Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

ELEANOR SHARPSTON

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. szeptember 12.(1)

C-174/12. sz. ügy

Alfred Hirmann

kontra

Immofinanz AG

(a Handelsgericht Wien [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Társasági jog – 77/91/EGK irányelv – A részvénytársaság felelőssége – A pontatlan tájékoztatásra hagyatkozó befektető védelme – A részvényvásárlási ügylet érvénytelenítését előíró nemzeti szabályozás összeegyeztethetősége”





1.        Amennyiben egy befektető a másodlagos piacon (azaz nem a társaság tőkeemelésének részeként) megszerzi valamely részvénytársaság részvényeit, majd ezt követően azt kifogásolja, hogy a vásárlás során számára irányadó tőkepiaci tájékoztató nem volt sem teljes, sem valós, akkor a bíróság kötelezheti-e a társaságot arra, hogy bontsa fel a szerződést, előírva ezzel számára azt, hogy vásárolja vissza saját részvényeit és térítse meg a pénzt a befektetőnek, vagy az uniós jogba ütközik az ilyen jogorvoslat? Továbbá az ilyen befektető ebben az esetben az eredeti vételár visszatérítésére vagy a kereset előterjesztésének időpontjában fennálló részvényérték visszatérítésére jogosult?

2.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztő Handelsgericht Wien (kereskedelmi ügyekben eljáró bécsi bíróság) a 77/91/EGK irányelv (a továbbiakban: második társasági jogi irányelv)(2) szempontjából fogalmazta meg a kérdéseit. 2012. október 25-én mindazonáltal ezt az irányelvet hatályon kívül helyezte és felváltotta egy új, átdolgozott szöveg: a 2012/30 irányelv.(3) A jelen indítványban következésképpen múlt időben hivatkozom a második társasági jogi irányelvre. Amennyiben azonban a hatályon kívül helyezett irányelv rendelkezései lényegében azonos szöveggel szerepelnek az átdolgozott irányelvben (ezekben az esetekben a megfelelő rendelkezések a lábjegyzetekben szerepelnek), reményeim szerint a kifejtettek a jövőre nézve ugyanolyan hasznosak lesznek, mint a múlt tekintetében.

3.        A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a második társasági jogi irányelv 15. cikke(4) korlátozta a részvénytársaságok részvényesek részére teljesítendő, tőkekifizetésre irányuló jogát, míg a 18. cikk(5) megtiltotta a társaságoknak a saját részvények jegyzését. A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy e rendelkezésekkel ellentétes-e az ilyen jogorvoslat olyan részvénytársasággal szembeni érvényesítése, amely tájékoztatási kötelezettsége megsértéséből fakadóan polgári jogi felelősséggel tartozik a befektetőkkel szemben. A második társasági jogi irányelvvel ellentétes-e az ilyen jogorvoslat akkor, ha az magában foglalná a jegyzett tőke igénybevételét, és a társaság fizetésképtelenségét eredményezhetné? Végül, a részvényesek egyenlő bánásmódjának elvét sérti-e az ilyen jogorvoslat?

4.        A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében iránymutatást kér továbbá a tekintetben, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita vonatkozásában esetlegesen releváns-e a tájékoztatóról szóló irányelv(6), az átláthatósági követelményekről szóló irányelv(7), a piaci visszaélésekről szóló irányelv(8), valamint a társasági tagok és harmadik személyek érdekeit védő biztosítékok összehangolásáról szóló irányelv (biztosítékokról szóló irányelv) (9).

 Az uniós jog

5.        A kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott irányelvek két széles kategóriába tartoznak: az elsősorban a vállalatirányítással foglalkozó irányelvek (a második társasági jogi irányelv és a biztosítékokról szóló irányelv), valamint az elsősorban a részvényesek védelmével foglalkozó irányelvek (a tájékoztatóról szóló irányelv, az átláthatósági követelményekről szóló irányelv és a piaci visszaélésről szóló irányelv) kategóriájába.(10) Az érthetőség kedvéért ennek megfelelően csoportosítom majd őket a releváns uniós jogszabályok kifejtése során.

 A vállalatirányítással foglalkozó irányelvek

 A második társasági jogi irányelv

6.        A második társasági jogi irányelv második és negyedik preambulumbekezdése a következőket tartalmazta:

„mivel a társaságok részvényesei és hitelezői minimális egyenértékű védelmének biztosítása érdekében különösen fontos az alapításukra, valamint a tőkéjük fenntartására, emelésére, illetve leszállítására vonatkozó nemzeti rendelkezések összehangolása;

[…]

mivel közösségi szintű rendelkezéseket kell elfogadni a hitelezők számára biztosítékul szolgáló tőke fenntartása érdekében, különösen azáltal, hogy megtiltják ennek a leszállítását a részvényesek részére történő kifizetés útján azon esetekben, amikor a részvényesek erre nem jogosultak, illetve azáltal, hogy korlátozzák a társaságok jogát saját részvényeik megszerzésére”.

7.        A második társasági jogi irányelvet az 1. cikk (1) bekezdésében felsorolt részvénytársasági formákra kellett alkalmazni, amely Ausztria tekintetében tartalmazta az „Aktiengesellschaft” [részvénytársaság] formát.(11)

8.        A második társasági jogi irányelv 6. cikke(12) minimális jegyzett tőke rendelkezésre állását írta elő a részvénytársaság számára ahhoz, hogy be lehessen jegyezni, illetve megkaphassa az üzleti tevékenysége megkezdéséhez szükséges engedélyt.

9.        Ugyanezen irányelv 12. cikke(13) kimondta, hogy „a részvényesek nem mentesülhetnek a vagyoni hozzájárulásaik szolgáltatásának kötelezettsége alól”.

10.      A 15. cikk (1) bekezdése(14) kimondta:

„a)      A jegyzett tőke leszállításának eseteit kivéve nem teljesíthető kifizetés a részvényesek részére olyan esetekben, amikor az előző pénzügyi év zárónapján a társaság éves könyvelési adataiban szereplő nettó vagyon alacsonyabb – illetve a felosztást követően alacsonyabbá válna –, mint a jogszabályok vagy az alapszabály értelmében fel nem osztható tartalékok összegével megnövelt jegyzett tőke összege.

[…]

c)      A részvényesek részére teljesített kifizetés nem haladhatja meg az aktív időbeli elhatárolásokkal és az e célra létrehozott tartalékból származó összegekkel megnövelt, valamint a passzív időbeli elhatárolásokkal és a jogszabályokkal, illetve az alapszabállyal összhangban tartalékba helyezett összegekkel csökkentett nyereség összegét az előző pénzügyi év zárónapján.

d)      Az a) és c) pontokban használt »kifizetés« kifejezésbe különösen beletartozik a részvényekkel kapcsolatos kamatok és osztalékok kifizetése.”

11.      Amennyiben a 15. cikkben foglaltak ellenére kifizetéseket teljesítenek, akkor azt a 16. cikk értelmében „a kedvezményezett részvényesek kötelesek [voltak] visszafizetni abban az esetben, ha a társaság bizonyít[ott]a, hogy a részvényesek tudtak a javukra történő kifizetés jogellenességéről, illetve hogy a körülményekre tekintettel erről a tényről mindenképpen tudniuk kellett”.

A 18. cikk (1) bekezdése(15) kimondta, hogy „a társaság a saját részvényeit nem jegyezheti”. (A 18. cikk további részei nem relevánsak a jelen eljárásban.)

12.      A 19. cikk(16) az abban foglalt feltételek mellett lehetővé tette a társaságoknak saját részvényeik megszerzését. E feltételek különösen azt tartalmazták, hogy ehhez szükséges az ilyen részvényszerzés feltételeit meghatározó közgyűlés hozzájárulása(17); a részvényszerzés eredményeképpen a nettó vagyon nem csökkenhet a 15. cikk (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott összeg alá(18); és az ügylet kizárólag teljes mértékben befizetett részvényeket foglalhat magában.(19) A tagállamok a részvényszerzést a 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének i-v. pontja szerinti további feltételekhez is köthették.

13.      A 20. cikk (1) bekezdésének d) pontja(20) lehetővé tette a tagállamoknak azt, hogy ne alkalmazzák a 19. cikk szerinti feltételeket többek között a „jogi kötelezettség révén […] megszerzett részvényekre”.

14.      Végül a 42. cikk kimondta, hogy a második társasági jogi irányelv alkalmazása során „a tagállamok jogszabályainak biztosítaniuk kell az egyenlő bánásmódot valamennyi azonos helyzetű részvényes számára”.

 A biztosítékokról szóló irányelv

15.      A biztosítékokról szóló irányelv többek között azokat a körülményeket tartalmazza, amelyek esetén a társaságok érvénytelenek, valamint az érvénytelenség következményeit.

