Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

F. G. JACOBS

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2005. október 27.1(1)

C-222/04. sz. ügy

Ministero dell’Economia e delle Finanze

kontra

Cassa di Risparmio di Firenze SpA

és

Fondazione Cassa di Risparmio di San Miniato

és

Cassa di Risparmio di San Miniato SpA







1.        A jelen ügyben az olasz Corte Suprema Cassazione több kérdést terjesztett a Bíróság elé azon adójogi rendelkezések közösségi joggal való összeegyeztethetősége kapcsán, melyek az olasz állami bankrendszer privatizálásából létrejött jogalanyokra, pontosabban a banki alapítványokra vonatkoznak, amelyek a hagyományos takarékpénztárak helyét vették át.

2.        A nemzeti bíróság először lényegében annak tisztázását kéri, hogy ezek a banki alapítványok vállalkozásoknak minősülnek-e az EK-Szerződés versenyszabályai és különösen az állami támogatásokra vonatkozó szabályok értelmében.

3.        Az erre a kérdésre adott választól függően azután a nemzeti bíróság azt kívánja megtudni, hogy a kérdéses adójogi rendelkezések az EK-Szerződés értelmében állami támogatást jelentenek-e. Ebben az összefüggésben megkérdőjelezi a Bizottság egy határozatának érvényességét is, mely kinyilvánítja, hogy a vitatott adójogi rendelkezések bizonyos szempontjai az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében nem minősülnek állami támogatásnak.

4.        A nemzeti bíróság végezetül arra kéri a Bíróságot, hogy vizsgálja meg a vitatott adójogi rendelkezéseket az EK 12., 43. és az azt követő cikkek, valamint az EK 56. és az azt követő cikkek fényében.

A vonatkozó közösségi jogi rendelkezések

5.     Az EK 12. cikk első bekezdése megállapítja, hogy „e Szerződés alkalmazási körében és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés”.

6.        Az EK 43. és az EK 56. cikk a Szerződés Harmadik Részének III. Címe alá tartozik (A személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása). Az EK 43. cikk a 2. Fejezetben (Letelepedési jog), az EK 56. cikk a 4. Fejezetben található (Tőke- és fizetési műveletek).

7.        Az EK 43. cikk az alábbiakat írja elő:

„Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalkozásnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.

A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen a 48. cikk második bekezdése szerinti társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is.”

8.        Az EK 56. cikk (1) és (2) bekezdése előírja, hogy „e fejezet rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra és fizetési műveletekre vonatkozó minden korlátozás”.

9.        Az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében „ha e szerződés másként nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”.

A nemzeti jogi háttér

10.      A vonatkozó nemzeti jogi háttér az alábbiak szerint összegezhető.

11.      A jelen ügyben a két kérdéses adószabály az 1962. december 29-i 1745. sz. törvény(2) (a továbbiakban: 1745/62 törvény) 10a. cikke és az adókedvezmények szabályozásáról szóló, 1973. szeptember 29-i 601. sz. köztársasági elnöki rendelet (a továbbiakban: 601/73 rendelet) 6. cikke.(3)

12.      Az 1745/62 törvény egyebek között bevezette, hogy a társaságok által kifizetett osztalék a fizetendő adó előlege címén levonás alá esik. A 10a. cikk mentesíti azonban ezen intézkedés alól azokat a társasági adó fizetésére nem köteles közjogi személyeket és alapítványokat, amelyek kizárólag jótékonysági, oktatási, nevelési és tudományos kutatási tevékenységet folytatnak.(4)

13.      A 601/73 rendelet 6. cikke a jogi személyek jövedelemadójának felére csökkentését biztosítja a társadalombiztosítás, egészségügy, oktatás, kultúra és hasonló ágazatokban működő szervezetek részére.

14.      A nemzeti eljárás azoknak a rendelkezéseknek az alkalmazását érinti, melyek az olaszországi állami hitelintézeti ágazat privatizációjából létrejövő jogalanyokra, különösen a banki alapítványokra vonatkoznak, amelyek a hagyományos takarékpénztárakat váltották fel. A privatizációs folyamat 1990-ben kezdődött, jóval a két adószabály elfogadása után, és két fő szakaszban zajlott.

15.      Az első szakasz az 1990. július 30-i 218. sz. törvénnyel és a kapcsolódó 1990. november 20-i 356. sz. rendelettel (a továbbiakban: 356/90 rendelet) kezdődött, mely mindkettő az állami bankrendszer banki részvénytársaságokká történő szerkezetátalakítását szabályozta (a továbbiakban: eredeti szabályozási rendszer).

16.      A 356/90 rendelet 1. cikke megengedte, hogy az állami hitelintézetek − ideértve a takarékpénztárakat − (átruházó intézmények) átruházzák banki üzletágukat az általuk alapított olyan részvénytársaságra, amelynek kizárólagos részesedésesei maradnak. Az újonnan megalapított részvénytársaságok (a továbbiakban: banki társaságok) folytatták a korábban az átruházó intézmények által végzett banki tevékenységet.

17.      Ugyanezen rendelet 12. cikke megkövetelte, hogy az átruházó intézmények közérdekű és társadalmilag hasznos célokat kövessenek, főként a tudományos kutatási, oktatási, művészeti és egészségügyi ágazatokban.

18.      Ugyanez a cikk szabályozta továbbá, hogy az átruházó intézmények végezhetnek minden céljaik eléréséhez szükséges pénzügyi, kereskedelmi, ingatlan- és egyéb vagyoni ügyletet. Kezelhetik részesedésüket a banki társaságban, nem végezhetnek azonban közvetlenül banki tevékenységet, és nem rendelkezhetnek irányítást megalapozó részesedéssel a banki társaságon kívül banki vagy pénzügyi vállalkozások tőkéjében.

19.      Az átruházó intézmények megszerezhetnek azonban kisebbségi részesedést más banki vagy pénzügyi vállalkozások tőkéjében, és átruházhatják azokat. Átmenetileg, a működésbeli folyamatosság biztosítása érdekében az átruházó intézmény kezelő szerve vagy az annak megfelelő szerv tagjait kinevezik a banki társaság igazgatóságába, az ellenőrző szervének tagjait pedig a banki társaság felügyelő bizottságába.

20.      A 356/90 rendelet 13. cikke rendezte az átruházó intézmények banki társaságokban lévő részesedéseinek átruházását. A részesedések nyilvános forgalomba hozatalát nyilvános eladási ajánlat útján kell megvalósítani, a banki társaság tőkéjének egy százaléka teljes keretén belül azonban a részesedések szabadon forgalomba hozhatók a tőzsdén jegyzett részesedések piacán. Más eljárás a Kincstár előzetes engedélyével vehető igénybe. Engedélyre van szükség akkor is, ha az átruházás eredményeként az átruházó intézmény − akár átmenetileg is − elveszti a banki társaság rendes közgyűlésén szavazati jogot biztosító részesedések többsége feletti ellenőrzést. Végezetül, ha az átruházó intézmény az irányítást megalapozó részesedését átruházta, a Kincstár előzetes engedélyét követően megszerezhet más irányítást megalapozó részesedést más banki vállalatban.

21.      A privatizációs folyamat második fő szakasza az eredeti szabályozási rendszer 1988. december 23-i 461. sz. törvénnyel(5) való módosításával kezdődött. E törvény alapján alkották meg az 1999. május 17-i 153. sz. rendeletet (a továbbiakban: 153/99 rendelet), mely a részletes végrehajtási szabályokat tartalmazta (a továbbiakban: új szabályozási rendszer).

22.      Az új szabályozási rendszer alapvető változtatásokat vezetett be a banki alapítványok szabályozásában, szorosabb ellenőrzést foglalva magában.

23.      A 153/99 rendelet 1. cikke a létező gyakorlatot kodifikálta, és az átruházó intézményeket „banki alapítványoknak” nevezte át (a továbbiakban: banki alapítványok).

24.      Ugyanezen rendelet 2. cikkének (1) bekezdése a banki alapítványokat nonprofit magánjogi személyekként definiálja, melyek teljes körű gazdálkodási önállóságot élveznek, és alapszabályuk előírásainak megfelelően kizárólag társadalmilag hasznos és a gazdasági fejlődést elősegítő célokat követnek.

25.   A 3. cikk előírja, hogy a banki alapítványok céljaikat a 2. cikkben meghatározott jogi helyzetükkel összhangban lévő módokon követik; kizárólag az alapszabályban rögzített célok megvalósítását elősegítő „operatív”, és kizárólag a „megfelelő ágazatokban” működő vállalkozásokat kezelhetnek (továbbiakban: operatív vállalkozások); nem végezhetnek banki tevékenységet; nem nyújthatnak semmiféle közvetett vagy közvetlen pénzügyi támogatást szervezetek vagy vállalkozások számára, az operatív vállalkozások kivételével.

26.      A 153/99 rendelet 1. cikkének eredeti szövegével összhangban „megfelelő ágazatok”: tudományos kutatás, oktatás, művészet, kulturális javak, tevékenységek és környezeti javak megőrzése és fejlesztése, egészségügy és a társadalmilag hátrányos helyzetben lévők támogatása. Később a lehetséges megfelelő ágazatok körét 2001 végén kiterjesztették.(6)

27.   A 153/99 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének eredeti szövege előírta, hogy a banki alapítvány kezelő szervének tagjai nem lehetnek a banki társaság igazgatóságának tagjai. Ezt a rendelkezést 2003 végén módosították(7), miszerint a banki alapítványban kezelési, igazgatási vagy ellenőrzési funkciókat ellátó személyek nem gyakorolhatnak kezelési, igazgatási vagy ellenőrzési funkciókat a banki társaságban, amely felett a banki alapítvány ellenőrzést gyakorol, vagy amelyben részesedéssel rendelkezik. Továbbá a banki alapítványban stratégiainak minősülő (irányító) funkciót ellátó személyek nem gyakorolhatnak ilyen funkciót a banki társaságban.

