Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

MELCHIOR WATHELET

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. szeptember 5.(1)

C-362/12. sz. ügy

Test Claimants in the Franked Investment Income Group Litigation

kontra

Commissioners of Inland Revenue,

Commissioners for Her Majesty’s Revenue and Customs

(a Supreme Court of the United Kingdom [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az uniós joggal ellentétes nemzeti adók visszatérítése – Keresetindítási határidők – Elévülési időt visszamenőleges hatállyal és előzetes értesítés nélkül megrövidítő nemzeti szabályozás”





I –    Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem immáron a harmadik, amelyet a British American Tobacco csoporthoz és az Aegis-csoporthoz tartozó társaságokból álló Test Claimants in the Franked Investment Income Group Litigation (a továbbiakban: Test Claimants) az Egyesült Királyság bíróságaihoz benyújtott azon csoportos kereset keretében terjesztenek a Bíróság elé, amelynek tárgya az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező anyavállalatok részére a csoportjukhoz tartozó, külföldön székhellyel rendelkező leányvállalataik által fizetett osztalékra vonatkozó adójogi bánásmód.

2.        A két előző kérelem közül az elsőt a High Court of Justice (England & Wales) Chancery Division (Egyesült Királyság) 2004. október 30-án terjesztette a Bíróság elé, és az az ezen, osztalékokkal kapcsolatos adójogi bánásmódnak az EUM-Szerződésben foglalt alapvető szabadságokkal való összeegyeztethetetlenségére vonatkozott.(2) A Bíróság által ebben az ügyben elsőként 2006. december 12-én hozott ítéletet követően a fent hivatkozott bíróság a 2008. november 27-i ítéletével úgy határozott, hogy az ügyben tájékoztatást kér a Bíróság által hozott első ítélet értelmezése kapcsán.(3)

3.        A Test Claimants megtámadta ezt az ítéletet a Court of Appeal (England & Wales) előtt, amely a 2010. február 23-i ítéletével(4) hatályában fenntartotta a High Court of Justice (England & Wales) Chancery Division arra irányuló határozatát, hogy egy második előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen a Bíróság elé. A kérelmet 2011. január 21-én nyújtották be, a Bíróság pedig a 2012. november 13-án hozott ítéletében adott rá választ.(5)

4.        Időközben a Test Claimants fellebbezést nyújtott be a Court of Appeal (England & Wales) fent hivatkozott ítéletével szemben a Supreme Court of the United Kingdom előtt a Szerződésben foglalt alapvető szabadságokkal összeegyeztethetetlen, jogalap nélküli megfizetett adók tekintetében az adózók rendelkezésére álló visszatérítés iránti jogorvoslatok érvényesíthetősége vonatkozásában, különösen a 2004. évi költségvetési törvény (Finance Act 2004) 320. cikke és a 2007. évi költségvetési törvény (Finance Act 2007) 107. cikke alapján e keresetekre irányadó elévülési idő visszamenőleges hatállyal történő módosítása kapcsán. A Test Claimants vitatta a Court of Appeal (England & Wales) állítását, miszerint a jogvesztő határidő lejárta miatt nem élhetnek az azon adók visszatérítése iránti keresetekkel, amelyek az Európa Unió jogával ellentétesek, és amelyeket ennélfogva jogalap nélkül fizettek meg a brit adóhatóságnak.

5.        A 2012. május 23-i ítéletében a Supreme Court of the United Kingdom egyhangúlag megállapította, hogy a 2007. évi költségvetési törvény 107. cikke összeegyeztethetetlen az uniós joggal, azonban megoszlottak a vélemények annak az uniós joggal való összeegyeztethetősége kérdésében, hogy az elévülési időket a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkével visszamenőleges hatállyal és előzetes értesítés nélkül módosították. Öt Lord (Lord Hope, Lord Walker, Lord Clarke, Lord Dyson és Lord Reed) az uniós joggal ellentétesnek ítélte ezt a módosítást, míg két bírótársuk (Lord Brown és Lord Sumption) a kérdéses módosítás összeegyeztethetősége mellett foglalt állást.(6) A Supreme Court of the United Kingdom ezért úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszti a Bíróság elé.

II – Jogi háttér

A –    Az uniós jog

6.        Az EUSZ 19. cikk az (1) bekezdése második albekezdésében a következőt írja elő:

„A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.”

7.        A jelen ügyben felmerül továbbá a tényleges érvényesülés, a jogbiztonság és a jogos bizalom elvei alkalmazásának kérdése, ahogyan az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik.(7)

B –    A nemzeti jog

8.        Az Aegis, amely az elektronikus média és kommunikáció területén működő multinacionális cégcsoport, és amelynek a csoport élén álló anyavállalata az Egyesült Királyságban rendelkezik székhellyel, 2003. szeptember 8-án olyan adók visszatérítésére irányuló kérelmet nyújtott be az angol bíróságok előtt, amelyeket a Bíróság összeegyeztethetetlennek nyilvánított a Szerződésben foglalt alapvető szabadságokkal.

9.        A Test Claimants FII ítéletében (3. sz.) a Supreme Court of the United Kingdom többsége arra a megállapításra jutott, hogy a kereseteknek az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok általi benyújtása időpontjában, azaz 2003. szeptember 8-án, két „common law” szerinti jogorvoslat állt a felperesek rendelkezésére az uniós joggal összeegyeztethetetlen társasági adó visszatérítésére.(8)

10.      Az első jogorvoslatot tisztán belföldi összefüggésben jóval a jelen jogvita megindítása előtt elismerte a House of Lords a Woolwich-ügyben(9) 1992. július 20-án hozott határozatában (a továbbiakban: Woolwich-féle igény). Ez a jogorvoslat lehetővé tette „minden olyan, adó megfizetését előíró látszólagos (és azzal közvetlen okozati viszonyban álló) jogszabályi követelmény alapján valamely hatóság részére megfizetett összeg” visszatérítését, „amely nem volt jogszerű”.(10)

11.      Az elévülésről szóló 1980. évi törvény (Limitation Act 1980) 5. cikke alapján a Woolwich-féle igény elévülési ideje a tényállás megvalósulásának – amely főszabályként az adó megfizetése – időpontjától számított hat év.

12.      A második visszatérítés iránti jogorvoslatot akkor kell alkalmazni, amikor az adózó téves jogalkalmazása vagy ténybeli tévedése folytán fizette meg az adót. A jogorvoslatot először a House of Lords 1998. október 29-i ítélete ismerte el a Kleinwort Benson-ügyben(11) (a továbbiakban: Kleinwort Benson-féle igény), amely felülírta azt a hosszú ideje uralkodó álláspontot, hogy a téves jogalkalmazás alapján megfizetett összegek nem téríthetők vissza.