16.      A biztosítékokról szóló irányelv 12. cikke előírja, hogy a tagállamok kizárólag bírósági határozat szükségességének előírásával szabályozhatják a társaság érvénytelenségét, és az érvénytelenséget kizárólag a b) pont i–vi. alpontjában kimerítő jelleggel felsorolt okok valamelyike alapján lehet kimondani.

17.      A 13. cikk pontosítja az érvénytelenség következményeit.

 A részvényesek védelmével foglalkozó irányelvek

 A tájékoztatóról szóló irányelv

18.      A tájékoztatóról szóló irányelv céljai között szerepel az, hogy összehangolja a valamely tagállam szabályozott piacán az értékpapírok nyilvános kibocsátásakor vagy bevezetésekor közzéteendő tájékoztató készítésére, jóváhagyására és terjesztésére vonatkozó előírásokat.

19.      A tájékoztatóról szóló irányelv (10) preambulumbekezdése kimondja, hogy az irányelv célja, hogy biztosítsa „a befektetők védelmét és a piac hatékonyságát”.

20.      A (19) preambulumbekezdés kimondja, hogy „[m]inden tagállamban szükség van a tényleges és potenciális befektetők érdekeinek védelmét szolgáló biztosítékokra, hogy lehetővé tegyék számukra a […] kockázatok tájékozott felmérését, és ezáltal lehetővé tegyék, hogy befektetési döntéseiket a tények teljes körű ismeretében hozhassák meg”.

21.      A tájékoztatóról szóló irányelv 5. cikke előírja, hogy a tájékoztatónak tartalmaznia kell „mindazon információt, amely […] szükséges ahhoz, hogy a befektetők tájékozottan értékelhessék a kibocsátó és minden esetleges kezes eszközeit és forrásait, pénzügyi helyzetét, nyereségét, illetve veszteségét, kilátásait, valamint az ilyen értékpapírokhoz fűződő jogokat. Az információkat könnyen elemezhető és érthető formában kell bemutatni.”

22.      A tájékoztatóról szóló irányelv 6. cikke szerint:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a tájékoztatóban adott információért való felelősség az esettől függően legalább a kibocsátót vagy annak igazgatási, irányító vagy felügyeleti szerveit, az ajánlattevőt, a szabályozott piacra történő bevezetést kérő személyt, vagy adott esetben a kezest terhelje. A felelős személyeket egyértelműen azonosítani kell nevükkel és beosztásukkal, illetve jogi személyek esetén nevükkel és létesítő okirat szerinti székhelyükkel, valamint a tájékoztatónak tartalmaznia kell azon nyilatkozatukat, miszerint legjobb tudomásuk szerint a tájékoztatóban foglalt információk összhangban állnak a tényekkel, és abból nem maradt ki olyan lényeges tény, ami várhatóan érintené annak fontosságát.

(2)      A tagállamok biztosítják, hogy a polgári jogi felelősségre vonatkozó törvényeik, rendeleteik és közigazgatási rendelkezéseik a tájékoztatóban adott információért felelős személyekre is vonatkozzanak.

[…]”

23.      A tájékoztatóról szóló irányelv 25. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok büntetőjogi szankciók kiszabására vonatkozó joga és polgári jogi felelősségi rendszere sérelme nélkül, a tagállamok nemzeti jogszabályaikkal összhangban biztosítják, hogy a felelős személyekkel szemben megfelelő közigazgatási intézkedéseket lehessen hozni vagy közigazgatási szankciókat lehessen alkalmazni, amennyiben az ezen irányelv végrehajtása során elfogadott rendelkezéseket nem tartják be. A tagállamok biztosítják, hogy ezen intézkedések hatékonyak, arányosak és visszatartó hatásúak legyenek.”

 Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv

24.      Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv célja többek között a befektetők védelmének és a piaci hatékonyságnak a növelése annak előírásával, hogy az értékpapír-kibocsátóknak rendszeres információáramlás révén megfelelő átláthatóságot kell biztosítaniuk a befektetők részére.(21)

25.      Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a 4., 5., 6. és 16. cikkel összhangban elkészítendő és nyilvánosságra hozandó információkért a felelősség legalább a kibocsátót vagy a kibocsátó igazgatási, vezetési vagy felügyeleti testületeit terhelje, és a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a kötelezettségekkel kapcsolatos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseik vonatkozzanak a kibocsátókra, az e cikkben említett testületekre vagy a kibocsátókon belüli felelős személyekre.”

26.      Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv 4., 5., 6. és 16. cikke megfelelően előírja a kibocsátónak a következők közzétételét: éves pénzügyi beszámoló; féléves pénzügyi beszámoló; vezetőségi nyilatkozat; valamint a különböző részvényosztályokhoz vagy részvényekhez vagy értékpapírokhoz kapcsolódó jogokban bekövetkező változások.

27.      Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv „Tájékoztatási követelmények a szabályozott piacra bevezetett részvények kibocsátói számára” című 17. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A szabályozott piacra bevezetett részvények kibocsátója biztosítja az azonos bánásmódot az ugyanabban a helyzetben lévő részvénytulajdonosok számára.

[…]”

28.      Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv 28. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok büntetőszankciók megállapítására való jogának sérelme nélkül a tagállamok – nemzeti jogszabályaikkal összhangban – biztosítják, hogy legalább megfelelő közigazgatási intézkedések tehetők, vagy polgári és/vagy közigazgatási szankciók alkalmazhatók a felelős személyek tekintetében, ha nem tartják be az ezzel az irányelvvel összhangban elfogadott rendelkezéseket. A tagállamok gondoskodnak arról, hogy ezek az intézkedések hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek.”

 A piaci visszaélésről szóló irányelv

29.      A piaci visszaélésről szóló irányelv célja többek között a piac integritásának előmozdítása azáltal, hogy harmonizálja a tagállamok bennfentes kereskedelmet és piaci manipulációt tiltó jogszabályait.

30.      A piaci visszaélésről szóló irányelv 14. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A tagállamok – a büntetőjogi szankciók alkalmazásához való joguk sérelme nélkül – nemzeti jogukkal összhangban biztosítják, hogy az ezen irányelv végrehajtása során elfogadott rendelkezések megsértéséért felelős személyek ellen megfelelő közigazgatási intézkedésre, illetve közigazgatási szankció alkalmazására kerüljön sor. A tagállamok biztosítják, hogy ezek az intézkedések hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek.”

 Az osztrák jog

31.      A Kapitalmarktgesetz (a tőkepiacról szóló osztrák törvény) (fogyasztói ügyletekről szóló) 5. §-a értelmében:

„(1)      Amennyiben a tájékoztató kötelező közzététele mellett megvalósítható kibocsátásra a tájékoztató vagy a 6. § szerinti adatok előzetes nyilvánosságra hozatala nélkül kerül sor, akkor a KSchG [a fogyasztóvédelemről szóló osztrák törvény] 1. §-a (1) bekezdésének 2. pontja(22) értelmében fogyasztónak minősülő befektetők visszavonhatják ajánlatukat vagy elállhatnak a szerződéstől.

[…]

(4)      Az (1) bekezdés szerinti elállási jog a tájékoztató vagy a 6. § szerinti adatok nyilvánosságra hozatalának napját követő egy hét elteltével megszűnik. […]

(5)      A fogyasztót hátrányosan érintő, az (1)–(4) bekezdéssel ellentétes megállapodások érvénytelenek.

(6)      E rendelkezés nem érinti a befektetők más szabályok szerinti további jogait.”

32.      A Kapitalmarktgesetz „A tájékoztató kiegészítő jegyzékei”című 6. §-a értelmében:

„(1)      Minden lényeges új tényezőt, vagy a tájékoztatóban foglalt információra vonatkozó olyan lényegi hibát vagy pontatlanságot, amely befolyásolhatja az értékpapírok vagy befektetések értékelését, és amely a tájékoztató jóváhagyása és a nyilvános kibocsátás végleges lezárása, illetve – ha ez történik korábban – a szabályozott piacon való kereskedés megkezdése között merült fel vagy észlelték, meg kell említeni a tájékoztató kiegészítő jegyzékében (módosítandó vagy kiegészítendő adatok). Az ilyen kiegészítő jegyzéket (módosítandó vagy kiegészítendő adatokat) az ajánlattevőnek (8a. § (1) bekezdése) haladéktalanul, legalább az eredeti tájékoztató közzétételére és elhelyezésére érvényes szabályok értelmében kell közzétennie és letétbe helyeznie. […]

(2)      Az (1) bekezdés szerinti tényező, hiba vagy pontatlanság felmerülését követően, de az arra vonatkozó kiegészítő jegyzék közzétételét megelőzően értékpapírokat vagy befektetéseket szerző vagy jegyző befektetőknek joguk van ahhoz, hogy a szerzésre vonatkozó hozzájárulásukat a kiegészítő jegyzék közzétételét követő két banki napon belül visszavonják. Az 5. §-t megfelelően alkalmazni kell. Amennyiben azonban a befektetők esetében a KSchG 1. §-a (1) bekezdésének 2. pontja szerinti fogyasztóról van szó, akkor alkalmazni kell az 5. § (4) bekezdése szerinti határidőt is.”

