Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

MELCHIOR WATHELET

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2016. február 18.(1)

C-479/14. sz. ügy

Sabine Hünnebeck

kontra

Finanzamt Krefeld

(a Finanzgericht Düsseldorf [düsseldorfi adóügyi bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A tőke szabad mozgása – EUMSZ 63. cikk és EUMSZ 65. cikk – Az ajándékozási illetékre vonatkozó tagállami szabályozás – A tagállami területen fekvő ingatlan ajándékozása – Tagállami szabályozás, amely a belföldi illetőségű személy részére 400 000 euró illetékmentes részt, a külföldi illetőségű személy részére 2000 euró illetékmentes részt biztosít – Olyan választható rendszer fennállása, amely lehetővé teszi, hogy valamennyi, az Európai Unió egyik tagállamában lakóhellyel rendelkező személy nagyobb illetékkedvezményben részesüljön”





I –    Bevezetés

1.        Az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése és az EUMSZ 65. cikk értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát egy németországi ingatlan ajándékozása következtében fizetendő ajándékozási illeték kiszámítása képezi abban az esetben, ha e tagállamban sem az ajándékozó, sem a megajándékozott nem rendelkezik lakóhellyel.

2.        A Bíróság a Mattner–ítéletben (C-510/08, EU:C:2010:216) és a Bizottság kontra Németország ítéletben (C-211/13, EU:C:2014:2148) kimondta, hogy a tőkemozgás szabadságának korlátozását képezi az olyan tagállami szabályozás, amely az ajándék illetékalapja vonatkozásában irányadó illetékmentességet az ajándékozónak és a megajándékozottnak az ajándékozás időpontjában fennálló lakóhelyétől vagy az ajándékozás tárgyát képező ingatlanvagyon fekvési helyétől teszi függővé abban az esetben, ha az a belföldi lakóhellyel nem rendelkező személyeket vagy valamely más tagállamban fekvő ingatlanokat érintő ajándékozás után súlyosabb adóterhet állapít meg, mint a csak belföldi illetőségű személyeket vagy adózás szerinti tagállamban fekvő ingatlanokat érintő ajándékozás után.

3.        A jelen ügy e két ügy tárgyát képező német szabályozás azon módosításának uniós joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kérdésre vonatkozik, amely szerint a német illetőségű személyeknek biztosított nagyobb illetékkedvezmény akkor alkalmazható egy németországi ingatlan külföldi illetőségű személyek közötti ajándékozása esetén, ha a megajándékozott kéri, hogy az ajándékozás a belföldi illetékességű személyekre irányadó adózási szabályok alá tartozzon (teljes körű illetékfizetési kötelezettség).

II – Jogi háttér

A –    Az uniós jog

4.        Az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése szerint „tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás”.

5.        Az EUMSZ 65. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A 63. cikk rendelkezései nem érintik a tagállamoknak azt a jogát, hogy:

a)      alkalmazzák adójoguk azon vonatkozó rendelkezéseit, amelyek a lakóhely vagy a tőkebefektetés helye alapján az adózók között különbséget tesznek;

b)      meghozzák a szükséges intézkedéseket a nemzeti törvények és rendeletek megsértésének megakadályozására, különösen az adózás és a pénzügyi szervezetek prudenciális felügyelete terén, vagy hogy eljárásokat alakítsanak ki a tőkemozgások igazgatási vagy statisztikai célú bejelentésére, illetve hogy a közrend vagy a közbiztonság által indokolt intézkedéseket hozzanak.

(2)      E fejezet rendelkezései nem érintik a letelepedési jogra vonatkozó és a Szerződésekkel összeegyeztethető korlátozások alkalmazhatóságát.

(3)      Az (1) és (2) bekezdésben említett intézkedések és eljárások nem szolgálhatnak a 63. cikkben meghatározott szabad tőkemozgásra és fizetési műveletekre vonatkozó önkényes megkülönböztetés vagy rejtett korlátozás eszközéül.

(4)      A 64. cikk (3) bekezdése szerinti intézkedés hiányában a Bizottság, illetve – amennyiben az érintett tagállam kérelmétől számított három hónapon belül a Bizottság nem fogad el határozatot – a Tanács határozatban megállapíthatja, hogy a tagállamok valamelyike által elfogadott, egy vagy több harmadik országot érintő korlátozó adóügyi intézkedéseket a Szerződésekkel összeegyeztethetőnek kell tekinteni, amennyiben azokat valamely uniós célkitűzés indokolja, és a belső piac megfelelő működésével összeegyeztethetők. A Tanács, a tagállamok valamelyikének kérelmére, egyhangúlag határoz.”

 B –      A német jog

6.        Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről való döntés szempontjából a legutóbb a 2011. december 7-i törvény (BGBl. 2011. I, 2592. o.) 11. cikkével módosított, az öröklési és ajándékozási illetékről szóló német törvény (Erbschaftsteuer- und Schenkungsteuergesetz; a továbbiakban: ErbStG) 1997. február 27-én kihirdetett változatának (BGBl. 1997. I, 378. o.) rendelkezései bírnak jelentőséggel:

„1. § – Adóköteles tevékenységek

(1)      Öröklésiilleték–köteles (vagy ajándékozásiilleték-köteles)

1.     a haláleset folytán történő vagyonszerzés;

2.     az élők közötti ajándékozás;

3.     a meghatározott célra történő juttatás;

[…]

(2)      Eltérő rendelkezés hiányában a jelen törvény haláleset folytán történő vagyonszerzésre vonatkozó rendelkezései az ajándékozásra és a meghatározott célra történő juttatásra, az ajándékozásra vonatkozó rendelkezései pedig az élők közötti meghatározott célra történő juttatásra is alkalmazandók.

2. § – Az illetékkötelezettség személyi hatálya

(1)      Illetékfizetési kötelezettség keletkezik

1.      az 1. § (1) bekezdésének 1–3. pontjában szabályozott esetekben, ha a halála időpontjában az örökhagyó, az ajándékozás időpontjában az ajándékozó vagy az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában (9. §) a vagyonszerző belföldi illetőségű személy (teljes körű illetékfizetési kötelezettség), az egész vagyonra. Belföldi illetőséggel rendelkezőnek minősülnek:

a)      azok a természetes személyek, akik belföldön lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznek;

b)      azok a német állampolgárok, akik 5 évet meg nem haladó időtartamban tartósan külföldön tartózkodnak, anélkül hogy belföldi lakóhellyel rendelkeznének.