13.      A High Court of Justice (England & Wales) Chancery Division által a Deutsche Morgan Grenfell ügyben(12) 2003. július 18-án hozott határozatában Park bíró először mondta ki, hogy a Kleinwort Benson-féle igény alkalmazható a téves jogalkalmazás alapján megfizetett adó visszatérítésére.

14.      Következésképpen Park bíró úgy ítélte meg, hogy az e keresetre irányadó elévülési idő az elévülésről szóló 1980. évi törvény 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt kedvezőbb elévülési idő, amely szerint:

„[…] amennyiben az igény elévülési idejét a jelen törvény állapítja meg, [és]

[…]

(c)      az igény célja valamely tévedés következményeinek a helyreállítása

az elévülési idő csak akkor kezdődik, ha a tévedés […] a kérelmező tudomására jutott […], vagy az az elvárható gondosság mellett tudomására juthatott volna.”

15.      2005. február 4-én a Court of Appeal (England & Wales) hatályon kívül helyezte a Park bíró által hozott ítéletet, a House of Lord azonban 2006. október 25-én helybenhagyta azt, arra hivatkozva, hogy az adóalanyok mind a Woolwich-féle, mind pedig a Kleinwort Benson-féle igénnyel élhetnek a jogalap nélkül megfizetett adó visszatérítéséhez.

16.      A két jogorvoslatot többek között a rájuk nézve irányadó elévülési idő különböztette meg egymástól. A Woolwich-féle igény elévülési ideje a kérdéses adó megfizetésének napjától számított hat év, míg a Kleinwort Benson-féle igény elévülési ideje az azon időponttól kezdődő hat év, amikor a tévedés az érintett személy tudomására jutott vagy tudomására juthatott volna.

17.      Időközben a Parlament elfogadta a 2004. évi költségvetési törvényt, amelynek 320. cikke (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az elévülésről szóló 1980. évi törvény 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja (a tévedésen alapuló igényérvényesítés meghosszabbított elévülési ideje) nem alkalmazható olyan adózási ügyben felmerült téves jogalkalmazásra, amely a Commissioners of Inland Revenue hatáskörébe tartozik.

E bekezdés hatálya a 2003. szeptember 8-át követően indított keresetekre terjed ki.”

18.      2007-ben a Parlament elfogadta a 2007. évi költségvetési törvényt, amelynek 107. cikke visszamenőleges hatállyal eltörölte a meghosszabbított elévülési időt a 2003. szeptember 8-át megelőzően indított, tévedésen alapuló keresetekre vonatkozóan.

III – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

19.      Az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok által a kérdést előterjesztő bíróság elé terjesztett alapeljárás középpontjában a társaságiadó-előleg (advance corporation tax; a továbbiakban: ACT) áll, amelyet 1973 és 1999 között vetettek ki az Egyesült Királyságban. Általános értelemben az ACT a társaságok nyereségét terhelő adó, amelyet előzetesen kellett megfizetnie a társaságnak, amennyiben osztalékot fizetett ki. Mindazonáltal az angol jog e fizetési kötelezettség alóli kivételt állapított meg, amennyiben az osztalékot fizető társaság és az anyavállalat a csoportos adózást választotta. Ebben az esetben az ACT szempontjából azokat egy társaságként kellett kezelni, és az immár nem a leányvállalatot, hanem az anyavállalatot terhelte, amennyiben ez utóbbi vállalkozás osztalékot fizetett. E kivétel azonban csak azokra a társaságokra vonatkozott, amelyek anyavállalata az Egyesült Királyságban rendelkezett illetőséggel.(13)

20.      A Metallgesellschaft és társai ügyben(14) hozott ítélet után, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ACT rendszere összeegyeztethetetlen a letelepedés szabadságával és a tőke szabad mozgásával, illetve a DMG-ügyben 2003. július 18-án hozott ítélet kihirdetését követően, az Aegis-csoport a 2003. szeptember 8-án dél körül benyújtott keresetével követelte a jogalap nélkül megfizetett ACT összegét. Kérelme az 1973 és 1999 közötti időszakra vonatkozott.

21.      Mivel az elévülésről szóló 1980. évi törvény 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a Kleinwort Benson-féle igény elévülési ideje az azon időponttól kezdődő hat év, amikor a jogalap nélkül kivetett adó megfizetéséhez vezető tévedés az érintett személy tudomására jutott, a jelen esetben a fent hivatkozott Metallgesellschaft és társai ügyben 2001. március 8-án hozott ítélet kihirdetésekor, az Aegis-csoport az 1973 – Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozásának éve – óta jogalap nélkül megfizetett ACT teljes összegét visszakövetelhette. Ez a Woolwich-féle igényre támaszkodva, amelynek elévülési ideje a jogalap nélkül kivetett adó megfizetésének napjától számított hat év, nem volt lehetséges.

22.      A jogalap nélkül kivetett ACT visszatérítésére irányuló kötelezettségének korlátozása végett az Inland Revenue 2003. szeptember 8-án délután közzétett közleményében bejelentette, hogy olyan intézkedést kíván elfogadtatni a Parlamenttel, amely az attól a naptól benyújtott minden Kleinwort Benson-féle igényre kiterjedő hatállyal kizárja az elévülésről szóló 1980. évi törvény 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt meghosszabbított elévülési idő alkalmazását. 2004. június 22-én a 2004. évi költségvetési törvény, amely átemelte 320. cikkébe ezt az intézkedést, megkapta a királyi jóváhagyást, és e cikk visszamenőleges hatállyal, 2003. szeptember 8-ával hatályba lépett, ebből következően azt az Aegis-csoport keresetére is alkalmazni kellett.

23.      A DMG-ügyben hozott, a brit adóhatóság számára kedvezőtlen ítéletet követően az Egyesült Királyság kérelmezte a Bíróság előtt, hogy az folytassa a fent hivatkozott C-446/04. sz. ügyben benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmének a vizsgálatát, annak érdekében, hogy elérje a Bíróság ítélete időbeli hatályának a korlátozását a fenti kérelem tekintetében.

