Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

References to this case

Share

Highlight in text

Go

JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja. 2006. szeptember 7.1(1)

C-369/04. sz. ügy

Hutchison 3G UK Ltd és társai

kontra

Commissioners of Customs & Excise

(A VAT and Duties TribunaI London [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Hatodik HÉA-irányelv – A gazdasági tevékenység fogalma – Közjogi szervek mint adóalanyok – A harmadik generációs távközlési szolgáltatások részére fenntartott rádiófrekvenciák használatára vonatkozó engedélyek kiadása (UMTS/IMT-2000)”






I –    Bevezetés

1.        Az Egyesült Királyság 2000 márciusában/áprilisában a tagállamok közül elsőként árverés útján öt engedélyt adott ki az UMTS/IMT-2000 szabvány(2) szerinti (harmadik generációs – 3G – mobiltelefon-szolgáltatásnak is nevezett) mobiltávközlési szolgáltatás nyújtására szolgáló egyes frekvenciablokkok használatára. A 3G-s telekommunikációs készülékek nagyobb adatátviteli kapacitással rendelkeznek, mint a korábbi generációkhoz tartozó mobiltelefonok. Lehetővé teszik olyan multimédiás szolgáltatások elérését, mint amilyen a videokonferencia, az internet-hozzáférés vagy az on-line szolgáltatások. Az UMTS mobiltávközlés bevezetését olyan jelentős technikai előrelépésnek tartják, amely a telekommunikációval foglalkozó vállalkozások számára sok új tevékenységi területet nyit meg.

2.        A vállalkozások ezért készek voltak magas díjakat fizetni az engedélyekért. Az engedélyek árverés útján történő kiadásával a Radiocommunications Agency (a továbbiakban: RA) mintegy 22,5 milliárd GBP (az akkori árfolyamon mintegy 38,4 milliárd euró) összegű bevételre tett szert. Az RA a Department of Trade and Industry (Kereskedelmi és Ipari Minisztérium) alá rendelt hatóság, amely az engedélyeket a Secretary of State for Trade and Industry (kereskedelmi és ipari államtitkár, a továbbiakban: államtitkár) nevében adta ki.

3.        Öt telekommunikációval foglalkozó vállalkozás – az alapeljárás felperesei – nyert engedélyt az árverésen. Álláspontjuk szerint az engedélyek kiadása hozzáadottértékadó-köteles tevékenység, és következésképpen az engedélyekért fizetett díjak tartalmazták a hozzáadottérték-adót (a továbbiakban: HÉA). A jogvitában az állítólag megfizetett HÉA(3) visszatérítését követelik 3 347 698 000 GBP (mintegy 5 milliárd euró) összegben, azon az alapon, hogy fennáll HÉA-levonási joguk. Az Egyesült Királyság adóhatósága szerint ellenben az engedélyek kiadása nem adóköteles ügylet a hozzáadottérték-adóról szóló hatodik irányelv(4) (a továbbiakban: hatodik irányelv) értelmében.

4.        A hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében csak azok az ügyletek adókötelesek, amelyeket az adóalany gazdasági tevékenysége körében végez. Az állam és annak szervei a 4. cikk (5) bekezdése értelmében főszabály szerint nem minősülnek adóalanynak, amennyiben hatóságként járnak el. Az előttünk fekvő jogvita lényegében e rendelkezések értelmezéséről szól az UMTS-engedélyek kiadásával összefüggésben.

5.        Egy párhuzamosan futó előzetes döntéshozatali eljárásban(5) – amelyben ugyancsak a mai napon terjesztem elő indítványom – a Landesgericht für Zivilrechtssachen Wien hasonló kérdéseket tett fel az UMTS-engedélyek Ausztriában történt kiadásával összefüggésben.

6.        Ezen túlmenően más tagállamok is követték a brit példát, és hasonlóképpen magas díjakat szedtek be, még ha e díjak a mobiltávközlés potenciális ügyfeleinek számára tekintettel nem is voltak olyan magasak, mint az Egyesült Királyságban.(6) Az előttünk fekvő és a párhuzamos osztrák eljárás ezért nem csak a szóban forgó hatalmas összegek miatt kiemelkedő jelentőségű. Sokkal inkább olyan ügyeknek tekinthetőek, amelyek kihatással lesznek hasonló jogvitákra más tagállamokban.

II – Jogi háttér

A –    A hozzáadottérték-adóra vonatkozó előírások

1.      A közösségi jog

7.        A hatodik irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében a hozzáadottérték-adó alá tartozik:

„az adóalany által belföldön ellenszolgáltatás fejében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás; […]”.

8.        A hatodik irányelv 4. cikke a következőképpen határozza meg az adóalany fogalmát:

„»Adóalany«: az a személy, aki a (2) bekezdésben meghatározott bármely gazdasági tevékenységet bárhol önállóan végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére.

Az (1) bekezdésben említett gazdasági tevékenység a termelők, a kereskedők, illetve a szolgáltatók valamennyi tevékenységét magában foglalja, beleértve a kitermelőipari és mezőgazdasági tevékenységeket, valamint az egyéb szakmai tevékenységeket is. Gazdasági tevékenységnek minősül azon tevékenység is, amely bevétel elérése érdekében materiális vagy immateriális javak tartós hasznosítását foglalja magában.

[…]

(5) Az állami, regionális és helyi közigazgatási szervek és közintézmények nem minősülnek adóalanynak az olyan tevékenységekre, illetve ügyletekre vonatkozóan, amelyeket hatóságként folytatnak, még akkor sem, amikor e tevékenységekkel, illetve ügyletekkel összefüggésben közterheket, illetékeket, járulékokat vagy egyéb adókat szednek be.

Ha azonban ilyen tevékenységeket, illetve értékesítéseket végeznek, akkor ezeket illetően adóalanynak minősülnek, amennyiben nem adóalanyként való kezelésük a verseny jelentős torzulását eredményezné.

Az előbbiekben megnevezett szervek minden esetben adóalanynak minősülnek a D. mellékletben felsorolt tevékenységeket illetően, amennyiben e tevékenységek terjedelme nem elhanyagolható.

[…]”

9.        A D. melléklet 1. pontja értelmében a „távközlés” a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti tevékenység.

2.      A nemzeti szabályozás

10.      A Value Added Tax Act 1994 (a hozzáadottérték-adóról szóló törvény, a továbbiakban: VAT Act 1994) 4. cikkének (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„HÉÁ-t kell fizetni az Egyesült Királyság területén teljesített minden termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás után, amennyiben az adóköteles értékesítést vagy szolgáltatást az adóalany gazdasági tevékenysége keretében teljesíti.”

11.      A VAT Act 1994 41. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ez a törvény irányadó mind az állam által nyújtott adóköteles szolgáltatásokra, mind az adóalanyok által nyújtott adóköteles szolgáltatásokra.”

12.      A VAT Act 1994 41. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„Amennyiben a hatóság által végzett termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás nem minősül gazdasági tevékenységnek, azonban az adóhatóság álláspontja szerint hasonló termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást adóalanyok gazdasági tevékenységük körében végeznek vagy végezhetnek, a hatóság által végzett ilyen termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás e törvény alkalmazása szempontjából gazdasági tevékenység körében teljesítettnek minősül, ha az adóhatóság így rendelkezik.”

13.      2000. április 14-én az Egyesült Királyság adóhatósága adóügyi utasítást adott ki, amely a következőképpen rendelkezett: „a 2. listán szereplő valamennyi olyan termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás, amelyet egy, az 1. listán szereplő hatóság teljesít, a [VAT Act 1994] szempontjából az e hatóság által teljesített gazdasági célú termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnyújtásnak minősül”. Az 1. listán szerepelt a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium. A 2. listán szerepelt többek között az „engedélyezés, az igazolás, a feljogosítás és a földhasználatra vonatkozó jogon kívüli egyéb jogok odaítélése”, valamint a „távközlés”.

B –    Az UMTS-frekvenciák kiosztásának jogi háttere

14.      A rádiófrekvenciákat mint erőforrást a szűkösség jellemzi. A technikailag használható frekvenciaspektrum nagy részét már lefoglalják különböző szolgáltatások vagy felhasználási módok. Az interferencia elkerülése érdekében az egyes felhasználási módokat a frekvenciák meghatározott részén (frekvenciatartomány) teszik lehetővé. A nemzetközi frekvenciafelosztás alapjául a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU), egy, az Egyesült Nemzetek égisze alatt működő nemzetközi szervezet keretei között folyó munka szolgál.

15.      Az UMTS/IMT-2000 mobiltávközlési szolgáltatás számára megnyitott frekvenciatartományt alapvetően az ITU által szervezett 1992-es Távközlési Világkonferencia (WRC 92) határozta meg. Az 1997-es Távközlési Világkonferencia 212. számú határozata arra hív fel, hogy az IMT-2000 mobiltávközlési szolgáltatás 2000-re kerüljön bevezetésre.

16.      Európai szinten a Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete (CEPT)(7) végzett további előkészítő munkát a harmadik generációs távközlési szolgáltatások bevezetése érdekében. Az e szervezethez tartozó Európai Rádiótávközlési Bizottság (ERC) az 1997. június 30-i ERC/DEC(97)/07 határozatában(8) többek között meghatározta a rendelkezésre bocsátott frekvenciatartományokat.

17.      A frekvenciaspektrum harmadik generációs távközlési szolgáltatások számára fenntartott tartománya további szeletekre osztható, amelyeken több szolgáltató képes párhuzamosan mobiltávközlési hálózatot működtetni. Az e célból kibocsátott engedélyek formája és száma tagállamonként különböző.(9) Míg Ausztria és Németország például hat szolgáltató között osztotta fel e frekvenciatartományt, Belgiumban és Franciaországban ez a szám csak három volt. A hálózatok üzemeltetésére kijelölt tartományok meghatározása során tehát – a technika szabta minimális követelmények keretei között – van némi mozgástér.

1.      A közösségi jog

18.      Az ügy szempontjából irányadó időszakban az általános felhatalmazásokra és az egyedi engedélyekre vonatkozóan a 97/93/EK irányelv(10) képezte a közösségi szabályozási keretet a távközlési szolgáltatások terén.

19.      A 97/13 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése értelmében „[a] tagállamok csak abban az esetben adhatnak ki egyedi engedélyt, ha a kedvezményezett szűkös fizikai vagy egyéb természetű erőforrásokhoz jut, illetve egyedi kötelezettségek terhelik, vagy egyedi jogosultságokkal rendelkezik a III. szakasz rendelkezéseinek megfelelően” [nem hivatalos fordítás].

20.      Az irányelv III. szakasza (7–11. cikk) szabályozta részleteiben az egyedi engedélyt. A 10. cikk úgy rendelkezett, hogy a tagállamok korlátozhatják az egyedi engedélyek számát a rádiófrekvencia-spektrumok hatékony kihasználásához szükséges mértékben. Ennek során kellő mértékben figyelembe kell venniük annak igényét, hogy maximalizálják a felhasználók előnyeit, és hogy megkönnyítsék a verseny fejlődését. A tagállamoknak ezen egyedi engedélyeket objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes, átlátható, arányos és részletes kiválasztási kritériumok alapján kell kiadniuk.

21.      A 97/13 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése értelmében kivethetők díjak az engedély kiadásával összefüggésben felmerülő költségek fedezésére. A (2) bekezdés egyéb díjak kivetését is lehetővé teszi:

„Az (1) bekezdéstől eltérően a szűkös erőforrások esetében a tagállamok felhatalmazhatják a nemzeti szabályozó hatóságaikat díj kiszabására ezen erőforrás optimális felhasználásának biztosítása szükségletének figyelembevétele céljából. Ezek a díjak megkülönböztetéstől mentesek, és figyelembe veszik többek között az újító szolgáltatások és a verseny fejlesztésének szükségességét” [nem hivatalos fordítás].

22.      A 97/13 irányelvet az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7-i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (keretirányelv)(11) helyezte hatályon kívül. A 97/13 irányelvvel ellentétben a 2002/21 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében az szerepelt, hogy a tagállamok rendelkezhetnek arról, hogy a vállalkozások a rádiófrekvenciák használati jogát más vállalkozásokra átruházhatják.