33.      A Kapitalmarktgesetz „A tájékoztatóért való felelősség” című 11. §-a értelmében:

„(1)      A befektetőket ért mindazon kárért, amely az értékpapírok vagy befektetések megítélése szempontjából jelentőséggel bíró, a tájékoztató vonatkozó részeibe, vagy az e szövetségi törvény (6. §) szerint feltüntetendő információkba vetett bizalom következtében merült fel,

1.      a kibocsátó felel a neki, az alkalmazottainak vagy a tájékoztató elkészítésével megbízott más személyeknek felróható okból valótlan vagy hiányos adatokért,

[…]

(6)      Az egyes befektetőkkel szemben fennálló felelősség mértéke, amennyiben a károkozói magatartás nem szándékos, a kifizetett vételárra, valamint a vételár megfizetésétől kezdve számított költségekre és kamatokra korlátozódik.

(7)      A befektetők e szövetségi törvény szerinti jogait a tájékoztató kötelező közzétételével megvalósítható kibocsátás lezárását követő tízéves jogvesztő határidőn belül bírósági úton kell érvényesíteni.

(8)      E rendelkezés nem érinti a más törvényi rendelkezések vagy szerződések megsértéséből eredő kártérítési jogokat.”

34.      Az Aktiengesetz (a részvénytársaságokról szóló osztrák törvény) „A befektetések visszafizetésének tilalma” című 52. §-ában a következőket írja elő:

„A részvényeseknek nem lehet visszafizetni vagyoni hozzájárulásaikat; a társaság fennállása alatt csak az éves mérlegből adódó, mérleg szerinti nyereségre tarthatnak igényt, amennyiben ennek felosztását nem zárja ki törvény vagy a létesítő okirat. Nem minősül a vagyoni hozzájárulás visszafizetésének a saját részvények megengedett megszerzésekor fizetett vételár (65. §, 66. §).”

 A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

35.      2005. január 7-én A. Hirmann tőzsdei ügynökön keresztül 10 013,75 euróért megszerezte az Immofinanz AG (a továbbiakban: Immofinanz) részvénytársaság (Aktiengesellschaft) 1375,02406 darab részvényét.(23) A részvényszerzés a másodlagos piacon valósult meg, nem az Immofinanz tőkeemelése keretében. A vételárat A. Hirmann az Aviso Zeta AG részvénytársaságnak (a továbbiakban: Aviso Zeta) fizette meg, a részvényeket pedig az Aviso Zetánál vezetett, A. Hirmann nevére szóló értékpapírszámlán írták jóvá.

36.      A. Hirmann 2011. augusztus 15-én keresetet terjesztett elő az Immofinanz ellen a Kapitalmarkgesetz 5. §-ának (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. §-ának (2) bekezdése és a Kapitalmarkgesetz 11. §-a alapján, valamint a megtévesztés miatti megtámadhatóságra és kártérítésre irányuló jog alapján. Kéri a részvényvásárlási ügylet érvénytelenségének megállapítását. Ez magában foglalná az eredeti vételár visszatérítését a részvények Immofinanz részére való visszaadása ellenében.

37.      A. Hirmann rosszhiszemű és csalárd magatartást ró fel az Immofinanznak, különösen árfolyam-manipulációt és jogellenes árfolyam-támogatási intézkedéseket. Azt kifogásolja, hogy félrevezető volt a részvényvásárlásról szóló döntését megalapozó akkor aktuális tőkepiaci tájékoztató. A kibocsátásból származó jövedelmeket a tőkepiaci tájékoztatóban szereplőktől eltérően valójában arra használták, hogy árfolyam-manipuláció és spekuláció céljából felvásárolják az Immofinanz részvényeit. A pénzek e visszaélésszerű felhasználása révén nagyobbra nőtt a kockázat, mint amire utaltak a tőkepiaci tájékoztatóban. A tőkepiaci tájékoztatóban szereplő információ általában véve nem volt sem teljes, sem valós. Nem volt sem érthető, sem egyszerűen elemezhető.

38.      Az Immofinanz vitatja a vádakat. Azt állítja továbbá, hogy az uniós jog a társaság fennállásának teljes időtartama alatt tiltja a részvényesi vagyoni hozzájárulások visszatérítését. A részvénytársaság tagjaival szemben – bármilyen jogalapon – fennálló felelősségének megállapítása ellentétes a befektetések visszafizetésére vonatkozó, uniós jogban biztosított tilalommal.

39.      Mindezek alapján az ügy elbírálása előtt a Handelsgericht Wien felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette elő:

„1.      Összeegyeztethető-e [a második társasági jogi irányelv] hatályos változatának 12., 15., 16., 19. és 42. cikkével az a tagállami szabályozás, amely valamely részvénytársaságnak mint kibocsátónak a részvények megszerzőjével szemben a tőkepiaci jog szerinti tájékoztatási kötelezettség megsértése miatt fennálló felelősségét az alábbi rendelkezések szerint határozza meg

–      a [tájékoztatóról szóló irányelv] 6. és 25. cikke;

–      az [átláthatósági követelményekről szóló irányelv] 7., 17. és 28. cikke;

–      a [piaci visszaélésekről szóló irányelv] 14. cikke?

2.      Úgy kell-e értelmezni [a második társasági jogi irányelv] hatályos változatának 12., 15., 16. cikkét, és különösen 18., 19. és 42. cikkét, hogy azzal ellentétes az a tagállami szabályozás, amelynek értelmében a részvénytársaságnak az 1. pontban hivatkozott felelősség keretében vissza kell térítenie a megszerzőnek a vételárat és vissza kell vennie a megszerzett részvényeket?

3.      Úgy kell-e értelmezni [a második társasági jogi irányelv] hatályos változatának 12., 15., 16., 18., 19. és 42. cikkét, hogy a részvénytársaság 1. pontban hivatkozott felelőssége

–        kiterjed a részvénytársaság kötött vagyonára (a hivatkozott irányelv 15. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti jegyzett tőke és tartalékok), illetve

–        akkor is fennáll, ha a részvénytársaság fizetésképtelenségét eredményezi?

4.      Úgy kell-e értelmezni a [biztosítékokról szóló irányelv] 12. és 13. cikke szerinti rendelkezéseket, hogy azokkal ellentétes az a tagállami szabályozás, amely visszaható hatállyal érvénytelennek tekinti a részesedés megszerzését, így a részvényvásárlási szerződés felbontása ex-nunc hatályú (lásd a Bíróság C-215/08. sz. E. Friz GmbH ügyben 2010. április 15-én hozott ítéletét [EBHT 2010., I-2947. o.])?

5.      Úgy kell-e értelmezni [a második társasági jogi irányelv] hatályos változatának 12., 15., 16., 18., 19. és 42. cikkét, továbbá a [biztosítékokról szóló irányelv] 12. és 13. cikkét, hogy a felelősség azon részvényértékre – így a tőzsdén jegyzett részvénytársaság esetében a részvények tőzsdei árfolyamára – korlátozódik, amellyel a részvények az igényérvényesítés időpontjában rendelkeznek, így a részvényes bizonyos körülmények között kevesebbet kap vissza, mint a részvényeiért eredetileg fizetett ár?”

40.      Írásbeli észrevételt tett A. Hirmann, az Immofinanz, az Aviso Zeta, az osztrák és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság. A. Hirmann, az Immofinanz, a portugál kormány és az Európai Bizottság szóban is előadták álláspontjukat a 2013. április 17-i tárgyaláson.

 Előzetes kérdések

41.      Számos előzetes kérdést kell tisztázni a kérdést előterjesztő bíróság öt kérdésének vizsgálata előtt.

42.      Először is megjegyzem, hogy míg a részvényesek védelmével foglalkozó irányelvek alapvető elemeket harmonizálnak, addig több tekintetben tág mozgásteret biztosítanak a nemzeti jognak.

43.      Így (például) a tájékoztatóról szóló irányelv 6. cikkének (2) bekezdése annak biztosítását várja el a tagállamoktól, hogy „a polgári jogi felelősségre vonatkozó törvényeik, rendeleteik és közigazgatási rendelkezéseik a tájékoztatóban adott információért felelős személyekre is vonatkozzanak”. Ezt egészíti ki a 25. cikk (1) bekezdése, amely azt várja el a tagállamoktól, hogy „nemzeti jogszabályaikkal összhangban biztosítsák, hogy a felelős személyekkel szemben megfelelő közigazgatási intézkedéseket lehessen hozni vagy közigazgatási szankciókat lehessen alkalmazni” (kiemelés tőlem), és mindezt „polgári jogi felelősségi rendszereik sérelme nélkül”.