24.      2006. december 6-án a Bíróság elutasította ezt a kérelmet, és ugyanezen a napon a Commissioners for Her Majesty’s Revenue and Customs bejelentette, hogy javasolni fogja a Parlamentnek, hogy az – néhány kivételtől eltekintve – visszamenőleges hatállyal törölje el a Kleinwort Benson-féle igényre irányadó elévülési időt, ideértve azon kereseteket is, amelyeket 2003. szeptember 8. előtt nyújtottak be. Ez meg is történt. A 2007. évi költségvetési törvény, amely megkapta a királyi jóváhagyást, és 2007. július 19-én hatályba is lépett, a 107. cikkében előírja, hogy az elévülésről szóló 1980. évi törvény 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem alkalmazandó a téves jogértelmezés folytán megfizetett adók visszakövetelésére irányuló igényekre, mivel a 107. cikkben előírt kivételek nem relevánsak az alapügyben szereplő tényállás szempontjából.

25.      Az e cikkben foglalt szabályt ennélfogva alkalmazni kellett a Test Claimants Aegis-csoporton kívüli azon többi tagja által benyújtott keresetekre, akik a British American Tobacco csoporthoz tartoznak.

26.      2010. szeptember 30-án a Európai Bizottság hivatalosan felszólította az Egyesült Királyságot, hogy módosítsa a 2007. évi költségvetési törvény 107. cikkét, hogy azt összeegyeztethetővé tegye az uniós joggal, amit e tagállam elutasított. Ezért 2012. január 26-án a Bizottság bejelentette, hogy kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást kíván indítani az Egyesült Királysággal szemben e rendelkezés kapcsán, azonban semmiféle eljárás nem indult, mivel az e kérdésre vonatkozó eljárás még folyamatban volt a Supreme Court of the United Kingdom előtt.(15)

27.      Ez utóbbi bíróság a 2012. május 23-án hozott ítéletében, amely a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgál, egyhangúlag megállapította, hogy a 107. cikk összeegyeztethetetlen az uniós joggal. Ez szolgál magyarázatul arra, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem e cikkre, illetve annak a British American Tobacco csoporthoz tartozó társaságok által benyújtott keresetekre gyakorolt hatására vonatkozik, hanem kizárólag a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkét érinti, amely csak az Aegis-csoport által benyújtott kereseteket befolyásolja.(16)

28.      A Supreme Court of the United Kingdom, mivel megosztott volt a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkének az uniós joggal való összeegyeztethetősége kérdésében, úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Amennyiben valamely tagállam joga értelmében az adóalanyok két vagylagos igényérvényesítés közül választhatnak annak érdekében, hogy az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 63. cikkel ellentétesen beszedett adó visszatérítését kérjék, és ezen igényérvényesítési lehetőségek egyikére hosszabb elévülési idő vonatkozik, akkor összeegyeztethető-e a tényleges érvényesülés, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével az, ha ez a tagállam olyan jogszabályokat vezet be, amelyek előzetes értesítés nélkül és a tervezett új jogszabály kihirdetésének időpontjától kezdődően, visszamenőleges hatállyal megrövidítik ezt a hosszabb elévülési időt?

2)      Van-e jelentősége az első kérdésre adott válasz tekintetében annak, ha abban az időpontban, amikor az adóalany a hosszabb elévülési idővel rendelkező igényérvényesítési lehetőséget kihasználva benyújtotta kérelmét, az igény érvényesíthetőségének nemzeti jog szerinti lehetőségét csak i. nemrég, és ii. alsó fokon eljáró bíróság ismerte el, és a legfelsőbb igazságügyi hatóság csak később ismerte el kifejezetten?”

IV – A Bíróság előtti eljárás

29.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2012. július 30-án nyújtották be a Bírósághoz. Az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok, az Egyesült Királyság Kormánya, a spanyol kormány, valamint a Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtottak be, szóbeli észrevételeiket pedig a 2013. június 26-án megtartott tárgyaláson ismertették.

V –    Elemzés

A –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

30.      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a jogalap nélkül megfizetett adók visszatérítése iránti Kleinwort Benson-féle igényre irányadó elévülési idő visszamenőleges hatállyal és előzetes értesítés nélkül történő megrövidítése összeegyeztethető-e a tényleges érvényesülés, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével.

31.      Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság külön-külön hivatkozik is a három elvre, egyetértek a Bizottsággal abban, hogy az ezen elvek egyikével fennálló összeegyeztethetetlenség elegendő a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkének az uniós joggal való összeegyeztethetetlenségéhez. Még ha az elemzésemben figyelemmel leszek is a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvére, álláspontom szerint a jelen ügyben a tényleges érvényesülés elve a legközvetlenebbül alkalmazható szabály.(17)

1.      A tényleges érvényesülés elvéről

32.      A fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben, amely a 2006. december 12-én hozott ítélet alapjául szolgált, a High Court of Justice többek között arra a kérdésre kereste a választ, hogy a Test Claimants által benyújtott kereseteket „jogellenesen kirótt összegek”, illetve „jogellenesen megtagadott előny megtérítése”, vagy ellenkezőleg, „felmerült kár megtérítése iránti kérelmeknek” kell-e minősíteni.

33.      A Bíróság úgy ítélte meg, hogy „minden egyes tagállam belső jogrendje határozza meg az illetékes bíróságokat és a jogalanyok számára biztosított közösségi jogok védelmének biztosítására irányuló bírósági felülvizsgálatra vonatkozó eljárási szabályokat, a nemzeti bíróságok előtt a jogsérelmet szenvedett személyek által indított keresetek minősítését is ideértve. A tagállamok azonban kötelesek biztosítani, hogy a jogalanyok hatékony jogorvoslattal rendelkezzenek, amely lehetővé teszi a jogtalanul beszedett adó és az ezen adóval közvetlen kapcsolatban e tagállamnak fizetett vagy általa felszámított összegek visszatéríttetését”.(18)

34.      A Lisszaboni Szerződés 19. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében rögzíti a tagállamok arra irányuló kötelezettségét, hogy megteremtsék azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a „hatékony jogvédelem” biztosításához szükségesek.(19)

35.      Ebben az összefüggésben kell a Bíróságnak döntenie arról, hogy az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok „hatékony jogvédel[met]” élveztek-e az uniós joggal ellentétesen a terhükre kivetett ACT visszatérítése iránti kérelmük tekintetében.

