Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

References to this case

Share

Highlight in text

Go

SHARPSTON

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2011. július 21.(1)

C-250/08. sz. ügy

Európai Bizottság

kontra

Belga Királyság

„Állandó lakóhely megvásárlásakor fizetendő illeték – A szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog – A letelepedés szabadsága – A tőke szabad mozgása – Korlátozások”





1.        A jelen eljárásban a Bizottság azt állítja, hogy a Flamand Régióban történő illetékfizetésre vonatkozó belga szabályozás hátrányos megkülönböztetésben részesíti különösen azon tagállami állampolgárokat, akik az Európai Unión belüli szabad tartózkodáshoz, a letelepedés szabadságához és a tőke szabad mozgásához való jogaikat kívánják gyakorolni. A szóban forgó szabályozás megengedi, hogy az állandó lakóhely Flamand Régióban – azonban máshol nem – történő megvásárlásakor kifizetett illetéket(2) beszámítsák a következő állandó lakóhelynek az ugyanezen régióban történő megszerzésekor fizetendő illetékbe.

 Jogi háttér

 A Szerződés és az EGT-Megállapodás vonatkozó rendelkezései

2.        Az EK 18. cikk (1) bekezdése (jelenleg EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése) szerint:

„Az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.”

3.        Az EK 43. cikk (jelenleg EUMSZ 49. cikk) kimondja:

„Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalatnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.

A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen az EK 48. cikk második bekezdése (jelenleg EUMSZ 54. cikk) szerinti társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is.”

4.        Az EGT-Megállapodás 31. cikkének (1) bekezdése hatásában kiterjeszti e rendelkezéseket az Európai Gazdasági Térség egészére.

5.        Az EK 56. cikk (1) bekezdése (jelenleg EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése) kimondja:

„E fejezet rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás.”

6.        Az EGT-Megállapodás 40. cikke hatásában kiterjeszti e rendelkezést az Európai Gazdasági Térség egészére.

7.        Az EGT-Megállapodás 6. cikke szerint a megállapodás rendelkezéseit, amennyiben a lényeget illetően megegyeznek a Szerződés megfelelő szabályaival (továbbá az az alapján elfogadott jogi aktusokkal), a Bíróságnak az EGT-Megállapodás aláírása időpontjában fennálló ítélkezési gyakorlatával összhangban kell értelmezni(3). Az EGT-Megállapodás nem tartalmaz hasonló rendelkezést a Bíróság későbbi ítélkezési gyakorlatára vonatkozóan(4). Ugyanakkor az EGT-Megállapodás 105. cikkéből az következik, hogy az EGT-Megállapodásnak a lényegüket illetően a Szerződés megfelelő szabályaival megegyező rendelkezéseit egységes módon kell értelmezni(5). A Bíróság hatáskörrel rendelkezik az EGT-Megállapodás értelmezésére az Európai Unió területére nézve, míg az EFTA-Bíróság ilyen hatásköre a megállapodásnak az EFTA-államokban történő alkalmazását illetően áll fenn. E vonatkozásban a Megállapodás a Bíróság és az EFTA-Bíróság közötti együttműködésről rendelkezik(6).

8.        Az EGT-Megállapodás 31. cikkében foglalt, a letelepedés szabadságára vonatkozó korlátozásokat tiltó szabályok megegyeznek az EUMSZ 49. cikkben rögzített szabályokkal(7). Továbbá a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseket (amelyek szövegezése az Európai Unió működéséről szóló szerződés megfelelő rendelkezéseihez hasonló, de azokkal nem azonos) – amennyire lehetséges – ugyanígy kell értelmezni(8).

 A 88/361/EGK tanácsi irányelv

9.      A 88/361/EGK tanácsi irányelv(9) I. Melléklethez tartozó magyarázó megjegyzések világossá teszik, hogy a „tőkemozgás” ebben az összefüggésben magában foglalja épületek és föld magánszemélyek által személyes használatra történő megvételét és épületek ugyanilyen célú építését(10).

 A nemzeti szabályozás

10.      A Wetboek der registratie-, hypotheek- en griffierechten (a Flamand Régióra vonatkozó illetékekről, jelzálogbejegyzési díjakról és nyilvántartásba vételi díjakról szóló törvénykönyv, a továbbiakban: Wetboek) 44. cikke szerint 10% illetéket kell fizetni az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog vagy haszonélvezeti jog visszterhes átruházásának értéke után(11). A 46a. cikk szerint abban az esetben, ha egy vagy több természetes személy állandó lakóhely létesítése céljából lakóingatlant vásárol, az illetékalap 12 500 euróval csökken, feltéve hogy ezzel egy időben nincs más lakóingatlan a tulajdonukban. Az illetékalap ilyen csökkentésére valamennyi első alkalommal vásárló természetes személy jogosult, függetlenül attól, hogy korábban a Flamand Régióban vagy máshol rendelkezett lakóhellyel.

11.      A Wetboek 61. cikkének (3) bekezdése kimondja:

„Ha egy magánszemély rendes adásvétel keretében állandó lakóhely létesítése végett lakás céljára használt vagy szánt ingatlant vásárol, akkor a korábban állandó lakóhelyként használt lakás vagy a lakásépítés alapjául szolgáló telek megszerzésekor […] fizetendő illeték jogszabály szerinti összegét be kell számítani az új ingatlan megszerzésekor fizetendő illeték jogszabály szerinti összegébe, feltéve hogy az utóbbi vétel dátuma azon irat nyilvántartásba vételének dátumától számított két éven belülre esik, amely vagy a korábbi lakás rendes adásvétel keretében történő újra eladásakor, vagy a lakás közös tulajdonának a magánszemély teljes joglemondásával járó megszüntetésekor felmerülő arányos illeték meghatározásának alapjául szolgált.