23.      A 2002/21 irányelv 9. cikkének (4) bekezdése erre az esetre vonatkozóan a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a vállalkozások a rádiófrekvencia-használati jog átruházására vonatkozó szándékukat a frekvenciakijelölésért felelős nemzeti szabályozó hatóságnak bejelentsék, továbbá arról, hogy minden átruházás a nemzeti szabályozó hatóság által meghatározott eljárások szerint történjen, és minden átruházást tegyenek közzé. A nemzeti szabályozó hatóságok gondoskodnak arról, hogy az ilyen ügyletek eredményeképpen a verseny ne torzuljon. Amennyiben valamely rádiófrekvencia használatát a 676/2002/EK határozat (»rádióspektrum-határozat«) alkalmazása révén vagy más közösségi intézkedés keretében összehangolták, az ilyen átruházás nem eredményezheti az adott rádiófrekvencia használatának megváltozását.”

24.      Ugyancsak releváns a harmadik generációs mobil és vezeték nélküli kommunikációs rendszernek (UMTS) a Közösségben történő összehangolt bevezetéséről szóló, 1998. december 14-i 128/1999/EK európai parlamenti és tanácsi határozat(12) (UMTS-határozat). Lényegében az Európai Parlament és a Tanács e határozata jelentette a kezdőlövést az UMTS mobiltávközlési szolgáltatás bevezetéséhez Európa-szerte.

25.      Az UMTS-határozat preambulumbekezdései hivatkoznak a harmadik generációs mobiltávközlési rendszerek nemzetközi fejlődésére és előírásaira. Az UMTS-határozat 3. cikkének (1) bekezdése kötelezi a tagállamokat, hogy 2000. január 1-jéig alkossák meg az UMTS-szolgáltatások engedélyezési eljárását. A 3. cikk (3) bekezdése értelmében ennek során „a közösségi joggal összhangban gondoskodnak arról, az UMTS hozzáférés a CEPT által összehangolt frekvenciatartományokon történjen”.

2.      A nemzeti szabályozás

26.      A vezeték nélküli távírásról szóló 1949. évi törvény (Wireless Telegraphy Act 1949, a továbbiakban: WTA 1949) 1. cikke értelmében „senki sem létesíthet vagy használhat vezeték nélküli távíróállomást, illetve nem helyezhet üzembe vagy nem használhat vezeték nélküli távírókészüléket, kivéve ha azt engedélyezte – a) az államtitkár”. A WTA 1949 büntetőjogi szankciók alkalmazását írja elő e tilalom megsértésének esetére.

27.      1997 folyamán a Minisztérium és az RA széles körű előkészítő munkát végzett az UMTS-engedélyek kiadásával összefüggésben. Meghallgatták az érintetteket, és külső szakértőket vontak be. A munka végül az UMTS-engedélyek kiadását szabályozó jogi elvek kidolgozásával ért véget.

28.      A vezeték nélküli távírásról szóló 1998. évi törvény (Wireless Telegraphy Act 1998, a továbbiakban: WTA 1998) határozta meg az engedélyek odaítélésére vonatkozó iránymutatásokat, különösen lehetővé téve az igazgatási költségeknél magasabb összegű díjak beszedését. Ezen összegek megállapítása során a következő szempontokra kell figyelemmel lenni:

–        az elektromágneses spektrum hatékony kezelése és használata;

–        a vezeték nélküli távírás használatából következő valamennyi gazdasági előny;

–        az innovatív szolgáltatások fejlesztése; valamint

–        a távközlési szolgáltatások piacának versenye.

29.      A WTA 1998 alapján az UMTS-engedélyek kiadásának további részletszabályait a Wireless Telegraphy (Third Generation Licences) Regulations 1999 (a továbbiakban: WTA Regulations) állapította meg. Többek között a WTA Regulations melléklete határozta meg a kiadandó öt engedély által lefedett frekvenciaspektrumot. Eszerint az A és a B engedély 2 x 15 MHz páros spektrumokat tartalmaz,(13) a C, a D és az E engedély pedig 2 x 10 MHz páros spektrumokat. Az A engedélyt a brit piacon még jelen nem lévő szolgáltatónak tartották fenn.

30.      Egy 1999. december 22-i tájékoztatóban jelentek meg az árverésben való részvételre és az annak lebonyolítására vonatkozó részletes szabályok. Az árverésen való részvétel feltétele volt többek között 50 millió GBP összegű kaució letétbe helyezése. Ugyancsak meghatározásra került a minimális ajánlatok összege, amely az engedély tartományától függően 89,3 és 125 millió GBP közé esett.

31.      Az Egyesült Királyságban ezidáig nem vezették be a frekvenciakereskedést, amelyet a 2002/21 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése lehetővé tesz a tagállamok számára.

III – A tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

32.      A 2000. március 6. és április 27. között zajló árverési folyamatban összesen négy, az Egyesült Királyságban már korábban letelepedett és kilenc potenciális új belépő vállalkozás vett részt. A következő ajánlattevők nyertek el engedélyt:

Engedély

Nyertes

Az utolsó ajánlat (GBP)

A engedély (új piacra lépőnek fenntartva)

TIW UMTS (UK) Limited (most Hutchison 3G UK Limited) (új piacra lépő)

4 384 700 000

B engedély

Vodafone Limited (már letelepedett szolgáltató)

5 964 000 000

C engedély

BT3G Limited(14) (már letelepedett szolgáltató)

4 030 100 000

D engedély

One2One Personal Communications Limited (most T-Mobile [UK] Limited) (már letelepedett szolgáltató)

4 003 600 000

E engedély

Orange 3G Limited (már letelepedett szolgáltató)

4 095 000 000

Összesen

 

22 477 400 000


33.      Az engedélyeket 2000 májusában és szeptemberében adták ki 2021. december 31-ig tartó hatállyal. A pályázók az engedélyek díját teljes mértékben befizették 2000 folyamán. Az árverés megszervezéséhez és lebonyolításához kapcsolódóan összesen 8 millió GBP (kb. 13,7 millió euró) költség merült fel a hatóságnál.

34.      Az engedélyesek többek között kötelesek 2007. december 31-ig távközlési szolgáltatást kiépíteni, és azt követően üzemeltetni akkora területen, amelyen legalább az Egyesült Királyság lakosságának 80%-a él. Szükséges még egy további engedélyt is beszerezniük a Telecommunications Act 1984 7. szakasza alapján, amely felhatalmazza őket a mobiltávközlési szolgáltatás nyújtására.

35.      A felperesek álláspontja szerint az engedélyek díja tartalmazta a hozzáadottérték-adót. Ennek megfelelően kérték egyéb adóköteles tevékenységeikkel összefüggésben a HÉA mint előzetesen felszámított adó visszatérítését. A Commissioners of Customs & Excise a visszatérítési kérelmet elutasította. Álláspontjuk szerint az engedélyek kiadása nem volt adóköteles ügylet. A felperesek keresetét első fokon elutasították, így most a VAT and Duties Tribunal előtt folytatódik a jogvita, amely 2004. augusztus 4-i határozatával a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából:

„1.      Az Agreed Statement of Factsben (»a felek által nem vitatott tényvázlat«) szereplő körülmények között […] a hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt »gazdasági tevékenység« fogalom akként értelmezendő-e, hogy az magában foglalja az [...] államtitkár által a harmadik generációs mobiltávközlési berendezéseknek az elektromágneses spektrum meghatározott tartományaiban való felhasználására (a továbbiakban: a[z érintett] tevékenység) vonatkozó jogok gyakorlására szóló engedély árverés útján történő kiadását, valamint mely szempontok veendők figyelembe e kérdés vizsgálata során?

2.      Az Agreed Statement of Factsben rögzített körülmények között mely szempontok veendők figyelembe annak vizsgálatakor, hogy a[z érintett] tevékenység végzése során a hatodik irányelv 4. cikkének (5) bekezdése szerinti értelemben az államtitkár »hatóságként« járt-e el?

3.      Az Agreed Statement of Factsben rögzített körülménynek között i. a[z érintett] tevékenység minősülhet-e részben »gazdasági tevékenységnek«, és részben nem, és/vagy ii. e tevékenységet végezheti-e részben hatóságként eljáró, és részben nem hatóságként eljáró közjogi szerv, amelynek következményeként a hatodik irányelv szerint e tevékenység részben a HÉA hatálya alá tartozik, és részben nem?

4.      Mennyire valószínűnek, illetve a[z érintett] tevékenység gyakorlásához időben milyen közelinek kell lennie a verseny hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése második albekezdése szerinti jelentős torzulásának ahhoz, hogy az e tevékenységet végző személy annak tekintetében adóalanynak minősüljön e rendelkezés értelmében? Az adósemlegesség elve mennyiben érinti e kérdést, ha egyáltalán érinti?

5.      A hatodik irányelv D. mellékletében (amelyre az irányelv 4. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdése hivatkozik) szereplő »távközlés« kifejezés az Agreed Statement of Factsben rögzített körülménynek között magában foglalja-e a harmadik generációs mobiltávközlési berendezéseknek az elektromágneses spektrum meghatározott tartományaiban való felhasználásával kapcsolatos jogok gyakorlására szóló engedély államtitkár általi, árverés útján történő kiadását?

6.      Figyelembe veendő-e a C-106/89. sz. Marleasing-ügyben 1990. november 13-án hozott ítélet (EBHT 1990., I-4135. o.) 8. pontjában rögzített elv a nemzeti jogszabályok és az alább említett utasítások értelmezése körében (és ha igen, mely tekintetben), ha i. a tagállam akként ülteti át a hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (5) bekezdését, hogy valamely jogszabályban olyan utasítás kibocsátásra vonatkozó hatáskörrel ruház fel egy kormányzati szervet (a jelen esetben az Egyesült Királyság Kincstárát), amely meghatározza, hogy mely kormányzati szervek által teljesített termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás tekintendő adókötelesnek, és ii. e kormányzati szerv e hatáskörében eljárva utasításokat bocsát ki, illetve szándékozik kibocsátani, amelyekben egyes termékértékesítéseket és szolgáltatásnyújtásokat HÉA-kötelesnek minősít?”

IV – Jogi értékelés

A –    Az első kérdés: a gazdasági tevékenység fennállása

36.      A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében azt kívánja megtudni, hogy távközlési berendezéseknek az elektromágneses spektrum meghatározott tartományaiban való felhasználására vonatkozó jogok gyakorlására szóló engedély árverés útján történő kiadása a hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett „gazdasági tevékenységnek” minősül-e.

37.      A hatodik irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében „adóalany” az a személy, aki bármely gazdasági tevékenységet önállóan végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére. E rendelkezés tehát nemcsak azt határozza meg, hogy ki lehet adóalany, hanem azt is, hogy valamely személy tevékenysége milyen feltételek fennállása esetén tartozik HÉA-kötelezettség alá.

38.      A hatodik irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében igen széles körű felsorolás tartalmazza azon tevékenységeket, amelyek az (1) bekezdés szempontjából gazdasági tevékenységnek minősülnek. A termelők, a kereskedők, illetve a szolgáltatók valamennyi tevékenysége mellett gazdasági tevékenységnek minősül a materiális vagy immateriális javak tartós, bevétel elérése érdekében történő hasznosítása is.

39.      A Bíróság e meghatározásból „a gazdasági tevékenység fogalmának tág és objektív jellegét” látta megállapíthatónak, „olyan értelemben, hogy az magát a tevékenységet veszi alapul, függetlenül annak céljától és eredményétől”.(15)

40.      Nem bírnak tehát jelentőséggel azok a szubjektív indítékok, amelyek alapján valaki a tevékenységet folytatja. Ellenkező esetben az adóhatóságnak vizsgálatot kellene indítania az adóalany szándékának megállapítása iránt, ami ellentétes volna a hozzáadottérték-adó közös rendszerének céljaival. E rendszer célja a jogbiztonság szavatolása és a HÉA alkalmazásához kapcsolódó intézkedések megkönnyítése azáltal, hogy – a különleges esetektől eltekintve – az érintett ügylet objektív jellegét veszi figyelembe.(16)

41.      Először azzal az ellenérvvel kívánok foglalkozni, amely szerint eleve kizárja a gazdasági tevékenység fennállását az a tény, hogy az UMTS-engedélyeket a piacszabályozás céljával bocsátották árverésre. Ezt követően azt vizsgálom majd, hogy az eljárás immateriális javak bevétel elérése érdekében történő tartós hasznosításának minősíthető-e a hatodik irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében.