44.      Hasonlóképpen az átláthatósági követelményekről szóló irányelv 28. cikkének (1) bekezdése és a piaci visszaélésről szóló irányelv 14. cikkének (1) bekezdése lényegében párhuzamos rendelkezéseket tartalmaz. Először kifejezetten fenntartják a tagállamok büntetőszankciók megállapítására való jogát. Ezt követően a tagállamok kötelezettségévé teszik („biztosítják”) a nemzeti jogukkal összhangban annak biztosítását, hogy megfelelő közigazgatási intézkedésre és/vagy közigazgatási szankció(24) alkalmazására kerüljön/kerülhessen sor. Végül, a tagállamok „biztosítják”, hogy „ezek az intézkedések hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek”.

45.      Következésképpen a tagállamok szabadon megállapíthatják, amit megfelelőnek tartanak, kivéve ha az ezen irányelvek hatálya alá tartozó kötelezettség megsértése esetén az adott jogorvoslat kifejezetten tilos (akár az irányelv, akár más uniós intézkedés értelmében).

46.      Másodszor, bár a kérdést előterjesztő bíróság nem állapította meg tényszerűen, hogy az Immofinanz kiadott-e, és ha igen, milyen mértékben, olyan félrevezető információkat, amelyek alapján A. Hirmann részvényeket szerzett, és amelyek hiányában ezt vélhetően nem tette volna meg, bizonyos tények vitán felül állnak. A. Hirmann egy meghatározott időpontban, meghatározott áron meghatározott számú részvényt vásárolt. Ezeket a részvényeket a másodlagos piacon szerezte meg, tőzsdei ügynök (Aviso Zeta) közreműködésével. A részvények vételárát teljes mértékben kiegyenlítették. A szerzésnek mindazonáltal nincs köze az Immofinanz jegyzett tőkéjének emeléséhez. Ez egy teljesen szokványos részvényszerzés volt, amilyenre nap mint nap sor kerül a tőzsdén.

47.      Harmadszor, nemcsak az a fontos, hogy különbséget tegyünk egyrészt a polgári és közigazgatási szankciók, másrészt pedig a büntetőjogi szankciók között, hanem meg kell vizsgálni, hogy valójában mi is a kereseti kérelem abban a nemzeti eljárásban, amelynek keretében sor került a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére. Ezen eljárások során A. Hirmann abba a helyzetbe kíván visszakerülni, amelyben a részvényszerzés hiányában lenne: az ügylet érvénytelenítését, pénze visszaadását, valamint a szerzés időpontjától (2005. január 7.) a nemzeti bíróság ítélethozataláig számított kamatokat kéri. Először felmerülhet a kérdés, hogy valóban „szankció” kiszabása iránti kérelemként jellemezhető-e az ilyen kérelem – azonban inkább az eredeti állapot helyreállítására irányuló kérelemnek tűnik, vagy arra irányuló kérelemnek, hogy a jogsértés miatt állapítsák meg a társaság polgári jogi felelősségét. Mégis annyiban, amennyiben a kereset eredményessége vagy eredménytelensége attól függ, hogy kötelező volt-e helyes információkat adni az esetleges részvényesnek, valamint hogy megsértették-e ezt a kötelezettséget, talán mondhatjuk azt, hogy a jelen esetben a jogsértés tekintetében (annak bizonyítottsága esetére) a nemzeti jog által meghatározott polgári szankció az, hogy a társaság köteles érvénytelennek tekinteni az ügyletet, és vissza kell térítenie a vételárat. Ilyen kötelezettség hiányában nincs a kötelezettségszegésnek szankciója (még kevésbé olyan szankciója, amely „hatékony, arányos és visszatartó erejű”).

48.      Gondolni kell végül az időzítéshez kapcsolódó néhány kérdésre.

49.      A. Hirmann 2005. január 7-én szerezte meg a részvényeket. Ha és amennyiben ezt az Immofinanz félrevezető információi alapján tette, akkor ez volt a kötelezettségszegés időpontja. Ebben az időpontban már letelt mind a második társasági jogi irányelv átültetésének határideje (1994. január 1.),(25) mind a piaci visszaélésről szóló irányelv átültetésének határideje (2004. október 12.). Az azon jogorvoslat megállapítása szempontjából irányadó időpont, amelynek A. Hirmann rendelkezésére kell állnia, mindazonáltal nem ez az időpont, hanem 2011. augusztus 15., az az időpont, amikor a nemzeti bíróság előtt előterjesztette a részvényügylet érvénytelenségének megállapítása iránti keresetet. Ebben a szakaszban már letelt minden átültetési határidő a tájékoztatóról szóló irányelv (2005. július 1-je), az átláthatósági követelményekről szóló irányelv (2007. január 20.) és a biztosítékokról szól irányelv (kodifikáció – az I. melléklet B. részében szereplő utolsó átültetési határidő, 2007. január 1-je) tekintetében is.

50.      Mindezek alapján most megvizsgálom a kérdést előterjesztő bíróság különböző kérdéseit.

 Értékelés

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdés

51.      A kérdést előterjesztő bíróság első három kérdése annak különböző oldalaival foglalkozik, hogy a második társasági jogi irányelvvel ellentétes volt-e a részvényügylet érvénytelenítése abban az esetben, ha a társaság megsértette az esetleges befektetők tájékoztatására irányuló kötelezettségét. Ezért ezeket együtt vizsgálom. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a második társasági jogi irányelv 12., 15., 16., 18., 19. és/vagy 42. cikkével ellentétes volt-e a részvényesek védelmével foglalkozó irányelveket átültető nemzeti szabályozás, amelynek értelmében, amennyiben valamely részvénytársaság megsértette a kötelezettségeit, akkor kibocsátóként felelős volt a befektető felé, és vissza kellett térítenie a vételárat, illetve vissza kellett vennie a részvényeket. A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi továbbá, hogy ellentétes volt-e a második társasági jogi irányelvvel az, ha a részvénytársaságnak akkor is eleget kellett tennie e kötelezettségnek, ha ehhez fel kellett használnia a kötött vagyonát (jegyzett tőke és tartalékok), és/vagy ha ez a társaság fizetésképtelenségét eredményezhette.

52.      Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság alapvető aggodalma az, hogy az Ausztria által az „egyéb” uniós intézkedések – nevezetesen a részvényesek védelmével foglalkozó irányelvek – végrehajtására tett lépésekre az uniós jogalkotó aligha számított; valamint hogy Ausztria így (akaratlanul) olyan helyzetet teremtett, amelyben ezen irányelvek közül egy vagy több irányelvben a jogsértések esetére előírt jogorvoslat sérti a második társasági jogi irányelvet. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróságot leginkább támogatandó, bizonyos mértékben szokatlan megközelítést fogok alkalmazni az első három kérdés értékelése során. Először azt nézem meg, hogy e három irányelv mit mond (és ami még fontosabb, hogy mit nem mond) a végrehajtásáról, felhíva a figyelmet az uniós jogalkotó által a tagállamoknak biztosított mozgástérre. Ezt követően a második társasági jogi irányelvhez fordulok, és megvizsgálom ezen irányelvnek a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott (számos) rendelkezését, feltéve azt a kérdést, hogy mindezek mellett e rendelkezések bármelyikével ellentétes-e az  olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi.

 A részvényesek védelmével foglalkozó irányelvek

 A tájékoztatóról szóló irányelv

53.      A tájékoztatóról szóló irányelv 6. cikkének (1) bekezdése annak biztosítását írja elő a tagállamok számára, hogy a tájékoztatóban adott információért való felelősség többek között legalább a kibocsátót terhelje. Így távol attól, hogy sértse, e rendelkezéssel összhangban áll az a nemzeti szabályozás, amely valamely részvénytársaságnak mint kibocsátónak megállapítja a befektetővel szemben tájékoztatási kötelezettség megsértése miatt fennálló felelősségét. Igaz, hogy a 6. cikk (1) bekezdése szerint „az esettől függően” a kibocsátótól eltérő szervek is felelőssé tehetők a tájékoztatási kötelezettség megsértése miatt. A Bíróság előtti iratokban mindazonáltal semmi nem utal arra, hogy a jelen ügyben az Immofinanztól mint kibocsátótól eltérő jogalany lenne felelős a tájékoztatójában szereplő információért. Olyan körülmények között, amikor a kibocsátó felel a közzétett információért, a 6. cikk egyértelműen előírja, hogy a kibocsátót terhelje a felelősség azért, ha az információ téves vagy félrevezető.