Nem lehet az e cikk szerinti beszámítással élni a Flamand Régión kívül található ingatlan megszerzésekor megfizetett illeték vonatkozásában.

A beszámítandó összeg […] semmilyen esetben sem lépheti túl a 12 500 eurót.”

12.      A Wetboek 212a. cikke az illeték visszatérítéséről rendelkezik (annak beszámítása helyett) arra az esetre, ha (i) az előző ingatlant a későbbi ingatlan megszerzését követő két éven belül eladják (öt év a határidő, ha a telket lakóház építése céljából szerzik meg) és (ii) a vevő a megszerzését követő két éven belül állandó lakóhelyet létesít az új lakásban (öt év a határidő, ha a telket lakóház építése céljából szerzik meg). Az előző ingatlannak szintén a Flamand Régióban kell lennie, és a visszaigényelhető összeg felső határa szintén 12 500 euró.

13.      A Wetboek 61. cikkének (3) bekezdésében és 212a. cikkében rögzített rendszerre együttesen a „vitatott szabályozás” kifejezéssel fogok hivatkozni. Ezeket a cikkeket a fenti 10. pontban bemutatott rendelkezésekkel és számos kapcsolódó eljárási rendelkezéssel együtt a 2002. február 1-jei módosító rendelettel(12) vezették be a Wetboekbe. A rendelet tervezetéhez fűzött indokolás elismerte, hogy az illeték gyakran akadálynak bizonyult azon emberek számára, akik a lakóhelyüket közelebb kívánták helyezni a munkahelyükhöz, vagy alkalmazkodni kívántak a megváltozott családi körülményekhez. Kimondta, hogy a módosításnak az volt a célja, hogy „elősegítse azon állampolgárok mobilitását, akik bármely (szakmai, családi vagy egyéb) okból új állandó lakóhelyet kívánnak létesíteni, amely a jelenlegi lakóhelyükhöz képest jobban megfelel a kívánalmaiknak”. Ezt a célt kívánták elérni annak lehetővé tételével, hogy az előző állandó lakóhely (otthon) megvásárlásakor megfizetett illeték egy részét maximum 12 500 euróig le lehessen vonni a másik otthon későbbi megvásárlásakor fizetendő illetékből.

 A pert megelőző eljárás

14.      Mivel a Bizottság hátrányosan megkülönböztetőnek és ezért a Szerződés által tiltottnak tartotta a vitatott szabályozást, 2005. december 23-án felszólító levelet küldött a Belga Királyságnak. A belga kormány a 2006. március 22-i válaszában vitatta az állítólagos jogsértést.

15.      A Bizottság nem találta kielégítőnek a választ, és 2006. július 13-án indokolással ellátott véleményt bocsátott ki. A belga hatóságok a 2006. szeptember 13-i levelükben megerősítették, hogy véleményük szerint a vitatott szabályozás összhangban van az uniós joggal, és mindenesetre a közérdek igazolja azt.

16.      A Bizottság fenntartotta az álláspontját, és ezért 2008. május 5-én benyújtotta a jelen keresetet. A Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Belga Királyság – mivel a Flamand Régióban az új elsődleges lakóingatlan vásárlása után járó adókedvezmény kiszámításánál a korábbi elsődleges lakóingatlan megvásárlásakor kifizetett illetéket csak akkor számítják be, ha az ingatlan a Flamand Régióban található, akkor pedig nem, ha az Belgiumon kívül más tagállamban vagy valamely EFTA-államban fekszik – nem teljesítette az EK 18., az EK 43. és az EK 56. cikkből, valamint az EGT-Megállapodás 31. és 40. cikkéből eredő kötelezettségeit. A Bizottság arra is kérte a Bíróságot, hogy kötelezze a Belga Királyságot a költségek megfizetésére.

17.      A magyar kormány Belgium támogatása végett avatkozott be.

18.      A 2010. szeptember 23-i tárgyaláson a Bizottság, valamint a belga és a magyar kormány szóbeli észrevételeket tettek.

 Értékelés

 Előzetes észrevételek

19.      A Bizottság keresetének megvizsgálása előtt számos előzetes kérdést kell tisztázni.

20.      Egyrészt a Belga Királyság három közösséget, három régiót és négy nyelvterületet foglal magában(13). A három régió meghatározott törvényhozó hatáskörrel rendelkezik; ugyanakkor a flamand közösségé és a Flamand Régióé összekapcsolódik, és azt együttesen az a flamand kormány gyakorolja, amely a vitatott szabályozást bevezette. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban a tagállam felelőssége megállapítható akkor is, ha egy helyi vagy regionális hatóság sérti meg az uniós jogot(14).

21.      Másrészt a Bíróság már vizsgálta a belgiumi illetékfizetési szabályokat a nemzeti bíróság által egy szerződéses jogvitában hozott végzésből eredő illetékfizetési kötelezettséggel összefüggésben(15). A Bíróság ebben az ügyben elfogadta azt, hogy a fizetendő illeték közvetett adózásnak minősült. Ezzel ugyanakkor lényegében elfogadta a nemzeti bíróság által alkalmazott besorolást(16). Általánosságban véve a közvetett és a közvetlen adózás között a következő a különbség: a közvetett adó az egyik személy által a másik, az adót felszámító, azonban a gazdasági terhet nem viselő személy részére fizetett összegbe épül be, míg a közvetlen adót közvetlenül a gazdasági terhet viselő személytől szedik be(17). Ezért úgy tűnik a számomra, hogy azt az ingatlanügyletekre vonatkozó adót, amelynek a terhét a vásárló viseli, és tőle szedik be azt, helyesebb közvetlen adónak, mint közvetett adózásnak tekinteni.