[…]

3.      minden egyéb esetben – a (3) bekezdésre figyelemmel – arra a vagyonrészre nézve, amely a Bewertungsgesetz [az értékbecslésről szóló törvény; a továbbiakban: BewG]] 121. §-a alapján belföldi vagyonba tartozik (korlátozott illetékfizetési kötelezettség). […]

(3)      A vagyonszerző kérelmére azt a vagyonrészt, amelyhez a [BewG] 121. §-a alapján belföldi vagyon tartozik (az (1) bekezdés 3. pontja), teljes egészében teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá tartozó vagyonként kell kezelni, ha a halála időpontjában az örökhagyó, az ajándékozás időpontjában az ajándékozó vagy az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában (9. §) a vagyonszerző az Európai Unió egyik tagállamában vagy olyan államban rendelkezik lakóhellyel, amelyre az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás alkalmazandó. Ebben az esetben a vagyonszerzést megelőző tíz éven belül és a vagyonszerzést követő tíz éven belül történt, ugyanazon személy általi több vagyonszerzést teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá tartozó vagyonszerzésként kell kezelni, és azokat a 14. §-nak megfelelően összesíteni kell. […]

14. § – Korábbi vagyonszerzések figyelembevétele

(1)      Ha ugyanaz a személy tíz éven belül több vagyontárgyat szerez, e vagyontárgyakat akként kell összesíteni, hogy a legutóbb megszerzett vagyontárgy értékéhez hozzá kell adni a korábban megszerzett vagyontárgyak értékét. Az összesített érték után fizetendő illetéket csökkenteni kell azoknak az illetékeknek az összegével, amelyeket a vagyonszerzőnek a személyes körülményeire tekintettel és az utolsó vagyonszerzés időpontjában alkalmazandó rendelkezések alapján a korábban megszerzett vagyontárgyak után fizetnie kellett volna. […]

[…]

15. § – Illetékcsoportok

(1)      A vagyonszerzőnek az örökhagyóhoz vagy az ajándékozóhoz fűződő személyes viszonya alapján a következő három illetékcsoport különböztethető meg:

I. illetékcsoport:

1.      a házastárs és az élettárs,

2.      a gyermekek és nevelt gyermekek,

[…]

16. § – Illetékmentesség

(1)      A teljes körű illetékfizetési kötelezettség eseteiben (a 2. § (1) bekezdésének 1. pontja és (3) bekezdése) illetékmentes a vagyonszerzés

1.      a házastárs és az élettárs részére 500 000 euróig;

2.      az I. illetékcsoport 2. pontja szerinti gyermekek és az I. illetékcsoport 2. pontja szerinti elhunyt gyermekek gyermekei részére 400 000 euróig;

[…]

(2)      Az (1) bekezdés szerinti illetékmentes rész helyébe a korlátozott illetékfizetési kötelezettség esetében (a 2. § (1) bekezdésének 3. pontja) 2000 euró illetékmentes rész lép.”

7.        A legutóbb a 2011. december 7-i törvény 10. cikkével módosított, 1991. február 1-jén kihirdetett BewG–nek (BGBl. 1991. I., 230. o.) a „Belföldi vagyon” című 121. §-a a következőképpen rendelkezik:

„A belföldi vagyonba tartozik:

1.      a belföldi mezőgazdasági és erdészeti vagyon;

2.      a belföldi ingatlanvagyon;

[…]”

III – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

8.        S. Hünnebeck és két lánya német állampolgárok, és lakóhelyük Gloucestershire-ben (Nagy–Britannia) van. S. Hünnebeck már 1996 óta nem él Németországban. Lányai sohasem laktak Németországban.

9.        S. Hünnebeck egy düsseldorfi (Németország) földterület tekintetében ½ arányú tulajdoni illetőséggel rendelkezett. Egy 2011. szeptember 20-án kötött és közjegyzői okiratba foglalt szerződéssel S. Hünnebeck e tulajdonrészt fele-fele arányban a lányaira ruházta át. Az esetleges ajándékozási illetéket S. Hünnebeck vállalta magára. 2012. január 12-én S. Hünnebeck két kiskorú lányának gyámja jóváhagyta a 2011. szeptember 20-i szerződést.

10.      Két, 2012. május 31-i határozatával a Finanzamt Krefeld (krefeldi adóhivatal) mindkét esetben 146 509 euró ajándékozási illetéket állapított meg S. Hünnebeck terhére a szóban forgó földterületnek a lányai által megszerzett egy-egy része után. Az ajándékozási illeték megállapítása során a krefeldi adóhivatal az illetékköteles értékből mindkét esetben levonta a korlátozott illetékfizetési kötelezettség alá tartozó személyeket személyi körülményeik alapján megillető 2000 euró illetékmentes részt.

11.      S. Hünnebeck panaszt nyújtott be, amelyben a teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá tartozó személyeket személyi körülményeik alapján megillető 400 000 euró illetékmentes rész figyelembevételét kérte (belföldi illetőségű személyek).

12.      A krefeldi adóhivatal elutasította a kérelmet azzal az indokkal, hogy az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése a teljes körű és a korlátozott illetékfizetési kötelezettség alá tartozó (külföldi illetőségű személyek) adóalanyokkal való teljes mértékben egyenlő bánásmód lehetőségét teremti meg.

13.      Az S. Hünnebeck és a krefeldi adóhivatal közötti perben eljáró Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság, Németország) arra keres választ, hogy az ErbStG 16. §-ának (2) bekezdése – az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdésére is figyelemmel – összeegyeztethető-e az EUMSZ 65. cikkel összefüggésben értelmezett EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésével.

14.      Megjegyzi, hogy a Bíróság a Mattner–ítéletben(2) az uniós joggal összeegyeztethetetlennek nyilvánította az ErbStG annak idején hatályos, az alapügyben érintett irányadó rendelkezéssel csaknem azonos szövegű változata 16. §-ának (2) bekezdését. Kizárólag ezen ítélkezési gyakorlatra figyelemmel S. Hünnebeck keresetének tehát helyt kellene adni.

15.      Az ErbStG 2. §-a (1) bekezdésének 3. pontjával összefüggésben értelmezett 16. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis az amiatt alkalmazott 2000 euró illetékmentes rész, hogy S. Hünnebeck és lányai az ajándékozás időpontjában Nagy–Britanniában rendelkeztek lakóhellyel, alacsonyabb annál a 400 000 euró illetékmentes résznél, amely akkor lett volna irányadó, ha az ErbStG 2. §-a (1) bekezdésének 1. pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett 15. §-ának (1) bekezdése és 16. §-a (1) bekezdésének 2. pontja szerint az említett időpontban legalább az egyikük Németországban rendelkezett volna lakóhellyel.