54.      A tájékoztatóról szóló irányelv 6. cikkének (1) bekezdése nem pontosítja azt, hogy milyen „közigazgatási intézkedéseket” kell hozni, vagy milyen „közigazgatási szankciókat” kell alkalmazni az ilyen felelősség megállapítása esetében. A 6. cikk (2) bekezdése (kötelező jelleggel) azt tartalmazza, hogy a tagállamok biztosítják, hogy „a polgári jogi felelősségre vonatkozó törvényeik, rendeleteik és közigazgatási rendelkezéseik a tájékoztatóban adott információért felelős személyekre is vonatkozzanak”, de szintén nem megy tovább annak pontosításában, hogy milyen polgári jogorvoslatot kell hozzáférhetővé tenni. A 25. cikk pusztán azt tartalmazza, hogy a tagállamok által biztosítandó közigazgatási intézkedéseket és szankciókat „polgári jogi felelősségi rendszerük sérelme nélkül” (sőt büntetőjogi szankciók kiszabására vonatkozó joguk sérelme nélkül) kell biztosítani.

55.      Következésképpen a tájékoztatóról szóló irányelv értelmében a tagállamok az uniós jog alapelveinek és a releváns uniós jogszabályoknak a sérelme nélkül széleskörű mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a tekintetben, hogy polgári jogi felelősségi rendszerüknek megfelelően milyen jellegű jogorvoslatot tesznek hozzáférhetővé.

56.      Az alapeljárás szerinti nemzeti szabályozás itt azt írja elő, hogy vissza kell téríteni a vételárat, és ehhez kapcsolódóan vissza kell adni a részvényeket a társaságnak. Ilyen jogorvoslat választása a tagállam saját ügye. Nem keresztezi vagy ássa alá nyilvánvalóan az egyébként szóba jöhető büntetőjogi szankciókat vagy közigazgatási intézkedéseket vagy szankciókat. A tájékoztatóról szóló irányelvvel biztosan nem ellentétes. Egyértelműen arányban áll a befektető által elszenvedett kárral. Nem nyilvánvalóan aránytalan a tájékoztatási kötelezettségek megsértéséhez képest. Vélhetően visszatartja a kibocsátókat attól, hogy megtévesszék a befektetőket, és úgy adjanak el részvényeket, hogy nem teljesítik a tájékoztatási kötelezettséget; következésképpen vélhetően hatékony és visszatartó erejű is. Úgy tűnik számomra, hogy összhangban áll az uniós jog alapelveivel, ugyanakkor elősegíti a tájékoztatási irányelv célkitűzéseit.

 Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv

57.      Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv 7. cikke annak biztosítását írja elő a tagállamok számára, hogy az irányelvvel összhangban elkészítendő és nyilvánosságra hozandó információkért a felelősség a kibocsátót, vagy a kibocsátó igazgatási, vezetési vagy felügyeleti testületeit terhelje. Úgy tűnik számomra, hogy e cikk követelményeit helyesen adja vissza az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a társaság kibocsátóként felel az ezen irányelv szerinti kötelezettségek megsértéséért. Úgy tűnik, hogy az ilyen szabályozás nem sérti az ezen irányelv 17. cikkében szereplő egyenlő bánásmód elvét sem.

58.      Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv nem pontosítja azt, hogy a kibocsátó felelősségének megállapítása esetében milyen polgári jogorvoslatot kell alkalmazni. A 28. cikk (1) bekezdése pusztán annak biztosítását írja elő a tagállamoknak, hogy „legalább megfelelő közigazgatási intézkedések tehetők, vagy polgári és/vagy közigazgatási szankciók alkalmazhatók a felelős személyek tekintetében” (büntetőszankciók megállapítására való joguk sérelme nélkül), és hozzáteszi azt, hogy a „tagállamok gondoskodnak arról, hogy ezek az intézkedések hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek”.

59.      A tájékoztatóról szóló irányelvhez hasonlóan az uniós jogalkotó itt is tág mozgásteret biztosított a tagállamoknak. Az uniós jog alapelvei fényében nézve számomra úgy tűnik, hogy egyértelműen e mozgástér keretein belül marad és (ahogyan fent kifejtettem) kifogástalan az azt előíró jogorvoslat, hogy a társaság térítse meg a vételárat és vegye vissza saját részvényeit. Amennyire meg tudom állapítani, nem is keresztezi vagy ássa alá nyilvánvalóan az egyébként szóba jöhető büntetőjogi szankciókat vagy közigazgatási intézkedéseket vagy szankciókat.

 A piaci visszaélésről szóló irányelv

60.      A piaci visszaélésről szóló irányelv 14. cikke annak biztosítását írja elő a tagállamok számára, hogy „megfelelő közigazgatási intézkedésre”, illetve „közigazgatási szankció” alkalmazására kerüljön sor a „felelős személyek” ellen, amennyiben megsértik az ezen irányelv végrehajtása során elfogadott rendelkezéseket, „a büntetőjogi szankciók alkalmazásához való joguk sérelme nélkül”. A tájékoztatóról szóló irányelvhez és az átláthatósági követelményekről szóló irányelvhez hasonlóan a piaci visszaélésről szóló irányelv nem pontosítja azt, hogy a kibocsátó felelősségének megállapítása esetében milyen polgári jogorvoslatot kell alkalmazni. Következésképpen a tagállamok az uniós jog alapelveinek és a releváns uniós jogszabályoknak a sérelme nélkül ismét széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek e tekintetben. Így, amennyiben egy részvénytársaság megsérti ezt az irányelvet, az ezért fennálló felelősségét megállapító nemzeti szabályozás összhangban áll a piaci visszaélésről szóló irányelv 14. cikkének szövegével és céljával.

61.      Polgári jogi rendszere keretében az osztrák nemzeti jog által az ilyen felelősség megállapítása esetére biztosított jogorvoslat számomra egyértelműen a tagállamok rendelkezésére álló mozgástér keretein belül marad. A fent kifejtett okok alapján úgy tűnik számomra, hogy összhangban áll az uniós jog alapelveivel is. Végül, amennyire meg tudom állapítani, nem keresztezi vagy ássa alá az egyébként szóba jöhető büntetőjogi szankciókat vagy közigazgatási intézkedéseket vagy szankciókat.

62.      Következésképpen arra a következtetésre jutottam, hogy nem ellenétes a tájékoztatóról szóló irányelvvel, az átláthatósági követelményekről szóló irányelvvel és a piaci visszaélésről szóló irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az ezen irányelvekből fakadó kötelezettségeit megsértő részvénytársaságnak vissza kell venni a részvényeit, és vissza kell adni a befektetőnek a vételárat.

 A második társasági jogi irányelv

63.      Ha a részvényesek védelmével foglalkozó irányelvekkel nem is ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás (és az valóban szövegükkel összhangban állónak és céljaik megvalósítását elősegítőnek tűnik), vajon – az Immofinanz állításának megfelelően – az mégis sérti-e a második társasági jogi irányelvet?

64.      Az Immofinanz és az Aviso Zeta azzal érvel, hogy a második társasági jogi irányelvvel azért ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás, mert sérti a tőke fenntartásának elvét, a saját tőke jegyzésére irányuló tilalmat és az egyenlő bánásmód elvét. Az Immofinanz és az Aviso Zeta különösen azzal érvel, hogy a második társasági jogi irányelvvel ellentétes, ha az ilyen felelősség kiterjed a társaság kötött vagyonára, vagy olyan terjedelmű, hogy a társaság fizetésképtelenségét eredményezheti.

65.      A. Hirmann, a portugál kormány és a Bizottság azzal érvel, hogy a második társasági jogi irányelvvel akkor sem ellentétes a szóban forgó nemzeti szabályozás, ha a felelősségvállalás érdekében a részvénytársaságnak fel kell használnia a kötött vagyonát, vagy fizetésképtelenné válik.

66.      Az osztrák kormány az Oberster Gerichtshof (osztrák legfelsőbb bíróság) két, 2011. március 30-án(26) és 2012. március 15-én(27) hozott olyan ítéletére hívja fel a Bíróság figyelmét, amelyekkel egyetért. Az Oberster Gerichshof e döntéseiben kimondta, hogy a második társasági jogi irányelv rendelkezéseivel nem ellentétes a részvényvásárlási szerződés felbontása és a kifizetett pénz visszafizetése.

67.      Úgy vélem, hogy a második társasági jogi irányelvvel nem ellentétes a kérdéses nemzeti szabály.

