő emlékeztetni egyrészt arra, hogy amennyiben az adóhatóság megállapítaná, hogy az adólevonási jogot csalárd módon vagy visszaélésszerűen gyakorolták, visszaható hatállyal követelhetné a levont összegeket (2018. február 28-i Imofloresmira – Investimentos Imobiliários ítélet, C-672/16, EU:C:2018:134, 52. pont). Másrészt az adóalanyok általában szabadon választhatják meg azt a szervezeti struktúrát vagy azokat a szerződéses feltételeket, amelyeket a legmegfelelőbbnek ítélnek gazdasági tevékenységük végzéséhez és adóterheik csökkentéséhez, mivel a visszaélésszerű magatartás tilalmának elve csak a teljesen mesterséges, valós gazdasági tartalmat nélkülöző, kizárólag adóelőny megszerzését célzó megállapodásokat tiltja, amely adóelőny megszerzése ellentétes lenne a héairányelv célkitűzéseivel (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 3-i Vikingo Fővállalkozó végzés, C-610/19, EU:C:2020:673, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      A fenti megfontolásokra tekintettel a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a héairányelv rendelkezéseit, valamint az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és az arányosság elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amelynek értelmében az ingatlan eladója köteles az ezen ingatlan után előzetesen felszámított héa levonásának korrekciójára, miután ezen értékesítés tekintetében arra hivatkozással tagadják meg vele szemben az adózás választásának jogát, hogy az értékesítés időpontjában a vevő nem felelt meg az eladó által e jog gyakorlására előírt feltételeknek. Jóllehet a szóban forgó ingatlannak a vevő általi, héaköteles tevékenységek keretében történő tényleges használata e tekintetben nem releváns, az illetékes hatóságok kötelesek megvizsgálni, hogy azon adóalany részéről, aki a szóban forgó ügylet tekintetében gyakorolni kívánta az adózás lehetőségének választására vonatkozó jogát, esetlegesen fennáll-e adócsalás vagy visszaélés.

 A költségekről

41      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1)      A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv 135. és 137. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az adóalany arra vonatkozó választási jogát, hogy valamely ingatlan értékesítését a hozzáadottérték-adó (héa) hatálya alá vonja, ahhoz a feltételhez köti, hogy e terméket olyan adóalany részére ruházzák át, aki az ügylet megkötésének időpontjában már héanyilvántartásba vett adóalany.

2)      A 2006/112 irányelv rendelkezéseit, valamint az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és az arányosság elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amelynek értelmében az ingatlan eladója köteles az ezen ingatlan után előzetesen felszámított hozzáadottérték-adó (héa) levonásának korrekciójára, miután ezen értékesítés tekintetében arra hivatkozással tagadják meg vele szemben az adózás választásának jogát, hogy az értékesítés időpontjában a vevő nem felelt meg az eladó által e jog gyakorlására előírt feltételeknek. Jóllehet a szóban forgó ingatlannak a vevő általi, héaköteles tevékenységek keretében történő tényleges használata e tekintetben nem releváns, az illetékes hatóságok kötelesek megvizsgálni, hogy azon adóalany részéről, aki a szóban forgó ügylet tekintetében gyakorolni kívánta az adózás lehetőségének választására vonatkozó jogát, esetlegesen fennáll-e adócsalás vagy visszaélés.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: litván.