36.      Lord Walker szerint, aki a Supreme Court of the United Kingdom többségének az irányadó véleményét ismertette a jelen eljárásban, ez az ügy a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat hatálya alá tartozik, amelyben a Bíróság az alapeljárásbelivel egyenértékű intézkedés kapcsán úgy ítélte meg, hogy még ha „a tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes is, ha valamely nemzeti jogszabály megrövidíti azt a határidőt, amely alatt az [uniós] jogot sértő módon kivetett összegek visszatérítését kérelmezni lehet, ennek nemcsak az a feltétele, hogy az újonnan meghatározott határidőnek ésszerűnek kell lennie, hanem az is, hogy az új jogszabály olyan átmeneti szabályozást tartalmazzon, amely lehetővé teszi a jogalanyok számára, hogy e szabályozás elfogadását követően elegendő idő álljon rendelkezésükre a visszatérítés iránti olyan kérelmek benyújtására, amelyek előterjesztésére a korábbi jogszabály hatálya alatt jogosultak voltak. Szükség van az ilyen átmeneti szabályozásra, mivel a korábban hatályos elévülési idők helyett a rövidebb elévülési idők e kérelmekre való azonnali alkalmazása visszamenőleges hatállyal megfosztana egyes jogalanyokat visszatérítési joguktól, vagy túlságosan rövid határidőt hagyna számukra joguk érvényesítésére”(20).

37.      Lord Walker ebből azt a következtetést vonta le, hogy a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkének átmeneti szabályozás nélküli és egyúttal visszamenőleges hatállyal történő módosítása sérti a tényleges érvényesülés elvét.(21)

38.      Ezzel szemben Lord Sumption szerint, aki a Supreme Court of the United Kingdom kisebbségének az irányadó véleményét ismertette, az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok számára az eljárás során mindvégig hatékony jogorvoslat állt rendelkezésre a jogalap nélkül megfizetett adó visszatérítésére, nevezetesen a Woolwich-féle igény, amely teljes mértékben megfelel az EUM-Szerződés alapján az Egyesült Királyságot terhelő kötelezettségeknek, annak ellenére, hogy ezen igény elévülési ideje eltérő, amennyiben az a jogalap nélkül kivetett adó megfizetésének időpontjától kezdődik.(22)

39.      Lord Sumption különbséget tett a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben hozott ítélet és a jelen eljárás között, amennyiben a Marks & Spencer plc számára a jogalap nélkül megfizetett hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: héa) visszatérítésére csupán egyetlen hatékony jogorvoslat állt a rendelkezésére, amelynek elévülési idejét utólagosan megrövidítették, míg a jelen ügyben az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok számára továbbra is rendelkezésére állt egy másik hatékony jogorvoslat, nevezetesen a Woolwich-féle igény, amelynek elévülési idejét a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikke nem érintette.(23) Ezen oknál fogva Lord Sumption úgy vélte, hogy a Woolwich-féle igény megléte és érvényesíthetősége elegendő annak biztosításához, hogy az Egyesült Királyság tiszteletben tartsa az uniós jog alapján rá háruló kötelezettségeket.(24)

40.      A Supreme Court többsége és kisebbsége közötti ezen véleménykülönbség vezetett a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkének az uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemhez. A Bíróság feladata tehát, hogy megállapítsa, hogy a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben kialakított ítélkezési gyakorlata kiterjed-e azokra az esetekre, amelyekben – mint a jelen ügyben – két jogorvoslat áll nyitva a felperes előtt, miközben a nemzeti jogszabály visszamenőleges hatállyal és átmeneti szabályozás előírása nélkül megrövidíti a két jogorvoslat közül a felperes által már kiválasztott jogorvoslat elévülési idejét.

41.      Az Egyesült Királyság Kormányának álláspontja szerint a Woolwich-féle igény teljes mértékben hatékony jogorvoslatnak minősül az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok számára az uniós jog megsértésével kivetett vagy beszedett adók visszatérítéséhez, az elévülési idő 320. cikkel bevezetett módosítása pedig semmilyen formában nem befolyásolja az e keresetre irányadó elévülési időt.

42.      Az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok a maguk részéről azon a véleményen vannak, hogy az Egyesült Királyság Kormányának álláspontja a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben hozott ítélet téves értelmezésén alapul. Arra hivatkoznak, hogy a fenti ügyben a tényleges érvényesülés elvének a megsértése nem abból fakad, hogy nem biztosítottak a jogellenesen beszedett héa visszatérítésére irányuló hatékony jogorvoslatot, és nem is abból, hogy nem írtak elő ésszerű határidőt, hanem abból, hogy a nemzeti jog szerint a jogellenesen kivetett héa visszatérítésére irányuló kereset benyújtására rendelkezésre álló időt előzetes értesítés nélkül, visszamenőleges hatállyal megrövidítették, ami váratlanul érte az adóalanyokat, és meggátolta őket abban, hogy bizonyos korábbi időszakok tekintetében időben keresetet nyújtsanak be.

43.      A Bizottság a maga részéről, még ha csatlakozik is a brit adóhatóság által képviselt állásponthoz, amely szerint a Woolwich-féle igény hatékony jogorvoslatnak minősül, úgy véli, hogy ez nem jelenti azt, hogy az elévülési idő módosításával a másik jogorvoslatot előzetes értesítés nélkül ténylegesen meg lehetett szüntetni.(25) A Bizottság ebben az értelemben megjegyzi, hogy a fent hivatkozott Marks & Spencer üggyel fennálló párhuzam különösen szembetűnő, és semmiféle olyan indokot nem lát, amely eltérő következtetést indokolna, mint amelyre a fent hivatkozott ügyben jutottak, nevezetesen hogy a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikke sérti a tényleges érvényesülés elvét.

44.      Álláspontom szerint, a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben hozott ítéletre tekintettel, az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok és a Bizottság helyesen állapítják meg, hogy a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikke ellentétes a tényleges érvényesülés elvével.

45.      Kétségtelen, hogy a tényleges érvényesülés elve nem követeli meg a tagállamoktól, hogy egynél több jogorvoslatot teremtsenek azért, hogy lehetővé tegyék a jogalanyok számára az uniós jogból eredő jogaik érvényesítését.

46.      Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése ugyanis egyszerűen csak azt kéri a tagállamoktól, hogy azok teremtsék meg „azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek”. Ez a kötelezettség bizonyos mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamok számára eljárási autonómiájuk gyakorlása tekintetében, és lehetővé teszi számukra a jogalanyok uniós jogból eredő jogai védelmének biztosítását szolgáló jogorvoslatok eljárási szabályainak meghatározását.(26)

47.      Azonban ha az eljárási autonómia elve alapján valamely tagállam több jogorvoslati lehetőséget bocsát az adóalany rendelkezésére, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy azok mindegyikének hatékony jogvédelmet kell biztosítania, a jogorvoslat pedig csak akkor képes „hatékony” védelmet biztosítani, ha azok a feltételek, amelyek között azzal élni lehet, és amelyek mellett sikeres lehet, előre ismertek.