16.      A Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság) azonban arra keres választ, hogy az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdésében található rendelkezés, amelyet a német jogalkotó a Mattner–ítéletre(3) válaszul fogadott el az uniós joggal összeegyeztethető német jog megteremtése érdekében, változtat-e bármit is ezen a megállapításon.

17.      A Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság) kiemeli, hogy a Bíróság a Bizottság kontra Németország ítélet (C-211/13, EU:C:2014:2148) alapját képező, az Európai Unió Bizottsága által az ErbStG 16. §-ának (2) bekezdésével kapcsolatban a Németországi Szövetségi Köztársasággal szemben indított kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében nyitva hagyta ezt a kérdést, azonban azt már kimondta, hogy a nemzeti szabályozás szabadon választható alkalmazása összeegyeztethetetlen lehet az uniós joggal(4). Következésképpen az említett bíróság lehetségesnek tartja, hogy az ErbStG 2. §-a (3) bekezdésének bevezetése mit sem változtatott az ErbStG 16. §-a (2) bekezdésének uniós joggal való összeegyeztethetetlenségén, különösen azért, mert e cikk automatikusan alkalmazandó az adóalany kérelme hiányában.

18.      Egyébként a Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság) kiemeli, hogy az ErbStG 2. §-a (3) bekezdésében megfogalmazott és kérelemre alkalmazandó szabálynak az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően is kételyek merülnek fel az alábbi okokból.

19.      Az ErbStG 2. §-a (3) bekezdésének első mondata alapján a vagyonszerző egyrészt csak akkor nyújthat be kérelmet, ha a juttatás időpontjában az örökhagyó, az ajándékozó vagy a vagyonszerző az Európai Unió egyik tagállamában vagy olyan államban rendelkezik lakóhellyel, amelyre az Európai Gazdasági Térségről szóló 1992. május 2-i megállapodás alkalmazandó.(5) A Bíróság azonban a Welte–ítéletének (C-181/12, EU:C:2013:662) 27–40. pontjában a szabad tőkemozgás elve alapján az öröklési illeték kiszámítására vonatkozó ítélkezési gyakorlatát a harmadik országokhoz kapcsolódó helyzetekre is kiterjesztette. Mivel a tőke szabad mozgása szempontjából az ajándékozás összehasonlítható az öröklési illetékkel, így az ErbStG 2. §-a (3) bekezdése első mondatának összeegyeztethetősége is kérdésessé válik.

20.      Az ErbStG 2. §-a (3) bekezdésének második mondata értelmében másrészt a vagyonszerzést megelőző tíz éven belül és a vagyonszerzést követő tíz éven belül történt, ugyanazon személy általi több vagyonszerzést teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá tartozó vagyonszerzésként kell kezelni, és azokat az ErbStG 14. §-ának megfelelően összesíteni kell. Az említett rendelkezés szövege szerint tehát az ErbStG 14. §-át húsz évig kell alkalmazni, miközben az ErbStG 14. §-a (1) bekezdésének első mondata az ErbStG 2. §-a (1) bekezdésének 1. pontja szerinti teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá tartozó adóalanyok esetében csak tízéves időszakot ír elő. Ezen túlmenően a Németországba történő költözés vagy onnan való elköltözés eseteiben az is elképzelhető, hogy az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése szerinti kérelem nyomán teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá tartozó személyek hátrányosabb helyzetbe kerülnek az ErbStG 2. §-a (1) bekezdésének 1. pontja szerinti teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá tartozó adóalanyokhoz képest.

21.      E körülményekre tekintettel a Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„Úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdését az EUMSZ 65. cikkel összefüggésben, hogy azzal akkor is ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az ajándékozási illeték számítása kapcsán akként rendelkezik, hogy az e tagállam területén fekvő ingatlan ajándékozása esetén irányadó illetékalap tekintetében alkalmazott illetékmentesség – abban az esetben, ha az ajándékozó és a megajándékozott az ajándékozás időpontjában más tagállamban rendelkeznek lakóhellyel – alacsonyabb annál a mentességnél, amely akkor lett volna irányadó, ha az említett időpontban legalább egyikük az előbbi tagállamban rendelkezett volna lakóhellyel, ha e tagállam szabályozása másfelől akként rendelkezik, hogy a megajándékozott kérelmére – az ajándékozótól az ajándékozás időpontját megelőző és az azt követő tíz–tíz évben szerzett teljes vagyon figyelembevétele mellett – a magasabb illetékmentesség alkalmazandó?”

IV – A Bíróság előtti eljárás

22.      S. Hünnebeck, a német kormány, valamint a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket, és a 2015. december 16-i tárgyaláson szóbeli észrevételeket is előterjesztettek.

V –    Elemzés

23.      A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével lényegében annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a belföldi és a külföldi illetőségű személyekkel szemben az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozásban meghatározott bánásmód sérti-e az EUMSZ 63. cikket és az EUMSZ 65. cikket azon jogszabály–módosítás ellenére, amelyet a Mattner–ítéletre(6) válaszul vezettek be Németországban.

A –    A felek érveinek összefoglalása

24.      S. Hünnebeck és a Bizottság azt állítja, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás ellentétes az EUMSZ 63. cikkel és az EUMSZ 65. cikkel.

25.      A Mattner–ítéletre (C-510/08, EU:C:2010:216) és a Bizottság kontra Németország ítéletre (C-211/13, EU:C:2014:2148) támaszkodva S. Hünnebeck és a Bizottság arra hivatkozik, hogy a hátrányos megkülönböztetés nem szűnik meg azáltal, hogy az érintettek olyan választási lehetőséggel rendelkeznek, amely egyenlő bánásmódot eredményezhet, különösen akkor nem, ha ezen választási lehetőség gyakorlására irányuló kérelem hiányában a hátrányosan megkülönböztető szabály automatikusan alkalmazásra kerül.