28.      A 153/99 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének eredeti szövege előírta, hogy a banki alapítvány vagyonát teljes mértékben alapszabályi céljaik elérésére kell szánni, és a banki alapítványoknak vagyonkezelésük során a prudens működés feltételei szerint kell kezelniük a kockázatokat, hogy megőrizzék a vagyon értékét, és megfelelő jövedelmezőséget érjenek el. A 448/01 törvény 11. cikke később hozzátette, hogy a vagyonkezelésnek meg kell felelnie a banki alapítványok nonprofit jellegének, amelyek az átláthatóság és a jó erkölcs elvei alapján működnek.

29.      A 6. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a banki alapítványok csak olyan intézményekben és társaságokban rendelkezhetnek irányítást megalapozó részesedéssel, amelyek kizárólagos célja operatív vállalkozások igazgatása.

30.   A 153/99 rendelet 25. cikke (1) és (2) bekezdéseinek eredeti szövege előírta, hogy a banki társaságokban lévő irányítást megalapozó részesedés legfeljebb a rendelet hatálybalépésétől számított négy évig tartható meg. Ha nem történik meg az átruházás e határidőn belül, a részesedés további legfeljebb két évig tartható meg.

31.      A nem banki társaságokban lévő irányítást megalapozó részesedést, kivéve azokat, amelyekkel a banki alapítványok az operatív vállalkozásokban rendelkeznek, a Felügyeleti Hatóság által meghatározott határidőn belül, de legkésőbb a fent említett négyéves határidőn belül át kell ruházni.

32.      A 2001-ben és 2003-ban bevezetett módosítások szerint az eredeti négyéves határidőt 2005. december 31-i határidőre módosították. A nem banki társaságokban lévő irányítást megalapozó részesedést, kivéve amellyel operatív vállalkozásokban rendelkeztek, legkésőbb 2005. december 31-e előtt át kell ruházni.(8)

33.      A 153/99 rendelet 25. cikke (3) bekezdése értelmében ha a banki alapítványok elmulasztják ezeket a határidőket, a Felügyeleti Hatóság az irányítást megalapozó részesedés megszüntetéséhez szükséges mértékben átruházza a részesedéseket.

34.      Az alkalmazandó adójogi rendelkezésekkel kapcsolatban a 153/99 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése előírja, a banki alapítványok, amelyek alapszabályukat összhangba hozták e rendelet előírásaival, nem tekinthetők üzleti szervezetnek akkor sem, ha operatív vállalkozások révén látják el törvényes céljaikat.

35.      Ugyanezen rendelet 12. cikke (2) bekezdése kiterjesztette a 601/73 rendelet 6. cikkében leírt rendszer, vagyis a jogi személyek jövedelemadójának felére csökkentését(9) azokra a banki alapítványokra, amelyek alapszabályukat összhangba hozták a 153/99 rendelet előírásaival, és a „megfelelő ágazatokban” működnek. Ugyanezen rendszer alkalmazandó azokra a banki alapítványokra, amíg összhangba nem hozták alapszabályukat a 153/99 rendelet előírásaival, amelyek nem üzleti jellegű szervezetek, és főként közérdekű és társadalmilag hasznos célokat követnek a 356/90 rendelet 12. cikkében és annak módosításaiban leírt ágazatokban.

36.      Végezetül a 153/99 rendelet 12. cikke (3) bekezdése megállapítja, hogy a banki alapítványok elvesztik nem üzleti jellegüket és az adókedvezményből való részesülés jogát, ha 2005. december 31-e után továbbra is áll irányítást megalapozó részesedéssel rendelkeznek a banki társaságokban.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

37.      A Fondazione Cassa di Risparmio di San Miniato, egy banki alapítvány(10), az 1745/62 törvény 10a. cikke alapján kérelmezte az olasz adóhatóságoknál, hogy osztalékadó-előleg alóli mentességben részesülhessen az 1998-as üzleti évben a Cassa di Risparmio di San Miniato SpA-ban és a Casse Toscane SpA-ban, két bankban lévő részesedései után részére kifizetett osztalékra nézve. A toszkán adóhatóságok azzal az indokkal utasították el ezt a kérelmet, hogy a banki alapítvány banki társaságokban való részesedésének kezelése üzleti tevékenységnek minősül, amely összeegyeztethetetlen az 1745/62 törvény 10a. cikke szerinti adómentességgel.

38.      A Fondazione Cassa di Risparmio di San Miniato, valamint a Cassa di Risparmio di San Miniato SpA és a Cassa di Risparmio di Firenze SpA, amely átvette a Casse Toscanét (továbbiakban: az alapeljárás alperesei), és amelyek a Fondazionének kifizetendő osztalékadó-előleg levonásáért felelős szervezetek, sikertelenül támadták meg ezt a határozatot a firenzei tartományi adóügyi bíróság előtt.

39.      Fellebbezés alapján a firenzei regionális adóügyi bíróság hatályon kívül helyezte az alsóbb szintű bíróság döntését, és megállapította, hogy az új szabályozási rendszer kifejezetten előírja a kérdéses adókedvezmények alkalmazását a banki alapítványokra. Mivel nem volt bizonyíték arra, hogy a Fondazione Cassa di Risparmio di San Miniato kereskedelmi tevékenysége elsőbbséget élvezett a közérdekű és társadalmilag hasznos céljaival szemben, a Bíróság megállapította, hogy a Fondazione jogosult a 601/73 rendelet 6. cikke alapján a jogi személyek jövedelemadójának felére csökkentésére, és ebből következően az 1745/62 törvény 10a. cikke szerinti osztalékadó-előleg alóli mentességre, pusztán a bizonyos ágazatokban folytatott közérdekű és társadalmilag hasznos céljaira tekintettel.(11)

40.      A Ministero dell’Economia e delle Finanze semmisségi keresetet terjesztett elő a határozat ellen a Corte Suprema di Cassazionéhoz, mely úgy ítéli meg, hogy az előtte folyamatban lévő ügy megoldásához először tisztázni szükséges a banki alapítványokra irányadó adókedvezmények összeegyeztethetőségét az EK–Szerződés rendelkezéseivel és elveivel, mind a versenyszabályok vonatkozásában – különösen az állami támogatásokról szóló EK 87. és 88. cikk –, mind pedig a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve (EK 12. cikk), a letelepedés szabadsága (EK 43. és az azt követő cikkek) és a tőke szabad mozgása (EK 56. és az azt követő cikkek) vonatkozásában.

41.      Az EK 87. és az azt követő cikkek kapcsán a nemzeti bíróság megjegyzi, hogy az Olaszország által a banki alapítványok javára végrehajtott adóügyi intézkedésekre vonatkozó 2002. augusztus 22-i 2003/146/EK bizottsági határozat (a továbbiakban: bizottsági határozat)(12) a 153/99 rendelet 12. cikkének (2) bekezdésében előírt adóügyi intézkedéseket az EK-Szerződés állami támogatásra vonatkozó rendelkezéseinek fényében vizsgálta. Ebben a határozatban a Bizottság azt az álláspontot képviselte, hogy azon banki alapítványok esetében, amelyek nem folytatnak közvetlenül semmilyen tevékenységet a releváns ágazatokban, a vizsgált nemzeti intézkedések nem valósítanak meg az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatást, mivel a kedvezményezettek nem minősülnek vállalkozásoknak e rendelkezés értelmében.

42.      A nemzeti bíróság rámutat arra, hogy nemzeti szinten vitatott, a banki alapítványok üzleti jellegűek-e, vagy sem.

43.      Míg az olasz adóhatóságok folyamatosan fenntartották, hogy a banki alapítványok üzleti jellegűek, így az általános adórendszer hatálya alá tartoznak, az olasz kormány a bizottsági határozat elfogadásához vezető eljárás során saját részéről fenntartotta, hogy a banki alapítványok nem tekinthetők a közösségi versenyszabályok értelmében vett vállalkozásoknak. Jogi szempontból a nemzeti bíróság rámutat arra, hogy ezen a ponton a saját ítélkezési gyakorlata is ellentmondásos.

44.      A nemzeti bíróság megjegyzi továbbá, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlat értelmében a 153/99 rendelet 12. cikkének (2) bekezdése, ami kiterjeszti a 601/73 rendelet 6. cikkében leírt adókedvezményeket a banki alapítványokra, pusztán értelmező szerepet tölt be, így az adókedvezmény alkalmazható a 153/99 rendelet hatálybalépését megelőző adóévekre is.

45.   A nemzeti bíróság úgy ítéli meg továbbá, hogy meg kell vizsgálni a bizottsági határozat érvényességének kérdését. Lényegében az az álláspontja, hogy a Bizottság nem megfelelően alkalmazta az EK-Szerződést, és nem megfelelően állapította meg a banki alapítványok feladatait, jellegét és szerepét az olasz banki szolgáltatások piacán. A nemzeti bíróság úgy véli továbbá, hogy a Bizottság nem indokolta meg kielégítően a határozatát, és nem végezte el a banki alapítványok tevékenységének pontos elemzését a nem a banki társaságban lévő részesedések megszerzése és kezelése vonatkozásában.

46.      A nemzeti bíróság véleménye szerint a gazdasági tevékenység megléte független attól a ténytől is, hogy a banki társaságok feletti irányítási jogokat speciálisan létrehozott intézményekre ruházzák át, továbbá ezen helyzet jelentős ideig történő fenntartásától, és attól, hogy az e részesedések átruházásából eredő bevételt más vállalkozásokban történő jelentős részesedés megszerzésére és kezelésére használják fel, különböző társasági célok elérése, köztük a rendszer gazdasági fejlesztése érdekében.

47.      A nemzeti bíróság továbbá arra a kérdésre keresi a választ, hogy a szóban forgó adójogi rendelkezések nem jelentenek-e hátrányos megkülönböztetést a kérdéses piacon működő többi vállalkozás kárára, és nem sértik-e egyidejűleg a letelepedési jog és a tőke szabad áramlásának elvét.