22.      Harmadszor, függetlenül attól, hogy a jelen ügyben szóban forgó illeték közvetlen vagy közvetett adózásnak minősül-e, egyértelmű, hogy az nem az uniós harmonizáció tárgya, és ezért a tagállamok hatáskörébe tartozik. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanakkor a tagállamoknak az uniós joggal összhangban kell gyakorolniuk ezt a hatáskört(18).

23.      Negyedszer, a Bizottság az EK 18., az EK 43. és az EK 56. cikk (és az EGT-Megállapodásban az utóbbi két cikknek megfelelő rendelkezések) megsértésére hivatkozik. A belga kormány álláspontja szerint kizárólag az EK 56. cikk (1) bekezdése bír jelentőséggel, és a jelen ügyben felmerült kérdést egyedül e rendelkezés alapján kell elbírálni.

24.      E kérdés vizsgálata a Bizottság megközelítésének a szokatlan jellegét mutatja, ha összevetjük azt két másik, ugyanebben az időszakban benyújtott kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel: a Bizottság kontra Görögország üggyel(19), amelyben 2011. január 20-án hoztak ítéletet, és a Bizottság kontra Magyarország üggyel(20). A Bizottság kontra Görögország ügy azon első alkalommal vásárló személyek ingatlanátruházási illeték alóli mentességét érintette, akik állandó lakóhellyel rendelkeznek Görögországban vagy görög állampolgárok. A Bizottság kontra Magyarország ügy egy olyan rendelkezést érint, amely szerint egy régi lakás eladása és egy új lakás vásárlása esetén az ingatlan-átruházási illetéket csak a két ingatlan piaci értéke közötti különbözet után kell megfizetni, feltéve hogy mindkét ingatlan Magyarországon található.

25.      Nyilvánvalóan vannak hasonlósági pontok az ezen ügyekben és a jelen ügyben vitatott szabályozások között: a Bizottság valóban mindhárom esetben hátrányos megkülönböztetésre és a Szerződésben biztosított szabadságok korlátozására hivatkozik. Ugyanakkor, míg a másik két ügyben a Bizottság az EK 18., az EK 39. és az EK 43. cikk megsértését állította (a Bizottság kontra Görögország ügyben az EK 12. cikk megsértésére is hivatkozott)(21), addig a jelen ügyben az EK 18., az EK 43. és az EK 56. cikk (és az EGT-Megállapodás 31. és 40. cikkének) megsértése szerepel a keresetben, az EK 12. és az EK 39. cikk megsértése azonban nem(22).

26.      Bár természetesen vannak különbségek az egyes ügyekben szóban forgó rendelkezések között, az tényszerűen megállapítható, hogy a Bizottság megközelítése nem tűnik teljesen következetesnek. Mindezek mellett a Bizottságnak kell eldöntenie, hogy miként fogalmazza meg a kérelmét a kötelezettségszegés megállapítására irányuló eljárásban, és a Bíróságnak kell megállapítania, hogy minden egyes állítás megalapozott-e. A belga kormány észrevétele ezért nem fogadható el.

 A vizsgálat sorrendje

27.      Az uniós polgárnak – az EK 18. cikkben általános jelleggel megfogalmazott – a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát különös jelleggel az EK 43. cikk fejti ki a gazdasági tevékenység céljából történő letelepedés szabadsága tekintetében(23). Amint azt a Bíróság továbbá a Konle-ügyben(24) megjegyezte, a más tagállam területén található ingatlanok megszerzéséhez, hasznosításához és elidegenítéséhez fűződő jog a letelepedés szabadságának a kiegészítése; és a tőkemozgások magukban foglalják a külföldi illetőségű személyek valamely tagállam területén megvalósuló ingatlanbefektetéseit(25). A Bíróság ezért általában először – az általánosabb rendelkezés előtt – a különös rendelkezéseket vizsgálja(26).

28.      Ugyanakkor úgy tűnik a számomra, hogy a jelen kötelezettségszegés megállapítására irányuló eljárásban a Bizottság keresete – mivel magánlakás megvásárlásával kapcsolatos szabályozásra vonatkozik – elsődlegesen a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való, az EK 18. cikk által biztosított jogot érinti. Amennyiben ilyen lakóhelyet más tagállamból átutalt pénzzel vásárolnak meg, akkor az ügylet megkívánja a tőke – EK 56. cikkben biztosított – szabad mozgását. Végül, amennyiben a polgárok a magánlakásukból vagy ahhoz közel gazdasági tevékenységet folytathatnak (vagy kívánnak folytatni), a kérdés a letelepedés szabadságának az EK 43. cikkben biztosított gyakorlásával kapcsolatban is felmerül.

29.      Ésszerűnek tűnik tehát a letelepedés szabadságára (EK 43. cikk és az EGT-Megállapodás 31. cikkének (1) bekezdése) és a tőke szabad mozgására (az EK 56. cikk (1) bekezdése, és az EGT-Megállapodás 40. cikke) vonatkozó érvek mérlegelése előtt először a Bizottságnak az EK 18. cikk megsértésére történő hivatkozásával foglalkozni (amelynek nincs megfelelője az EGT-Megállapodásban).

 Az EK 18. cikk

30.      Az EK 18. cikkel biztosított szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát gyakorló uniós polgárt jogilag ugyanolyan bánásmódban kell részesíteni valamennyi tagállamban, mint amelyet e tagállamok az ugyanolyan helyzetben lévő állampolgáraik részére biztosítanak. A Bíróság úgy vélte, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely egyes uniós polgárokat pusztán azért hoz hátrányos helyzetbe, mert éltek a más tagállamban való szabad mozgás és tartózkodás jogával, az EK 18. cikk (1) bekezdésében valamennyi uniós polgárnak biztosított szabadságok korlátozását jelenti(27).