26.      Még ha azt is feltételeznénk, hogy a konkrét esetben a választási lehetőség önmagában elegendő az ilyen hátrányos megkülönböztetés megszüntetéséhez, akkor is azt kellene megállapítani, hogy az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdéséből újabb, az EUMSZ 65. cikk (3) bekezdésében tiltott önkényes megkülönböztetés következik. S. Hünnebeck és a Bizottság ugyanis kiemeli, hogy az a külföldi illetőségű adóalany, aki él az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése szerinti választási lehetőséggel, teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá fog tartozni mind az ajándékozást megelőző, mind az azt követő tíz–tíz éven belüli időszak tekintetében, míg a belföldi illetőségű személyeknek csak az utolsó vagyonszerzést megelőző utolsó tíz éven belül ugyanazon személytől ingyenesen szerzett teljes vagyon értékét kell összesíteniük, és ezt követően a korábbi vagyonszerzések után már megfizetett adót az ErbStG 14. §-ának megfelelően levonhatják.

27.      S. Hünnebeck azt állítja, hogy a jelen esetben lehetetlen volt számára az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése szerinti választáshoz való jogának gyakorlása, mivel ilyen választás esetén a jövőbeni adózás teljes mértékben kiszámíthatatlanná vált volna, és a belföldi illetőségű személyekhez képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesült volna.

28.      A német kormány szerint az alapeljárás tárgyát képező, a Mattner–ítéletre (C-510/08, EU:C:2010:216) válaszul módosított nemzeti szabályozás összhangban van az EUMSZ 63. cikkel és az EUMSZ 65. cikkel.

29.      E kormány szerint ugyanis az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése megszünteti a Mattner–ítéletben (C-510/08, EU:C:2010:216) és a Bizottság kontra Németország ítéletben (C-211/13, EU:C:2014:2148) megállapított hátrányos megkülönböztetést, mert függetlenül attól, hogy az örökhagyó és az örökös Németországban, vagy valamely másik tagállamban rendelkezik–e illetőséggel, a németországi ingatlan ajándékozása esetén irányadó illetékalap tekintetében alkalmazott illetékmentesség ugyanolyan mértékű lesz, azáltal, hogy az Unió vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) többi tagállamában illetőséggel rendelkező adóalanyok szabadon választhatják a belföldi illetőségű adóalanyokra alkalmazandó teljes körű illetékfizetési kötelezettség rendszerét.

30.      Ráadásul abban az esetben, ha a külföldi illetőségű adóalany a teljes körű illetékfizetési kötelezettség rendszerét választja, az ErbStG 14. §-a szerinti gazdagodás összértékének számítása – a kérdést előterjesztő bíróság állításával szemben – a szóban forgó vagyonszerzés időpontjától visszafelé számított tízéves időszakra korlátozódik. E tekintetben tehát szó sincs a belföldi illetőségű adóalanyok és a külföldi illetőségű adóalanyok közötti hátrányos megkülönböztetésről.

B –    Értékelés

31.      Mivel a Bíróság a Mattner–ítélet (C-510/08, EU:C:2010:216) és a Bizottság kontra Németország ítélet (C-211/13, EU:C:2014:2148)(7) alapját képező ügyekben már állást foglalt az alapügy tárgyát képező német szabályozással kapcsolatban, ezért azt kell megvizsgálni, hogy e szabályozásnak a 2011. december 7-i törvénnyel bevezetett módosításai, és különösen az ErbStG 2. §-a (3) bekezdésének bevezetése, orvosolták-e a Bíróság által megállapított összeegyeztethetetlenséget.

32.      Nagyon röviden emlékeztetek arra, hogy ezen ítélkezési gyakorlat szerint a tőke szabad mozgásának korlátozását valósítják meg azok a nemzeti intézkedések, „amelyek csökkentik a hagyaték vagy az ajándék utáni illetékfizetés helye szerinti tagállamtól eltérő államban lakóhellyel rendelkező személy vagy az érintett dolgok fekvési helye, valamint e dolgok öröklése és ajándékozása utáni illetékfizetési kötelezettség keletkezésének helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező személy hagyatékának vagy ajándékának értékét”.(8)

33.      A Bíróság ily módon megállapította, hogy „a tőkemozgás szabadságának korlátozását képezi az olyan tagállami szabályozás, amely a hagyaték vagy az ajándék illetékalapja vonatkozásában irányadó illetékmentességet az örökhagyónak és az örökösnek a hagyaték megnyílása időpontjában fennálló lakóhelyétől vagy az ajándékozónak és a megajándékozottnak az ajándékozás időpontjában fennálló lakóhelyétől vagy pedig az öröklés vagy az ajándékozás tárgyát képező ingatlanvagyon fekvési helyétől teszi függővé, abban az esetben, ha az a belföldi lakóhellyel nem rendelkező személyeket vagy valamely más tagállamban fekvő ingatlanokat érintő öröklés és ajándékozás után súlyosabb adóterhet állapít meg, mint a csak belföldi illetőségű személyeket vagy adózás szerinti tagállamban fekvő ingatlanokat érintő öröklés vagy ajándékozás után”(9).

34.      Az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése szerint, amelyet a Németországi Szövetségi Köztársaság a Mattner–ítéletnek (C-510/08, EU:C:2010:216) való megfelelés céljából vezetett be, a korlátozott illetékfizetési kötelezettség alá tartozó adóalanyok, köztük a külföldi illetőségű személyek is, a Németországban illetékköteles ajándékozás esetén választhatják a belföldi illetőségű személyekre alkalmazandó teljes körű illetékfizetési kötelezettség rendszerét, ami azzal a következménnyel jár, hogy az alapügy tekintetében az ErbStG 16. §-a (1) bekezdésének 2) pontjában meghatározott 400 000 euró illetékmentes részt kell figyelembe venni, nem pedig az ugyanezen § (2) bekezdésében a külföldi illetőségű adóalanyokra vonatkozóan meghatározott 2000 euró illetékmentes részt.

35.      A felmerülő két kérdés közül tehát az első az, hogy a külföldi illetőségű adóalanynak biztosított választási lehetőség megszünteti-e a tőke szabad mozgásának a Bíróság által a Mattner–ítéletben (C-510/08, EU:C:2010:216) és a Bizottság kontra Németország ítéletben (C-211/13, EU:C:2014:2148) megállapított korlátozását, a második pedig az, hogy maguk az e választási lehetőség gyakorlásának módjai(10) és annak következményei nem valósítják-e meg a tőke szabad mozgásának korlátozását.(11)

1.      A külföldi illetőségű személyek számára biztosított azon lehetőségről, hogy a főszabály szerint a belföldi illetőségű személyekre alkalmazandó öröklési és ajándékozási illetékekre vonatkozó szabályokat válasszák

36.      A német kormány azt állítja, hogy a teljes körű illetékfizetési kötelezettségre vonatkozóan az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdésében bevezetett választási lehetőség kizár minden hátrányos megkülönböztetést, mivel, ha e választásra sor kerül, a belföldi illetőségű adóalanyok és a külföldi illetőségű adóalanyok ugyanolyan bánásmódban részesülnek.