48.      A fentiek alapján a nemzeti bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatalra a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      A közösségi versenyszabályok hatálya alá tartozik-e azon jogalanyok csoportja (az úgynevezett „banki alapítványok”), amelyeket a 218/90 törvény és a 356/90 törvényrendelet, valamint ezek módosításai alapján abból a célból hoztak létre, hogy banki tevékenységet gyakorló gazdasági társaságok irányítását megalapozó részesedések tulajdonosaivá válhassanak, és hogy ezeket az részesedéseket – az irányított társaságok nyereségének ezen jogalanyokra történő átruházásával – a piacon működő vállalkozások jelentős része esetében kezelhessék, ideértve azt az esetet is, amikor a jogalanyok társadalmilag hasznos tevékenységet is végeznek? A 153/99 törvényrendelet által bevezetett rendelkezések vonatkozásában a közösségi versenyjog alkalmazása alá tartozó vállalkozási tevékenységnek tekinthető-e az a lehetőség, hogy az említett intézmények – különböző célokból, mint például a rendszer gazdasági fejlesztése – részesedésük átruházásából származó bevételeiket más, banki vállalkozásokban való jelentős részesedés megszerzésére és kezelésére fordíthassák – beleértve az irányítást megalapozó részesedést egyéb, nem banki jellegű vállalkozások esetében is?

2)      Ebből következően ezen intézmények – a 218/90 törvény és a 356/90 törvényrendelet szabályai, ezek módosításai, valamint a 461/98 törvényben és a 153/99 törvényrendeletben foglalt reform értelmében – az állami támogatásokról szóló közösségi szabályok (az EK 81. és 88. cikk) alá tartozóknak tekinthetők-e, figyelemmel arra, hogy az esetükben kedvezőbb adórendszer alkalmazandó?

3)      Ha az előző kérdésre adandó válasz igenlő, a kifizetett osztalékra kirótt közvetlen adóra vonatkozó, a jelen ügyben vitatott kedvezmény az EK 87. cikk szerinti állami támogatást valósít-e meg?

4)      Ha a [2) pontban] felvetett kérdésre adandó válasz igenlő, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtására vonatkozó végzésben kifejtett jogszerűség, valamint indokolási hibák, illetve hiányosságok figyelembevételével érvényes-e az Európai Bizottság 2002. augusztus 22-i határozata, amely elismerte az állami támogatási szabályoknak a banki eredetű alapítványok vonatkozásában való alkalmazhatatlanságát?

5)      Az állami támogatásokról szóló szabályok alkalmazhatóságától eltekintve, az EK 12., 43. és az azt követő cikkek, valamint az 56. és az azt követő cikkek értelmében hátrányos megkülönböztetést valósít-e meg az adott piacon működő más vállalkozásokkal szemben, és ezzel egy időben a szabad letelepedés és a tőke szabad áramlása elvének sérelmét jelenti-e kedvezőbb adózási szabályok előírása az alapítványok által az általuk irányított kedvezményezett – kizárólag nemzeti – banki vállalkozásoktól kapott haszon, illetve azon vállalkozások hasznának felosztására nézve, amelyekben a részesedést a kedvezményezett banki társaságokban fennálló részesedések átruházásából származó bevétel felhasználásával szerezték meg?”

 Álláspont

 Elfogadhatóság

49.      Az észrevételeket előterjesztő felek kifogásokat vetettek fel valamennyi nemzeti bíróság által előterjesztett kérdés elfogadhatóságával kapcsolatban.

 Az első, második és harmadik kérdés

50.      Az alapeljárás alperesei arra hivatkoznak, hogy az első három kérdés az alábbi okok miatt nem elfogadható.

51.      Először, a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra utaló határozatában tett megállapításokkal ellentétben az 1745/62 törvény 10a. cikkében foglalt mentesség csak az adóelőleget, és nem az adót magát érinti; másodszor, sem az a cikk, ami megelőzte a banki alapítványok létrehozását, sem más rendelkezés nem rendelkezik a mentesség banki alapítványokra történő alkalmazásáról; harmadszor, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tisztán nemzeti érdeket képviselnek, mivel egyszerűen annak megállapítására irányulnak, hogy a banki alapítványok jogosultak-e a 1745/62 törvény 10a. cikkében rögzített adókedvezményekre.

52.   Az első és a második kifogás szerint a nemzeti bíróság állítólag tévesen értelmezte az alapeljárás tényeire alkalmazandó nemzeti jogot.

53.      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EK 234. cikk szerint a nemzeti jog értelmezése a Bíróság hatáskörén kívül esik, mivel a nemzeti bíróság feladata megállapítani a nemzeti rendelkezések terjedelmét és alkalmazásuk módját.(13)

54.      Az alperesek harmadik kifogása kapcsán az is állandó ítélkezési gyakorlat, hogy kizárólag a nemzeti bíróság határozza meg mind az előzetes döntéshozatal szükségességét, mind azt, hogy a Bíróságnak előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevánsak-e. Következésképpen, amennyiben a nemzeti bíróság által feltett kérdések a közösségi jog valamely rendelkezésének értelmezésére vonatkoznak, ott a Bíróság – fő szabály szerint – köteles határozatot hozni.(14)

55.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a nemzeti bíróság nem azt kérdezi, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályokat alkalmazni kell-e a banki alapítványokra Olaszországban – erről a kérdésről a nemzeti bíróság láthatólag már kialakította a véleményét –, hanem azt, hogy a nemzeti jogszabályok megfelelnek-e a közösségi versenyszabályoknak. Ilyen körülmények között a Bíróság köteles segíteni a nemzeti bíróságot.

56.      A Bizottság hangsúlyozza, hogy a Bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia a 153/99 rendeletre vonatkozó első és harmadik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést. A rendelet az alapeljárás tényállásának 1998-ban történt bekövetkezése után lépett hatályba, ezért nem vonatkozik a nemzeti bíróság előtt lévő ügyre.

57.      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az előterjesztett kérdések csak akkor utasíthatóak el, „ha elég nyilvánvaló, hogy a közösségi jogszabály értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kér, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve a probléma hipotetikus jellegű.”(15)

58.      Nem gondolom, hogy itt ez az eset áll fenn. Annak ellenére, hogy az észrevételeket benyújtó felek nem osztják a nemzeti bíróság álláspontját, tény, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság szerint a 153/99 rendelet releváns a bíróság előtt folyamatban lévő jogvitában történő határozathozatal szempontjából. Az is kitűnik az ügy irataiból, hogy a rendelet adójogi rendelkezései az olasz bíróságok szerint bizonyos esetekben visszaható hatállyal bírnak a banki alapítványok tekintetében, így alkalmazandóak az 1998 előtti időszakra. A 153/99 rendelet közösségi jog szerinti értelmezésére irányuló kérdés első látásra úgy tűnik, releváns az alapügy szempontjából.

59.      Ilyen előzmények után a Bíróság ítélkezési gyakorlatában előírt feltételeknek álláspontom szerint nem felel meg, hogy az első, második és harmadik kérdés elfogadhatatlan.

 A negyedik kérdés

60.      Az alapeljárás alperesei arra hivatkoznak, hogy a bizottsági határozat jogerőre emelkedett, mivel Olaszország nem támadta meg az EK 230. cikk alapján nyitva álló határidőben. Következtetésük alátámasztására a TWD-ügyben hozott ítéletre utalnak.(16)

61.      Nem gondolom, hogy a jelen körülmények analógiát képeznek a TWD-ügy körülményeivel.

62.      Abban az ügyben a kérdés az volt, hogy a kérelmező a nemzeti eljárásban a határidő lejárta miatt nem terjeszthetett-e elő kifogást a bizottsági határozat jogellenességével szemben abban az eljárásban, amely azt a közigazgatási intézkedést megtámadta, amellyel a nemzeti hatóság e bizottsági határozat végrehajtása érdekében visszavonta a már megkapott támogatást. A Bíróság – hangsúlyozva a jogbiztonság védelmének szükségességét – arra a következtetésre jutott, miszerint nincs lehetőség arra, hogy egy olyan személy, aki megtámadhatta volna a határozatot, és elmulasztotta az EK 230. cikk harmadik bekezdésében előírt kötelező határidőt, a nemzeti bíróságok előtt vitassa a határozat jogszerűségét abban az eljárásban, amelyben a nemzeti átültető intézkedést támadják.

63.      A jelen ügy ezzel szemben egy Olaszországhoz intézett bizottsági határozatot érint, ami jellegét tekintve általános, és érvényességét a nemzeti eljárásban szereplő egyik fél sem vitatta a nemzeti bíróság előtt. A nemzeti bíróság a kérdést hivatalból vetette fel az EK 234. cikk szerinti jogainak gyakorlása során. Így az eljárással való visszaélés olyan fél általi elkövetésének lehetősége, aki megtámadhatta volna a határozatot közvetlenül a Bíróság előtt, de nem tette – ami álláspontom szerint a TWD-ügy lényege –, a jelen ügyben hiányzik.

64.      Az EK 234. cikk nem ír elő semmilyen határidőt a nemzeti bíróságok számára a közösségi intézmények aktusai érvényességére vonatkozó előzetes döntéshozatal kéréséhez. Az ítélkezési gyakorlat értelmében az előzetes kérdések elfogadhatóak, amennyiben relevánsak a nemzeti eljárásban történő határozathozatal szempontjából, és a jogi, valamint a ténybeli összefüggést kielégítően igazolták. A hivatkozott közösségi aktus érvényességének vizsgálata során, ami lényegi kérdés, a Bíróság valamennyi tényezőt figyelembe veszi – ami az érvényességét érinti –, beleértve a jogbiztonság elvéből eredő követelményeket is.

65.      A Bizottság hivatkozik a negyedik kérdés elfogadhatatlanságára is. Határozatában a Szerződés állami támogatásra vonatkozó szabályainak és a 153/99 rendeletből fakadó adómentességeknek az összeegyeztethetőségét vizsgálta, ami az alapeljárás tárgyidőszakát követően lépett hatályba. A határozat továbbá nem a 1745/62 törvény 10a. cikkében szabályozott adómentességekkel kapcsolatos, amely rendelkezés a nemzeti eljárás tárgyát képezi. Ezért a bizottsági határozat nem releváns a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő ügyben történő határozathozatal szempontjából.