1.      Kizárja-e a piacszabályozási cél a gazdasági tevékenységet?

42.      Az engedélyek árverezésének hátterében az áll, hogy a rádiófrekvenciák szűkös erőforrásnak minősülnek. Nemzetközi megállapodások állapítják meg az elektromágneses spektrum azon tartományát, amely az UMTS-szolgáltatások számára rendelkezésre áll. E tartományon belül csak bizonyos számú mobiltávközlési hálózat üzemeltetésére van lehetőség. Az állam szabályozó beavatkozása elkerülhetetlen a frekvenciák rendezett és interferencia nélküli használatának biztosítása érdekében.

43.      Az UMTS-határozat kötelezi a tagállamokat az UMTS-szolgáltatások bevezetéséhez szükséges adminisztratív eljárások lefolytatására.

44.      A 97/13 irányelv és az azt átültető megfelelő nemzeti szabályozás képezi azt a különös jogi keretet, amely kötelező a tagállamra nézve a frekvenciatartományok kiosztása során. A 97/13 irányelv 10. cikke értelmében az egyedi engedélyeket objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes, átlátható, arányos és részletes kiválasztási kritériumok alapján kell kiadniuk. A 97/13 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése értelmében ezzel összefüggésben kivethetnek díjakat, amelyek tükrözik annak szükségességét, hogy ezen erőforrásokat optimális módon használják fel.

45.      Az Egyesült Királyság úgy döntött, hogy árverés útján értékesíti az egyes rádiófrekvenciák felhasználására vonatkozó jogok gyakorlására szóló engedélyeket. Az ebből befolyó bevételeket a 97/13 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése értelmében vett díjként kezelték. Az Egyesült Királyság állítása szerint az árverés célja az volt, hogy az engedélynek a legnagyobb kereskedelmi értéket tulajdonító vállalkozás nyerjen, amely egyúttal azt is garantálja, hogy az engedély a lehető legnagyobb mértékben hasznosulni fog. A cél nem az volt, hogy az államkincstár nagymértékű bevételhez jusson.

46.      Az eljárásban részt vevő tagállamok és a Bizottság e tényekből azt a következtetést vonják le, hogy az UMTS-engedélyek odaítélése az államtitkár vagy az RA által nem a hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett gazdasági tevékenység, hanem a piac szabályozására szolgáló intézkedés.

47.      Ezen érvelésnek nem lehet helyt adni.

48.      Az a kérdés, hogy valamely tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül-e a HÉA szempontjából, annak objektív jellemzőitől függ, amelyeket a tényleges külső körülmények alapján kell megítélni. Nincs ellenben jelentősége a tevékenység által megvalósítani kívánt célnak, amely esetünkben az UMTS piacára való bejutás közösségi jogi előírásokkal összhangban történő szabályozása és a legalkalmasabb mobiltávközlési szolgáltató kiválasztása. A tevékenység minősítése során az ilyen célokra a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem kell figyelemmel lenni.(17)

49.      Az árverés tárgya az a jogosultság volt, amely alapján húszéves időtartam alatt meghatározott frekvenciákat mobiltávközlési hálózat üzemeltetésére lehet használni. Ezt a jogot az árverés során azok a vállalkozások nyerték el, amelyek a legmagasabb összegű ajánlatot tették.

50.      Azt, hogy az engedélyek állam általi kiadása jogilag miként minősül – közigazgatási engedélyezésként avagy polgári jogi ügyletként –, éppoly csekély jelentőséggel bír a tevékenység objektív természetének megítélése során, mint hogy a vállalkozás ellenszolgáltatását minek – díjnak vagy árnak – nevezik.(18) Az engedélyt ugyanis csak az árverésen meghatározott összeg megfizetése esetén adták ki, azaz a kifizetés közvetlenül kapcsolódott az engedély kiadásához. E kifizetés egyébként semmiképpen sem tekinthető olyan illetéknek, amely kizárólag az eljárás költségeit fedezi.

51.      A felek közötti vita tárgyát képezi, hogy az árverési forma igénybevétele egyáltalán a magas bevételek realizálására irányult-e. Azt például, hogy összesen csak öt engedélyt adtak ki, és nem – amint az Németországban történt – hatot, egyrészt fel lehet fogni úgy, hogy a kínálat korlátozásával a bevétel növelésére irányult. Másrészt viszont az öt engedély piacra bocsátására vonatkozó döntés igazolható szabályozási megfontolásokkal is.(19) A verseny fokozása érdekében a négy, már letelepedett szolgáltató mellett egy új piaci szereplő is megjelenhetett. Amennyiben nagyobb számú versenytárs volna, amelyek között a piac megoszlik, nem lett volna lehetséges biztosítani a hálózat kiépítéséhez szükséges komoly befektetések megtérülését.

52.      Végeredményben azonban ezt a kérdést ugyanúgy nem szükséges megválaszolni, mint ahogy azt sem, hogy a bevételszerzési cél bármilyen szerepet játszott-e az engedélyek kiadására szolgáló eljárás formájának megválasztása során.

53.      Objektív szempontból ugyanis az államtitkár az engedélyeket olyan pénzszolgáltatás ellenében adta ki, amely az engedélyek értékét tükrözte, és amely többszörösen meghaladta az engedélyezési eljárás költségeit. Azzal, hogy az árverés szabályai minimálisan 125 millió GBP összegű ajánlatot szabtak, a kormány egyúttal arról is gondoskodott, hogy komoly bevétel folyjék be. Az árverés HÉA szempontjából történő minősítése során nem lehet jelentősége annak, hogy a bevétel realizálása a kormány szándékában állt-e, vagy csak olyan járulékos eredmény volt, amely szükségszerűen következett az engedélyezési eljárás formájából.

54.      A gazdasági tevékenységként való minősítést nem zárja ki az a tény sem, hogy az engedélyek odaítélése végső soron a közösség jog által meghatározott szabályozási keretbe illeszkedett. E jogi kötelezettségek teljesítése ugyancsak olyan (kötelezően előírt) célt jelent, amelyre nem kell figyelemmel lenni az adott ügylet gazdasági tevékenységként való minősítése során.(20)

55.      A hatodik irányelv D. mellékletének 7. pontjából nyilvánvaló, hogy szabályozási intézkedés is lehet gazdasági tevékenység. A mezőgazdasági intervenciós hivatalok által a mezőgazdasági termékek tekintetében az e termékek közös piacszervezéséről szóló rendeletek alapján végzett ügyletek azon tevékenységek közé tartoznak, amelyek minden esetben a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében vett állami szerv által végzett HÉA-köteles tevékenységnek minősülnek. Amennyiben valamely intervenciós hivatal készleteiből terményt ad el, HÉÁ-t kell fizetni, annak ellenére, hogy ezek az ügyletek elsősorban a piac szabályozására szolgálnak, és nem bevételszerzésre.

56.      Az ügylet objektív külső jellemzőinek előtérbe állítása azzal a hatással jár, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban(21) a gazdasági tevékenység fogalma szélesebb körben érvényesül. Ha a vizsgálódások e pontján arra a következtetésre jutnánk, hogy a közjogi szerv törvényben előírt szabályozási kötelezettségének tett eleget, ezzel azonnal jelentősen szűkítenénk az irányelv hatályát. Ebben az esetben az irányelv 4. cikkének (5) bekezdése csak igen szűk körben volna alkalmazható, annak ellenére, hogy e rendelkezés külön szabályozást tartalmaz a hatóságokra vonatkozóan.

57.      Igaz, a felek némelyike által hivatkozott ún. „Eurocontrol”-ítéletben(22) a Bíróság kifejtette, hogy a Szerződés versenyjogi szabályai szempontjából nem beszélhetünk gazdasági tevékenységről, amikor hatósági jogkörök gyakorlása történik.

58.      Ugyanakkor a versenyjog, illetve a hatodik irányelv a gazdasági tevékenység eltérő fogalmán alapul. A versenyjogban a hatósági jogkör gyakorlása olyan körülménynek minősül, amely kizárja, hogy a tevékenységnek versenyjogi relevanciája legyen. E körben azonban nem léteznek külön szabályok azon tevékenységek vonatkozásában, amikor az állam hatósági jogkörben jár el.

59.      A hatodik irányelv 4. cikke (1) és (2) bekezdésének gazdasági tevékenység fogalma tágabb, mint a versenyjog megfelelő fogalma. A hatósági jogkör gyakorlása itt nem játszik közvetlen szerepet. E körülményt csak az értékelés későbbi pontján kell figyelembe venni, nevezetesen a 4. cikk (5) bekezdésének különös szabályozása keretében. E rendelkezés teljességgel felesleges volna, ha a versenyjog analógiájára a hatodik irányelv hatálya egyáltalán nem terjedne ki a hatóságok által végzett ügyletekre.

2.      Javak tartós, bevétel elérése érdekében történő hasznosítása

60.      A hatodik irányelv 4. cikkének (2) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy gazdasági tevékenységnek minősül azon tevékenység is, amely bevétel elérése érdekében materiális vagy immateriális javak tartós hasznosítását foglalja magában. A frekvenciaspektrum meghatározott tartományaiban mobiltávközlési eszközök üzemeltetésére vonatkozó jogok immateriális javaknak minősülnek.

61.      A hasznosítás fogalma az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a közös hozzáadottértékadó-rendszer semlegessége követelményének megfelelően minden ügyletre vonatkozik, tekintet nélkül azok jogi formájára.(23) A Bíróság például úgy ítélte meg, hogy a bérbeadás javak hasznosításának minősül a hatodik irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében.(24) Az Egyesült Királyság a felperesnek díj megfizetése ellenében időben korlátozott engedélyt adott a frekvenciahasználatra. Ez az ügylet, amely hasonlatos a bérbeadáshoz vagy a haszonkölcsönhöz, javak tartós, bevétel elérése érdekében történő hasznosításának minősül.

62.      A holland és a dán kormány ezzel szemben úgy érvel, hogy nem áll fenn tartós bevételszerzés, mivel az engedélyek kiadása egyszeri ügylet volt.

63.      Míg a német nyelvi változatban szereplő „nachhaltig” kifejezés nem egészen egyértelmű, a többi nyelvi változatot megvizsgálva egyértelmű, hogy a bevételre hosszú távon kell szert tenni.(25) A javak pusztán alkalomszerű gazdasági hasznosítása ennek megfelelően nem minősül a hatodik irányelv 4. cikke (1) és (2) bekezdése értelmében vett gazdasági tevékenységnek, amint azt a Bíróság az Enkler-ügyben hozott ítéletben(26) megállapította.

64.      Az itt szóban forgó engedélyek kiadása ugyanakkor nem alkalomszerű használatot feltételez. Ennek megvilágítására érdemes röviden kitérni az Enkler-ügy körülményeire. Az az ügy arról szólt, hogy javak tartós, bevétel elérése érdekében történő hasznosításának minősül-e olyan lakókocsi alkalomszerű bérbeadása, amelyet annak tulajdonosa nagyrészt személyes használatra vett igénybe.

65.      A Bíróság az értékelés során a szóban forgó jószág természetéből indult ki. Azt mondta ki, hogy az a tény, hogy az adott jószág kizárólag gazdasági jellegű hasznosításra alkalmas, általában elégséges annak megállapításához, hogy a tulajdonos azt gazdasági tevékenysége körében, következésképpen tartós, bevétel elérése érdekében történő hasznosításról van szó. Amennyiben azonban a jószág természeténél fogva gazdasági és személyes használatra is szolgálhat, használatának valamennyi körülményére figyelemmel kell lenni annak vizsgálata során, hogy valóban tartós, bevétel elérése érdekében történő hasznosításról van-e szó.(27)

66.      A rádiófrekvenciák használata az UMTS mobiltávközlési szolgáltatás üzemeltetése céljából csakis gazdasági hasznosításnak minősülhet. Következésképpen itt eleve nem merül fel a gazdasági és a személyes használat elhatárolása. Ugyancsak nem lehet szó olyan alkalomszerű gazdasági tevékenységről, amely csak másodlagos a magánhasználat mellett.

67.      Az a tény, hogy az engedélyeket csak egyszer adják ki hosszabb időre, nem teszi ezt olyan gazdasági célú hasznosítássá, amely csak alkalomszerű. E tekintetben nem döntő az, hogy az adóalany milyen gyakran végez hasonló tranzakciókat, az a döntő, hogy az adott jószág hosszú távon biztosít-e bevételt. Ez a jelen esetben nem kétséges. A frekvenciahasználat jogát 20 évre adták ki, és az állam számára ezen időszak alatt folyamatosan bevételt biztosít.