68.      A kérdést előterjesztő bíróság a második társasági jogi irányelv számos rendelkezésére hivatkozott. Értékelésemben bizonyos rendszert felállítva a következő sorrendben foglalkozom velük. (1) Annak megfontolásával kezdem, hogy a nemzeti szabály értelmében A. Hirmann részére teljesített kifizetés a 15. cikk által tiltott, olyan kifizetést valósít-e meg, amelyet a 16. cikk értelmében vissza kell téríteni. (2) Ezt követően a társaság saját részvényeinek jegyzése elleni szabályt vizsgálom meg, valamint a kapcsolódó mentességeket (18., 19. és 20. cikk). (3) Azon követelmény vizsgálatával folytatom, miszerint a részvényeseket egyenlő bánásmódban kell részesíteni (42. cikk). (4) Értékelésemet a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott, fennmaradó cikk vizsgálatával fejezem be (12. cikk). (5) Végül érintem azt a kérdést, hogy végkövetkeztetésemre hatással van-e annak lehetősége, hogy e kötelezettségének teljesítése során esetleg elvárható egy részvénytársaságtól az, hogy felhasználja a kötött vagyonát vagy fizetésképtelenné váljon.

 A kifizetésekre vonatkozó szabályok (15. és 16. cikk)

69.      A 15. cikk értelmében tilos volt a kifizetés a részvényesek részére olyan esetekben, amikor az előző éves könyvelési adatok szerint a társaság nettó vagyona alacsonyabb – illetve a felosztást követően alacsonyabbá válna –, mint a jegyzett tőke összege. (A 6. cikk minimális jegyzett tőkét ír elő ahhoz, hogy egy részvénytársaságot be lehessen jegyezni, illetve megkaphassa az üzleti tevékenysége megkezdéséhez szükséges engedélyt.) De a „kifizetés” fogalma magában foglalja-e a társaság arra irányuló jogi felelősségét, hogy visszafizesse a befektetőnek a vételárat olyan körülmények esetén, amikor a társaság megsértette a tájékoztatási kötelezettségét?

70.      A „kifizetés” 15. cikkben szereplő fogalmát nem határozta meg a második társasági jogi irányelv, bár a 15. cikk (1) bekezdésének d) pontja kimondta, hogy „abba különösen beletartozik a részvényekkel kapcsolatos kamatok és osztalékok kifizetése”. Úgy tűnik számomra, hogy ezt a fogalmat úgy kell értelmezni, hogy abba nem tartozik bele a társaság kötelezettségszegése eredményeképpen kárt szenvedett befektető kártérítésére irányuló kifizetés.

71.      Az ilyen értelmezés nem ellentétes a 15. cikk céljával sem, amely a második társasági jogi irányelv második és negyedik preambulumbekezdésében foglaltak értelmében a társaságok részvényesei és hitelezői minimális egyenértékű védelmének biztosítása többek között azáltal, hogy előírják a részvénytársaságok számára tőkéjük fenntartását, „különösen azáltal, hogy megtiltják ennek a leszállítását a részvényesek részére történő kifizetés útján azon esetekben, amikor a részvényesek erre nem jogosultak”. Az a szándék állt e mögött, hogy elkerüljék a jegyzett tőkéből a részvényeseknek részvényesi minőségükben való olyan, nem megfelelő kifizetéseket, amelyekre nem jogosultak. Ellenben a társaság tájékoztatója által tévesen részvényszerzésre ösztönzött befektetőnek való kifizetésre nem részvényesi minőségében kerül sor (ennek okait most fogom kifejteni), és ez olyan kártérítési kifizetés, amelyre ez a személy jogosult.

72.      Az ilyen kifizetést nem maga a társaság kezdeményezi, hanem arra azért kerül sor, hogy eleget tegyen jogi kötelezettségének. A kifizetésre irányuló kötelezettség a társaság azon lehetséges befektetőkkel fennálló kapcsolatán alapul, akik a tájékoztatóra hagyatkoznak befektetési döntésük meghozatala során, nem pedig a meglévő részvényesekkel fennálló kapcsolatán. Következésképpen, ha a jelen ügyben a bírósági eljárás végén kifizetést rendelnek el, erre a kifizetésre azért kerül sor, mert A. Hirmann az igényeit a társasággal szemben érvényesítő harmadik fél hitelező, nem pedig azért, mert ő részvényes.

73.      Álláspontom szerint az ilyen kifizetés nem a 15. cikk (1) bekezdése szerinti „tőkekifizetés”, még akkor sem, ha a harmadik fél hitelező egyben az érintett társaság részvényese is. E tekintetben néhány példa segíthet tisztán látni.

74.      Tegyük fel például azt, hogy a társaság irodaépületének bérbeadója a társaság részvényese, és a társaság elmulasztja időben kifizetni a bérleti díjat. A bérbeadó eljárást indít a bérleti díj hátralékáért. A bérleti díjra vonatkozó jogosultsága nem a részvényesi minőségéből fakad, és a bérbeadónak a társaság által (akár levelezést követően, akár bíróság elrendelése alapján) eszközölt bérletidíj-kifizetései nem minősülnek a 15. cikk szerinti tőkekifizetésnek.

75.      Hasonlóképpen, amennyiben a társaság részvényeit megvásároló vagy megszerző, a társaság alkalmazásában álló munkavállaló később a társaság vele szemben fennálló gondossági kötelezettségeinek megsértése eredményeképpen munkahelyi balesetet szenved, a balesethez kapcsolódó kártérítés társaság általi kifizetésére irányuló jogosultságának semmi köze részvényesi jogállásához. E körülmények között nem jelentene tőkekifizetést a kártérítés társaság általi kifizetése.

76.      A történetesen részvényesi minőséggel is rendelkező, harmadik fél hitelezőnek nyújtott kifizetés nem a 15. cikk szerinti „tőkekifizetés”, ezért e rendelkezéssel nem ellentétes az ilyen kifizetés.

77.      A második társasági jogi irányelv 16. cikke pusztán azt írja elő, hogy vissza kell fizetni a 15. cikkben foglaltak ellenére kifizetett összegeket. Azon álláspont fényében, amelyet a 15. cikk helyes értelmezésénél kifejtettem, a 16. cikk nem releváns az ügyben.

 A saját részvényeit jegyző társaság elleni szabály, és a kapcsolódó mentességek

78.      A második társasági jogi irányelv 18. cikkének (1) bekezdése megtiltotta a társaságoknak saját részvényeik jegyzését. A 19. cikk mindazonáltal lehetővé tette a tagállamoknak azt, hogy az abban foglalt feltételeknek megfelelően engedélyezzék a társaságok sajátrészvény-jegyzését, míg a 20. cikk lehetővé tette a tagállamoknak a 19. cikk alkalmazásának mellőzését a társaság részvényjegyzésének különleges eseteiben.

79.      E cikkek célja a részvényesek és hitelezők olyan piaci magatartástól való védelme volt, amely csökkentheti a társaság tőkéjét, és csalárd módon emelheti a részvényei árát. E célt nem akadályozza a társaság jogi kötelezettség által előírt sajátrészvény-szerzése. Valóban, a portugál kormány és a Bizottság helyes érvelése értelmében a 20. cikk (1) bekezdésének d) pontja kifejezetten annak megengedését teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy valamely társaság „jogi kötelezettség révén” szerezzen részvényeket anélkül, hogy tekintettel lenne a 19. cikk szerinti eljárásokra. Következésképpen, amennyiben a szóban forgó nemzeti szabály a társaság kötelezettségszegéséhez kapcsolódó jogorvoslat részeként előírja a részvénytársaság számára részvényeinek (vissza-) szerzését, ez a 20. cikk (1) bekezdésének d) pontja által a tagállamoknak kifejezetten megengedett, jogi kötelezettség révén való szerzésnek minősül.

80.      Következésképpen a 18. cikkel nem volt ellentétes a szóban forgó nemzeti szabály.

 Az egyenlő bánásmód elve

81.      A 42. cikk előírta, hogy a második társasági jogi irányelv alkalmazása során a tagállamok jogszabályainak biztosítaniuk kell „az egyenlő bánásmódot valamennyi azonos helyzetű részvényes számára”. E kötelezettség – amint az „ennek az irányelvnek az alkalmazása során” fordulatból kitűnt – csak e különös irányelvi intézkedés keretében volt alkalmazandó.(28)

82.      A félrevezető tájékoztató alapján részvényeket szerzett, jogszerűen jogorvoslatra jogosult részvényes nincs azonos helyzetben azzal a részvényessel, aki nem hagyatkozott arra a tájékoztatóra. A részvényesek egyenlő bánásmódjának elve következésképpen nem akadályozza a részvényesnek(29) biztosított jogorvoslatot, amennyiben arra jogosult.

 A 12. cikk

83.      A második irányelv 12. cikke nem tette lehetővé, hogy a részvényesek mentesüljenek a vagyoni hozzájárulásaik szolgáltatásának kötelezettsége alól, és így a társaság alapításánál védte a jegyzett tőkét azáltal, hogy előírta a teljes jegyzett tőke rendelkezésre bocsátását. Mivel A. Hirmann a) közönséges részvényeket vásárolt a másodlagos piacon, és b) teljes mértékben kifizette e részvényeket, a jelen ügyben ez a rendelkezés nem releváns.