66.      Olaszország ugyanazon érvek mentén érvel, mint a Bizottság, és rámutat arra, hogy a bizottsági határozat nem érinti az eredeti szabályozási rendszer alá tartozó banki alapítványok helyzetét, érvényességének kérdése nincs kihatással az alapeljárásra.

67.      Az, hogy a 153/99 rendelet 12. cikkének van-e visszaható hatálya, vagy sem, illetve az, hogy a 601/73 rendelet 6. cikke és az 1745/62 törvény 10a. cikke bármilyen módon kapcsolatban van-e egymással a nemzeti jog alapján, illetve az, hogy ezek relevánsak-e az alapügyben történő határozathozatal szempontjából, olyan kérdések, melyek eldöntésére kizárólag a nemzeti bíróság rendelkezik hatáskörrel. Ráadásul – ahogy fentebb kifejtésre került – nem nyilvánvaló, hogy a feltett kérdések irrelevánsak az alapeljárás tényállása és tárgya tekintetében.(17)

68.      Ebből következően azt javasolom, hogy a negyedik kérdés szintén elfogadhatónak minősüljön.

 Az ötödik kérdés

69.      Az alapeljárás alperesei azt kifogásolják, hogy ötödik kérdés túlságosan homályos. A nemzeti bíróság nem pontosítja, hogy a kérdéses nemzeti szabályozás mely elemei vezethetnek az EK-Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlásának korlátozásához, illetve mely banki társaságok vagy banki alapítványok előnyére szolgálna az esetleges hátrányos megkülönböztetés.

70.      Önmagában igaz, hogy az ötödik kérdés bizonyos tekintetben pontatlan. Egészében nézve azonban a terjedelmes előzetes döntéshozatalra utaló határozat biztosítja azt a jogi és ténybeli hátteret, ami lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy hasznos és releváns választ adjon az ötödik kérdés tárgyában.(18)

71.      Az ötödik kérdést szintén elfogadhatónak javasolom.

 Az ügy érdeméről

 Az első és második kérdés

72.      A nemzeti bíróság az első és második kérdéssel lényegében annak tisztázását kéri, miszerint azon ténynek az okán, hogy a banki alapítványok banki társaságokban vagy más vállalkozásokban fennálló, irányítást megalapozó részesedést birtokolnak és kezelnek, „vállalkozásnak” minősülnek-e az EK-Szerződés versenyszabályai értelmében, különös figyelemmel az állami támogatásra vonatkozó szabályokra.

73.      Számomra úgy tűnik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a banki alapítványok a közösségi jog szerint vállalkozásoknak minősülnek két esetben: először is, ha maguk az ítélkezési gyakorlat értelmében vett „gazdasági tevékenységet” folytatnak, és/vagy másodszor, ha közvetlenül vagy közvetve részt vesznek olyan vállalkozások irányításában, amelyek ilyen gazdasági tevékenységet folytatnak.

 Folytatnak-e gazdasági tevékenységet a banki alapítványok?

74.      Köztudott, hogy a Bíróság kidolgozta az EK-Szerződés versenyszabályainak értelmében vett vállalkozások gyakorlati fogalmát. Azt, hogy egy jogalany vállalkozásnak minősül-e, az dönti el, hogy „gazdasági tevékenységet” folytat-e, függetlenül jogállásától és finanszírozásának módjától.(19) Az ítélkezési gyakorlat szerint egy jogalany akkor folytat „gazdasági tevékenységet”, ha „a piacon árut vagy szolgáltatást kínál”. A Bíróság megállapította továbbá, hogy a szóban forgó jogalany nonprofit jellege, illetve az a tény, hogy vannak nem gazdasági céljai is, irreleváns abban a tekintetben, hogy vállalkozásnak minősül-e.(20)

75.      Annak eldöntése érdekében, hogy az olasz banki alapítványok maguk végeznek-e az ítélkezési gyakorlat értelmében vett „gazdasági tevékenységet”, a két, fent kifejtett rendszer szerinti különböző feladataiknak és tevékenységeiknek a vizsgálata szükséges.

 Az irányítást megalapozó részesedések kezelése

76.      Az eredeti szabályozási rendszer értelmében a banki társaságban fennálló, irányítást megalapozó részesedések kezelése a részesedések átruházására és/vagy megszerzésére, a részesedéshez kapcsolódó jogok gyakorlására és az abból származó jövedelemnek a banki alapítványok alapszabályban rögzített közérdekű és társadalmilag hasznos céljainak elérése érdekében történő felhasználására korlátozódik.

77.      A Bizottság és az alapeljárás alperesei arra hivatkoznak, hogy e műveletek közül egyik sem tekinthető azonosnak azzal az ismérvvel, hogy „a piacon árut vagy szolgáltatást kínál”. Így az ítélkezési gyakorlat szigorú értelmezése alapján tevékenységük nem minősül az EK-Szerződés versenyszabályai értelmében gazdasági tevékenységnek.

78.      Én azonban ezen az értelmezésen túlmennék. Egyetértek az olasz kormány észrevételeivel, hogy egy jogalany nemcsak akkor minősül a közösségi versenyszabályok értelmében vállalkozásnak, amikor a piacon árut vagy szolgáltatást kínál, hanem akkor is, amikor olyan más tevékenységeket folytat, amelyek gazdasági természetűek, és amelyek a verseny torzításához vezethetnek olyan piacon, ahol van verseny. Ahogy egy korábbi indítványomban megállapítottam, annak értelmezésekor, hogy egy tevékenység természetében gazdasági-e, a hangsúlyt arra kell helyezni, hogy „legalábbis fő szabályként a tevékenység folytatható lenne-e magánvállalkozások által nyereségszerzés céljából”.(21)

79.      Ezt az értelmezést az EK-Szerződés versenyszabályainak teljes körű hatékonysága biztosításának szükségessége indokolja, különösen az ultima ratiónak, nevezetesen annak a szükségletnek a fényében olvasva, hogy a piacon bármely – akár közjogi, akár magánjogi – jogalany magatartása által okozott bármilyen versenytorzítást el kell kerülni. A Bíróság erre az értelmezésre támaszkodott, amikor az EK-Szerződés versenyszabályainak, így az EK 3. cikk g) pontja és az EK 10. cikk együttes alkalmazásával kiterjesztette a versenyellenes magatartás tilalmát a közigazgatási hatóságok működésére.(22)

80.      A jelen ügyben, ahogy Olaszország észrevételezi, és ahogy a bizottsági határozat(23) megállapítja, nem zárható ki annak lehetősége, hogy a banki társaságok irányítást megalapozó részesedéseinek versenyző piaca fennáll. A részesedései kezelése során a banki alapítványok fontos szereplői lehetnek egy ilyen piacnak, különösen mióta – a Kincstár engedélyével – eladhatják a banki társaságban fennálló, irányítást megalapozó részesedéseiket, hogy megszerezzenek egy újat egy másik banki társaságban. Ezek a műveletek a verseny torzításához vezethetnek, ha például a banki alapítványok vételi pozícióját állami támogatás erősíti, vagy ha összejátszanak más vállalkozásokkal az irányítást megalapozó részesedéseik árának megváltoztatása érdekében. Mégis, megszorítóan értelmezve az ítélkezési gyakorlatot, ahogy azt a Bizottság és az alapeljárás alperesei javasolták, ez a versenyellenes magatartás nem tartozna a közösségi versenyszabályok hatálya alá. Világos, hogy az ilyen értelmezés kerülendő.

81.      Eltérőnek látszik a helyzet a 153/99 rendelet hatálybalépése után. Az új szabályozási rendszer szerint – amit, ahogy az a tárgyaláson a felek által tett észrevételekből kitűnik, részben az a tény indokolt, hogy az előző rendszer nem érte el azt a célt, hogy a banki alapítványok és a banki társaságok teljesen elkülönüljenek – a banki alapítványok közvetve vagy közvetlenül kizárólag olyan „operatív vállalkozásokban” birtokolhatnak és kezelhetnek irányítást megalapozó részesedéseket, melyek közvetlenül segítik alapszabályi közérdekű céljaikat, és kizárólag a meghatározott ”releváns ágazatokban” működnek. A banki társaságban vagy más társaságban való részesedéseiket egy meghatározott határidőn belül el kell adniuk, amely határidőt később 2005. december 31-ig kitolták. Ha elmulasztják ezt a határidőt, a Felügyeleti Hatóság jogosult kötelező átruházásukat elrendelni a társaság feletti irányítás megszüntetése érdekében.

82.      E kötelezettségek előírásával az új szabályozási rendszer nagyban csorbította a banki alapítványok arra vonatkozó lehetőségét, hogy befolyásolják az irányítást megalapozó részesedések piacát, ha létezik ilyen piac. Most valószínűtlennek tűnik, hogy torzítani fogják a versenyt ezen a piacon.

83.      Természetesen a nemzeti bíróságra hárul annak meghatározása, hogy a 81. és 82. pontban foglalt feltételek teljesülnek-e, különösen, hogy az irányítást megalapozó részesedéseknek létezik-e érintett piaca.

A banki alapítványok által közérdekű és társadalmilag hasznos céljaik megvalósítása során közvetlenül végzett tevékenységek

84.      Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy közérdekű és társadalmilag hasznos céljaik gyakorlása során a banki alapítványok olyan tevékenységbe bocsátkozhatnak, ami együtt jár azzal, hogy árut vagy szolgáltatást kínálnak egy versenyző piacon. Azok az ágazatok, amelyekben a banki alapítványok dolgoznak – mind az eredeti, mind az új rendszer szerint –, úgy mint tudományos kutatás, oktatás, művészet és egészségügy, gyakran piaci feltételek szerint működnek, és versenyfeltételek között működő, nyereségre törekvő vállalkozások szolgálják ki őket.

85.      Mivel a nyereségszerzési cél hiánya nem ad alapot mentességre, a banki alapítványok ilyen körülmények között az ítélkezési gyakorlat értelmében vett vállalkozásoknak minősülhetnek.