48.      Ugyanis, amint az adóalanyok kiválasztják a nemzeti jog által biztosított jogorvoslatok valamelyikét (a jelen esetben a Kleinwort Benson-féle igényt) vagy az egyetlen rendelkezésre álló nemzei jogorvoslatot használják, részesülniük kell az uniós jogból fakadó általános elvek védelmében.

49.      Az azon jogorvoslatra irányadó elévülési időnek a 2004. évi költségvetési törvény általi visszamenőleges hatállyal és átmeneti szabályozás előírása nélkül történő módosítása, amelyet a jogalanyok választhattak, lehetetlenné teszi tehát az uniós jog által számukra biztosított jogok gyakorlását.

50.      Az a körülmény, hogy az adóalanyok egy másik, az egyenértékűség és a hatékonyság elvével teljes mértékben összhangban álló jogorvoslatot is választhattak volna, nem bír jelentőséggel e tekintetben. Egyébként, amennyiben az Egyesült Királyság álláspontját hagynák jóvá, a tagállamoknak továbbra is lehetőségük lenne arra, hogy a felperes számára biztosítsák, hogy a neki legmegfelelőbb jogorvoslatot válassza, ezt követően pedig előzetes értesítés és átmeneti szabályozás előírása nélkül módosíthatnák azokat a feltételeket, amelyek között a már kiválasztott jogorvoslat sikerrel járna. Ez az eredmény megfosztaná a tartalmától a tényleges érvényesülés elvét, azt tehát nem lehet elfogadni.

51.      Ahogyan egyébként azt Lord Walker megjegyzi, az a tény, hogy az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok nem élhettek volna jogorvoslattal, amennyiben az elévülésről szóló 1980. évi törvény 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja soha nem létezett volna, nem döntő jelentőségű a tényleges érvényesülés elve tekintetében.(27) Ugyanez lenne a helyzet abban az esetben is, ha a Kleinwort Benson-féle igény soha nem létezett volna.

52.      Pontosítom, nem azt róják fel az Egyesült Királyságnak, hogy a Kleinwort Benson-féle igény elévülési idejét megrövidítette, hanem – ahogyan azt az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok hangsúlyozzák – azt, hogy ezt visszamenőleges hatállyal tette, befolyásolva ezzel a folyamatban lévő eljárásokat, illetve hogy nem írt elő átmeneti szabályozást, ahogyan azt a Bíróság a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben előírta. A Bíróság régóta fennálló ítélkezési gyakorlata szerint „azt követően, hogy a Bíróság ítéletében kimondta, hogy egy meghatározott szabályozás összeegyeztethetetlen a Szerződéssel, a nemzeti jogalkotó nem fogadhat el olyan eljárási szabályt, amely különösen visszaszorítaná az említett szabályozás alapján beszedett adók visszatérítése iránti lépések megtételének lehetőségeit”.(28)

53.      Másfelől az, hogy a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben egy vagy két jogorvoslat állt rendelkezésre, nem befolyásolja a jelen eljárást, mivel a tényleges érvényesülés elvének minden egyes olyan jogorvoslat tekintetében érvényesülnie kell, amelyet a nemzeti jog a felpereseknek biztosít az uniós joggal ellentétes adók visszatérítésére.

54.      Ez a következtetés megtalálható a Bíróság által vizsgált hasonló ügyekben, amelyekben a Bíróság a tőke szabad mozgását korlátozó adórendszerek kapcsán kimondta, hogy „az olyan választási lehetőség fennállása, amely egy helyzetet esetlegesen összeegyeztethetővé tesz az uniós joggal, nem jár olyan hatással, hogy önmagában orvosolja a vitatott szabályozás által előírthoz hasonló olyan rendszer jogellenes jellegét, amely e joggal összeegyeztethetetlen adóztatási mechanizmust foglal magában”.(29) Következésképpen a hatékony érvényesülés elvével ellentétes jogorvoslat mellett egy másik, azzal nem ellentétes jogorvoslat fennállása nem zárhatja ki az előző jogorvoslat uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét.

55.      Ezen indokok alapján osztom a Supreme Court of the United Kingdom többségének álláspontját, miszerint a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikke ellentétes a tényleges érvényesülés elvével.

56.      Jóllehet ez a következtetés elegendő annak megállapításához, hogy 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkéhez hasonló jogszabály ellentétes az uniós joggal, mégis megvizsgálom a kérdést a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve tükrében. E vizsgálat megerősíti majd az első következtetésemet.

2.      A jogbiztonság és a bizalomvédelem elve

57.      Ahogyan azt a Bizottság megjegyezte, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve nagymértékben fedik egymást.

58.      A Bíróság elismerte, hogy a tagállamok a jogbiztonság érdekében, amely egyaránt védi az adóalanyt és az érintett közigazgatást, ésszerű mértékben meghatározhatnak jogvesztő jellegű bírósági keresetindítási határidőket.(30)

59.      Ugyanezen összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy „a bizalomvédelem elve [az uniós] jogrend része, és azt a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a[z uniós] szabályozások végrehajtása során”(31), valamint hogy „a bizalomvédelem elvével ellentétes, ha a nemzeti jogszabály módosítása visszamenőleges hatállyal megfosztja az adóalanyt az [uniós jog] alapján szerzett adólevonási jogától”(32).

60.      Lord Sumption szerint, akinek az álláspontját az Egyesült Királyság Kormánya is osztja, a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikke összeegyeztethető a bizalomvédelem elvével.(33) Lord Sumption úgy véli, hogy az Aegis-csoporthoz tartozó társaságoknak nem állhatott fenn jogos bizalma az elévülésről szóló 1980. évi törvény 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti elévülési idő fenntartásában azon sajátos körülmények miatt, amelyek között a DMG-ügyben hozott ítélet a Kleinwort Benson-féle igényt bevezette.

61.      Pontosabban Lord Sumption abból az elvből indult ki, hogy bár az angol bíróságok létrehozhatnak új igényérvényesítési formákat, azok elévülési idejének meghatározása a Parlament hatáskörébe tartozik. Úgy véli, hogy a rövid időtartam a DMG-ügyben hozott ítélet 2003. július 18-i kihirdetése és a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikke elfogadásának bejelentése között, továbbá annak bizonyossága, hogy az adóhatóság fellebbezésben vitatja majd a fent hivatkozott ítéletet, illetve e fellebbezés eredményének bizonytalan kimenetele azt eredményezte, hogy az Aegis-csoporthoz tartozó társaságoknak nem állhatott fenn semmiféle jogos bizalma a Kleinwort Benson-féle igény tartós fennmaradásában.