 Mi a helyzet akkor, ha a kifizetéshez a jegyzett tőke vagy a tartalékok felhasználása szükséges, vagy ez fizetésképtelenné teheti a társaságot?

84.      Azzal a megfigyeléssel kezdem, hogy amennyire meg tudom állapítani, ez a kérdés hipotetikus. A Bíróság rendelkezésére álló iratokban semmi nem utal arra, hogy a társaságnak a kötelezettsége teljesítése érdekében a tartalékokhoz kell nyúlnia vagy csökkentenie kell a jegyzett tőkét, amennyiben a bíróság elrendeli, hogy az Immofinanz vásárolja vissza az 1375,02406 darab részvényt, és fizesse ki A. Hirmann részére a 10 013,75 eurót kamatokkal együtt.

85.      Ha és amennyiben meg kell válaszolni e kérdést, akkor rendületlenül képviselem azon álláspontomat, miszerint: a harmadik fél hitelezőnek teljesített ilyen kifizetés nem a 15. cikk szerinti tőkekifizetés, ezért erre a kifizetésre nem alkalmazandók az e cikkben található, a részvénytársaság által a részvényeseinek kifizetett tőke összegére vonatkozó korlátozások. Következésképpen a kötelezettségeit megsértő részvénytársaság által a befektetőnek fizetett kártérítés még akkor sem ütközött volna a 15. cikkbe, ha e kötelezettség teljesítéséhez szükség lett volna a társaság kötött vagyonának igénybevételére, és ha ez a társaság fizetésképtelenségét eredményezhette volna.

86.      Mindazonáltal csak megismételni tudom azt, hogy a Bíróság rendelkezésére álló információk alapján ez a kérdés inkább tűnik hipotetikusnak, mint valósnak.

87.      Következésképpen úgy vélem, hogy a második társasági jogi irányelvvel nem volt ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely a jelen eljárásban szerepel.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdés

88.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében az időzítés kérdésével foglalkozik; következésképpen együtt vizsgálom e kérdéseket. A feltételezett jogsértésre 2005. január 7-én került sor. A. Hirmann 2011. augusztus 15-én terjesztette elő jogorvoslat iránti kérelmét. A biztosítékokról szóló irányelvvel és/vagy a második társasági jogi irányelvvel ellentétes-e az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a részvényvásárlási szerződés visszaható hatályú felbontását azzal a következménnyel, hogy vissza kell téríteni a részvények jogsértés időpontjában kifizetett eredeti vételárát (a részvények ex tunc értékének visszatérítése)? Vagy ezen irányelvek gyakorlatilag azt írták elő, hogy a részvényeknek a kereset előterjesztésének időpontjában fennálló értékére tekintettel kell megállapítani a kibocsátó felelősségét (a részvények ex nunc értékének visszatérítése)?

89.      A. Hirmann azzal érvel, hogy a kifizetett eredeti vételárra (és annak kamataira) jogosult azon az alapon, hogy ha nem tévesztik meg, nem vett volna részt a részvényügyletben. Az osztrák kormány ilyen formában nem foglalkozik e kérdésekkel, mivel egyetértett az Oberster Gerichtshof(30) által képviselt állásponttal annyiban, amennyiben a részvényesek védelme előnyt élvez a társaság teljes részvénytőkéje érintetlenségének fenntartásával szemben.

90.      Az Immofinanz ellenben azzal érvel, hogy az eredeti vételár követelését a befektetőnek megengedni ugyanazzal a hatással járhat, mintha megállapítanák a társaság érvénytelenségét. Ez jogbizonytalanságot eredményezne, és ellentétes lenne a biztosítékokról szóló irányelv 12. és 13. cikkével, amely kimerítően felsorolja azon feltételeket, amelyek mellett megállapítható valamely társaság érvénytelensége. Az Immofinanz azzal érvel továbbá (az E. Friz GmbH ügyben hozott ítéletre(31) hivatkozva, és e pontban az Aviso Zeta támogatását élvezve), hogy a legfontosabb a társaság folyamatos fennállásának megőrzése. Következésképpen, amennyiben a részvényügyletet érvénytelennek kell tekinteni, a részvényeket vissza kell adni az Immofinanznak és a pénzeket vissza kell fizetni, akkor a visszatérítendő összeget ex nunc hatállyal kell kiszámolni (a részvényeknek a kereset előterjesztésének időpontjában fennálló értéke), nem pedig ex tunc hatállyal (eredeti vételár).

91.      A portugál kormány és a Bizottság úgy véli, hogy nem alkalmazandó a biztosítékokról szóló irányelv 12. és 13. cikke. A részvényügylet felbontása nem vezet az Immofinanz érvénytelenségéhez. Ilyen döntést bírósági határozatnak kell kimondania. Ezen túlmenően sem a biztosítékokról szóló irányelv e cikkei, sem a második társasági jogi irányelv nem írja elő azt, hogy a szerződés felbontása csak ex nunc hatásokat eredményezhet, sem azt, hogy az ennek következtében felmerülő felelősséget ex nunc alapon kell meghatározni. A Bizottság hozzáteszi, hogy a nemzeti bíróság feladata a kibocsátó felelőssége mértékének megállapítása, tekintettel az azonos helyzetben lévő részvényesek egyenlő bánásmódjának elvére.

92.      Egyetértek a portugál kormány és a Bizottság érveivel.

93.      A biztosítékokról szóló irányelv 12. cikkének a) pontja kimondja, hogy „az érvénytelenséget bírósági határozatnak kell kimondania”, és az érvénytelenséget kizárólag a 12. cikk b) pontja i–vi. alpontjában meghatározott okok alapján lehet kimondani. A 13. cikk az ilyen érvénytelenség következményeivel foglalkozik. Mindazonáltal a befektetővel szemben fennálló társasági felelősséget megállapító bírósági határozat nem egyenértékű az érvénytelenséget megállapító határozattal. A biztosítékokról szóló irányelv 12. és 13. cikke következésképpen nyilvánvalóan lényegtelen a tájékoztatási kötelezettségét megsértő részvénytársaság felelőssége tekintetében; és nem érinti azt a kérdést, hogy ex nunc vagy ex tunc következményei vannak-e ezen felelősségnek.

94.      A részvényesek védelmével foglalkozó irányelvek nem tartalmaznak semmilyen különös követelményt a tekintetben, hogy milyen jellegű jogorvoslatot kell a tagállamoknak alkalmazniuk akkor, ha valamely kibocsátó megsérti a tájékoztatási kötelezettségét, csupán azt, hogy az alkalmazott szankcióknak „hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük”. Következésképpen a tagállamok tág mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, amely szükségszerűen magában foglalja annak eldöntését, hogy ex tunc vagy ex nunc következményekkel jár-e a részvényszerzés érvénytelenítése.

95.      Az E. Friz GmbH ügyben hozott ítéletében(32) a Bíróság megállapította, hogy amennyiben a fogyasztó él a személyegyesítő társaság formájában létrehozott, zártvégű ingatlanalaphoz történő csatlakozásáról szóló szerződéstől elállás jogával, akkor a 85/577 irányelvvel(33) nem ellentétes a szerződéstől ex nunc alapon való elállás.(34) Ezt az ítéletet nem lehet úgy értelmezni, hogy a szóban forgó ügyben vizsgált más irányelvekkel összefüggésben előírja a tagállamoknak annak biztosítását, hogy a részvényügyletnek a társaság tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből fakadó érvénytelenítése csak ex nunc következményekkel járjon.

96.      Végül a második társasági jogi irányelv 12., 15., 16., 18., 19. és/vagy 42. cikkének szövegében semmi arra utalót nem találtam, hogy szerepelne bennük ilyen követelmény. Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy a nemzeti bíróságnak adott esetben lépéseket kell tennie annak biztosításához, hogy az ugyanazon félrevezető tájékoztató alapján részvényeket vásárló részvényesek egyenlő bánásmódban részesüljenek a 42. cikkben előírtaknak megfelelően. Ezt leszámítva úgy vélem, hogy e cikkek lényegtelenek az ex tunc / ex nunc kérdés eldöntése vonatkozásában. Ahogyan már utaltam rá, ennek eldöntése a nemzeti jog feladata.

 Végkövetkeztetések

97.      Valamennyi fenti megfontolásra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Handelsgericht Wien által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:

1.      A 2003/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel, a 2004/109/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel és a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében, amennyiben valamely részvénytársaság megsérti az ezen irányelvekből fakadó kötelezettségeit, vissza kell vásárolnia a részvényeket és vissza kell térítenie a befektetőnek a vételárat. Az ilyen nemzeti szabályozás nem ellenétes a 77/91/EGK tanácsi irányelv 12., 15., 16., 18., 19. és/vagy 42. cikkével sem.

2.      Sem a 2009/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel, sem a 77/91/EGK tanácsi irányelvvel nem ellentétes a részvényvásárlási szerződés eredeti vételár visszatérítését eredményező, visszaható hatályú felbontása.