86.      A nemzeti bíróságokra hárul annak megítélése, hogy a banki alapítványok alapszabályi céljaik teljesítése során közvetlenül olyan gazdasági tevékenységet folytatnak-e, ami magában foglalja áruk és szolgáltatások kínálását egy versenyző piacon. Azt, hogy ez-e a helyzet, ügyenként külön kell meghatározni.

Banki alapítványok mint vállalkozások anyaintézményei

87.   A Bíróság ítélkezési gyakorlatában a „vállalkozást” úgy kell érteni, mint amely a versenyjog szempontjából „gazdasági egységnek” minősül.(24) Amikor egy leányvállalat nem szabadon határozza meg piaci magatartását, hanem az őt teljes egészében irányító anyavállalat által közvetlenül vagy közvetve adott utasításokat hajtja végre, gazdasági egységet alkotnak, és egyként kell kezelni azokat a közösségi versenyszabályok szempontjából.(25)

88.      Hasonló érvelés képezi az ítélkezési gyakorlat alapját a Bíróság által a hatodik HÉA-irányelv kapcsán kialakított ítélkezési gyakorlatban is a gazdasági tevékenység fogalmát illetően, melyet érveinek alátámasztására a Bizottság idéz, miszerint az a társaság, melynek kizárólagos célja részesedés szerzése más vállalkozásokban, anélkül hogy közvetlenül vagy közvetve részt venne ezen vállalkozások irányításában, részesedéssel kapcsolatos jogainak sérelme nélkül, nem végez gazdasági tevékenységet a hatodik irányelv értelmében.(26) Ebből az következik, hogy az a társaság, mely közvetlenül vagy közvetve ilyen irányítja ezeket a vállalkozásokat, gazdasági tevékenységet folytat.

89.      Mivel a banki társaságok egyértelműen az EK-Szerződés versenyszabályainak értelmében vett vállalkozásoknak minősülnek, a banki alapítványok az eredeti szabályozási rendszer szerint is vállalkozásnak minősülnek, amennyiben a részesedésük együtt járt közvetlen vagy közvetett részvétellel a banki társaság irányításában. A Bíróság ilyen részvételt valószínűsítő bizonyítékként értékelte a leányvállalatok számára történő igazgatási, számviteli és informatikai szolgáltatások nyújtását.(27)

90.      Azt, hogy ezek a feltételek fennállnak-e, tulajdonképpen a nemzeti bíróságnak kell ügyenként külön eldönteni. Ennek során a nemzeti bíróságnak vizsgálnia kell a banki alapítványok által a banki társaságok feletti jogosítványokat, és hogy ezek a jogosítványok hogyan lennének gyakorolhatók, vagy ténylegesen hogyan gyakorolták azokat az alkalmazandó nemzeti szabályok alapján. Az a tény, hogy a banki alapítványok többségi részesedésekkel rendelkeznek, kinevezhetik saját kezelő és ellenőrző szervük egyes tagjait a banki társaságok igazgatóságába és a felügyelő bizottságába, valamint az, hogy bár csak átmenetileg, de a működésbeli folyamatosságot a banki alapítványok és az irányított banki társaságok között biztosítani kell, álláspontom szerint egyensúlyba hozandók azzal a tilalommal, mely szerint a banki alapítványok nem folytathatnak „közvetlenül” banki tevékenységet, vagy bármilyen más, alapszabályban meghatározott közérdekű és társadalmilag hasznos céljaikkal össze nem függő tevékenységet.

91.      Másfelől az új szabályozási rendszer bevezetése, úgy tűnik, gyengítette azokat az eszközöket, amelyekkel a banki alapítványok „döntő befolyást” tudtak gyakorolni a banki társaságaikra. Annak eldöntése, hogy ez így van-e, természetesen a nemzeti bíróságok feladata. A végkövetkeztetés meghozatala során álláspontom szerint a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy a banki alapítványok kezelő szervei tagjainak kifejezetten megtiltották a bank igazgatóságában tagként való részvételt, és hogy ezt a tilalmat 2003-ban kiterjesztették azon társaságok irányítási vagy ellenőrzési pozícióira, amelyeket a banki társaság irányít, vagy amelyekben részesedéssel rendelkezik, továbbá azokra a személyekre, akik a banki alapítvány stratégiai irányítását végzik. A nemzeti bíróságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a banki alapítványok számára kifejezetten tilos a banki tevékenységek végzése, és közvetlenül vagy közvetve bármiféle finanszírozás, kifizetések vagy támogatás nyújtása nyereségorientált szervezetek vagy vállalkozások számára, bármilyen jellegűek legyenek is, az operatív vállalkozások kivételével.

92.      Ami az operatív vállalkozásokkal való kapcsolatot illeti, az új szabályozási rendszer szerint, ha a részesedéseikből eredő jogaiknál fogva a banki alapítványok döntő befolyást gyakorolhatnak ezen vállalkozásokra, akkor – a fenti ítélkezési gyakorlat értelmében(28) – vállalkozásnak minősülnek, feltéve természetesen, hogy az operatív vállalkozások maguk is így minősülnek. Az a tény, hogy az operatív vállalkozások tevékenysége nem irányulhat nyereségszerzésre, és a releváns ágazatok valamelyikében kell működniük, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy áruk vagy szolgáltatások kínálásával olyan ágazatokban működjenek, ahol verseny van a magánszereplők között. Amennyiben ez a helyzet áll fenn, a banki alapítványok az operatív vállalkozások feletti döntő befolyás okán szintén gazdasági tevékenységet végeznek, és az EK-Szerződés versenyszabályainak hatálya alá tartoznak.

93.      Végezetül, ahogy az olasz kormány rámutat, amennyiben a banki alapítványok nem fogadták el az alapszabályaikat, vagy még nem ruházták át az irányítást megalapozó részesedéseiket az új szabályozási rendszernek megfelelően, az általam a régi rendszert illetően kialakított megfontolások érvényben maradnak.

 A harmadik kérdés

94.      A harmadik kérdésben a nemzeti bíróság azt kérdezi, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglaltak szerinti adókedvezmények és -mentesség rendszere megvalósítja-e az EK 87. cikk szerinti állami támogatást.

95.      A Bizottság előadja, hogy ha az adómentességek kedvezményezettjei – a banki alapítványok – vállalkozásoknak minősülnek, akkor az adójogi rendelkezések fő szabályként az EK 87. cikk (1) bekezdés szerinti állami támogatásnak minősülnek, kivéve ha a rendszernek a jellege vagy általános felépítése indokolja azokat, amelynek részét képezik.

96.      Olaszország elfogadja, hogy ha a 153/99 rendelet 12. cikkét a 601/73 rendelet 6. cikkében és az 1745/62 törvény 10a. cikkében foglalt adókedvezményeknek a banki alapítványokra vonatkozó visszaható hatályú kiterjesztéseként értelmezik az eredeti szabályozási rendszer alapján, akkor ezek az adókedvezmények az EK 87. cikk (1) bekezdés szerinti állami támogatásnak minősülnek.

97.      Az alapeljárás alperesei hangsúlyozzák, hogy a vitatott adójogi rendelkezések nem felelnek meg az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősüléshez szükséges szelektivitás feltételének.

98.      Álláspontom szerint a kérdéses adókedvezmények, amennyiben az első és második kérdés kapcsán kifejtett ítélkezési gyakorlat értelmében(29) vett vállalkozások kapják, az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősülnek.

99.      Az ítélkezési gyakorlat szerint azok a jellegűkben hasonló és azonos hatású intézkedések, amik különböző formában enyhítik azokat a költségeket, melyek normálisan egy vállalkozás költségvetésében szerepelnek, és amelyek ezért nem támogatások a szó szigorúan vett értelmében, az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti támogatásnak tekintendők.(30)

100. Ezek az intézkedések tartalmazzák a tagállamok által biztosított adókedvezményeket, bár szigorúan véve nem foglalják magukban állami források átruházását. Az adókedvezmények teljesítik az ingyenes előny biztosításának kritériumát, amivel azokat a személyeket, akikre alkalmazzák, kedvezőbb pénzügyi helyzetbe hozzák, mint más adófizetőket.(31) Az adókönnyítés banki alapítványokra történő kiterjesztésével a vitatott intézkedések ugyanezt teszik a kedvezményezettjeik javára.

101. Irreleváns, hogy az adókedvezmény a banki alapítványok adózás alóli mentesítésében áll, ahogy azt az előzetes döntéshozatal iránti kérelem állítja, vagy a fizetendő adó előleg címén történő levonása alóli mentesítésben, ahogy azt az észrevételt benyújtó felek állítják. Mindkét esetben ingyenes előnyhöz jut a mentesítés kedvezményezettje, akár a teljes adó megfizetése alóli mentesítéssel, akár a megfizetés jelentős elhalasztásával.

102. A szelektivitás feltételével kapcsolatban, aminek értelmében az intézkedésnek meghatározott vállalkozásokat vagy bizonyos termék előállítását kell elősegítenie, álláspontom szerint a Bizottság azon érvelése helytálló, miszerint azzal, hogy bizonyos vállalkozásokat jogi természetük (alapítványok vagy közjog hatálya alá eső jogalanyok) és a működési körük sajátos ágazata miatt (oktatás, közegészségügy stb.) támogat, az 1745/62 törvény 10a. cikke első látásra megfelel ennek a kritériumnak.

103. Hasonló érvelés alkalmazandó a 601/73 rendelet 6. cikkével összefüggésben értelmezett 153/99 rendelet 12. cikke tekintetében, amennyiben az kiterjeszti a jogi személyek jövedelemadójának felére csökkentését a banki alapítványokra azzal a feltétellel, hogy tevékenységüket a megfelelő ágazatokra korlátozzák.