37.      A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján nem osztom a német kormány álláspontját.

38.      Ugyanis a Gielen–ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148), amelyben a külföldi illetőségű adózó el tudta kerülni a hátrányosan megkülönböztető adózást azzal, hogy egy másik adózási formát választott, amely állítólagosan nem hátrányosan megkülönböztető jellegű volt (a jelen esetben a belföldi illetőségű személyekre irányadó szabályok), 51. pontjában (amely Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok ugyanazon ügyben ismertetett indítványát(12) követi) a Bíróság kimondta, hogy „az ilyen választás […] nem alkalmas az előbbi két adózási forma közül az első hátrányosan megkülönböztető hatásainak kizárására”, sem arra, hogy „jóváhagyjon egy olyan adózási formát, amely hátrányosan megkülönböztető jellege miatt önmagában sérti az EUMSZ 49. cikket”(13). A Bíróság a nagytanácsban hozott Test Claimants in the FII Group Litigation ítélet (C-446/04, EU:C:2006:774) 162. pontjára hivatkozva még azt is hozzátette, hogy „a letelepedés szabadságát korlátozó valamely nemzeti szabályozás még akkor is összeegyeztethetetlen az uniós joggal, ha annak alkalmazása szabadon választható”(14).

39.      A Beker-ítélet (C-168/11, EU:C:2013:117) 62. pontjában a Bíróság továbbá azt is megállapította, hogy ezen ítélkezési gyakorlat még inkább megállja a helyét az olyan esetben, „mint a jelen ügy, amelyben az uniós joggal összeegyeztethetetlen mechanizmus kerül automatikusan alkalmazásra az adóalany általi választás hiányában”. Úgy tűnik számomra, hogy ezek az elvek tökéletesen alkalmazhatók a jelen ügyben. A külföldi illetőségű személyek ugyanis a rájuk nézve hátrányosan megkülönböztető szabályok elkerülése érdekében dönthetnek úgy – mint a Gielen-ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148) alapjául szolgáló ügyben –, hogy egy másik, állítólagosan nem hátrányosan megkülönböztető jellegű(15), és főszabály szerint kizárólag belföldi illetőségű adózókra alkalmazandó adózási rendszert választanak, figyelembe véve azonban azt, hogy – mint a Beker-ítéletben (C-168/11, EU:C:2013:117) – a külföldi illetőségű adóalany választásának hiányában az uniós joggal összeegyeztethetetlen mechanizmus kerül automatikusan alkalmazásra.

40.      Nem tudok azonban e kérdésre végleges választ adni anélkül, hogy ne hivatkoznék a Hirvonen-ítéletre (C-632/13, EU:C:2015:765), amelyet három bíróból álló tanács hozott nemrégiben, 2015. november 19-én, indítvány nélkül.

41.      Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy tárgyát egy olyan svéd törvény képezi, amely a külföldi illetőségű adóalanyokra vonatkozó, a Wallentin-ítéletben (C-169/03, EU:C:2004:403) megállapított korlátozás megszüntetésére irányul, lehetővé téve ezen adóalanyok számára, hogy a főszabály szerint rájuk vonatkozó és a Wallentin-ítélet (C-169/03, EU:C:2004:403) tárgyát képező forrásadórendszer helyett a belföldi illetőségű adóalanyokra alkalmazandó adózási rendszert válasszák.

42.      A Bíróság, miután megállapította, hogy ez utóbbi rendszer általánosságban kedvezőbb a külföldi illetőségű adóalanyok számára,(16) kimondta, hogy „az, hogy a jövedelmük legnagyobb részét a forrásállamból szerző, külföldi illetőségű adóalanyoktól, akik a forrásadórendszert választották, a jövedelemadózás keretében megtagadják, hogy ugyanolyan személyes levonásokat érvényesítsenek, mint amilyenek a belföldi illetőségű személyeket az általános adórendszer keretében megilletnek, nem valósít meg az EUMSZ 21. cikkbe ütköző hátrányos megkülönböztetést, amennyiben a külföldi illetőségű adóalanyok nincsenek összességében nagyobb adótehernek kitéve annál, mint amilyen az ő helyzetükkel összehasonlítható helyzetben lévő belföldi illetőségű adóalanyok, valamint a velük azonos megítélés alá tartozó személyek jövedelmeit terheli”(17), mivel úgy ítélte meg, hogy e körülmény „különbözteti meg az alapügy tényállását a Gielen-ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148) alapjául szolgáló ügy sajátos tényállásától”(18).

43.      Véleményem szerint a Hirvonen-ítéletből (C-632/13, EU:C:2015:765) az vonható le, hogy a Bíróság, amely valószínűleg arra törekedve, hogy a külföldi illetőségű adóalanynak ne tegye lehetővé a „csemegézést” („cherry picking”), vagyis azt, hogy a két különböző adózási rendszer legkedvezőbb elemeinek alkalmazását követelhesse, e következtetését azon körülmény alapján vonta le, hogy a külföldi illetőségű személyekre alkalmazandó adózási rendszer összességében kedvezőbb, mint a főszabály szerint a belföldi illetőségű személyekre alkalmazandó rendszer.

44.      Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely közvetlen adózásra vonatkozó intézkedésnek az alapvető szabadságokkal való összeegyeztethetőségének vizsgálata keretében a hátrányos megkülönböztetés fennállása nem függ az adóalany által elért összesített eredménytől. Amint azt a Bíróság a Gielen-ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148) 44. pontjában kimondta, „az adózók két csoportjával [azaz a belföldi illetőségű és a külföldi illetőségű adózókkal] szembeni eltérő bánásmód az EUSZ-Szerződés értelmében hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet, amennyiben e csoportok között nem áll fenn olyan objektív különbség, amely e tekintetben az eltérő bánásmódot megalapozhatná”(19).

45.      Következésképpen az eltérő bánásmód fennállását csak az adóalanyok két csoportja közül az egyiknek biztosított, a másiktól megtagadott adóelőny vonatkozásában lehet vizsgálni, nem pedig az érintett adóalany teljes adóterhelése vonatkozásában.