31.      A lakóhely alapján történő hátrányos megkülönböztetés az állampolgárság alapján történő közvetett hátrányos megkülönböztetés egyik formájaként a Bíróság által a munkavállalók szabad mozgására és a letelepedés szabadságára vonatkozóan kialakított ítélkezési gyakorlat(28) visszatérő témájává vált. Ugyanakkor az ilyen esetektől eltérően az EK 18. cikk céljait szem előtt tartva nem szükséges az, hogy az intézkedés a saját állampolgárokhoz képest hátrányosabban érintse a más tagállamok állampolgárait, elég pusztán az is, ha hátrányosan érinti azokat(29).

32.      Ugyanolyan bánásmódban részesíti-e a vitatott szabályozás a Flamand Régióba más tagállamból költöző uniós polgárokat, mint a régióban lakóhellyel rendelkező belga állampolgárokat az illetékfizetés alóli mentesülésre való jogosultság tekintetében?

33.      Először is meg kell határozni a helyes összehasonlítási szempontot. Az összehasonlítást a Flamand Régióban lakóhellyel rendelkező belga állampolgárok, és valamennyi olyan uniós polgár közt kell elvégezni, aki otthont kíván vásárolni ebben a régióban (azaz széles összehasonlítási alapon)?

34.      Az előbbi kategória (a Flamand Régióban lakóhellyel rendelkező belgák) azokat a Flamand Régióban lakóhellyel rendelkező belga állampolgárokat foglalná magában, akik ezután a) eladják az otthonukat, és csereingatlant vesznek ebben a régióban; vagy b) nem rendelkeznek saját tulajdonú ingatlannal, és először vesznek ilyet a Flamand Régióban; vagy c) eladják az otthonukat, és a Flamand Régión kívül (vagy Belgiumban máshol, vagy más tagállamban) vesznek csereingatlant.

35.      Az utóbbi kategória (uniós állampolgárok) az alábbi alkategóriákat foglalná magában: olyan személyek, akik eladják egy másik tagállambeli otthonukat, és a Flamand Régióban vesznek csereingatlant; azok a személyek, akik nem rendelkeznek saját tulajdonú ingatlannal más tagállamban, és először vesznek ilyet az Európai Unióban a Flamand Régióban; és azok a személyek, akik valamely másik tagállamba költözés céljából elhagyták a Flamand Régiót, amelyben saját tulajdonú ingatlannal rendelkeztek, ezt követően azonban úgy döntenek, hogy visszatérnek a régióba, és ingatlant vesznek ott. Ezen utolsó csoportra a vitatott nemzeti szabályozás szerint különös szabályok vonatkoznak: ezért bővebb terjedelemben foglalkozom azzal a 75–79. pontban.

36.      Ugyanabban a helyzetben van-e az otthont vásárlók e két tág kategóriája, és ezáltal megfelelően összehasonlíthatók-e egymással?

37.      Amennyiben mindkét kategória magában foglal olyan személyeket, akik az Európai Unióban vásárolnak otthont, a válasz „igenlő”.

38.      Ha az összehasonlításra ilyen tág alapon kerül sor, akkor a Flamand Régióban első alkalommal vásárlókat ugyanúgy kezelik, akár más tagállamból költöznek ebbe a régióba, akár ezen a régión belül költöznek. Az első alkalommal vásárlók egyik kategóriája sem jogosult beszámításra ezen első vásárláskor, ugyanakkor mindegyik élvezi az illetékalap csökkenéséből származó előnyt(30).

39.      Azok a személyek, akik később egy másik tagállamba való költözés érdekében eladják a Flamand Régióban található ingatlanukat, nyilvánvalóan nem élhetnek a beszámítással. Ugyanakkor ez tisztán az adóztatás területiségének elvéből eredő következmény. Egyrészt a Flamand Régió nem vethet ki illetéket egy másik tagállamban vásárolt ingatlan vonatkozásában, és ezért beszámításra sincs lehetőség ilyen körülmények között. Másrészt semmi sem kötelezi a tagállamokat arra, hogy az ilyen személyek számára azzal a beszámítással egyenértékű előnyt adjanak, amelyet akkor szereztek volna meg, ha a következő vásárlásra a Flamand Régióban került volna sor.

40.      Végül azokat a személyeket, akik később más, Belgiumon belüli helyre költözés végett eladják a Flamand Régióban található ingatlanukat, mind hasonlóan kezelik: ők sem élhetnek a beszámítással.

41.      Ugyanakkor a Bizottság állítása szerint az összehasonlítást szűkebb alapon kellene megtenni: a Flamand Régióba más tagállamból költöző, otthonukat eladó, ebben a régióban (első) állandó lakóhelyet vásárolni szándékozó személyek és a Flamand Régióban maradó, saját otthonukat eladó és csereingatlant vásárló személyek között. A Bizottság szerint nincs objektív különbség e személyek között. Mindannyian az Európai Unión belül költöznek, mindkét esetben illetéket kell fizetni az új otthon megvásárlásakor, és mindkét esetben azért adják el a korábbi otthont, hogy csereingatlant szerezzenek a Flamand Régióban. Azok, akiknek az előző otthona a Flamand Régióban volt, az előző ingatlan után illetéket fizettek. Azok, akik más tagállamból költöznek ebbe a régióba, a korábbi lakóhelyük szerinti államban fizettek illetéket vagy ehhez hasonló adót. Ezért a két helyzet objektíve összehasonlítható. Úgy tűnik, hogy a Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy (a Flamand Régión belül költöző személyekkel szemben) azok a személyek, akik más tagállamból költöznek a Flamand Régióba, nem részesülnek kedvezményben (nem élhetnek beszámítással) ebben a régióban az abban a tagállamban megfizetett összehasonlítható adóra tekintettel, amelyből elköltöztek. Következésképpen adózási szempontból hátrány éri őket.