104. A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a nemzeti bíróságnak meg kell azonban vizsgálnia, hogy ezek az adójogi rendelkezések igazolhatóak-e annak a rendszernek a jellegével vagy általános felépítésével, melynek részét képezik, amely esetben az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatályán kívül esnek.(32) A vitatott adókedvezmények banki alapítványokra történő kiterjesztését látszólag a nemzeti szabályozás azon célja magyarázza, hogy támogasson bizonyos közcéllal és társadalmilag hasznos céllal rendelkező jogalanyokat, nem pedig az adószabályok belső logikája vagy az adózási technika. Amennyiben ez a helyzet áll fenn, a banki alapítványoknak nyújtott kedvezmények megfelelnének a szelektivitás feltételének.

105. Végül, az ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy a kérdéses intézkedések társadalmi hasznosak és a közérdeket szolgálják, irreleváns az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásként minősítés szempontjából(33).

106. Így, feltéve hogy az állami támogatás többi fogalmi eleme – nevezetesen a versenytorzítás és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás – fennáll, és hogy az adókedvezmények nem igazolhatók annak a rendszernek a természetével vagy általános felépítésével, melynek részét képezik – mely kérdés vizsgálata a nemzeti bíróságra tartozik –, az alapeljárás tárgyát képező adókedvezmények, akár a fizetendő adó előleg címén történő levonása alóli mentesítés, akár a jogi személyek jövedelemadójának csökkentése, megfelel az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásként való minősülés feltételeinek – ahogy az az első és második kérdés kapcsán kifejtésre került –, ha azokat a Szerződés versenyszabályai szerinti „vállalkozások” számára nyújtják.

 A negyedik kérdés

107. Negyedik kérdésével a nemzeti bíróság a bizottsági határozat érvényessége tekintetében kéri a Bíróság döntését.

108. A bizottsági határozat érvényességének vizsgálatát a határozat specifikus tárgyára, vagyis az új szabályozási rendszer elemzésére figyelemmel kell elvégezni.

109. Néhány előzetes megjegyzés szükségesnek látszik. Az ítélkezési gyakorlat nem teljesen egységes a Bíróság felülvizsgálati hatáskörének a megítélésében. Amennyiben a bizottsági határozat bonyolult gazdasági értékelést tartalmaz, az ítélkezési gyakorlat a Bíróság szerepét általánosságban arra korlátozta, miszerint felülvizsgálja, hogy az eljárási és az indokolási szabályokat betartották-e, hogy a tényeket megfelelően állapították-e meg, valamint hogy van-e az értékelésben bármilyen nyilvánvaló hiba vagy hatáskörrel való visszaélés, és eltiltja a közösségi bíróságokat attól, hogy a saját gazdasági értékelésükkel helyettesítsék a Bizottságét.(34) Az ítélkezési gyakorlat az EK 81. cikk (3) bekezdése és az EK 87. cikk (3) bekezdése értelmében elfogadott bizottsági határozatok tekintetében született, ahol a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, de vonatkozik az EK 87. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott határozatokra is.(35)

110. Más esetekben azonban a Bíróság megállapította, hogy mivel az állami támogatást „jogi jellegénél fogva objektív tényezők alapján kell értelmezni […], fő szabályként a közösségi bíróságoknak kell – mind az előtte folyó jogvita konkrét sajátosságainak, mind a Bizottság által végzett értékelés technikai vagy bonyolult jellegének figyelembevételével – teljes felülvizsgálati jogkörrel elbírálnia, hogy egy intézkedés a Szerződés [87. cikk (1) bekezdésének] hatálya alá tartozik-e”.(36)

111. Én a bizottsági határozatok Bíróság általi alaposabb vizsgálata mellett foglalnék állást abban a kérdésben, hogy az állami intézkedés megvalósítja-e az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatást, elismerve bár, hogy ez gyakorlati problémákat vethet fel az EK 234. cikk szerinti eljárásban. Az állami támogatás koncepciójának objektív természete és az a tény, hogy a Bizottság – az EK 87. cikk (3) bekezdése vagy EK 81. cikk (3) bekezdése szerinti kizárólagos és széles mérlegelési jogkörével ellentétben – az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmezésének és alkalmazásának feladatát, jóllehet más célzattal, megosztja a nemzeti bíróságokkal, álláspontom szerint azt kívánja, hogy a Bíróság felülvizsgálati jogköre ne korlátozódjon meghatározott okokra. Következésképpen a közösségi bíróságok, ha szükséges, a Bizottság gazdasági értékelését a sajátjukkal helyettesíthetik, bármilyen komplex legyen is a Bizottság értékelése.

112. Egy ezzel ellentétes megközelítés ellentétben lenne azzal a ténnyel, miszerint a Bíróság megkövetelte a nemzeti bíróságoktól a releváns tényezők teljes gazdasági elemzését annak meghatározásakor, hogy egy állami intézkedés a Szerződés szerinti állami támogatást valósít-e meg.(37)

113. Itt azonban szükségtelen ennek a kérdésnek a megoldása, mivel álláspontom szerint a bizottsági határozat semmi esetre sem tekinthető érvénytelennek.

114. Nyilvánvaló, hogy megfelelő eljárást folytattak le. A megtett lépéseket és az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezésének indokait a bizottsági határozat világosan kifejti.(38)

115. Az ítélkezési gyakorlat szerint „az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásnak a kérdéses aktus természetéhez kell igazodnia, és világos és egyértelmű módon kell kitűnnie belőle az aktust kibocsátó intézmény gondolatmenetének úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedést alátámasztó körülményeket, illetve hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság ellenőrzést gyakorolhasson felette. […] Az indokolásnak nem kell megjelölnie az összes vonatkozó ténybeli és jogi elemet, mivel azt, hogy a jogi aktus indokolása megfelel-e az EK 253. cikkben felsorolt követelményeknek, nemcsak a szövege, hanem a háttere, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján kell megítélni”.(39)

116. A határozat a vitatott intézkedések előzetes értékelésével kezdődik, amely miatt a Bizottság megindította az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást. Azután a banki alapítványok új szabályozási rendszer szerinti hatáskörének, szerepének és funkciójának, valamint az érintett adókedvezmények funkciójának részletes jellemzésével folytatódik. Tartalmazza továbbá a határozat címzettjének, Olaszországnak az észrevételeit és az érdekelt harmadik felek által benyújtott megjegyzéseket.

117. E háttér alapján a Bizottság kialakítja a végkövetkeztetéseinek alapjául szolgáló jogi indokolást, ami nemcsak hivatkozásokat tartalmaz, hanem az álláspontját alátámasztó ítélkezési gyakorlat rövid kifejtését is.(40) Álláspontom szerint az indokolás „világos és egyértelmű módon” fogalmaz, így megfelel a Bíróság által előírt követelményeknek.

118. A tények pontos megállapítására vonatkozó kötelezettségével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem a Bizottság által tett ténybeli megállapításokat kérdőjelezi meg, hanem – a Szerződés versenyszabályainak fényében – a jogi értékelést. Mindenesetre, ahogy fentebb megállapításra került, nyilvánvaló, hogy a ténybeli háttér megfelelően került leírásra, ezért ebben a tekintetben a bizottsági határozat megfelelő.

119. Véleményem szerint nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a Bizottság tévedett a vizsgálatának tárgyát képező nemzeti intézkedések gazdasági értékelésében. Lényegében a nemzeti bíróság azért bírálja a Bizottságot, hogy nem vette megfelelően figyelembe a banki alapítványoknak a banki társaságban lévő részesedései kezelésének és esetleges átruházásának a banki piacra gyakorolt hatását, különösen a „rendszer gazdasági fejlesztésére” vonatkozó feladatuk fényében. A nemzeti bíróság bírálja a Bizottságot a tekintetben is, hogy nem vizsgálta megfelelően a banki alapítványok és az „operatív vállalkozásaik” közötti kapcsolatot.

120. A bizottsági határozat 36–39., 43–45. és 48–50. pontja vizsgálja ezeket a kérdéseket.

121. Ezen vizsgálat alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az irányítást megalapozó részesedések meghatározott időn belüli átruházási kötelezettsége, az új szabályozási rendszer által a banki alapítványok belső szerveinek tagjaira és vezetőire a banki társasággal való kapcsolatuk tekintetében előírt kötelezettségekkel és korlátozásokkal együtt – különösen a banki társaságban vagy bármilyen más pénzügyi vagy banki vállalkozásban kezelési, igazgatási és ellenőrzési feladatok ellátásának tilalma –, valamint a vagyonuknak a kezelésére vonatkozó korlátozások, megerősítették a banki alapítványok és pénzügyi intézetek elkülönülését, segítve ezzel az „eljárás megindításához a határozatban kifejtett megfelelő alapok megtalálását”.(41) A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a vagyonuk kezelése nem gazdasági tevékenység, és ezért ez a banki alapítványokat nem minősíti az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti vállalkozásnak.(42)

122. A Bizottság azt is megjegyezte, hogy a banki alapítványok nem rendelkezhettek irányítást megalapozó részesedéssel az operatív vállalkozásokon kívül más vállalkozásokban. Az utóbbi esetben a Bizottság megállapította, hogy amennyiben az operatív vállalkozások gazdasági tevékenysége szolgáltatások nyújtásából áll olyan piacon, ahol verseny van, a banki alapítványoknak „a vállalkozások ellenőrzésére vonatkozó jogosítványa torzíthatja a versenyt, és a tevékenységük nem lehet teljesen mentes a versenyfelügyelet alól”.(43) A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy „az operatív vállalkozások feletti ellenőrzés megszerzésének lehetősége […] nem teszi a [banki] alapítványokat vállalkozásokká, amennyiben nem tudnak közvetlenül beavatkozni az ellenőrzött vállalkozás tevékenységébe”.(44)

123. Ezen az alapon a Bizottság úgy határozott, hogy a banki alapítványok nem minősülnek az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti vállalkozásoknak, hacsak nem folytatnak az ítélkezési gyakorlat értelmében vett gazdasági tevékenységet, vagyis nem kínálnak árut vagy szolgáltatást olyan piacon – akár a „megfelelő ágazat” piacán –, ahol verseny van.