46.      Mindenesetre nem hiszem, hogy a Bíróság által a Hirvonen-ítélet (C-632/13, EU:C:2015:765) 43. és 49. pontjában tett megállapítás elegendő lenne a Test Claimants in the FII Group Litigation ítélet (C-446/04, EU:C:2006:774, 162. pont), a Gielen-ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148, 49–54. pont) és a Beker-ítélet (C-168/11, EU:C:2013:117, 62. pont) alapján kialakult ítélkezési gyakorlattól való eltéréshez.

47.      Nem értek egyet a Bizottságnak a tárgyaláson erre vonatkozóan előadott azon érvelésével, amely szerint a Hirvonen-ítélet (C-632/13, EU:C:2015:765) alapjául szolgáló ügy tárgyát csak a két eltérő – belföldi, illetve külföldi illetőségű adóalanyokra vonatkozó – adózási rendszer fennállása képezte, amelyek közül mindkettő összeegyeztethető volt az uniós joggal, ami a jelen ügyben nem így van, és ami magyarázattal szolgál az említett ítéletben alkalmazott különbségtételt illetően.

48.      Ezen érvelés figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy a Bíróság a Wallentin-ítéletében (C-169/03, EU:C:2004:403) kimondta, hogy a Hirvonen-ítéletben (C-632/13, EU:C:2015:765) általánosságban kedvezőbbnek ítélt rendszer valójában hátrányosan megkülönböztető jellegű volt. Ahogy azt Mengozzi főtanácsnok a Beker-ügyre (C-168/11, EU:C:2012:452) vonatkozó indítványának 60. pontjában kifejti, az a kérdés merült fel, hogy „az adóalany tekintetében elismert azon lehetőség, hogy az valamely, számára nyilván kevésbé előnyös, ám az uniós joggal összeegyeztethető jogi rendszert választhat, összeegyeztethetővé teszi-e a vizsgált adószabályozást a maga összességében”. A Bíróság válasza egyértelműen nemleges volt.

49.      Mengozzi főtanácsnok indítványából arra is következtetek, hogy a Bíróság az említett ügyben – a Hirvonen-ítélet (C-632/13, EU:C:2015:765) alapjául szolgáló ügyhöz hasonlóan – egy összességében „kevésbé előnyös” adózási rendszer választásának lehetőségével szembesült. Ez nem képezte akadályát annak, hogy a Bíróság megállapítsa a szabad tőkemozgás korlátozásának fennállását.

50.      A jelen ügyben, bár a belföldi illetőségű személyek számára fenntartott adózási rendszer választásával nagyobb illetékkedvezmény érhető el, ezen illetékkedvezmény teljes körű illetékfizetési kötelezettséghez is kapcsolódik, aminek az egyes adóalanyok adott helyzetétől függően nagyon eltérő következményei lehetnek, mivel – amint azt a Bizottság a tárgyaláson megjegyezte – ez ahhoz vezet, hogy valamennyi ingyenesen szerzett és nemcsak Németországban, hanem bárhol másutt a világban található dolog húsz évig adóztatható, ami a kettős adóztatás kockázatával járhat.

51.      Következésképpen úgy vélem, hogy az a tény, hogy az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése lehetővé teszi a külföldi illetőségű adóalanyok számára, hogy a belföldi illetékességű személyekre irányadó öröklési és ajándékozási illetékekre vonatkozó szabályok választásával a belföldi adóalanyokra alkalmazandó illetékkedvezményben részesüljenek, mit sem változtatott az ErbStG 16. §-a (2) bekezdésének az uniós joggal való összeegyeztethetetlenségén, ami a Mattner-ítéletben (C-510/08, EU:C:2010:216) és a Bizottság kontra Németország ítéletben (C-211/13, EU:C:2014:2148) került megállapításra.

2.      A külföldi illetőségű személyeknek biztosított azon választási lehetőség gyakorlásának módjairól, hogy a belföldi illetőségű személyekre alkalmazandó öröklési és ajándékozási illetékekre vonatkozó szabályokat válasszák, és annak gyakorlásának a következményeiről

52.      Mivel a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak az ErbStG 16. §-ának (2) bekezdésében kimondott szabálynak az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, meg kell vizsgálni, hogy az e rendelkezésben(20) biztosított választási lehetőség gyakorlásának módjai, valamint annak gyakorlásának következményei(21) nem eredményezik-e a szabad tőkemozgás újabb korlátozását.

53.      Ami először is e választási lehetőség gyakorlásának módjait illeti, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy mivel e választási lehetőséggel csak azok az adóalanyok élhetnek, akik az Unió vagy az EGT tagállamainak területén rendelkeznek illetőséggel, ezért ez ellentétes a Welte-ítélettel (C-181/12, EU:C:2013:662), amely a Mattner-ítéletben (C-510/08, EU:C:2010:216) megfogalmazott elveket kiterjesztette a harmadik országban illetőséggel rendelkező adóalanyokra.

54.      Ugyanis a Welte-ítélet (C-181/12, EU:C:2013:662) 68. pontjában a Bíróság kimondta, hogy „az [EUMSZ 63.] és [EUMSZ 65.] cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az öröklési illeték kiszámítására vonatkozó olyan tagállami szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy az e tagállam területén fekvő ingatlan öröklése esetén irányadó illetékalap tekintetében alkalmazott illetékmentesség abban az esetben, ha […] az örökhagyó és az örökös a hagyaték megnyílásának időpontjában harmadik országban, mint például a Svájci Államszövetségben, rendelkezik lakóhellyel, alacsonyabb annál a mentességnél, mint amely akkor lenne irányadó, ha az említett időpontban legalább egyikük az előbbi tagállamban rendelkezett volna lakóhellyel”.

55.      Mint ahogy a Bizottság állítja, egyértelmű, hogy ellentétes a szabad tőkemozgással az, hogy az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdésében bevezetett választási lehetőség a harmadik országbeli illetőségű személyek kizárásával kizárólag az Unió vagy az EGT tagállamainak területén illetőséggel rendelkező adóalanyokra korlátozódik. E korlátozást semmivel sem igazolják. Meg kell azonban jegyezni, hogy az alapeljárás tárgyát képező ügyben ez a kérdés nem merül fel, mivel S. Hünnebeck és lányai az Unió egyik tagállamában rendelkeznek lakóhellyel.