62.      A 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkének elfogadásával a Parlament – Lord Sumption és az Egyesült Királyság Kormányának álláspontja szerint – tehát jogosan élt az elévülési idő meghatározására vonatkozó jogosultságával az akkor újnak számító jogorvoslat tekintetében, amely a téves jogértelmezés folytán megfizetett adók visszatérítésére szolgált, és amelyet a DMG-ügyben 2003. július 18-án hozott ítélet kevéssé azelőtt ismert el. Erre alapozva az Egyesült Királyság a tárgyaláson továbbra is megpróbálta megkülönböztetni a jelen ügyet a fent hivatkozott Marks & Spencer ügytől, amely – véleménye szerint – az angol jogban már korábban meglévő jogorvoslat megszüntetésére vonatkozott.

63.      Ráadásul – e pont tekintetében szintén élvezve az Egyesült Királyság Kormányának támogatását – Lord Sumption szembehelyezkedett a Supreme Court of the United Kingdom többségének azon nézetével, hogy az Aegis-csoporthoz tartozó társaságoknak lehetőségük volt arra, hogy válasszanak a Woolwich-féle és a Kleinwort Benson-féle igény között, figyelemmel ezen ítéletek deklaratív hatályára, amely magában foglalja, hogy az ítéletek a jog mindenkori állapotát deklarálják azon bizonytalanságok ellenére, amelyek a jogalanyok részéről az ítélet kihirdetése előtt felmerülhetnek.

64.      A Bizottság a maga részéről úgy véli, hogy az az érv, amely szerint a Kleinwort Benson-ügyben a House of Lords által hozott ítéletet megelőzően senki sem számíthatott jogosan arra, hogy egy új jogorvoslatot vezetnek be a téves jogértelmezés folytán kirótt adó visszatérítése iránti kérelmekhez, nem helytálló. Épp ellenkezőleg, arra kell választ adni, hogy mire számíthattak az adóalanyok a fent hivatkozott ítéletet követően és közvetlenül a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikke bevezetésének hivatalos bejelentését megelőzően. A Bizottság szerint ameddig a Court of Appeal (England & Wales) és a House of Lords nem határozott másképp, az adóalanyok tekinthették úgy, hogy a szóban forgó jogorvoslat nyitva állt előttük.

65.      Véleményem szerint Lord Sumption és az Egyesült Királyság álláspontja a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének téves értelmezésén alapul.

66.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata alapján a Bíróságnak nem az a feladata, hogy értelmezze a nemzeti rendelkezéseket, és állást foglaljon azok alkalmazhatóságáról, illetve hogy megállapítsa az alapügy megoldása tekintetében releváns tényeket. A Bíróság feladata ugyanis az, hogy az Európai Unió bíróságai és a nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztás keretei között az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglalt kérdések ténybeli és jogi hátterét illetően a kérdést előterjesztő bíróság megállapításait vegye figyelembe.(34)

67.      Nem a Bíróság feladata tehát, hogy meghatározza az angol jog állapotát, sőt az sem, hogy eldöntse, követni kell-e az ítéletek deklaratív hatályának elméletét, ahogyan azt a Supreme Court of the United Kingdom többsége elfogadta. Értékelésem kiindulópontja az, hogy – amint azt ez utóbbi bíróság többsége is elfogadta – az Aegis-csoporthoz tartozó vállalkozások a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikkének hatálybalépéséig választhattak a Woolwich-féle és a Kleinwort Benson-féle igény között, hogy a jogalap nélkül megfizetett ACT-t visszaköveteljék.

68.      Legkésőbb a DMG-ügyben hozott ítélet 2003. július 18-i kihirdetésétől kezdve az angol jog elismerte a Kleinwort Benson-féle igény érvényesíthetőségét a jogalap nélkül megfizetett adók visszatérítésének követelésére, az elévülésről szóló 1980. évi törvény 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti elévülési idővel.

69.      Az Egyesült Királyság Kormánya a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a DMG-ügyben hozott ítélet kihirdetésének pillanatában nem volt biztos, hogy az ítéletet a fellebviteli bíróság később helyben hagyja, illetve hogy következésképpen e pillanatban az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok jogosan számíthattak a Kleinwort Benson-féle igényeik kedvező elbírálására.

70.      Az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok szempontjából nem ez volt a kérdés. Épp ellenkezőleg, a keresetük benyújtásának pillanatában, 2003. szeptember 8-án úgy vélték, jogosan várhatják el, hogy a kereseteiket az angol bíróságok a benyújtásuk időpontjában hatályban lévő jog alapján bírálják el.

71.      E kérdés kapcsán egyetértek Lord Hope-pal és Lord Reeddel, akik szerint az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve alapján jogosan várták el, hogy ne fosszák meg őket e joguktól olyan jogszabállyal, amely több hónappal a szóban forgó kereset benyújtását követően, előzetes értesítés nélkül és visszamenőleges hatállyal módosítja e jog elévülési idejét.(35)

72.      A tárgyalás tartása iránt előterjesztett kérelmében az Egyesült Királyság Kormánya hivatkozott a jelen ügyben szóban forgó összegekre. Úgy véli, hogy az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok visszatérítési kérelmei legalább 2 milliárd font sterlinget tesznek ki, és hogy a más felperesek tekintetében az adóhatósággal szemben felmerülő pénzügyi következmények több milliárd font sterlingnek felelnek meg. Felmerül tehát számára a közérdek arra irányuló védelmének kérdése, hogy elkerüljék az államháztartásban bekövetkező zavarokat.

73.      Ezt az érvet nem lehet figyelembe venni, máskülönben eltérően kezelnénk a jogalap nélkül megfizetett adókat aszerint, hogy jelentős összegről van szó, vagy sem, miközben a Bíróság nem korlátozta ítéletének időbeli hatályát, amikor a jelen ügyben szóban forgó adókat az uniós joggal összeegyeztethetetlennek nyilvánította.

74.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog szabályainak megsértésével valamely tagállamban kivetett adók visszatérítéséhez való jog a Bíróság által értelmezett uniós rendelkezések révén a jogalanyok számára biztosított jogokból ered, és azokat kiegészíti.(36) E kötelezettség alól egyetlen kivétel van, amennyiben az adót teljes egészében áthárították valamely harmadik személyre, és annak visszatérítése az adóalany jogalap nélküli gazdagodását eredményezné.(37) A jelen esetben nem ez a helyzet.