124. A nemzeti bíróság kételyei ellenére, és ahogy a fenti indokolásom rámutat,(45) lényegében egyetértek a Bizottság értékelésével és következtetésével a banki alapítványok új szabályozási rendszer szerinti természete tekintetében. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat álláspontom szerint nem kínál kiegészítő jogi vagy gazdasági elemeket vagy olyan alternatív elemzést, ami kétségbe vonhatná a Bizottság által elvégzett értékelést.

125. A nemzeti bíróság azon aggálya tekintetében, miszerint a bizottsági elemzés nem helyez kellő súlyt a banki alapítványok „a rendszer gazdasági fejlesztésére” vonatkozó feladatára, állandó ítélkezési gyakorlat, hogy az állami intézkedések nem a céljaik, hanem a hatásuk alapján minősülnek állami támogatásnak. Az a tény, hogy a banki alapítványoknak az egyik feladata a „rendszer gazdasági fejlesztése”, önmagában nem teszi azokat az EK-Szerződés versenyszabályai értelmében vállalkozásokká.

126. Ezért levonom azt a következtetést, hogy a bizottsági határozat nem tartalmaz semmilyen értékelési hibát.

127. Az előzőek alapján a negyedik kérdésre adott válasz az, hogy nem indokolt a 2003/146/EK bizottsági határozat érvénytelenné nyilvánítása.

 Az ötödik kérdés

128. Az ötödik kérdés szövegezése nem teljesen világos. Bár az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szövegkörnyezetében olvasva úgy tűnik, hogy a nemzeti bíróság lényegében arról kíván megbizonyosodni, hogy a nemzeti eljárás tárgyát képező adókedvezmények az EK-Szerződés 12. cikke által tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek-e, vagy sértik-e az EK 43. és az azt követő cikkek szerinti letelepedési jogot, valamint az EK 56. és az azt követő cikkek szerinti tőke szabad mozgását, mely mindkettő a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó elv speciális kifejeződése.

129. Az ítélkezési gyakorlat szerint, jóllehet a közösségi jog jelenlegi állása szerint maguk a közvetlen adók nem tartoznak a Közösség hatáskörébe, a tagállamok hatáskörüket a közösségi jog tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni, ami magában foglalja a letelepedés jogára és a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezések tiszteletben tartását.(46)

130. Bár végső soron a nemzeti bíróság feladata, hogy döntsön a nemzeti rendelkezések terjedelméről, az ügy irataiból úgy tűnik, hogy a szóban forgó adószabályokat nem specifikusan a banki alapítványokra fogadták el. Az 1745/62 törvény 10a. cikke nemcsak a banki tevékenységből származó osztalékokra vonatkozik, hanem általánosan alkalmazni kell valamennyi társadalmi és közérdekű célra irányuló nem üzleti jogalany által megszerzett osztalékra Olaszországban. Ez a rendelkezés a letelepedési helyükön alapuló különbségtétel nélkül alkalmazandó bármilyen Olaszországban, olyan jogalanyok által megszerzett osztalékra, melyek megfelelnek a rendelkezésben meghatározott feltételeknek.

131. Ugyanez igaz a társadalmi és közérdekű célra irányuló nem üzleti jogalanyok javára biztosított jogi személyek jövedelemadójának felére csökkentését célzó kedvezményre, amit a 153/99 rendelet 12. cikke kiterjesztett azon banki alapítványokra, amelyek a rendelet általános szabályai szerint elfogadták az alapszabályukat, és a „megfelelő ágazatokban” működnek. A banki alapítványok erre jogosultak lettek, mert kizárólag közérdekű és társadalmilag hasznos célok érdekében működő szervezetekké váltak. Ezeket az adókedvezményeket, úgy tűnik, bármelyik, a jogi személyek jövedelemadója alá tartozó jogalany számára nyújtják Olaszországban, amelyik teljesíti a feltételeket, a honosságra vagy a letelepedés helyére tekintet nélkül.

132. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban semmi nem utal arra, hogy a szóban forgó nemzeti jogi rendelkezések önmagukban az EK 12. cikkel ellentétes módon közvetlenül vagy közvetve diszkriminatívak lennének, vagy akadályt képeznek a letelepedés joga vagy a tőke szabad mozgása tekintetében az EK 43. és azt követő cikkek és az EK 56. és azt követő cikkek szerint.

133. Az eddig leírtakra figyelemmel az ötödik kérdésre olyan értelmű válasz adását javasolom, hogy az Olaszországban szerzett bevételeikre vonatkozóan a banki alapítványoknak közérdekű és társadalmilag hasznos céljaikra tekintettel – honossági vagy a letelepedés helye alapján alkalmazott különbségtétel nélkül – adókedvezményeket biztosító adójogi szabályok nem sértik az EK 12. cikket, az EK 43. és az azt követő cikkeket, valamint az EK 56. és az azt követő cikkeket.

 Végkövetkeztetések

134. A fentiekre tekintettel a Corte Suprema di Cassazione által feltett kérdésekre a következő válaszok adását javasolom:

1)      (1. és 2. kérdés) A banki alapítványok, ahogy azt az 1990. július 30-i 218. törvény és a kapcsolódó többször módosított 1990. november 20-i 356. sz. rendelet, valamint az 1998. december 23-i 461. sz. törvény és a többször módosított 1999. május 17-i 153. sz. törvényrendelet szabályozza, az EK-Szerződés versenyszabályai, különösen az állami támogatásokról szóló EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti vállalkozásnak minősülnek, amennyiben a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében gazdasági tevékenységet folytatnak. Ez a helyzet:

–        amikor a banki társaságban vagy más vállalkozásban lévő irányítást megalapozó részesedéseiket kezelik, létezik érintett piac, ahol magánvállalkozások ugyanilyen tevékenységet folytathatnak nyereségszerzési céllal;

vagy

–        amikor alapszabályi közérdekű és társadalmilag hasznos céljaikat valósítják meg, árut vagy szolgáltatást kínálnak olyan piacon, ahol verseny van;

vagy

–        amikor az irányítást megalapozó részesedéseikből eredő jogok alapján vagy másként, közvetlenül vagy közvetve beavatkoznak vállalkozások irányításába, mely vállalkozások maguk gazdasági tevékenységet folytatnak az ítélkezési gyakorlat értelmében.

2)      (3. kérdés) Feltéve, hogy az állami támogatások fogalmának többi eleme – nevezetesen a versenytorzítás, és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás – fennáll, és hogy az adókedvezményeket nem indokolja a rendszer természete vagy általános felépítése – amit a nemzeti bíróságnak kell megítélnie –, az alapeljárás tárgyát képező adójogi rendelkezések megfelelnek az EK 87. cikk (1) bekezdés szerinti állami támogatásként minősülés feltételeinek – ahogy az az 1. és 2. kérdés kapcsán kifejtésre került –, amennyiben a Szerződés versenyszabályainak értelmében vett „vállalkozásoknak” nyújtják azokat.

3)      (4. kérdés) Nem indokolt a 2003/146/EK bizottsági határozat érvénytelenné nyilvánítása.

4)      (5. kérdés) Az Olaszországban szerzett bevételekre a banki alapítványoknak közérdekű és társadalmilag hasznos céljaikra tekintettel – honossági vagy a letelepedés helye alapján alkalmazott különbségtétel nélkül – adókedvezményeket biztosító adójogi szabályok nem sértik az EK 12. cikket, az EK 43. és az azt követő cikkeket, valamint az EK 56. és az azt követő cikkeket.

1 – Eredeti nyelv: angol.

2 Istituzione di una ritenuta d’acconto o d’imposta sugli utili distribuiti dalle societá é modificazioni della disciplina della nominativitá obbligatoria dei titoli azionari (GURI 5. szám, 1963. január 7., 61. o.) az 1967. február 21-i 22/1967 rendelet 6. cikke általi kiegészítéssel, nuove dispozicioni in materia di ritenuta d’acconto o d’imposta sugli utili distribuiti dalle societá (GURI 47. szám, 1967. február 22., 1012. o.) módosításokkal törvénnyé alakítva az 1967. április 21-i 209. sz. törvénnyel (GURI 101. szám, 1967. április 22., 2099. o.).

3 Disciplina delle agevolazioni tributarie (GURI 268. szám, 1973. október 16., 3. o.).

4 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a nemzeti bíróság a 10a. cikket az adózás alóli mentességként jellemzi, nem pedig a fizetendő adó előlege címén történő levonás alóli mentességként. Lásd alább az 51. és 101. pontokat

5 Aminek révén az olasz parlament a kormányra delegálta a 356. sz. rendelet 11. cikke (1) bekezdésében hivatkozott átruházó intézményekre alkalmazandó polgári és adójogi rendelkezések, valamint a banki szerkezetátalakítási műveletekre vonatkozó adójogi rendelkezések átalakításának feladatát. GURI 4. szám, 1999. január 7., 4. o.

6 6 A 2002. évre vonatkozó állami költségvetés megállapításáról szóló, 2001. december 28-i 448. sz. törvény 11. cikke a következőkkel egészítette ki a megfelelő ágazatokat: család és ahhoz kapcsolódó értékek; fiatalok oktatása és képzése; oktatás, nevelés és képzés, ideértve a kiadványok beszerzését az iskolák számára; önkéntes, jótékony és filantróp munka; vallás és szellemi fejlődés; időskorúak támogatása; polgárjogok; bűnmegelőzés és közbiztonság; élelmiszer-biztonság és minőségi mezőgazdaság; helyi fejlesztés és helyi szinten szociális lakások építése; fogyasztóvédelem; polgári védelem; közegészségügy, megelőző és gyógyító orvoslás; sport, kábítószer-függőség megelőzése és kezelése; szellemi és élettani zavarok és betegségek; tudományos és technológiai kutatás; környezetvédelem; művészet, kulturális tevékenységek és örökség.

7 A 2004. évre vonatkozó költségvetés megállapításáról szóló, 2003. december 24-i 350. sz. törvény.

8 A 2001. december 28-i 448/01. sz. törvény 11. cikke és a 2003. augusztus 1-jei 212. sz. törvénnyel módosításokkal törvénnyé alakított 2003. június 24-i 143. sz. törvényrendelet 4. cikke.