68.      Nem változtat a bevételszerzés tartós voltán az, hogy a díj egyszeri, és nem rendszeresen visszatérő fizetési kötelezettség formájában jelentkezik. Elméletben az engedély díját más formában is meghatározhatták volna. A hatodik irányelv alkalmazhatósága ugyanakkor nem függhet a felek rendelkezésére álló fizetési módoktól.

69.      Ettől függetlenül egyébként az engedélyeket korábban visszaadhatják vagy visszavonhatják, és ezzel előfordulhat, hogy ezt követően az engedélyeket már nem 20 évre adják ki.

70.      Valamely jog meghatározott időre történő átruházása végső soron nem hasonlítható az értékpapírok átadásához, ami a Bíróság szerint – attól az esettől eltekintve, amikor az befektetési vállalkozási tevékenység részeként történik – két okból sem tekinthető gazdasági tevékenységnek.(28)

71.      Egyrészt az értékpapírok tartásából és értékesítéséből származó bevétel – azaz az osztalék, illetve az árfolyamnyereség – nem az értékpapír tevőleges hasznosításából származik, hanem a tulajdon közvetlen következményének tekinthető. Ezzel szemben az engedélyek kiadásából származó bevétel nem pusztán a frekvenciák feletti rendelkezési jogból ered, mint az osztalék vagy az árfolyamnyereség, hanem e jog hasznosításából származik.

72.      Másrészt az értékpapír értékesítéséből származó bevétel egyszeri. Miután az kikerül az eladó vagyonából, többé nem fordítható bevételszerzésre. Az állam ellenben nem végleges jogot ad a frekvenciák használatára. Az engedélyek lejártával az visszaszáll rá, hogy újra kiadhassa.

73.      A fentiek fényében az első kérdésre adandó válasz a következő:

Az alapeljárásban felmerült körülmények között a meghatározott időre szóló, UMTS mobiltávközlési szolgáltatásoknak az elektromágneses spektrum meghatározott tartományaiban való felhasználására vonatkozó jogok gyakorlására szóló engedély árverés útján történő, állami szerv általi kiadása immateriális javak tartós, bevétel elérése érdekében történő hasznosításának, és következésképpen a hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett „gazdasági tevékenységnek” minősül.

B –    A második, harmadik, negyedik és ötödik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés: azon feltételek, amelyek fennállása esetén a közjogi szervek adóalanyként járnak el

1.      A hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének felépítésére vonatkozó előzetes megjegyzések

74.      A hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése különböző szabályokat tartalmaz arra nézve, hogy az állam mikor tekinthető adóalanynak.(29)

75.      Az első albekezdés értelmében főszabály szerint az állami, regionális és helyi közigazgatási szervek és közintézmények nem minősülnek adóalanynak az olyan tevékenységekre, illetve ügyletekre vonatkozóan, amelyeket hatóságként folytatnak. Ez a rendelkezés tehát kiveszi a hatóságokat az általános adókötelezettség alól akkor is, ha a hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett gazdasági tevékenységet végeznek. A közhatalom gyakorlása tehát egyenértékűnek minősül a magánhasználattal.

76.      A második albekezdés értelmében azonban az állam az első albekezdéstől eltérve mégis adóalanynak minősül, amennyiben nem adóalanyként való kezelése a verseny jelentős torzulását eredményezné. E rendelkezés hátterében az a megfontolás áll, hogy egyes állami szervek – még ha szolgáltatásukat hatóságként végzik is – magánvállalkozások versenytársaivá válhatnak. A rendelkezés célja tehát az adósemlegesség biztosítása.(30)

77.      Végül az állami szervek a harmadik albekezdés értelmében minden esetben adóalanynak minősülnek bizonyos, a D. mellékletben felsorolt tevékenységeket illetően, amennyiben e tevékenységek terjedelme nem elhanyagolható. E felsorolt tevékenységek esetében tehát nem szükséges azt vizsgálni, hogy az állam hatóságként jár-e el.

78.      A D. mellékletben megjelölt területek – és köztük a távközlés – lényegüket tekintve gazdasági ügyleteket takarnak(31), amelyeket gyakran csak a közjó biztosítása érdekében végez, illetve végzett az állam hatósági tevékenységként, de ugyanígy végezhetnék magánvállalkozások is.(32) A felsorolt gazdasági ágazatok közül egyeseket időközben liberalizáltak. A magánvállalkozások e területeken ténylegesen versenyeznek a részben privatizált, részben még mindig állami tulajdonban lévő egykori monopolszolgáltatókkal. A hatodik irányelv már 1977-ben, elfogadásakor nyilvánvalóan számolt az ilyen fejleményekkel.

79.      Amennyiben a mobiltávközlési engedélyek kiadása olyan tevékenységnek minősülne a távközlési ágazatban, amelynek terjedelme nem elhanyagolható, mindenképpen adóköteles volna, függetlenül attól, hogy fennáll-e a hatóságként történő eljárás vagy a verseny torzulása. Ezért helyénvalónak tűnik a második, a harmadik és a negyedik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés előtt az ötödik kérdést megválaszolni.

2.      Az ötödik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés: a hatodik irányelv D. mellékletében szereplő távközlés fogalma kiterjed-e az UMTS-engedélyek árverés útján történő kiadására?

80.      Az eljárásban résztvevők alapvetően nem értenek egyet abban, hogy a D. melléklet 1. pontjában szereplő „távközlés” kizárólag a távközlési szolgáltatások nyújtására(33) terjed ki – ezt állítják az észrevétellel élő kormányok és a Bizottság –, avagy más, azzal összefüggő szolgáltatásokra is, mint amilyen az engedélyek kiadása – ezt állítják a felperesek.

81.      A D. melléklet megfogalmazása nem nyújt eligazítást e vitás kérdés megoldásához. Nem bír jelentőséggel az a tény, hogy a szöveg német változata az idejétmúlt „Fernmeldewesen”, és nem a „Telekommunikation” kifejezést használja. Más nyelvi változatokban ehelyütt az a kifejezés szerepel, amely az adott nyelvben mindig is használatos volt (például telecommunications, illetve télécommunications). Egyébként pedig a Fernmeldewesen és a Telekommunikation gyakorlatilag szinonimák, amint azt a német kormány helyesen állapította meg.

–       Történeti elemzés

82.      A történeti értelmezés segítségével elfoglalható olyan álláspont, hogy a távközlés fogalma nem terjed ki mobiltávközlési engedélyek kiadására, hiszen ilyen engedélyek az irányelv elfogadásakor, 1977-ben még nem is léteztek. Abban az időben az állami postaigazgatások maguk nyújtottak távközlési szolgáltatásokat. A közösségi jogalkotó tehát feltehetőleg nem szándékozott a távközlési engedélyek tekintetében szabályokat elfogadni.

83.      A történeti értelmezési módszer ugyanakkor csak másodlagos jelentőségű, és egymagában nem döntő.(34) A hatodik irányelvet meg kell vizsgálni a rendszertani értelmezés módszereivel is, különös figyelemmel annak célkitűzéseire.

–       Rendszertani elemzés

84.      A rendszertani értelmezésben szerepet játszhat a hatodik irányelv 9. cikke (2) bekezdése e) pontjának tizedik francia bekezdésében szereplő távközlési szolgáltatás(35) fogalom. Eszerint:

„Távközlési szolgáltatásnak kell tekinteni a jelek, az írás, a képek és a hangok, illetve bármilyen formájú adat vezetékes, rádióhullámos, optikai vagy egyéb elektromágneses rendszer útján történő továbbításával, kibocsátásával, illetve vételével kapcsolatos szolgáltatásokat, beleértve az erre alkalmas berendezések használati jogának átruházását, illetve átengedését is. E rendelkezés értelmében vett távközlési szolgáltatásokba beletartozik a globális információs hálózatokhoz való hozzáférés biztosítása is. […]”

85.      A 9. cikk rendezi, hogy mely helyet kell a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyének tekinteni. A (2) bekezdés e) pontja többek között a távközlési szolgáltatások tekintetében úgy rendelkezik, hogy a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetében a címzett székhelye a teljesítés helye.

86.      Még ha a kormányok és a Bizottság el is ismeri e fogalommeghatározás figyelembevételének lehetőségét, úgy vélik, hogy ez csak a szűkebb értelemben vett távközlési szolgáltatásokra vonatkozik. Az e rendelkezésben szereplő használati jog, nevezetesen az adatok „továbbításá[ra], kibocsátásá[ra], illetve vételé[re] […] alkalmas berendezések használati jog[a]” álláspontjuk szerint csak az infrastruktúrára vonatkozik, a frekvenciaspektrum használatára vonatkozó engedélyekre nem.

87.      A felperesek ennek ellenkezőjét vonják le ebből a passzusból, amelynek angol változata a következőképpen szól: „including the related transfer or assignment of the right to use capacity for such transmission, emission or reception”. Szerintük a capacity kifejezésen a frequency spectrum capacity értendő.

88.      Az angol változat látszólag valóban alátámasztja ezt az értelmezést. A többi nyelvi változat ugyanakkor a kormányok és a Bizottság értelmezését támasztja alá.(36) Eltérő nyelvi változatok esetén a rendelkezés értelme és célja különös jelentőséget nyer,(37) márpedig jelen esetben ezek ugyancsak az ellen szólnak, hogy a frekvenciaengedélyek ide tartoznának.

89.      Amint a holland kormány helyesen állapította meg, a szabályozás célja az volt, hogy a harmadik államokból a Közösségben letelepedett személyeknek nyújtott távközlési szolgáltatások a Közösségen belül legyenek adókötelesek.(38) Ez a preambulumbekezdés kizárólag a szűkebb értelemben vett távközlési szolgáltatásokra vonatkozik, hiszen az engedélyeket mindig a megfelelő tagállami hatóságok adják ki. Ezen túlmenően az engedélyt szerzők, vagyis a szolgáltatás címzettjei általában ugyanabban a tagállamban letelepedettek, mint ahol az engedélyeket kiadják, hiszen aligha valószínű, hogy anélkül építenének ki és üzemeltetnének UMTS mobiltávközlési hálózatot az adott tagállamban, hogy ott valamilyen fióktelepük vagy leányvállalatuk lenne.

90.      Az Egyesült Királyság Kormánya, a holland és a dán kormány, valamint a Bizottság hivatkozik a távközlési szolgáltatások azon fogalommeghatározásaira is, amelyek a vonatkozó belső piaci irányelvekben szerepelnek. A Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban áll az, hogy a hatodik irányelv értelmezése során olyan jogi aktusokban szereplő fogalommeghatározások is szerepet kapjanak, amelyek az érintett területet szabályozzák, és nem a hozzáadottérték-adóra vonatkozó jogtól eltérő célokra irányulnak.(39)

91.      A távközlési szolgáltatások belső piacának a nyílt hálózatellátás bevezetése révén történő létrehozataláról szóló, 1990. június 28-i 90/387/EGK tanácsi irányelv(40) a távközlést a következőképpen határozta meg: „olyan szolgáltatás, amely teljes egészében vagy részben távközlési hálózaton történő jelátvitelből áll távközlési eljárások igénybevételével, a rádió és a televízió kivételével.” E fogalommeghatározás értelmében az UMTS-engedélyek kiadása nem minősül távközlési szolgáltatásnak.

92.      Kétséges azonban, hogy az idézett fogalommeghatározások megkötés nélkül alkalmazhatóak volnának a D. melléklet tekintetében, mivel azok távközlési szolgáltatásokról szólnak (telecommunication services), míg a D. mellékletben a távközlés van megjelölve (telecommunications). Ez a kifejezés felfogható volna e tevékenységi terület tágabb meghatározásának, amely magában foglalja a szűkebb értelemben vett távközlési szolgáltatásokat.

–       Teleologikus elemzés

93.      Mindenesetre ami döntő, az a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése harmadik albekezdésének és D. mellékletének értelme és célja. A D. mellékletben felsorolt tevékenységek esetében – Alber főtanácsnok megfogalmazásával élve – olyan tevékenységekről van szó, amelyek esetében azok gazdasági vonatkozása elsődleges és nyilvánvaló.(41)

94.      Mivel ezek a szolgáltatások tipikusan magánvállalkozások által is nyújtott vagy nyújtható szolgáltatások, esetükben általában vélelmezhető a jelentős hatás a versenyre. A szabályozás célja az, hogy ezekben a helyzetekben az államot a magánszemély adóalanyokkal azonosan kezeljék. Más állami szolgáltatások a második albekezdés alapján csak akkor adókötelesek, ha fennáll a verseny jelentős torzulásának veszélye.