75.      Ráadásul a közelmúltban az Irimie-ügyben, illetve a Littlewoods Retail és társai ügyben hozott ítéletében a Bíróság a fent hivatkozott Metallgesellschaft és társai ügyben hozott ítéletében, valamint a Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítéletében kialakított ítélkezési gyakorlatára támaszkodva kimondta, hogy a tagállamok az uniós jog megsértésével kivetett adók összegét kamatokkal együtt kötelesek visszafizetni.(38)

76.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy amennyiben valamely tagállam joga értelmében az adóalanyok két jogorvoslat közül választhatnak annak érdekében, hogy az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 63. cikkel ellentétesen beszedett adó visszatérítését kérjék, és ezen jogorvoslatok egyikére hosszabb elévülési idő vonatkozik, akkor nem egyeztethető össze a tényleges érvényesülés, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével az, ha ez a tagállam olyan jogszabályokat vezet be, amelyek előzetes értesítés nélkül és visszamenőleges hatállyal megrövidítik ezt a hosszabb elévülési időt.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

77.      Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy befolyásolja-e bármilyen módon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó választ az a tény, hogy abban az időpontban, azaz 2003. szeptember 8-án, amikor az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok érvényesítették a Kleinwort Benson-féle igényüket, ezen igény érvényesíthetőségét csak kevéssel korábban ismerték el (a jelen esetben a DMG-ügyben hozott ítéletben), és ezt alacsonyabb fokon eljáró bíróság tette (a jelen esetben a High Court of Justice [England & Wales] Chancery Division), és a legfelsőbb igazságügyi hatóság (a jelen esetben a House of Lords 2006. október 25-én) azt csak később ismerte el kifejezetten.

78.      A második kérdés nyilvánvalóan kapcsolódik a Lord Sumption és Lord Brown által képviselt állásponthoz, amely szerint a jelen eljárásban alkalmazandó elv a bizalomvédelem elve. Azok az észrevételek, amelyek a 2004. évi költségvetési törvény 320. cikke hatálybalépése és a DMG-ügyben hozott ítélet kihirdetése időpontjának közelsége, valamint a fent hivatkozott ítélet House of Lords általi esetleges megerősítése körüli bizonytalanságok kapcsán merülnek fel, valóban összefüggenek azzal a kérdéssel, hogy a 2003. szeptember 8-án hatályos nemzeti jog keretében az Aegis-csoporthoz tartozó társaságok jogosan várhatták-e el, hogy a fent hivatkozott 320. cikk nem érinti hátrányosan a Kleinwort Benson-féle igényeiket.

79.      Azokra a megfontolásokra tekintettel, amelyeket a jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek szenteltem (lásd a jelen indítvány fenti 65–70. pontját), véleményem szerint nemleges választ kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre.

VI – Végkövetkeztetések

80.      Következésképpen javasolom, hogy a Supreme Court of the United Kingdom által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a Bíróság a következőképpen válaszolja meg:

1.      Amennyiben valamely tagállam joga értelmében az adóalanyok két jogorvoslat közül választhatnak annak érdekében, hogy az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 63. cikkel ellentétesen beszedett adó visszatérítését kérjék, és ezen jogorvoslatok egyikére hosszabb elévülési idő vonatkozik, akkor nem egyeztethető össze a tényleges érvényesülés, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével az, ha ez a tagállam olyan jogszabályokat vezet be, amelyek előzetes értesítés nélkül és visszamenőleges hatállyal megrövidítik ezt a hosszabb elévülési időt.

2.      Nincs jelentősége az első kérdésre adott válasz tekintetében annak, hogy abban az időpontban, amikor az adóalany a hosszabb elévülési idővel rendelkező jogorvoslati lehetőséget kihasználva benyújtotta kérelmét, a jogorvoslat nemzeti jog szerinti érvényesíthetőségét csak i. nemrég, ii. alacsonyabb fokon eljáró bíróság ismerte el, és iii. azt a legfelsőbb igazságügyi hatóság csak később ismerte el kifejezetten.

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – Lásd a C-446/04. sz. Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítéletet (EBHT 2006., I-11753. o.).

3 – Lásd a Test Claimants Franked Investment Income Group Litigation kontra The Commissioners for Her Majesty’s Revenue & Customs ügyben hozott ítéletet ([2008] EWHC 2893 (Ch), [2009] STC 254.).

4 – Lásd a Test Claimants in the Franked Investment Income Group Litigation kontra Commissioners of Inland Revenue and another ügyben hozott ítéletet ([2010] EWCA Civ 103.).

5 – Lásd a C-35/11. sz. Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítéletet.

6 – Lásd a Test Claimants in the Franked Investment Income Group Litigation kontra Commissioners of Inland Revenue and another ügyben hozott ítéletet ([2012] UKSC 19.; a továbbiakban: Test Claimants FII ítélet [3. sz.]).

7 – Lásd ebben az értelemben a C-62/00. sz. Marks&Spencer ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-6325. o.) 34–37. pontját.

8 – A helyzet 2010 áprilisában változott meg, amikor a 2009. évi költségvetési törvény (Finance Act 2009) új jogorvoslati eszközöket vezetett be a jogalap nélkül megfizetett adók visszatérítésére, amelynek elévülési ideje négy év. Ez az új jogorvoslat felváltotta a „Woolwich”- és „Kleinwort Benson”-féle jogorvoslatokat a jogalap nélkül megfizetett adók visszatérítése területén.

9 – Lásd a Woolwich Equitable Building Society kontra Inland Revenue Commrs ügyben hozott ítéletet ([1993] AC 70 [HL]).

10 – Lásd Lord Walker véleményének 79. pontját a fent hivatkozott Test Claimants FII ítéletben (3. sz.).

11 – Lásd a Kleinwort Benson Ltd kontra Lincoln City Council ügyben hozott ítéletet ([1999] 2 AC 349 [HL]).

12 – Lásd a Deutsche Morgan Grenfell plc kontra Inland Revenue Commrs ügyben hozott ítéletet ([2003] EWHC 1779 [Ch], [2003] 4 All ER 645.; a továbbiakban: DMG-ítélet).

13 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Test Claimants FII ítéletben (3. sz.) Lord Walker véleményének 28–33. pontját. Lásd továbbá a Deutsche Morgan Grenfell plc kontra Inland Revenue Commrs ügyben hozott ítéletet ([2006] UKHL 49, [2007] 1 AC 558, 564.)