56.      Ezt követően a szóban forgó választási lehetőség gyakorlásának következményeit illetően emlékeztetni kell arra, hogy az ErbStG 2. §-a (3) bekezdésének második mondata értelmében teljes körű illetékfizetési kötelezettség alá tartozik „azon vagyonszerzést megelőző tíz éven belül és azon vagyonszerzést követő tíz éven belül történt, ugyanazon személy általi több vagyonszerzés”, amelynek tekintetében a belföldi illetőségű személyekre irányadó öröklési- és ajándékozásiilleték-szabályokat választották. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az ErbStG 14. cikke a belföldi illetőségű személyek esetén a vagyonszerzést megelőző tíz évre korlátozza ezt az időszakot.

57.      A német kormány vitatja a kérdést előterjesztő bíróság ezen értelmezését azt állítva, hogy mind a két esetben a releváns szerzett vagyonrészek összesített értékének számítása az aktuális vagyonszerzés időpontjától visszafelé számított tízéves időszakra korlátozódik.

58.      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy „kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezik hatáskörrel az előterjesztett jogvita tényállásának megállapítására és megítélésére, valamint a nemzeti jog értelmezésére és alkalmazására”(22).

59.      Következésképpen az EUMSZ 267. cikk által létrehozott bírósági együttműködési rendszer keretében a Bíróságnak nem feladata a nemzeti jognak a kérdést előterjesztő bíróság általi értelmezése helyességének vizsgálata vagy kétségbe vonása, mivel az ilyen értelmezés a kérdést előterjesztő bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.

60.      A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint „a tőke szabad mozgásának korlátozását valósítják meg azok a nemzeti intézkedések, amelyek csökkentik a hagyaték vagy az ajándék utáni illetékfizetés helye szerinti tagállamtól eltérő államban lakóhellyel rendelkező személy vagy az érintett dolgok fekvési helye, valamint e dolgok öröklése és ajándékozása utáni illetékfizetési kötelezettség keletkezésének helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező személy hagyatékának vagy ajándékának értékét”.(23)

61.      Véleményem szerint a jelen esetben vitathatatlan, hogy a belföldi illetőségű és a külföldi illetőségű személyek eltérő bánásmódban részesülnek, mivel a vagyonszerzések figyelembevételének időszaka a külföldi illetőségű személyek esetén (a vagyonszerzést megelőző és követő tíz év) jóval hosszabb, mint a belföldi illetőségű személyek esetén (a vagyonszerzést megelőző tíz év). Több vagyonszerzés esetén az ilyen eltérő bánásmód könnyen a külföldi illetőségű személyek magasabb adóterheléséhez vezethet.

62.      Ráadásul, mivel a Németországban fekvő ingatlanra vonatkozó ajándékozási illeték összegét az ErbStG alapján kell kiszámítani, egyszerre figyelembe véve az ingatlan értékét, valamint az ajándékozó és a megajándékozott között esetleg fennálló családi kapcsolatot, nem áll fenn semmilyen objektív eltérés, amely igazolhatná az olyan személyek vonatkozásában fennálló egyenlőtlen bánásmódot, akik közül egyik sem e tagállamban rendelkezik lakóhellyel, illetve akik közül legalább egyik e tagállamban lakik.(24)

63.      E tekintetben a külföldi illetőségű és a belföldi illetőségű adóalanyok annál is inkább összehasonlítható helyzetben vannak, mivel a kérdéses német jogszabályok az ajándékozás útján szerzett, Németországban fekvő ingatlan adóztatása szempontjából ugyanúgy kezelik őket. Amint azt a Bíróság a Bizottság kontra Németország ítélet (C-211/13, EU:C:2014:2148) 50. pontjában kimondta, „[a] nemzeti jogalkotó ugyanis azzal, hogy az örökösnek nyújtott illetékmentesség összege kivételével egyenlő bánásmódban részesítette az adóalanyok e két csoportja javára történő ajándékozásokat vagy e két csoport általi örökléseket, elismerte azt, hogy e csoportok helyzete között az ajándékozási vagy az öröklési illeték módozatai és megfizetésének feltételei tekintetében nincs olyan objektív különbség, amely az eltérő bánásmódot igazolhatná”. Ugyanez érvényes a korábbi vagyonszerzések figyelembevételi időszakára.

64.      Az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése tehát a tőke szabad mozgásának második korlátozását vezeti be.

65.      A német kormány szerint e korlátozást közérdeken alapuló nyomós ok, különösen az adóztatási joghatóság tagállamok közötti kiegyensúlyozott megosztása és a német adórendszer koherenciája igazolja.

66.      Az adóztatási joghatóság tagállamok közötti kiegyensúlyozott megosztását illetően a német kormány egyáltalán nem ad magyarázatot arra, hogy mennyiben veszélyeztetné e megosztást az, ha a német hatóságok a belföldi és külföldi illetőségű személyek esetén a vagyonszerzések tekintetében ugyanolyan időtartamot vennének figyelembe.

67.      A német adórendszer koherenciáját illetően a német kormány úgy véli, hogy a belföldi illetőségű adóalanyokra alkalmazandó teljes körű illetékfizetési kötelezettség rendszerére vonatkozó, az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdésében biztosított választási lehetőség gyakorlásával a külföldi illetőségű adóalanyok a teljes körű illetékfizetési kötelezettséget választják, ily módon az illetékalapba az összes belföldi és külföldi vagyon beletartozik. A német kormány ebből azt a következtetést vonja le, hogy az ErbStG 16. §-ának (2) bekezdése szerinti magasabb összegű illetékmentes rész alkalmazásából adódó adókedvezményt kiegyenlíti az ajándékozási illeték címén kivetett adóteher.

68.      Ezen érvek közül azonban egyik sem vonatkozik a külföldi illetőségű személyekre nézve hátrányos azon különbségtételre, amely a vagyonszerzések figyelembevételi időszaka tekintetében fennáll. Pontosabban az e területre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlattal(25) ellentétben a német kormány nem bizonyítja, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn az adókedvezmény biztosítása és a vagyonszerzések hosszabb figyelembevételi időszaka között abban az esetben, ha az ajándékozás külföldi illetőségű megajándékozottakat és ajándékozókat érint.