95.      Az állam és a magánszemély adóalanyok azonos kezelésének csak a szűkebb értelemben vett távközlési szolgáltatások tekintetében van értelme, mivel ezek azok a szolgáltatások, amelyek magánszemélyek között is nyújthatók. A dolgok jelenlegi állása szerint(42) a frekvenciaspektrum meghatározott tartományainak használatára vonatkozó engedélyek eredeti kiadása olyan feladat, amelyre csak az állam jogosult.(43) Még ha az engedélyek kiadása esetleg bizonyos körülmények között versenyben is állhat az engedélyek magánszemélyek közötti továbbértékesítésével,(44) e tevékenység tekintetében nem szükséges az állam és a magánszemély adóalanyok azonos kezelése. Azt kell csak megvizsgálni, hogy szükséges-e az állami szolgáltatás megadóztatása a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének második albekezdése alapján a verseny védelme érdekében.

96.      Az ötödik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz tehát az, hogy a hatodik irányelv D. mellékletének 1. pontjában szereplő „távközlés” fogalma a dolgok jelenlegi állása szerint nem terjed ki az UMTS-engedélyek állam általi kiadására.

3.      A második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés: a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdése értelmében vett hatóságként való eljárás

97.      A hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdése értelmében két feltételnek kell teljesülnie az adókötelezettség alóli mentesüléshez, egyrészt hogy a tevékenységet valamely közjogi szerv végezze, másrészt hogy e szerv a tevékenységet hatóságként eljárva végezze.(45) Az államtitkár, illetve az RA kétségkívül megfelel az első feltételnek.

98.      A második feltételt a Bíróság a Fazenda Pública ügyben hozott ítéletben(46) a következőképpen pontosította:

„Az utolsóként említett feltétel tekintetében az adott tevékenység végzésének módja határozza meg a közjogi szervek adókötelezettség alól mentesülésének körét[(47)].

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdése szerinti hatóságként végzett tevékenység olyan tevékenységet jelent, amelyet közjogi szervek különös közjogi szabályozás alapján végeznek. Nem tartoznak ide azok a tevékenységek, amelyeket e közjogi szervek ugyanazon jogszabályi feltételek alapján végeznek, mint amelyek a magánszemély gazdasági szereplőkre is vonatkoznak[(48)].”

99.      A Bíróság azt is megállapította, hogy e tekintetben nem releváns a tevékenységek tárgya vagy célja.(49)

100. A felperesek az ítélkezési gyakorlatból azt a következtetést vonják le, hogy elsősorban az ügylet formája a döntő. Szerintük az engedélyek kiadására ugyanolyan feltételek között zajlott, mint amilyenek az angol jogban az ugyanilyen magánjogi ügyletekre is irányadóak. Nem vehető figyelembe az, hogy az engedélyek kiadásának célja a piacszabályozás volt.

101. Az eljárásban részt vevő tagállamok és a Bizottság álláspontja szerint ellenben a vonatkozó közösségi jogi rendelkezések és a nemzeti jog alapján az UMTS-engedélyek kiadására kizárólag az állam jogosult, amelynek e tekintetben különleges kötelezettségei állnak fenn.

102. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 97/13 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében kizárólag az állami szabályozó hatóságok jogosultak távközlési hálózat üzemeltetésére egyedi engedélyt kiadni. Ennek során a hatóságnak be kell tartania az irányelv 9. és 10. cikkében meghatározott követelményeket. Amennyiben a tagállam csak meghatározott számú egyedi engedélyt ad ki, a kiválasztásnak objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes, átlátható, arányos és részletes kiválasztási kritériumok alapján kell történnie (a 97/13 irányelv 10. cikkének (3) bekezdése). Az ezzel összefüggésben kivetett díjakra a 97/13 irányelv 11. cikke (2) bekezdésének előírásai vonatkoznak.

103. Még ha a nemzeti jogi szabályozás végső megítélése a kérdést előterjesztő bíróság feladata is, nem kétséges, hogy a WTA 1949 és a WTA 1998, illetve a WTA Regulations alapján az UMTS-engedélyek kiadására egyedül az államtitkár jogosult. A nemzeti jog által számára e tekintetben előírt követelmények a 97/13 irányelv rendelkezésein alapulnak. Ugyancsak az államtitkár jogosult az engedélyek visszavonására, mégpedig nemcsak azokban az esetekben, amelyeket az engedély maga felsorol, hanem ezenfelül nemzetbiztonsági okokból, vagy a közösségi jogi, illetve a nemzetközi jogi kötelezettségeknek való megfelelés céljából is.(50)

104. Tehát az államtitkár – akit az RA képvisel – kizárólag rá vonatkozó jogi szabályozás alapján adta ki az UMTS-engedélyeket. Ilyen engedély kiadására magánszemély nem jogosult. Mindebből levonható az a következtetés, hogy az engedélyek kiadása olyan tevékenység volt, amelyet hatóságként eljáró állami szerv végzett.

105. Ennek nem mond ellent az, hogy az engedélyeket árverés útján adták ki, ami olyan eljárás, amely a polgári jogból ered, és amellyel következésképpen magánszemélyek is élhetnek.

106. A Bíróság szerint ugyan a tevékenység végzésének módja a döntő. Ezt azonban nem lehet olyan szűkítően értelmezni, hogy csak az ügylet lebonyolításának módjára, vagyis annak formájára vonatkozik. Elsősorban az számít, hogy a vonatkozó szabályozás alapján magánszemélyek is végezhetnének-e hasonló tevékenységet. Amennyiben ez volna a helyzet, úgy az államot is adóalanynak kellene tekinteni annak érdekében, hogy ne sérüljön a hozzáadottérték-adó semlegességének elve. Ugyanakkor nincs hatással az adósemlegességre az, ha az állam a polgári jogból ismert eljárást alkalmaz olyan feladatának ellátása során, amelyre kizárólagosan jogosult.

107. Nem az árverésre vonatkozó általános polgári jogi szabályok a döntőek, hanem az UMTS-engedélyek kiadására vonatkozó konkrét jogi szabályozás.

108. A felperesek által képviselt álláspont oda vezetne, hogy csak akkor valósulna meg a közhatalom gyakorlása, ha az állam közigazgatási aktust bocsát ki, azaz a szó legszorosabb értelmében közhatalmat gyakorol. A Bíróság ugyanakkor az autópályadíjakkal kapcsolatos ítéleteiben kifejezetten ezzel ellentétesen foglalt állást.(51)

109. A Fazenda Pública ügyben hozott ítéletben(52) a Bíróság abból a tényből, hogy a közterületi parkolók kezelése összefüggött a közhatalom gyakorlásával, azt a következtetést vonta le, hogy e tevékenység különös közjogi szabályozás hatálya alá esik. A Bíróság álláspontja szerint a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdése szerinti hatósági jogkör gyakorlására vall az olyan hatósági aktus, amelynek keretében az állam és az állampolgár alá-fölérendeltségi viszonyban áll, de ez nem feltétlenül követelmény.(53)

110. A hatodik HÉA-irányelv egységes alkalmazását is veszélyeztetné, ha az ügylet formájának jogi szabályozására koncentrálnánk, mivel egyes tagállamokban más tagállamokhoz képest szélesebb körben lehet jellemző az, hogy az állam magánjogi ügyleti formákkal él. A közjogi és a magánjogi ügyleti formák elhatárolása is eltérhet a különböző nemzeti jogrendszerekben.

111. Utalni kell emellett arra is, hogy a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdése csak azt írja elő, hogy a szolgáltatást hatóságként eljárva nyújtsák. Az UMTS-engedélyek kiadását ezért nem lehet elszigetelten szemlélni.(54) Ellenkezőleg, ez a tevékenység a frekvenciagazdálkodás és a távközlési ágazat átfogó szabályozási keretébe illeszkedik. E kontextusban az állam lényegét tekintve hatósági jogkörben jár el, például amikor az UMTS-határozat vagy a belső piaci irányelvek rendelkezéseit átülteti a nemzeti jogba. Ugyancsak hatósági jogkörben jár el, amikor a WTA 1949 alapján büntetőjogi szankciókat alkalmaz távközlési berendezések jogosulatlan használata miatt, vagy amikor nemzetbiztonsági okokból, vagy a közösségi jogi, illetve a nemzetközi jogi kötelezettségeknek való megfelelés céljából visszavonja az engedélyeket.

112. Nem okoz ellentmondást az, ha az értékelés során figyelemmel vagyunk a tevékenység szélesebb jogi kontextusára, amennyiben a gazdasági tevékenységként való minősítés szempontjából kizárólag a tevékenység külső jegyei irányadók. Ellenkezőleg, éppen hogy összhangban áll a hatodik irányelv 4. cikkének logikájával az, ha az (1) és a (2) bekezdés kiterjesztő értelmezésével biztosítjuk az irányelv átfogó alkalmazását, és ezt követően vesszük figyelembe az állami aktusokra vonatkozó különös jogszabályi feltételeket a 4. cikk (5) bekezdésének alkalmazása során.

113. Végezetül nem zárja ki az engedélyek kiadásának hatósági jogkör gyakorlása körében megvalósított tevékenységként való minősítését az, hogy az állam ennek révén nagy összegű bevételre tett szert. Igaz ugyan, hogy ez – amint bemutatásra került – gazdasági jelleget kölcsönözhet az állami aktusnak a hatodik irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében, mindazonáltal az állam mégiscsak hatósági jogkört gyakorol, amikor olyan különös szabályrendszer alapján jár el, amely kizárólag rá vonatkozik.

114. A második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre tehát a következő választ kell adni:

A hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdése értelmében vett hatóságként folytatott tevékenységnek minősülnek azon tevékenységek, amelyeket közjogi szervek különös közjogi szabályozás alapján végeznek. A hatóságként való eljárást nem zárja ki az, hogy az állam a polgári jogból ismert eljárást alkalmaz, vagy nagy összegű bevételre tesz szert olyan feladatának ellátása során, amelyre kizárólagosan jogosult.

4.      A harmadik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés: lehet a tevékenység részben gazdasági, részben pedig hatósági jellegű?

115. A felperesek másodlagosan arra hivatkoznak, hogy az UMTS-engedélyek kiadása legalábbis részben gazdasági jelleggel bírt, illetve részben nem hatósági jogkör gyakorlása keretében történt.

116. Először is utalni kell arra, hogy az Armbrecht-ügyben hozott ítélet(55), amelyre a felperesek e tekintetben hivatkoznak, valamely jószág részleges gazdasági célú hasznosításával és ennek az előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó jogra gyakorolt következményeivel volt kapcsolatos. A jelen ügyben ellenben az a kérdés merült fel, hogy az engedélyek kiadása maga adóköteles-e abból az okból kifolyólag, hogy azt valamely adóalany gazdasági tevékenysége körében nyújtotta.

117. A CCP-ügyben hozott ítéletben(56) a Bíróság azt állapította meg, hogy általában valamennyi ügyletet különállónak és függetlennek kell tekinteni. Mivel a gazdasági szempontból egyetlen szolgáltatásból, illetve értékesítésből álló ügyleteket a hozzáadottértékadó-rendszer működőképességének megőrzése miatt nem szabad mesterségesen elemekre bontani, annak eldöntése érdekében, hogy az adóalany a fogyasztó részére több különálló főszolgáltatást, illetve értékesítést vagy egységet képező ügyletet teljesít-e, először is fel kell deríteni a szóban forgó ügylet egyedi jellemzőit. Amennyiben csak egyetlen ügylet van, úgy azt a HÉA-kötelezettség szempontjából általában ugyancsak egységesen kell kezelni.(57)

118. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem az derül ki, hogy az engedélyek kiadása két vagy több ügyletből állna. Ellenkezőleg, egy engedélyt egy aktussal adtak ki, és egyszeri díjfizetési kötelezettség kapcsolódott hozzá.

119. E tekintetben az sem bír jelentőséggel, hogy az engedélyeket és a díjat először árverés útján állapították meg, és az engedélyt csak ezt követően, a díj megfizetése után adták ki, mivel az utóbbi cselekmények csak kiegészítő végrehajtó aktusok, amelyek nem ítélhetőek meg az árveréstől függetlenül.