14 – Lásd a C-397/98. és C-410/98. sz., Metallgesellschaft és társai egyesített ügyekben 2001. március 8-án hozott ítéletet (EBHT 2001., I-1727. o.).

15 – Lásd ebben az értelemben a Bizottság 2012. január 26-i sajtóközleményét (IP/12/64).

16 – A tárgyaláson a Bizottság pontosította, hogy a 2012. május 23-i ítélet nyomán nem nyújtott be kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet, illetve hogy tudomása szerint az Egyesült Királyság nem módosította a 2007. évi költségvetési törvény 107. cikkét.

17 – Csak a spanyol kormány vélekedik úgy, hogy a jelen ügy az egyenértékűség elve, nem pedig a tényleges érvényesülés elve alkalmazhatóságának kérdését veti fel. Véleményem szerint nem így van. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból világosan következik, hogy a Woolwich-féle igényre, illetve a Kleinwort Benson-féle igényre vonatkozó szabályok minden jogalap nélkül megfizetett adó visszatérítésére alkalmazandók, legyenek azok akár a belső joggal, akár az uniós joggal ellentétesek. Az egyenértékűség kérdése tehát nem merül fel.

18 – A fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítélet 220. pontja. Kiemelés tőlem.

19 – Ez a kötelezettség már a Bíróság ítélkezési gyakorlatából is következik. Lásd ebben az értelemben a C-50/00. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-6677. o.) 39. és 41. pontját.

20 – A fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben hozott ítélet 38. pontja.

21 – Lásd a fent hivatkozott Test Claimants FII ítéletben (3. sz.) Lord Walker véleményének 111–115. pontját.

22 – Lásd a fent hivatkozott Test Claimants FII ítéletben (3. sz.) Lord Walker véleményének 142. pontját.

23 – Ugyanott, 197. pont. Az Egyesült Királyság Kormánya kitartott e megkülönböztetés mellett, és – az Aegis-csoporthoz tartozó társaságokkal ellentétben – azt állította, hogy a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben a felperes szintén két jogorvoslat közül választhatott; az egyik az adóhatóság által jogalap nélkül kivetett héa visszatérítésére, a másik pedig az adóalany által téves jogalkalmazás folytán megfizetett héa visszatérítésére szolgált.

24 – Ugyanott, 199. pont.

25 – A tárgyaláson a Bizottság pontosította, hogy jóllehet az Egyesült Királyság Kormányának kétségtelenül joga volt a Kleinwort Benson-féle igény elévülési idejének megrövidítéséhez, hogy korlátozza a felelősségét a jogalap nélkül kivetett ACT visszatérítése vonatkozásában, kötelessége lett volna türelmi időt biztosítania az adóalanyoknak, hogy azok benyújthassák kereseteiket. A Bizottság szerint a jelen eljárás körülményei között egy két hónapos időszak elegendő lett volna e kötelezettség teljesítéséhez.

26 – Lásd a C-565/11. sz. Irimie-ügyben 2013. április 18-án hozott ítéletre vonatkozó indítványom 22. pontját.

27 – Lásd a fent hivatkozott Test Claimants FII ítéletben (3. sz.) Lord Walker véleményének 114. pontját.

28 – A 240/87. sz. Deville-ügyben 1988. június 29-én hozott ítélet (EBHT 1988., 3513. o.) 13. pontja. Lásd továbbá ebben az értelemben a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben hozott ítélet 36. pontját.

29 – A C-168/11. sz. Beker-ügyben 2013. február 28-án hozott ítélet 62. pontja. Lásd továbbá a fent hivatkozott C-446/04. sz. Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítélet 462. pontját és a C-440/08. sz. Gielen-ügyben 2010. március 18-án hozott ítélet (EBHT 2010., I-2323. o.) 53. pontját.

30 – Lásd a C-228/96. sz. Aprile-ügyben 1998. november 17-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-7141. o.) 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Lásd továbbá a fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben hozott ítélet 35. pontját.

31 – A fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben hozott ítélet 44. pontja. Lásd továbbá a 316/86. sz. Krücken-ügyben 1988. április 26-án hozott ítélet (EBHT 1988., 2213. o.) 22. pontját; a C-31/91–C-44/91. sz., Lageder és társai egyesített ügyekben 1993. április 1-jén hozott ítélet (EBHT 1993., I-1761. o.) 33. pontját; a C-381/97. sz. Belgocodex-ügyben 1998. december 3-án hozott ítélet (EBHT 1998., I-8153. o.) 26. pontját, valamint a C-396/98. sz. Schloßstrasse–ügyben 2000. június 8-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-4279. o.) 44. pontját.

32 –      A fent hivatkozott Marks & Spencer ügyben hozott ítélet 45. pontja. Lásd továbbá a fent hivatkozott Schloßstrasse-ügyben hozott ítélet 47. pontját.

33 – Lásd a fent hivatkozott Test Claimants FII ítéletben (3. sz.) Lord Sumption véleményének 200–202. pontját.

34 – Lásd a C-153/02. sz. Neri-ügyben 2003. november 13-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-13555. o.) 34. és 35. pontját, valamint a C-482/01. és C-493/01. sz., Orfanopoulos és Oliveri egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-5257. o.) 42. pontját.

35 – Lásd a fent hivatkozott Test Claimants FII ítéletben (3. sz.) Lord Hope véleményének 19. pontját és Lord Reed véleményének 243. pontját.

36 – Lásd a 199/82. sz. San Giorgio ügyben 1983. november 9-én hozott ítélet (EBHT 1983., 3595. o.) 12. pontját, a fent hivatkozott Metallgesellschaft és társai ügyben hozott ítélet 84. pontját, valamint a fent hivatkozott C-446/04. sz. Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítélet 202. pontját.

37 – Lásd a 68/79. sz. Just-ügyben 1980. február 27-én hozott ítélet (EBHT 1980., 501. o.) 26. pontját, a C-441/98. és C-442/98. sz. Michaïlidis egyesített ügyekben 2000. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-7145. o.) 33. pontját, valamint a C-147/01. sz., Weber’s Wine World és társai ügyben 2003. október 2-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-11365. o.) 94. és 102. pontját.

38 – A fent hivatkozott Irimie-ügyben hozott ítélet 21. és 22. pontja, valamint a C-591/10. sz., Littlewoods Retail és társai ügyben 2012. július 19-én hozott ítélet 25. és 26. pontja.