69.      A német adórendszer koherenciájára alapított érveket tehát el kell utasítani.

VI – Végkövetkeztetések

70.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság) által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon:

1)      Az EUMSZ 63. cikket és az EUMSZ 65. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal akkor is ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint amely az alapeljárásban szerepel, amely az ajándékozási illeték számítása kapcsán akként rendelkezik, hogy az e tagállam területén fekvő ingatlan ajándékozása esetén irányadó illetékalap tekintetében alkalmazott illetékmentesség – abban az esetben, ha az ajándékozó és a megajándékozott az ajándékozás időpontjában más tagállamban rendelkeznek lakóhellyel – alacsonyabb annál a mentességnél, amely akkor lett volna irányadó, ha az említett időpontban legalább egyikük az előbbi tagállamban rendelkezett volna lakóhellyel, ha e tagállam szabályozása másfelől akként rendelkezik, hogy a megajándékozott kérelmére – az ajándékozótól az ajándékozás időpontját megelőző és az azt követő tíz-tíz évben szerzett teljes vagyon figyelembevétele mellett – a magasabb illetékmentesség alkalmazható, amennyiben a megajándékozott a belföldi illetőségű személyekre irányadó teljes körű illetékfizetési kötelezettség rendszerét választja.

2)      Az EUMSZ 63. cikket és az EUMSZ 65. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint amely az alapeljárásban szerepel, amely az ajándékozási illeték számítása kapcsán akként rendelkezik, hogy az e tagállam területén fekvő ingatlan ajándékozása esetén a harmadik országbeli illetőségű megajándékozottak csak akkor kérhetik az illetékalap vonatkozásában irányadó magasabb illetékmentességet, ha az ajándékozók vagy a megajándékozottak egyike e tagállamban rendelkezik lakóhellyel.

3)      Az EUMSZ 63. cikket és az EUMSZ 65. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint amely az alapeljárásban szerepel, amely az ajándékozási illeték számítása kapcsán akként rendelkezik, hogy az e tagállam területén fekvő ingatlan ajándékozása esetén az ajándékozótól az ajándékozás időpontját megelőző és az azt követő tíz-tíz évben szerzett teljes vagyont kell figyelembe venni abban az esetben, ha az ajándékozó és a megajándékozott az ajándékozás időpontjában más tagállamban rendelkeznek lakóhellyel, míg abban az esetben, ha az említett időpontban legalább egyikük az előbbi tagállamban rendelkezett volna lakóhellyel, csak az ajándékozás időpontját megelőző tíz évet kellene figyelembe venni.

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – C-510/08 (EU:C:2010:216).

3 – C-510/08 (EU:C:2010:216).

4 – Lásd: Test Claimants in the FII Group Litigation ítélet (C-446/04, EU:C:2006:774, 162. pont); Gielen–ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148, 53. pont); Beker–ítélet (C-168/11, EU:C:2013:117, 62. pont).

5 – HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o.

6 – C-510/08 (EU:C:2010:216).

7 – E szabályozást, valamint a többi tagállam azonos szabályozását a Bíróság már elemezte a következő ítéletek alapjául szolgáló ügyekben: Jäger–ítélet (C-256/06, EU:C:2008:20); Bizottság kontra Spanyolország ítélet (C-127/12, EU:C:2014:2130); Welte–ítélet (C-181/12, EU:C:2013:662); Q–ítélet (C-133/13, EU:C:2014:2460).

8 – Bizottság kontra Németország ítélet (C-211/13, EU:C:2014:2148, 41. pont). Lásd továbbá ebben az értelemben: Jäger–ítélet (C-256/06, EU:C:2008:20, 31. pont); Mattner–ítélet (C-510/08, EU:C:2010:216, 26. pont); Bizottság kontra Spanyolország ítélet (C-127/12, EU:C:2014:2130, 57. pont); Welte–ítélet (C-181/12, EU:C:2013:662, 23. pont).

9 – Bizottság kontra Spanyolország ítélet (C-127/12, EU:C:2014:2130, 58. pont). Lásd továbbá ebben az értelemben: Mattner–ítélet (C-510/08, EU:C:2010:216, 28. pont); az örökléssel kapcsolatban: Welte–ítélet (C-181/12, EU:C:2013:662, 25. pont).

10 – E választással – a harmadik országok kizárásával – csak az Unió vagy az EGT többi tagállamában letelepedett külföldi illetékességű adóalanyok élhetnek.

11 – Úgy tűnik, hogy az ErbStG 2. §-ának (3) bekezdése a teljes körű illetékfizetési kötelezettség választásának lehetőségét az ugyanazon személy által történő bármely egyéb olyan vagyonszerzésre alkalmazza, amely azon vagyonszerzést megelőző és az azt követő tíz-tíz évben történt, amelynek tekintetében a választásra sor került.

12 – C-440/08 (EU:C:2009:661).

13 – Gielen-ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148, 52. pont).

14 – Uo., 53. pont.

15 – Lásd a jelen indítvány 52–69. pontját.

16 – Lásd: Hirvonen-ítélet (C-632/13, EU:C:2015:765, 43. pont).

17 – Uo., 49. pont. Kiemelés tőlem.

18 – Uo., 39. pont.

19 – Gielen-ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148, 44. pont). Kiemelés tőlem. Lásd továbbá ebben az értelemben: Talotta-ítélet (C-383/05, EU:C:2007:181, 19. pont); Renneberg-ítélet (C-527/06, EU:C:2008:566, 60. pont).

20 – E választással – a harmadik országok kizárásával – csak az Unió vagy az EGT többi tagállamában letelepedett külföldi illetékességű adóalanyok élhetnek.

21 – Lásd a jelen indítvány 11. lábjegyzetét.

22 – Eckelkamp és társai ítélet (C-11/07, EU:C:2008:489, 32. pont). Lásd továbbá ebben az értelemben: Sürül-ítélet (C-262/96, EU:C:1999:228, 95. pont).

23 – Bizottság kontra Spanyolország ítélet (C-127/12, EU:C:2014:2130, 57. pont). Lásd továbbá ebben az értelemben: Mattner-ítélet (C-510/08, EU:C:2010:216, 26. pont).

24 – Lásd: Mattner-ítélet (C-510/08, EU:C:2010:216, 36. pont); Bizottság kontra Németország ítélet (C-211/13, EU:C:2014:2148, 49. pont).

25 – Lásd: Manninen-ítélet (C-319/02, EU:C:2004:484, 42. pont); Glaxo Wellcome-ítélet (C-182/08, EU:C:2009:559, 77. és 78. pont); Mattner-ítélet (C-510/08, EU:C:2010:216, 53. pont); Bizottság kontra Németország ítélet (C-211/13, EU:C:2014:2148, 55. és 56. pont).