120. Amint már megállapításra került, bár az állam ezen egységes szolgáltatás nyújtása során gazdasági tevékenységet végzett, egyúttal hatóságként járt el. Olyan tényleges ismérvek hiányában, amelyek alapján lehetséges volna önálló szolgáltatások egymástól való elhatárolása, a harmadik kérdés hipotetikus, és így annak megválaszolása nem szükséges.(58)

5.      A negyedik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés: a nem adóalanyként való kezelés a verseny jelentős torzulásához vezet-e?

121. A hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének második albekezdése értelmében az állami szervek a hatóságként végzett tevékenységeket illetően adóalanynak minősülnek, amennyiben nem adóalanyként való kezelésük a verseny jelentős torzulását eredményezné.

122. A Bíróság a Comune di Carpaneto Piacentino ügyben hozott ítéletben megállapította, hogy a tagállamok kötelesek:

„a közjogi szerveket adóalanyként kezelni a hatóságként végzett tevékenységeik tekintetében, amennyiben e tevékenységek elláthatóak velük versengő magánvállalkozások által is, és amennyiben az adóalanyiság hiánya a verseny jelentős torzulásával járna […].”(59)

123. Az engedélyek első kiadására csak az állam jogosult, így az engedélyek árverés útján történő kiadásának időpontjában kizárt a verseny az állam és más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások között. A felperesek ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a frekvenciák állam általi HÉA-mentes kiadása versenyben állhat az engedélyek magánszemély szolgáltatók általi esetleges jövőbeli továbbértékesítésével.

124. Ugyanakkor a 2000-ben kiadott engedélyek 4. szakasza értelmében nem lehetséges ezek továbbértékesítése. Ezen időpontban továbbá sem a 97/13 irányelv, sem a WTA 1998 nem tartalmazott rendelkezést az engedélyek értékesítésére vonatkozóan.

125. Az államtitkár által 1999. november 1-jén kiadott információs kiadvány ugyanakkor azt tartalmazta, hogy az árverésre bocsátott engedélyek később átruházhatónak minősíthetők, amennyiben bevezetésre kerül a frekvenciakereskedés. Bizonytalan volt ugyanakkor, hogy erre sor kerül-e, és ha igen, mikor. A 2002/21 irányelv 9. cikkének (4) bekezdése már rendelkezik arról, hogy milyen feltételeket kell betartani a frekvenciahasználati jogosultságok átruházása során. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tanúsága szerint az Egyesült Királyság hatóságai nem számolnak azzal, hogy a mobiltávközlési frekvenciákkal való kereskedelem 2007 előtt megindulhatna.

126. Ilyen háttér mellett kérdezi a kérdést előterjesztő bíróság, hogy mennyire valószínűnek, illetve milyen közelinek kell lennie a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése második albekezdése értelmében a „verseny jelentős torzulásának”, illetve hogy a hozzáadottértékadó-rendszer semlegességének elve mennyiben érinti e kérdést.

127. Itt először is le kell szögezni, hogy az adóalanyi, illetve nem adóalanyi minőséget a szolgáltatásnyújtás időpontjában kell megítélni.(60) Éppen ezért alapvetően ebben az időpontban kell fennállnia a versenyre gyakorolt hatásnak.

128. Ez azt feltételezi, hogy a frekvenciák kiadásának időpontjában már léteznie kell az adott használati jogok piacának, azaz egyrészt már létezniük kell hasonló használati jogoknak, másrészt e jogoknak magánszemélyek között átruházhatónak kell lenniük. Csak ebben az esetben állhat versenyben a frekvenciák állam általi kiadása a frekvenciahasználat magánszemélyek közötti átruházásával.

129. Az UMTS-engedélyek árverés útján történő kiadását megelőzően a brit piacon nem léteztek hasonló engedélyek. Emellett az engedélyekkel való kereskedést a jogszabályok nem tették lehetővé. Még csak azt sem lehetett előre látni, hogy megszületik-e az ezt rendező jogi szabályozás, és ha igen, mikor.

130. Igaz, a Bíróság a Taksatorringen-ügyben hozott ítéletben(61) lényegében azt állapította meg, hogy a hatodik irányelv 13. cikke A. része 1. pontjának f) alpontja a verseny olyan torzulására is vonatkozik, amely a mentesség hatására a jövőben következik be, a versenytorzulás veszélyének valósnak kell lennie.(62)

131. Még ha jelenleg egyetlen versenytárs sem kínál HÉA-köteles versengő szolgáltatást, a verseny torzulásának veszélye lehet valós. Már a hátrányos kiindulási helyzet is alkalmas lehet arra, hogy a potenciális versenytársakat visszatartsa a piacra lépéstől. Nem áll fenn ugyanakkor ilyen valós veszély, amennyiben a jogi szabályozás alapján egyetlen potenciális versenytárs sem támaszthat versengő kínálatot az állam által kiadott frekvenciákkal szemben.

132. Amennyiben az állam későbbi időpontban, a frekvenciakereskedés bevezetését követően újra engedélyeket ad ki, az engedélyek ezen körére vonatkozóan újra meg kell vizsgálni a HÉA szerinti minősítés kérdését.(63) Az állam által később kiadott engedélyek HÉA szerinti minősítése ugyanakkor nem hat ki visszamenőlegesen a jelen eljárás tárgyát képező, 2000-ben kiadott engedélyek minősítésére.

133. A felperesek a verseny torzulását ezen túlmenően a következők miatt is megállapíthatónak vélik: amennyiben a frekvenciakereskedés bevezetését követően a mobiltávközlési szolgáltató más vállalkozástól szerez engedélyt, és ezzel összefüggésben HÉÁ-t kell fizetnie, úgy az engedélyt megszerző versenyhátrányba kerül azon versenytársával szemben, aki annak idején az államtól HÉA-mentesen jutott engedélyhez. Bár az engedély másodlagos megszerzője a felszámított HÉÁ-t általában levonásba helyezhetné, bizonyos körülmények között ez átmeneti likviditási zavarokhoz vezethet.

134. Ugyanakkor, amint már megállapításra került, az adott ügylet időpontjában kell fennállnia a potenciális versenyhelyzetnek. Az a lehetőség nem elegendő, hogy a későbbiekben megszülethetnek az ehhez szükséges jogszabályi keretek. Az ügylet adóköteles volta nem függhet ugyanis többé-kevésbé bizonytalan eseményektől.

135. Ettől függetlenül az állami szolgáltatást csak akkor kell megadóztatni, ha az adóztatás hiánya a kérdést előterjesztő bíróság megítélése szerint a verseny hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése második albekezdése szerinti jelentős torzulásához vezetne.

136. Ez lenne a helyzet például akkor, ha az állam a végső fogyasztók számára ugyanazon szolgáltatást nyújtaná, mint a magánvállalkozások, és így az ügyfelek az egyik esetben nem fizetnének HÉÁ-t, míg a másik esetben igen.(64) Mivel a végső fogyasztók nem jogosultak az adólevonásra, a magánvállalkozások által nyújtott szolgáltatás a HÉA teljes összegével drágább volna.

137. Amennyiben azonban adóalany szerez UMTS-engedélyt magánvállalkozástól, az csak egyes esetekben, és csak minimális mértékben volna hátrányosabb, mint azt az államtól megszerezni, hiszen az adóalany a HÉÁ-t vagy azonnal levonásba helyezi, vagy rövid időn belül visszatérítik számára. Igaz ugyan, hogy az előzetesen felszámított adó összege abszolút értékben jelentős lehet, ugyanakkor az UMTS-engedélyek megszerzésével összefüggésben felmerülő kiadások nagyságrendjéhez képest már összességében nem olyan jelentős, hogy a versenyt jelentősen torzítaná.

138. Egyébként a frekvenciakereskedés bevezetése 2000-ben semmiképpen sem volt biztosan előre látható, és az Egyesült Királyságban egyébként mind a mai napig nem valósult meg. Minél messzebb esik időben egymástól az engedélyek állam általi kiadása és az engedélyek másodlagos átruházása, annál inkább megváltozik a teljes piaci környezet. Más tényezők – mint például az engedélyek gazdasági értékének változása az UMTS mobiltávközlési technológiával versengő más technológiák megjelenésének hatására – egészen más súllyal eshetnek ekkor a latba, mint az előzetesen felszámított adóval összefüggésben felmerülő esetleges likviditási probléma. Ez is jól mutatja, hogy a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése második albekezdése értelmében vett versenytorzulás általában csak akkor állapítható meg, ha a szolgáltatások hozzávetőlegesen azonos időpontban érhetők el, és ha a szolgáltatások potenciális címzettje két hasonló ajánlat közül választhat.

139. A negyedik kérdésre adandó válasz a következő:

A verseny hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése második albekezdése értelmében vett jelentős torzulása csak akkor áll fenn, ha valós a veszélye annak, hogy az állam nem adóalanyként való kezelése alapvetően érinti a versengő szolgáltatásokat kínáló létező vagy potenciális versenytársak helyzetét. Ilyen veszély általában nem áll fenn, amennyiben a jogi szabályozás alapján az engedélyek állam általi kiadásának időpontjában kizárt, hogy magánvállalkozások piacra vigyenek az állami szolgáltatásokkal versengő szolgáltatásokat.

C –    A hatodik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés: a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének átültetését szolgáló nemzeti rendelkezések irányelvvel összhangban álló értelmezése

140. A VAT Act 1994 41. cikkének (2) bekezdése alapján az adóhatóság adóügyi utasítást adott ki, amely szerint a hatóságok egyes tevékenységei – mint az engedélyek kiadása és a távközlés – adóköteles tevékenységnek minősülnek.(65)

141. Amint a Bíróság a Fazenda Pública ügyben hozott ítéletben(66) megállapította, a tagállamok átültethetik úgy a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének második albekezdését, hogy törvényi szintű keretszabályozást alkotnak, és a hatóságra ruházzák a döntési jogkört azt illetően, hogy a törvényben szereplő feltételek alapján a verseny jelentős torzulásának elkerülése érdekében az állam által végzett tevékenység mikor minősül adókötelesnek.

142. A kérdést előterjesztő bíróság most arra keres választ, hogy a nemzeti jogszabályok és az alább említett utasítások értelmezése körében mennyiben veendő figyelembe a Marleasing-ügyben hozott ítéletben(67) megállapított elv.

143. Ezen elv értelmében a belső jog, illetve a kifejezetten valamely irányelv végrehajtásához elfogadott szabályozás rendelkezéseinek alkalmazásakor a tagállami bíróság köteles a nemzeti jogot az irányelv szövegének és céljának fényében értelmezni annak érdekében, hogy elérje az irányelv által előírt eredményt, és így megfeleljen az EK 249. cikk harmadik bekezdésének.(68)

144. Ezt az elvet valamennyi belső jogi rendelkezés alkalmazása során figyelembe kell venni. Ez vonatkozik az adóhatóság azon utasítására is, amely a hatodik irányelv 4. cikke (1) és (5) bekezdésének átültetéseként megállapítja, hogy az állami szervek mely szolgáltatásai minősülnek adókötelesnek.

145. A felperesek ugyanakkor azt állítják, hogy a nemzeti jog irányelvvel összhangban álló értelmezésének elve nem alkalmazandó az adóügyi utasításra, mivel az adóhatóság azzal az irányelv alapján fennálló mérlegelési jogkörét gyakorolta.

146. Ez az álláspont nem fogadható el. Amennyiben a tagállami hatóságok a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése második albekezdésének átültetése érdekében az állami szervek egyes tevékenységeit adókötelesnek minősítik, úgy kötik őket az irányelv jogi előírásai. Ez utóbbi értelmében – amint megállapításra került – a verseny jelentős torzulása alapvetően feltételezi, hogy az állam által nyújtott szolgáltatás nyújtásának időpontjában versenyben legyen magánvállalkozások által nyújtott hasonló szolgáltatásokkal. Az irányelv nem jogosítja fel a tagállami hatóságokat arra, hogy a hatóságként nyújtott állami szolgáltatásokat akkor is HÉA-kötelesnek minősítsenek, ha jogi indokok alapján nem áll fenn ilyen versenyhelyzet, és nem áll fenn – a D. mellékletre is figyelemmel – a 4. cikk (5) bekezdése harmadik albekezdésében foglalt eset sem.