42.      Álláspontom szerint ugyanakkor két ilyen szűken meghatározott kategória vizsgálata sem vezet szükségszerűen ahhoz a következtetéshez, hogy a más tagállamból a Flamand Régióba költöző személyek ugyanabban a helyzetben vannak, mint a régión belül költöző személyek.

43.      Ahhoz, hogy a helyzetét azonosnak lehessen tekinteni, a szóban forgó személynek teljesítenie kell a vitatott szabályozás által támasztott feltételeket, és ezáltal jogosulttá kell válnia a beszámításra. Ezek a feltételek a következők: a) a korábbi lakóhely ennek a személynek a tulajdonában volt, majd eladta azt; b) ez a személy a Flamand Régióban található csereingatlant vásárolt; és c) ez a személy az előző lakóhely megszerzésekor illetéket vagy ezzel egyenértékű adót fizetett.

44.      Az első két feltétel teljesülése könnyen megállapítható. Ugyanakkor a harmadik feltétel – azaz, hogy a szóban forgó személy a Flamand Régióban fizetettel azonos vagy azzal egyenértékű adót fizetett az előző otthon megvásárlása után abban a tagállamban, ahonnan elköltözik – teljesülése nem állapítható meg ilyen könnyen.

45.      Minden tagállamban létezik egy általánosságban ingatlanátruházási adónak nevezhető rendszer. A vitatott szabályozás ilyen adóra példa. Ugyanakkor az adóalap, az adómértékek, a mentességek és az adókönnyítések rendszere tagállamról tagállamra eltérő, mert az ilyen adók nem képezik az uniós harmonizáció tárgyát(31). Ezért, még ha a Flamand Régióba valamely másik tagállamból költöző személy ebben a tagállamban rendelkezett is korábban lakóhellyel, abból nem következik szükségszerűen, hogy ugyanolyan vagy egyenértékű illetéket fizetett. Előfordulhat például, hogy a korábbi lakóhelye teljes mértékben mentes volt az ingatlanátruházási illeték alól ebben az államban, és így egyáltalán nem fizetett egyenértékű adót(32).

46.      Továbbá az ilyen adók kölcsönös elismerésének kérdése a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ezért nem feltételezhető, hogy az illetéknek valamely másik tagállamban való megfizetését a Flamand Régió szempontjából illetékfizetésként ismerik el vagy kell elismerni. Ez a helyzet jelen állás szerint összeegyeztethető az uniós joggal(33).

47.      Így még ha az összehasonlításra a Bizottság által támogatott szűk alapon kerül is sor, nem lehet azt vélelmezni, hogy a valamely másik tagállamból a Flamand Régióba költöző valamennyi személy ugyanabban a helyzetben van, mint a régión belül költöző személyek.

 A Flamand Régióba visszatérő lakosok hátrányos megkülönböztetése?

48.      A Bíróság a D’Hoop-ügytől(34) kezdve számos egyéb ügyben helytelenítette azt az esetet, amikor az uniós polgárok az állampolgárságuk szerinti tagállamban kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek annál, mint amely akkor illetné meg őket, ha nem gyakorolták volna a szabad mozgáshoz való jogukat, és kimondta: „ellentétes volna a szabad mozgáshoz való joggal, ha valamely polgár az állampolgársága szerinti tagállamban kedvezőtlenebb bánásmódban részesülne annál, mint amely akkor illetné meg, ha nem élt volna a Szerződésben a mozgás területén biztosított szabadságokkal”(35).

49.      Hátrányba hozza-e a vitatott szabályozás a Flamand Régió másik tagállamba költöző, majd meghatározott idő eltelte után oda visszatérő lakosait a Flamand Régió folyamatosan ott tartózkodó lakosaihoz képest pusztán azért, mert az előbbiek gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat az Európai Unió területén(36)?

50.      Álláspontom szerint nem.

51.      A vitatott szabályozás értelmében a Flamand Régió azon lakosa, aki állandó lakóhelyét eladva (például) Franciaországba költözik, majd négy év elteltével visszatér a Flamand Régióba, nem lenne jogosult a beszámításra a visszatérés alkalmával a Flamand Régióban vásárolt állandó lakóhely tekintetében. Ugyanakkor a Flamand Régió azon lakója, aki eladja az állandó lakóhelyét, a Flamand Régióban marad, de albérletbe költözik, és ezután négy év elteltével úgy dönt, hogy ismét állandó lakóhelyet vásárol ebben a régióban, szintén nem lenne jogosult a beszámításra. Az a személy, aki élt a szabad mozgáshoz való jogával, pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint az, aki nem. Egyikük sem jogosult a beszámításra, mivel egyikük sem vásárolt két éven belül csereingatlant, ahogy azt a vitatott szabályozás előírja(37).

52.      A hátrány tehát nem a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásából, hanem abból a tényből következik, hogy a korábbi állandó lakóhely eladásától számított két éven belül nem került sor csereingatlan vásárlására.