1 – Eredeti nyelv: angol.

2 –      A biztosítékok egyenértékűvé tétele céljából a részvénytársaságok alapításának, valamint ezek tőkéje fenntartásának és módosításának tekintetében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében a Szerződés 58. cikkének (2) bekezdése szerinti társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról szóló, 1976. december 13-i 77/91/EGK második tanácsi irányelv (HL 1977. L 26., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 8. o.). A második társasági jogi irányelvet hatályon kívül helyezte és felváltotta a biztosítékok egyenértékűvé tétele céljából a részvénytársaságok alapításának, valamint tőkéjük fenntartásának és módosításának tekintetében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 54. cikkének második bekezdése szerinti társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 315., 74. o.). Korábban módosította a részvénytársaságok alapításáról, valamint a tőkéjük fenntartásáról és módosításáról szóló 77/91/EGK irányelv módosításáról szóló, 1992. november 23-i 92/101/EGK tanácsi irányelv (HL L 347., 64. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 126. o.), amely létrehozta a nemzeti eljárás alapját képező részvényszerzésről szóló 2005. január 7-i szerződés időpontjában hatályos szöveget. Később módosította a 77/91/EGK tanácsi irányelvnek a nyilvánosan működő részvénytársaságok alapítása, valamint tőkéjük megtartása és átalakítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/68/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 264., 32. o.) és a vállalati jog területén elfogadott egyes irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/99/EK tanácsi irányelv (HL L 363., 137. o.).

3 –      Lásd a 2. lábjegyzetet.

4 – A 2. lábjegyzetben hivatkozott 2012/30 irányelv 17. cikke felváltotta a második társasági jogi irányelv 15. cikkét.

5 – A 2. lábjegyzetben hivatkozott 2012/30 irányelv 20. cikke felváltotta a második társasági jogi irányelv 18. cikkét.

6 – Az értékpapírok nyilvános kibocsátásakor vagy piaci bevezetésekor közzéteendő tájékoztatóról és a 2001/34/EK irányelv módosításáról szóló, 2003. november 4-i 2003/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 345., 64. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 6. kötet, 356. o.). A tagállamoknak ezt az irányelvet legkésőbb 2005. július 1-jéig át kellett ültetniük (29. cikk). Nem tudom, hogy a tájékoztatóról szóló irányelv e változatát átültették-e az osztrák jogba 2005. január 7-én, azaz a részvényszerzésről szóló szerződés időpontjában. Amennyiben nem, akkor a nemzeti jog vélhetően az átruházható értékpapírok nyilvános ajánlattételekor közzéteendő tájékoztató összeállítására, vizsgálatára és terjesztésére vonatkozó követelmények összehangolásáról szóló, 1989. április 17-i 89/298/EGK tanácsi irányelv (HL L 124., 8. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 216. o.) szerinti korábbi követelményeket tükrözte. A tájékoztatóról szóló irányelvet azóta módosította az értékpapírok nyilvános kibocsátásakor vagy piaci bevezetésekor közzéteendő tájékoztatóról szóló 2003/71/EK irányelvnek a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlása tekintetében történő módosításáról szóló, 2008. március 11-i 2008/11/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 76., 37. o.), bár a jelen ügy tekintetében releváns 6. és 25. cikk nem változott.

7 –      A szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó átláthatósági követelmények harmonizációjáról és a 2001/34/EK irányelv módosításáról szóló, 2004. december 15-i 2004/109/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 390., 38. o.). Ezen irányelv esetében nem volt követelmény, hogy 2007. január 20-ig átültessék. Ezért a részvényvásárlás időpontjában a nemzeti jog valószínűleg a fent hivatkozott, az értékpapírok hivatalos tőzsdei jegyzésre történő bevezetéséről és az ilyen értékpapírokról közzéteendő információkról szóló, 2001/34/EK 2001. május 28-i európai parlamenti és tanácsi irányelv követelményeit tükrözte, amely irányelv 2001. július 26-án lépett hatályba, és több korábbi irányelvet is egységes szerkezetbe foglalt, közöttük a hivatalos tőzsdei jegyzésre bevezetett részvényekkel rendelkező társaságok által rendszeresen közzéteendő információkról szóló, 1982. február 15-i 82/121/EGK tanácsi irányelvet (HL L 48., 26. o.).

8 – A bennfentes kereskedelemről és a piaci manipulációról (piaci visszaélés) szóló, 2003. január 28-i 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 96., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 367. o.). Bár céljait tekintve jobb meghatározás lenne a „piac integritásáról szóló irányelv”, általában a piaci visszaélésekről szóló irányelvként hivatkoznak rá, következésképpen ezt a szóhasználatot követem. A tagállamoknak 2004. október 12-ig kellett átültetniük ezt az irányelvet. Azóta módosította a 98/26/EK, 2002/87/EK, 2003/6/EK, 2003/41/EK, 2003/71/EK, 2004/39/EK, 2004/109/EK, 2005/60/EK, 2006/48/EK, 2006/49/EK és 2009/65/EK irányelvnek az európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság), az európai felügyeleti hatóság (Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság) és az európai felügyeleti hatóság (Európai Értékpapír-piaci Hatóság) hatásköre tekintetében történő módosításáról szóló, ( 2010. november 24-i 2010/78/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 331., 120. o.), de a jelen ügyben kérdéses 14. cikk (1) bekezdése nem változott.

9 – Az egész Közösségre kiterjedő egységes biztosítékok kialakítása érdekében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében a Szerződés 48. cikkének második bekezdése szerinti társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról szóló, 2009. szeptember 16-i 2009/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 258., 11. o.). Ez az irányelv későbbi, mint a nemzeti eljárás tárgyát képező részvényszerzés. A kérdést előterjesztő bíróság által idézett 12. és 13. cikk azóta nem változott.

10 – Ezekre együtt a részvényesek védelmével foglalkozó irányelvekként fogok hivatkozni.

11 – Ezt a felsorolást megtartotta a 2. lábjegyzetben hivatkozott 2012/30 irányelv 1. cikke és I. melléklete.

12 – A 2012/30 irányelv 6. cikke felváltotta a második társasági jogi irányelv 6. cikkét.

13 – A 2012/30 irányelv 14. cikke felváltotta a második társasági jogi irányelv 12. cikkét.

14 – Felváltotta a 2012/30 irányelv 17. cikke.

15 –      Felváltotta a 2012/30 irányelv 20 cikke.

16 – Felváltotta a 2012/30 irányelv 21. cikke.

17 – A 19. cikk (1) bekezdésének a) pontja.

18 – A 19. cikk (1) bekezdésének c) pontja.

19 – A 19. cikk (1) bekezdésének d) pontja.

20 – Felváltotta a 2012/30 irányelv 22. cikke (1) bekezdésének d) pontja.

21 – Lásd az irányelv (1) és (2) preambulumbekezdését.

22 –      Az e rendelkezés szerinti fogyasztók saját nevükben, és nem valamely társaság nevében eljáró magánszemélyek. Úgy tűnik, hogy részvényszerzése tekintetében A. Hirmann e meghatározás alá tartozik.

23 – Az olvasó különösnek tarthatja azt, hogy A. Hirmann részvényszerzése egy részvény törtrészét tartalmazza. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben mindazonáltal ez az adat szerepel.

24 – Az átláthatósági követelményekről szóló irányelv 28. cikkének (1) bekezdése hivatkozik továbbá a polgári szankciókra is.

25 – Lásd a 2. lábjegyzetet, amely meghatározza a második társasági jogi irányelv akkor hatályos szövegét.

26 – A 7 Ob 77/10i. sz. ügy.

27 – A 6 Ob 28/12d. sz. ügy.

28 – A C-101/08. sz., Audiolux SA és társai kontra Groupe Bruxelles Lambert SA (GBL) és társai és Bertelsmann AG és társai ügyben 2009. október 15-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-9823. o.) 37–42. pontja. Lásd továbbá a második társasági jogi irányelv ötödik preambulumbekezdését.

29 – Amennyiben egynél több részvényes jogosult jogorvoslatra, a nemzeti bíróságnak egyértelműen alkalmaznia kell az egyenlő bánásmód elvét az azonos helyzetben lévő valamennyi részvényesre annak megállapítása során, hogy egyenként milyen mértékű velük szemben a társaság felelőssége.

30 – Lásd a 26. és 27. lábjegyzetet.

31 – A 39. pontban hivatkozott ítélet.

32 – Hivatkozás a 31. lábjegyzetben.

33 – Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1985. december 20-i 85/577/EGK tanácsi irányelv (HL L 372., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 262. o.).

34 – A 39. pontban hivatkozott E. Friz GmbH ügyben hozott ítélet 50. pontja.