147. A felperesek azt állítják, hogy az állam nem hivatkozhat az irányelvvel összhangban álló értelmezés elvére magánszemélyekkel szemben. Ez a megállapítás sem helytálló. A bíróságok arra vonatkozó kötelezettsége, hogy a belső jogot az irányelvvel összhangban értelmezzék, független attól, hogy ez a magánszemélyekre nézve kedvezőtlen következményekkel járhat. A Bíróság olyan ügyekben is hangsúlyozta az irányelvvel összhangban álló értelmezés kötelezettségét, amelyekben magánfelek álltak egymással szemben, és a közösségi jog figyelembevétele szükségképpen egyikük hátrányára szolgált.(69) Ezenkívül azt is elismerte, hogy egy irányelv figyelembevétele áttételesen hátrányos következményekkel járhat magánszemélyek jogaira.(70)

148. Ennek nem mond ellent az állandó ítélkezési gyakorlat, amely szerint egy irányelv önmagában nem keletkeztethet kötelezettségeket egy magánszemély vonatkozásában, és ebből következően arra nem lehet hivatkozni magánszeméllyel szemben.(71) Ez a megállapítás csak az irányelvek közvetlen hatályára érvényes, az irányelvvel összhangban álló értelmezés elvére azonban nem. Az irányelvvel összhangban álló értelmezés esetén ugyanis nem maga az irányelv keletkeztet kötelezettségeket a magányszemélyekre nézve, hanem a nemzeti jog, amelyet az irányelvvel összhangban alkalmaznak.

149. A nemzeti bíróság feladata annak megítélése, hogy a jelen esetben lehetséges-e a belső jog irányelvvel összhangban álló értelmezése. E tekintetben nem csak az adóügyi utasításra kell figyelemmel lennie. A tagállami bíróság a nemzeti jogrendszer egészét köteles figyelembe venni annak eldöntéséhez, hogy az hogyan alkalmazható úgy, hogy ne vezessen az irányelvben meghatározottal ellentétes célokhoz.(72)

150. Ha a nemzeti jog az általa elfogadott értelmezési módszerekkel bizonyos esetekben lehetővé teszi a belső jog valamely rendelkezésének oly módon való értelmezését, hogy ezzel elkerülje a nemzeti jog más rendelkezésével való összeütközését, illetve ez utóbbi rendelkezés hatályát csökkentve azt csak olyan mértékben alkalmazza, hogy az első normával összeférhető legyen, a tagállami bíróság az irányelv céljának eléréséhez is köteles ugyanazt a módszert alkalmazni.(73) Mindesetre a közösségi jog nem kívánja meg a nemzeti jog irányelvvel összhangban álló értelmezését contra legem.(74)

151. A hatodik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre tehát a következő választ kell adni:

Amennyiben a tagállam úgy dönt, hogy a hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (5) bekezdését olyan jogszabályi rendelkezések útján ülteti át, amelyek révén a hatóságokat feljogosítják utasítás kiadására azt illetően, hogy mely hatóságként nyújtott szolgáltatások minősülnek adóköteles szolgáltatásnak, a tagállami bíróság köteles a nemzeti jog e rendelkezéseit úgy értelmezni, hogy az irányelv eredményének eléréséhez az EK 249. cikk harmadik albekezdésének megfelelően a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszi a hatodik irányelv szövegét és célját.

V –    Végkövetkeztetések

152. Végezetül a VAT and Duties TribunaI London kérdéseire a következő válaszokat javaslom:

1.      Az alapeljárásban felmerült körülmények között a meghatározott időre szóló, UMTS mobiltávközlési szolgáltatásoknak az elektromágneses spektrum meghatározott tartományaiban való felhasználására vonatkozó jogok gyakorlására szóló engedély árverés útján történő, állami szerv általi kiadása immateriális javak tartós, bevétel elérése érdekében történő hasznosításának, és következésképpen a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett „gazdasági tevékenységnek” minősül.

2.      A hatodik irányelv D. mellékletének 1. pontjában szereplő „távközlés” fogalma a dolgok jelenlegi állása szerint nem terjed ki az UMTS-engedélyek állam általi kiadására.

3.      A hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdése értelmében vett hatóságként folytatott tevékenységnek minősülnek azon tevékenységek, amelyeket közjogi szervek különös közjogi szabályozás alapján végeznek. A hatóságként való eljárást nem zárja ki az, hogy az állam a polgári jogból ismert eljárást alkalmaz vagy nagy összegű bevételre tesz szert olyan feladatának ellátása során, amelyre kizárólagosan jogosult.

4.      A verseny hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdése második albekezdése értelmében vett jelentős torzulása csak akkor áll fenn, ha valós a veszélye annak, hogy az állam nem adóalanyként való kezelése alapvetően érinti a versengő szolgáltatásokat kínáló létező vagy potenciális versenytársak helyzetét. Ilyen veszély általában nem áll fenn, amennyiben a jogi szabályozás alapján az engedélyek állam általi kiadásának időpontjában kizárt, hogy magánvállalkozások piacra vigyenek az állami szolgáltatásokkal versengő szolgáltatásokat.

5.      Amennyiben a tagállam úgy dönt, hogy a hatodik irányelv 4. cikkének (1) és (5) bekezdését olyan jogszabályi rendelkezések útján ültetik át, amelyek révén a hatóságokat feljogosítják utasítás kiadására azt illetően, hogy mely hatóságként nyújtott szolgáltatások minősülnek adóköteles szolgáltatásnak, a tagállami bíróság köteles a nemzeti jog e rendelkezéseit úgy értelmezni, hogy az irányelv eredményének eléréséhez az EK 249. cikk harmadik albekezdésének megfelelően a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszi a hatodik irányelv szövegét és célját.

1 – Eredeti nyelv: német.

2 – IMT-2000: International Mobil Telecommunications-2000 (a Nemzetközi Távközlési Unió által kidolgozott szabvány); UMTS: Univerzális Mobil Telekommunikációs Rendszer (a Postai és Távközlési Igazgatások Európai Értekezlete (CEPT) és az Európai Távközlési Szabványügyi Testület (ETSI) keretében kidolgozott szabvány, amely része az ún. IMT-2000 családnak).

3 – Olyan hozzáadottérték-adóról van tehát úgymond szó, amelyet anélkül fizettek be, hogy ez bárkinek feltűnt volna, amint azt a holland kormány képviselője a Bíróság előtti tárgyaláson találóan megjegyezte.

4 – A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.).

5 – A C-284/04. sz., T-Mobile Ausztria és társai ügy.

6 – Árverés útján adták ki az engedélyeket többek között Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Cipruson, Dániában, Görögországban, Magyarországon, Olaszországban, Hollandiában, Csehországban és az Egyesült Királyságban. Spanyolországban, Finnországban, Franciaországban, Luxemburgban, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovákiában, Szlovéniában és Svédországban az engedélyeket tendereztetés útján adták ki (ún. beauty contest). A fent nevezett országokban – Magyarország és Finnország kivételével – az engedélyek kiadása nem volt HÉA-köteles. Finnországban az engedélyek kiadása ingyenesen történt.

7 – A CEPT nemzetközi szervezet, amelynek jelenleg 46 európai állam postai és távközlési szabályozó hatósága a tagja. (További információk a szervezet honlapján: www.cept.org).

8 – Ebben a következő frekvenciatartományok kerültek kiosztásra: az 1900–1980 MHz, a 2010–2025 MHz és a 2110–2170 MHz földi UMTS-felhasználásra, valamint az 1980–2010 MHz és a 2170–2200 MHz a műholdas UMTS-felhasználásra.

9 – Lásd e tekintetben a European Radiocommunications Office (ERO) honlapját: www.ero.dk/ecc.

10 – A távközlési szolgáltatások terén az általános felhatalmazásokra és az egyedi engedélyekre vonatkozó közös szabályozási keretről szóló, 1997. április 10-i 97/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 117., 15. o.), amelyet 2003. július 24-i hatállyal felváltott az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7-i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (keretirányelv) (HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 349. o.).

11 – Hivatkozás a 10. lábjegyzetben.

12 – HL L 17., 1. o.

13 – A jelenlegi technológia mellett egy hálózat üzemeltetéséhez külön frekvenciára van szükség a kimenő és a bejövő csatornához (Frequency Division Duplex – FDD). Az A, C, D és E engedélyhez tartozik még 5 MHz nem párosított spektrum, amely az időben szétválasztott üzemmódban kaphat szerepet (Time Division Duplex – TDD).

14 –      A BT3G tulajdonosa ez idő szerint a British Telecommunications Plc volt; miután a BT-ről az mmO2 formájában leválasztották a mobiltávközlési üzletágat, a BT3G az O2 Third Generation Limited nevet kapta.

15 – A C-260/98. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2000. szeptember 12-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-6537. o.) 26. pontja, a C-359/97. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben ugyancsak 2000. szeptember 12-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-6555. o.) 41. pontja, a C-223/03. sz. University of Huddersfield ügyben 2006. február 21-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-1751. o.) 47. pontja, lásd még a 235/85. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1987. március 26-án hozott ítélet (EBHT 1987., 1471. o.) 8. pontját, valamint ugyanebben az értelemben különösen a 268/83. sz. Rompelman-ügyben 1985. február 14-én hozott ítélet (EBHT 1985., 655. o.) 19. pontját és a C-497/01. sz. Zita Modes ügyben 2003. november 27-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-14393. o.) 38. pontját.

16 – A C-4/94. sz., BLP Group ügyben 1995. április 6-án hozott ítélet (EBHT 1995., I-983. o.) 24. pontja és a C-354/03., C-355/03. és C-484/03. sz., Optigen és társai egyesített ügyekben 2006. január 12-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-483. o.) 45. pontja.

17 – Lásd a 16. lábjegyzetben hivatkozott ítéleteket.

18 – Amennyiben a hatodik irányelv hatálya eleve nem terjedne ki díjak fizetésére, úgy nem volna szükség a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének első albekezdésében található magyarázatra, amely szerint az állam akkor sem minősül adóalanynak, amikor tevékenységével összefüggésben pénzösszegeket szed be.

19 – A 97/13 irányelv 10. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok az egyedi engedélyek számát csak a rádiófrekvencia-spektrumok hatékony kihasználásához szükséges mértékben korlátozhatják.

20 – Lásd a 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 10. pontját, a 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 28. pontját és a 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet 43. pontját.

21 – Lásd a 15. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

22 – A C-364/92. sz., SAT Fluggesellschaft ügyben 1994. január 19-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-43. o.) 30. pontja. Lásd még a C-343/95. sz. Diego Calì & Figli ügyben hozott ítélet (EBHT 1997., I-1547. o.) 22. és 23. pontját, és a C-309/99. sz., Wouters és társai ügyben 2002. február 19-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-1577. o.) 57. pontját.

23 – A C-186/89. sz. Van Tiem-ügyben 1990. december 4-én hozott ítélet (EBHT 1990., I-4363. o.) 18. pontja, a C-442/01. sz. KapHag-ügyben 2003. június 26-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-6851. o.) 37. pontja, a C-77/01. sz. EDM-ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-4295. o.) 48. pontja és a C-8/03. sz. BBL-ügyben 2004. október 21-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-10157. o.) 36. pontja.

24 – A C-230/94. sz. Enkler-ügyben 1996. szeptember 26-án hozott ítélet (EBHT 1996., I-4517. o.) 22. pontja, a C-23/98. sz. Herma-ügyben 2000. január 27-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-419. o.) 19. pontja. Lásd még a 268/83. sz. Rompelman-ügyben 1985. február 14-én hozott ítéletet (EBHT 1985., 655. o.), amelyben a Bíróság gazdasági tevékenységnek minősítette az épülő ingatlan tulajdonrészére vonatkozó opciós jog megszerzését.

25 – Lásd például angolul: for the purpose of obtaining income therefrom on a continuing basis; franciául: en vue d’en retirer des recettes ayant un caractère de permanence; olaszul: per ricavarne introiti aventi un certo carattere di stabilità; spanyolul: con el fin de obtener ingresos continuados en el tiempo.

26 – A 24. lábjegyzetben hivatkozott Enkler-ügyben hozott ítélet 20. pontja.

27 – A 24. lábjegyzetben hivatkozott Enkler-ügyben hozott ítélet 27. pontja.