53.      A Bizottság első kifogása ezért nem helytálló.

 A letelepedés szabadsága (EK 43. cikk; az EGT-Megállapodás 31. cikkének (1) bekezdése) és a tőke szabad mozgása (az EK 56. cikk (1) bekezdése; az EGT-Megállapodás 40. cikke)

 Az érvek áttekintése

54.      A Bizottság előadása szerint lényegében azok a személyek, akik a meglevő otthonukat eladva a Flamand Régióban kívánnak új otthont vásárolni, kedvezőbb bánásmódban részesülnek, ha a meglevő otthonuk a Flamand Régióban, és nem valamely más tagállamban vagy EFTA-államban található; a vásárlók két csoportja objektíve összehasonlítható, ezért az eltérő bánásmód – mivel az burkoltan állampolgárság alapján történő közvetett hátrányos megkülönböztetés, és mindenesetre ellentétes az egyenlő bánásmód elvével – tilos; a Flamand Régióba költözni szándékozó személyeket pedig ilyen körülmények között visszatarthatja ez a hátrányos megkülönböztetés, amely ezáltal akadályát képezi a letelepedés szabadságához és a tőke szabad mozgásához való jogok gyakorlásának.

55.      A belga kormány ugyan elismeri, hogy van eltérés a bánásmódban, azonban állítása szerint az nem tekinthető hátrányos megkülönböztetésnek, mivel a két csoport nem hasonlítható össze: azok, akik korábban a Flamand Régióban fizettek illetéket, objektíve megkülönböztethetőek azoktól, akik korábban más államban fizettek illetéket. Álláspontja szerint továbbá az adóztatás területiségének (vagy szuverenitásának) elvénél fogva az ingatlanátruházást csak az az adóhatóság adóztathatja meg, amelynek illetékességébe az ingatlan tartozik. Ennek következményeként az adórendszer koherenciájának fenntartására irányuló szükséglet azt jelenti, hogy csak a már e hatáskör keretében kivetett illetéket lehet a később itt kivetendő illetékbe beszámítani.

56.      Magyarország a belga kormányhoz hasonlóan úgy véli, hogy a vitatott szabályozás nem különbözteti meg hátrányosan más tagállamok Flamand Régióba költözni kívánó állampolgárait. A magyar kormány szerint továbbá, még ha a nemzeti szabályozás korlátozásnak minősül is, azt igazolja az adóztatás területiségének elve és az adórendszer koherenciájához fűződő nyomós közérdek.

57.      Az utóbbi felvetésre válaszul a Bizottság azt állítja, hogy a korlátozást csak akkor igazolhatja az adórendszer koherenciájának fenntartására irányuló szükséglet, ha közvetlen kapcsolat van az érintett adókedvezmény és az előnyt kiegyenlítő sajátos teher között. Azonban nincs ilyen kapcsolat az egyik ingatlan megvásárlása után fizetett illeték és a másik ingatlan későbbi megvásárlásakor fizetendő illeték csökkentése között. A vitatott szabályozással a flamand hatóságok pusztán lemondtak az adóbevétel egy részéről, amelyet egyébként a második ügylet alkalmával beszedtek volna.

 Elemzés

58.      Számos kérdés nem vitatott a felek között.

59.      Egyetértés van egyrészt abban, hogy a tagállamnak (vagy a tagállam valamely adókivetésre jogosult területi egységének, mint a Flamand Régiónak) az ingatlanátruházási illetékkel kapcsolatos hatásköre főszabály szerint a saját területén található ingatlanokra vonatkozó ügyletekre terjed ki. Ezért a Flamand Régióban található ingatlan értékesítésére kivetett illeték, valamint annak a mértéke teljes egészében a régió hatóságainak a hatáskörébe tartozik, mint ahogy teljes egészében más tagállamok hatóságainak a hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy kivetnek-e illetéket az adásvételekre a saját területükön, és ha igen, milyen mértékben.

60.      Az sem vitás, hogy azok a személyek, akik a korábbi állandó lakóhelyük után a Flamand Régióban vásárolnak állandó lakóhelyet, eltérő bánásmódban részesülnek attól függően, hogy a korábbi ingatlanvásárláskor fizettek-e illetéket ebben a régióban, vagy nem.

61.      Még ha nem is lenne ilyen eltérés a bánásmódban, a Flamand Régióban kivetett 10%-os illeték valóban visszatartó akadálynak bizonyulhatna a lehetséges vásárló számára, mivel más államok alacsonyabb mértékű illetéket vetettek ki (vagy egyáltalán nem vetettek ki illetéket). Ugyanakkor az egyes tagállamok adómértékei közötti különbségek – amelyek az adóztatási hatáskörnek az uniós harmonizáció által nem érintett területen történő független gyakorlásából erednek – nem tartoznak a Szerződés szabad mozgással kapcsolatos rendelkezéseinek hatálya alá, amelyek nem biztosítják azt, hogy e szabadságok gyakorlása adósemleges lesz(38).

62.      Hátrányos megkülönböztetésnek minősül-e az eltérő bánásmód?

63.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályok nem csupán az állampolgárságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést, hanem a hátrányos megkülönböztetés valamennyi olyan közvetett formáját is tiltják, amelyek más megkülönböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek(39). Így a Bíróság kimondta, hogy „a nemzeti jog valamely rendelkezése közvetetten hátrányosan megkülönböztetőnek tekintendő, amennyiben jellegénél fogva inkább a más tagállamok állampolgárait érintheti, mint az adott tagállam saját állampolgárait, következésképpen fennáll annak a veszélye, hogy különösen ez előbbieket hozza hátrányosabb helyzetbe”(40).

64.      A Bíróság azt is kifejezetten rögzítette, hogy az a jogszabály – még ha mindenkire vonatkozik is –, amely egy jog biztosítását valamely tagállam adott régiójában való lakóhely feltételének teljesítésétől teszi függővé, és ezáltal a többi tagállam állampolgáraival szemben a saját állampolgárait részesíti előnyben, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvébe ütközik(41).