9 Lásd a fenti 13. pontot.

10 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a nemzeti eljárás nemzeti bíróság általi ismertetése néhány ponton eltér az észrevételt benyújtó felek által adott leírástól. Így az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a nemzeti bíróság nem említi azt a tényt, miszerint nemzeti szinten a vita az 1998. évre vonatkozóan benyújtott adómentesség iránti kérelemre vonatkozik, és így megelőzi a 153/99 rendelet elfogadását. Csak az észrevételeket benyújtó feleknek volt fenntartása ezzel kapcsolatban. A nemzeti eljárásban részt vevő különböző felek szerepe nem mindig egyezik. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat a Cassa di Risparmio di San Minniatót említi például eredeti kérelmezőként, nem pedig holdingját, a Fondazionét. A többi fél által benyújtott észrevételekből úgy tűnik, hogy ténylegesen a Fondazione kezdeményezte eredetileg a mentességet. Ezek az eltérések azonban jelentős mértékben nem befolyásolják az ügy lényegét. Lásd még az alábbi 51. és 101. pontot.

11 Úgy tűnik, van kapcsolat a nemzeti jog e két rendelkezése között. Lásd a lenti 67. pontot.

12 HL 2003. L 55., 56. o.

13 Lásd többek között a C-45/94. sz. Ayuntamiento de Ceuta ügyben 1995. december 7-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-4385. o.) 26. pontját.

14 Lásd többek között a C-145/03. sz. Keller-ügyben 2005. április 12-én hozott ítélet 33. pontját (EBHT 2005., I-2548. o.).

15 Lásd többek között a C-380/01. sz. Gustav Schneider-ügyben 2004. február 5-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-1389. o.). 22. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

16 A C-188/92. sz. TWD Textilwerke Deggendorf ügyben 1994. március 9-én (EBHT 1994., I-833. o.) hozott ítélet.

17 Lásd a fenti 57. és 58. pontot és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

18 Lásd a C-18/01. sz. Korhonen-ügyben 2003. május 22-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-5321. o.) 20. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

19 A C-41/90. sz. Höfner-ügyben 1991. április 23-án hozott ítélet (EBHT 1991., I-1979. o.) 21. pontja. Az újabb ítéletek közül lásd a C-189/02. P., C-202/02. P., C-205/02. P., C-208/02. P. és a C-213/02. P. sz. Dansk Rørindustri egyesített ügyekben 2005. június 28-án született ítélet (EBHT 2005., I-5488. o.) 112. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Lásd még a C-264/01., C-306/01., C-354/01. és C-355/01. sz. AOK egyesített ügyek tekintetében 2003. május 22-én általam előterjesztett indítvány (EBHT 2004., I-2493. o.) 25. pontját.

20 Lásd többek között a C-244/94. sz. FFSA-ügyben 1995. november 16-án hozott ítélet (EBHT 1995., I-4013. o.) 21. pontját, valamint a C-180/98 és C-184/98. sz. Pavlov egyesített ügyekben 2000. szeptember 12-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-6451. o) 117. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

21 Lásd a 19. lábjegyzetben idézett, AOK ügyben általam előterjesztett indítvány 27. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

22 Lásd a 66/86. sz. Ahmed Saeed-ügyben 1989. április 11-én hozott ítélet (EBHT 1989., 803. o.) 48. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, a C-153/93. sz. Delta-ügyben 1994. június 9-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-2517. o.) 14. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

23 9. pont, harmadik francia bekezdés.

24 A 170/83. sz. Hydrotherm-ügyben 1984. július 12-én hozott ítélet (EBHT 1984., 2999. o.) 11. pontja. Lásd még a 19. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri ítélet 112. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Hasonlóképpen, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy „az EGK-Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése olyan gazdasági egységekre irányul, melyek személyi, materiális és immateriális összetevők egységes szervezetei hosszú távú gazdasági céllal, és hozzájárulhatnak a rendelkezésben foglalt jogszabálysértések elkövetéséhez.” A T-11/89. sz., Shell kontra Bizottság ügyben 1992. március 10-én hozott ítélet (EBHT 1992., II-757. o.) 311. pontja.

25 A T-102/92. sz. Viho-ügyben 1995. január 12-én hozott ítélet (EBHT 1995., II-17. o.) 51. pontja. Lásd még a C-73/95. P. sz. Viho-ügyben 1996. október 24-én hozott ítélet (EBHT 1996., I-1147. o.) 16. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, a 15/74. sz. Centrafarm ügyben 1974. október 31-én hozott ítélet (EBHT 1974., 1147. o.) 41. pontját. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21-i 4064/89/EGK tanácsi rendelet („összefonódás”-rendelet; HL 1990. L 257., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 31. o.) 3. cikke szerint a leányvállalat nem tekinthető függetlennek, ha az anyavállalatnak lehetősége van „egy vállalkozás feletti meghatározó befolyás gyakorlására”. Lásd még az anya- és leányvállalatok közötti összevont éves beszámoló készítésének kritériumait tartalmazó hetedik társasági jogi irányelvet (1983. június 13-i 83/349/EGK tanácsi irányelv; HL 1983. L 193., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 58. o.), és Warner főtanácsnok által a Commercial Solvent ügyben előterjesztett indítványt, melyben egyszerű szabályként azt javasolja, hogy amennyiben az anyavállalatnak többségi részesedése van, akkor fő szabályként a leányvállalat nem független (a C-6/73. és C-7/73. sz. egyesített ügyben 1974. március 14-én hozott ítélet [EBHT 1974., 223. o.] 262-265. pontja).

26 A C-142/99. sz., Floridienneet és Berginvest ügyben 2000. november 14-én hozott ítélet (EBHT 2000., 9567. o.) 17–19. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Egyetértek azzal, hogy a koherencia és egységesség biztosítása érdekében a közösségi jog különböző területén meglévő azonos koncepciókat általános szabályként azonosan kell értelmezni, hacsak azon terület természete vagy speciális jellemzői, amibe a koncepció illeszkedik, másként nem indokolják, és ami ad hoc értelmezést biztosít. Ebben az adott esetben indokoltnak tűnik a Bizottság javaslatának elfogadása, mely szerint a hatodik HÉA-irányelvhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat a versenyszabályok tekintetében analógia útján alkalmazandó.

27 A fentebb hivatkozott Floridienneet és Berginvest ügy ugyanazon pontjai.

28 Lásd a fenti 24., 25. és 26. lábjegyzetet.

29 Lásd a fenti 73–93. pontot.

30 Lásd többek között a C-6/97. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1999. május 19-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-2981. o.) 15. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

31 A C-387/92. sz. Banco Exterior de España ügyben 1994. március 15-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-877. o.) 14. pontja. Lásd még a C-156/98. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-6857. o.) 25. és 26. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

32 Lásd többek között a C-308/01. sz. GIL Insurance Ltd. ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-4777. o.) 72. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

33 Lásd a fenti 20. lábjegyzetet.

34 Lásd többek között a C-56/93. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1996. február 29-én hozott ítélet (EBHT 1996., I-723. o.) 11. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a C-169/95. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1997. január 14-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-135. o.) 34. pontját; a T-380/94. sz. AIUFFASS-ügyben 1996. december 12-én hozott ítélet (EBHT 1996., II-2169. o.) 56. pontját; a T-395/94. sz. Atlantic Container ügyben 2002. február 28-án hozott ítélet (EBHT 2002., II-875. o.) 257. pontját; a T-371/94. és T-394/94. sz. British Airways egyesített ügyekben 1998. június 25-én hozott ítélet (EBHT 1998., II-2405. o.) 79. pontját.

35 Ami az Elsőfokú Bíróságot illeti, lásd a T-296/97. sz. Alitalia-ügyben 2000. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2000., II-3871. o.) 105. pontját; a T-126/96. és T-127/96. sz. egyesített BFM-ügyekben 1998. szeptember 15-én hozott ítélet (EBHT 1998., II-3437. o.) 81. pontját; a T-36/99. sz. Lenzing-ügyben 2004. október 21-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 150. pontját; a T-358/94. sz. Air France ügyben 1996. december 12-én hozott ítélet (EBHT 1996., II-2109. o.) 71. és 72. pontját. A Bíróság hasonlóan érvelt a C-328/99. és a C-399/00. sz., Olaszország és SIM kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. május 8-án hozott ítéletének (EBHT 2003., I-4035. o.) 39. pontjában. Ezen összes eset a „magánbefektető ismérvének” Bizottság általi alkalmazására vonatkozik, ami magában foglal egy átfogó értékelést annak meghatározása érdekében, hogy a kérdéses állami intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül-e. Lásd még a fenti 34. lábjegyzetben hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyet.

36 A C-83/98. P. sz., Franciaország kontra Ladbroke Racing és Bizottság ügyben 2000. május 16-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-3271. o.) 25. pontját (kiemelés tőlem). Lásd még a T-98/00. sz. Linde-ügyben 2002. október 17-én hozott ítélet (EBHT 2002., II-3961. o.) 40. pontját. Az Elsőfokú Bíróság a Valmont-ügyben hozott ítéletében összefoglalta az ítélkezési gyakorlattal kapcsolatos értelmezését, melyben megállapította, hogy kivételt jelent a Bíróságra irányadó, annak megítélésekor alkalmazandó teljes felülvizsgálat elve alól, hogy egy intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése alá esik-e, az az eset, ha bonyolult gazdasági értékelésről van szó, ekkor a bírósági felülvizsgálat korlátozott (a T-274/01. sz., Valmont kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 16-án hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 37. pontja.).

37 A C-39/94. sz. SFEI-ügyben 1996. július 11-én hozott ítélet (EBHT 1996., I-3547. o.) 62. pontja.

38 9. pont.

39 Lásd többek között a C-310/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-2289. o.) 48. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

4040 44. és 49. pont.

41 43. pont.

42 59. pont.

43 49. pont.

44 52. pont.

45 Lásd a fenti 81. és 82., valamint a 91–93. pontot.

46 A C-9/02. sz. Lasteyrie du Saillant ügyben 2004. március 11-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-2409. o.) 44. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.