28 – A C-155/94. sz. Wellcome Trust ügyben 1996. június 20-án hozott ítélet (EBHT 1996., I-3013. o.) 32. és azt követő pontjai, valamint a 23. lábjegyzetben hivatkozott EDM-ügyben hozott ítélet 57. és azt követő pontjai. Lásd még részvények megszerzése és tartása tekintetében a 23. lábjegyzetben hivatkozott KapHag-ügyben hozott ítélet 38. pontját és a C-465/03. sz. Kretztechnik-ügyben 2005. május 26-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-4357. o.) 19. és azt követő pontjait.

29 – Lásd a Mischo főtanácsnok 231/87. és 129/88. sz., Comune di Carpaneto Piacentino és társai egyesített ügyekre vonatkozó, 1989. március 15-i indítványának (EBHT 1989., 3233. o.) 8. pontját, amelyben kifejti, hogy a hatodik irányelv 4. cikkének (5) bekezdése úgymond szintekre tagozódik, amely kivételekből és alkivételekből épül fel.

30 – A 231/87. és 129/88. sz., Comune di Carpaneto Piacentino és társai egyesített ügyekben 1989. október 17-én hozott ítélet (EBHT 1989., 3233. o.) 22. pontja.

31 – Lásd az Alber főtanácsnok C-446/98. sz. Fazenda Pública ügyre vonatkozó, 2000. június 29-i indítványának (EBHT 2000., I-11435. o.) 69. pontját.

32 – A D. melléklet összesen 13 tevékenységfajtát sorol fel, a távközlés mellett például a víz-, a gáz-, a villamosenergia-szolgáltatást, az áru- és a személyszállítást, a kikötői és a repülőtéri szolgáltatásokat, a szakmai jellegű vásárok és kiállítások rendezését, a reklámügynökségi és az idegenforgalmi tevékenységeket, a kantinok üzemeltetését stb.

33 – Az Egyesült Királyság Kormánya itt az időközben hatályon kívül helyezett, a távközlési szolgáltatások belső piacának a nyílt hálózatellátás bevezetése révén történő létrehozataláról szóló, 1990. június 28-i 90/387/EGK tanácsi irányelv (HL L 192., 1. o.) 2. cikkének 4. pontjában szereplő fogalommeghatározásra hivatkozik, amely szerint „a távközlési szolgáltatás” olyan szolgáltatás, amely teljes egészében vagy részben távközlési hálózaton történő jelátvitelből áll távközlési eljárások igénybevételével, a rádió és a televízió kivételével.

34 – Lásd még a C-278/05. sz., Robins és Burnett ügyre vonatkozó, 2006. július 13-i indítványom (EBHT 2006., I-1053. o.) 80. és 81. pontját.

35 – E rendelkezést a távközlési szolgáltatásokra alkalmazandó hozzáadottértékadó-szabályok tekintetében a 77/388/EGK irányelv módosításáról szóló, 1999. június 17-i 1999/95/EK tanácsi irányelv (HL L 162., 63. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 324. o.) vezette be.

36 – Lásd a már idézett német változat mellett az olasz (ivi compresa la cessione e la concessione, ad esse connesse, di un diritto di utilizzazione a infrastrutture per la trasmissione, l'emissione o la ricezione), a holland (met inbegrip van de daarmee samenhangende overdracht en verlening van rechten op het gebruik van infrastructuur voor de transmissie, uitzending of ontvangst) és a francia (y compris la cession et la concession y afférentes d'un droit d'utilisation de moyens pour une telle transmission, émission ou réception) nyelvi változatot (kiemelés tőlem).

37  – Lásd a C-372/88. sz., Cricket St. Thomas ügyben 1990. március 27-én hozott ítélet (EBHT 1990., I-1345. o.) 19. pontját, a C-2/95. sz. SDC-ügyben 1997. június 5-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-3017. o.) 22. pontját és a C-384/98. sz. D.-ügyben 2000. szeptember 14-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-6795. o.) 16. pontját.

38 – Lásd a 35. lábjegyzetben hivatkozott 1999/59 irányelv negyedik preambulumbekezdését, amely a következőképpen szól:

„Intézkedéseket kell tenni, különösen annak biztosítására, hogy a Közösségben letelepedett személyek által igénybe vett távközlési szolgáltatások a Közösségben adózzanak.”

39 – Lásd legutóbb a C-169/04. sz., Abbey National és társai ügyben 2006. május 4-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-4027. o.) 61. és azt követő pontjait, valamint az ugyanezen ügyre vonatkozó, 2005. szeptember 8-i indítványom 73. és azt követő pontjait.

40 – HL L 192., 1. o. A 90/387 irányelvet időközben felváltotta a 10. lábjegyzetben hivatkozott 2002/21 irányelv. Az elektronikus hírközlési szolgáltatás fogalmának meghatározása az új keretirányelv 2. cikkének c) pontjában kiterjed a távközlésre, és a korábbi irányelvhez hasonlóan az elektronikus hírközlő hálózaton történő jelátvitelre utal.

41 – A 31. lábjegyzetben hivatkozott Fazenda Pública ügyre vonatkozó indítvány 69. pontja.

42 – Ugyanakkor a Bizottság részéről megfogalmazódott a frekvenciagazdálkodás erőteljesebb piaci alapokra helyezésének lehetősége (lásd a Bizottság 2005. szeptember 14-i közleményét a piaci alapú európai uniós frekvenciagazdálkodásról, COM (2005) 400 végleges).

43 – Lásd alább a 102. pontot.

44 – Lásd a negyedik kérdésre vonatkozó elemzést (az alábbi 121. és azt követő pontok).

45 – A C-202/90. sz. Ayuntamiento de Sevilla ügyben 1991. július 25-én hozott ítélet (EBHT 1991., I-4247. o.) 18. pontja, valamint a 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 34. pontja és az ugyancsak a 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyen hozott ítélet 49. pontja.

46 – A C-446/98. sz. Fazenda Pública ügyben 2000. december 14-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-11435. o.) 16. és 17. pontja.

47 –      A Bíróság itt a 30. lábjegyzetben hivatkozott Comune di Carpaneto Piacentino ügyben 1989. október 17-én hozott ítélet 15. pontjára, és a C-4/98. sz. Comune di Carpaneto Piacentino és társai ügyben 1990. május 15-én hozott ítélet (EBHT 1990., I-1869. o.) 10. pontjára hivatkozik.

48 –      A Bíróság itt a 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet 50. pontára és az ugyancsak a 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 35. pontjára, valamint további párhuzamos eljárásokban hozott ítéletekre hivatkozik.

49 – A 30. lábjegyzetben hivatkozott Comune di Carpaneto Piacentino ügyben 1989. október 17-én hozott ítélet 13. pontja és a 46. lábjegyzetben hivatkozott Fazenda Pública ügyben hozott ítélet 19. pontja.

50 – Lásd a WTA 1998 4. cikkét.

51 – A 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet 51. pontja és az ugyancsak a 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 36. pontja.

52 – A 46. lábjegyzetben hivatkozott Fazenda Pública ügyben hozott ítélet 22. pontja.

53 – Lásd a 47. lábjegyzetben hivatkozott Comune di Carpaneto Piacentino ügyben 1990. május 15-én hozott ítélet 11. pontját.

54 – A Bíróság a 46. lábjegyzetben hivatkozott Fazenda Pública ügyben hozott ítélet 22. pontjában sem elszigetelten kezelte a parkolóhelyek bérletét, hanem a közterületi parkolók kezelését átfogóan szemlélte.

55 – A C-291/92. sz. Armbrecht-ügyben 1995. október 4-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-2775. o.). A kifejezetten a közhatalom gyakorlásával összefüggésben hasznosított javak tekintetében előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó jogra lásd a C-378/02. sz. Waterschap Zeeuws Vlaanderen ügyben 2005. június 2-án hozott ítéletet (EBHT 2005., I-4685. o.).

56 – A C-349/96. sz. CPP-ügyben 1999. február 25-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-973. o.) 29. pontja. Lásd még a C-41/04. sz. Levob-ügyben 2005. október 27-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-9433. o.) 20. pontját.

57 – Lásd a C-251/05. sz. Talacre Beach Caravan Sales ügyre vonatkozó, 2006. május 4-i indítványom (EBHT 2006., I-6269. o.) 32. és azt követő pontjait.

58 – Lásd a C-415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-4921. o.) 61. pontját és a C-379/98. sz. PreussenElektra-ügyben 2001. március 13-án hozott ítélet (EBHT 2001., I-2099. o.) 39. pontját.

59 –      A 30. lábjegyzetben hivatkozott Comune di Carpaneto Piacentino és társai ügyben 1989. október 17-én hozott ítélet 24. pontja. Lásd még a C-430/04. sz. Feuerbestattungsverein Halle ügyben 2006. június 8-án hozott ítélet (EBHT 2006., I-4999. o.) 25. pontját.

60 – A C-378/02. sz. Waterschap Zeeuws Vlaanderen ügyben 2005. június 2-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-4685. o.) 32. pontja.

61 – A C-8/01. sz. Taksatorringen-ügyben 2003. november 20-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-13711. o.).

62 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott Taksatorringen-ügyben hozott ítélet 63. pontja.

63 – A CEPT-ECC-határozat (02) 06 értelmében az első 3G szolgáltatások számára már kiadott frekvenciák mellett 2008. január 1-jéig a 2500 MHz és 2690 MHz közötti frekvenciatartományt is hozzáférhetővé kell tenni az UMTS/IMT-2000 szabvány szerinti mobil rádiótelefon-szolgáltatás részére.

64 – Kevéssé tűnik életszerűnek a felperesek által előadott lehetőség, amely szerint az adólevonásra nem jogosult, nem adóalany (például állami szerv) szerzi meg az engedélyt. Amennyiben az állami szerv rendeltetésszerűen használja az engedélyt távközlési szolgáltatások nyújtására, úgy a hatodik irányelv 4. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdése és a D. melléklet alapján adókötelezettség terhelné. Ugyancsak hipotetikusnak tűnik az a feltételezés, hogy kizárt volna az előzetesen felszámított adó levonása akkor, ha az engedélyeket nem adóköteles tevékenység végzésére használják.

65 – A részletek tekintetében lásd a fenti 12. és 13. pontot.

66 – A 46. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 32. pontja.

67 – A C-106/89. sz. Marleasing-ügyben 1990. november 13-án hozott ítélet (EBHT 1990., I-4135. o.) 8. pontja. Ez az elv először a 14/83. sz., Von Colson és Kamann ügyben 1984. április 10-én hozott ítélet (EBHT 1984., 1891. o.) 26. pontjában jelent meg. Lásd még a C-91/92. sz. Faccini Dori ügyben 1994. július 14-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-3325. o.) 26. pontját és a C-397/01–C-403/01. sz., Pfeiffer és társai egyesített ügyekben 2004. október 5-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-8835. o.) 113. pontját.

68 – A 67. lábjegyzetben hivatkozott Von Colson és Kamann ügyben hozott ítélet 26. pontja, a Marleasing-ügyben hozott ítélet 8. pontja, a Faccini Dori ügyben hozott ítélet 26. pontja és a Pfeiffer és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 113. pontja.

69 – Lásd a 67. lábjegyzetben hivatkozott ítéleteket (a Von Colson és Kamann-ítéletek kivételével).

70 – A C-201/02. sz. Wells-ügyben 2004. január 7-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-723. o.) 57. pontja.

71 – A 152/84. sz. Marshall-ügyben 1986. február 26-án hozott ítélet (EBHT 1986., 723. o.) 48. pontja, a 67. lábjegyzetben hivatkozott Marleasing-ítélet 6. pontja, a Faccini Dori ítélet 20. pontja, a 70. lábjegyzetben hivatkozott Wells-ítélet 57. pontja és a 67. lábjegyzetben hivatkozott Pfeiffer és társai ítélet 108. pontja.

72 – Lásd ilyen értelemben a C-131/97. sz., Carbonari és társai ügyben 1999. február 25-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-1103. o.) 49. és 50. pontját és a 67. lábjegyzetben hivatkozott Pfeiffer és társai ítélet 115. pontját.

73 – A 67. lábjegyzetben hivatkozott Pfeiffer és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 116. pontja.

74 – Lásd a C-105/03. sz. Pupino-ügyben hozott ítélet (EBHT 2005., I-5285. o.) 47. pontját. Ez az ítélet az EU-Szerződés alapján elfogadott kerethatározattal volt kapcsolatos. Az idézett megállapítás ugyanakkor az EK-Szerződés alapján elfogadott irányelvekre is irányadó.