65.      Egyértelmű, hogy a vitatott szabályozás nem tekinthető állampolgárságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek.

66.      Jellegénél fogva a Flamand Régióban lakóhellyel rendelkező belga állampolgároktól eltérő, más tagállamok állampolgárait érintheti-e inkább a vitatott szabályozás által a beszámítás igénybe vehetőségéhez támasztott három feltétel(42), ezzel hátrányosabb helyzetbe hozva különösen az utóbbiakat, és így közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül-e?

67.      Az EK 18. cikkel kapcsolatos elemzésemből(43) az következik, hogy álláspontom szerint a válasz „nemleges”.

68.      Viszonylag könnyű megállapítani azt, hogy egy flamand régióbeli lakos, aki újabb állandó lakóhelyet vásárol ebben a régióban, fizetett-e illetéket az előző otthona után. Ugyanakkor egy egyenértékű illeték megfizetésére vonatkozó bizonyíték (és/vagy az illetékek tagállamok közötti – jelenleg még nem létező –kölcsönös elismerése) hiányában nem vélelmezhető, hogy a más tagállamból ebbe a régióba költöző valamennyi személy ugyanabban a helyzetben van, mint a Flamand Régión belül költöző hasonló személyek. Ezért nem tehető fel az a kérdés, hogy „fennáll-e igazolatlan hátrányos megkülönböztetés a Flamand Régióban illetéket megfizetett személyek és a más tagállamban ezzel egyenértékű terhet megfizetett személyek között?”, mivel nem vélelmezhető, hogy ezáltal hasonló tényállásokat hasonlítanak össze egymással.

69.      Valamennyi vásárlót ugyanaz az illetékfizetési kötelezettség terheli a Flamand Régióban. E vonatkozásban nem tehető objektív különbség közöttük.

70.      Ezt követően felmerül a kérdés, hogy miként kezelik ezeket a vásárlókat a későbbiekben? Fennáll-e ezen a ponton igazolatlan hátrányos megkülönböztetés a Flamand Régióban otthont vásárlók különböző kategóriái között?

71.      Ha a kérdést ennek fényében vizsgáljuk, úgy tűnik, hogy a Flamand Régióban állandó lakóhelyet vásárló valamennyi személyt azonos módon kezelik: miután már egyszer fizettek illetéket, egy legfeljebb 12 500 euróig terjedő összeget beszámítanak a következő állandó lakóhelynek az ugyanezen régióban történő megvásárlásakor fizetendő illetékbe(44). A kölcsönös elismerés rendszerének hiányában a régión kívül megfizetett ingatlanátruházási illeték jogszerűen hagyható figyelmen kívül. Valóban fennáll az eltérő bánásmód a Flamand Régióban első állandó lakóhelyüket megvásárló személyek és az itt következő állandó lakóhelyet vásárló személyek vonatkozásában. Ugyanakkor, ha minden egyéb tekintetben egyenlőségről beszélhetünk, életszerűnek tűnik azt feltételezni, hogy az első alkalommal vásárlókat érintő kedvezőtlenebb bánásmód a korábban máshol lakóhellyel rendelkezőkkel szemben ténylegesen inkább azokat érinti, akik korábban is ebben a régióban rendelkeztek lakóhellyel, és így inkább érint belga állampolgárokat, mint más tagállamok vagy valamely EFTA-állam állampolgárait, mivel az emberek általában abban az országban vagy régióban kívánják megvásárolni az első otthonukat, ahol már lakóhellyel rendelkeznek.

72.      Ezért a Bizottság kontra Görögország ügytől(45) eltérően itt nem lehet tisztán az állampolgárok és nem állampolgárok között különbséget tenni, és ezt a két csoportot összehasonlítani. Az sem szükségszerű következmény, hogy a vitatott szabályozás inkább érinti más tagállamok állampolgárait, mint a Flamand Régióban lakóhellyel rendelkező belga állampolgárokat, és hogy az előbbieket hátrányba hozza.

73.      Ha valamely személy olyan tagállamból költözik a Flamand Régióba, amely a Flamand Régióban irányadó 10%-nál alacsonyabb mértékű illetéket (adót) vet ki az állandó lakóhely megvásárlására, akkor ez a mérték (amely jelentős) valójában hátránynak tekinthető. Ugyanakkor ez olyan hátrány, amely a Flamand Régióban ingatlant vásárló minden személyt érint.

74.      Ezért úgy tűnik a számomra, hogy a vitatott szabályozás nem tekinthető közvetett hátrányos megkülönböztetésnek.

75.      Mindenesetre fel kívánom hívni a figyelmet a szabad mozgáshoz való jog egy másik lehetséges, a vitatott szabályozásból eredő korlátozására.

76.      Az a személy, aki korábban állandó lakóhellyel rendelkezett a Flamand Régióban, legfeljebb 12 500 euró összegig beszámíthatja az e lakóhely megvásárlásakor megfizetett illetéket a következő állandó lakóhelynek az ebben a régióban történő megvásárlásakor fizetendő illetékbe – de csak akkor, ha a második vételre az előző ingatlan eladásától számított meghatározott időn belül kerül sor (az esettől függően kettő vagy öt év). Az az állandó lakos, aki az állandó lakóhelyét valamely másik tagállamba vagy EFTA-államba hosszabb időre történő költözés érdekében eladja, és ezután visszatér a Flamand Régióba, elveszíti ezt a nem jelentéktelen előnyt, amelyre egyébként jogosult lenne.

77.      Első pillantásra úgy tűnne, hogy a beszámítás lehetőségének ezen időbeli korlátozása visszatarthat a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlásától, mivel egy ilyen személy a Flamand Régióba történő visszatérésekor nem részesülhetne a beszámítás előnyéből.

78.      Ugyanakkor a Bizottság nem összpontosított a kérelmében a vitatott szabályozás ezen aspektusára, és a belga kormánynak nem volt lehetősége arra, hogy az erre alapozott kifogást megvizsgálja, és válaszoljon arra. Ezért nem gondolom azt, hogy a Bíróságnak lehetősége lenne arra, hogy ezen az alapon a Bizottság javára döntsön.

 Igazolás

79.      Abban az esetben, ha a Bíróság nem osztja az álláspontomat, és megállapítja, hogy a vitatott szabályozás – amint azt a Bizottság állítja – a szabad mozgáshoz való jog tiltott korlátozásának minősül, akkor szükségessé válik a belga kormány által igazolásként előterjesztett érvek, nevezetesen az adórendszer koherenciája és a nyomós közérdek megfontolása.

 Az adórendszer koherenciája

80.      Míg a Bíróság elismeri azt, hogy a nemzeti adórendszer koherenciája fenntartásának szükségessége igazolhatja az alapvető szabadságok olyan eltérő bánásmód formájában történő korlátozását, amely aszerint tesz különbséget, hogy egy meghatározott esemény a rendszer hatókörén belül vagy azon kívül történik-e, ugyanakkor következetesen hangsúlyozza, hogy ennek igazolása attól függ, hogy van-e közvetlen kapcsolat az érintett adóelőny és ezen adóelőnynek egy meghatározott adóteherbe történő beszámítása között(46). A jelen ügyben a Bizottság szerint nincs ilyen kapcsolat; míg a belga kormány azt állítja, hogy van kapcsolat az első ingatlan vonatkozásában megfizetett illeték és a következő vásárláskor felmerülő illetékfizetés között.

81.      Álláspontom szerint az ítélkezési gyakorlatban használatos értelemben véve nincs közvetlen kapcsolat egy állandó lakóhely megszerzése után fizetendő illeték (vagy azzal egyenértékű adó) kivetése és az első helyett vásárolt következő állandó lakóhely megszerzésekor kivetett összeg csökkentése között (ha mindkét ingatlan ugyanabban a tagállamban fekszik). A két ügylet a vásárló fejében kétségtelenül összekapcsolódik, mivel ezáltal valósul meg a vevő és adott esetben a családja összefüggő és folyamatos lakhatása. Adózási eseményekként azonban ezek egymástól teljesen függetlenek.

82.      A belga kormány szerint a helyzet hasonló a Bachmann-ügyben fennállt helyzethez(47).

83.      Abban az ügyben H-M. Bachmann egy életbiztosítási szerződéssel együtt betegség- és rokkantsági biztosítási szerződéseket kötött Németországban, majd ottani munkája után tartózkodás és munkavállalás céljából Belgiumba költözött, és folytatta az e szerződések szerinti díjak fizetését. A belga jog nem tette lehetővé, hogy az adóköteles jövedelméből levonja ezeknek a díjaknak az összegét, mint ahogy a Belgiumban fizetett díjakkal megtehette volna. Ugyanakkor a belga kormány sikeresen érvelt amellett, hogy a díjak adómentessé tételét kiegyenlíti a biztosítók által kifizetett nyugdíjak, járadékok vagy tőkeösszegek adóztatása. A Bíróság úgy vélte, hogy az adórendszer koherenciája azt előfeltételezi, hogy ha az állam köteles volna megengedni a másik tagállamban megfizetett díjak levonását, akkor jogosulttá kellene válnia a biztosítók által fizetendő bármely összeg megadóztatására. Ez viszont nem garantálható. Következésképpen az adórendszer koherenciája nem biztosítható a belga szabályoknál kevésbé korlátozó eszközökkel.

84.      Nem gondolom azt, hogy a két helyzet összehasonlítható.

85.      A Bachmann-ügyben egyértelmű és közvetlen kölcsönös kapcsolat volt a kifizetések adózása és a díjak adómentessége között. Bár – amint azt a belga kormány állítja – valamely biztosítási szerződés szerinti kifizetés nem automatikus következménye a díjak megfizetésének (inkább az a jobb, ha nem kell kifizetésnek történnie), azonban a kifizetés szükségszerűen előfeltételezi a díj korábbi megfizetését. Ha ingatlanvásárlásáról van szó, akkor nincs ilyen szükségszerű kapcsolat az egyik és a másik vétel között. Egy személy (vagy család) a körülményektől függően élhet kizárólag albérletben, vásárolhat egy otthont, és költözés nélkül ott maradhat egész életében, vásárolhat élete során több otthont egymás után, vagy váltogathatja a saját lakást és az albérletet. Bármely állandó lakóhely otthon céljára történő megvásárlása egyszerűen új és önálló esemény. Ha az eseményt megadóztatják, akkor önálló eseményként kerül megadóztatásra, nem pedig események láncolatának részeként. A Flamand Régió a területi adóztatási hatáskör gyakorlásának keretein belül időről időre szabadon módosíthatja az illeték mértékét, vagy akár el is törölheti azt. E hatáskörök gyakorlása azonban nem vezetne a rendszer inkoherenciájához, vagy bármely illeték visszafizetésének vagy visszakövetelésének szükségességéhez, mivel minden egyes adózási esemény független a másik adózási eseménytől.

86.      Pusztán az a tény, hogy a vitatott szabályozás a következő vásárláskor fizetendő illetékbe beszámítható összeget (részben) a korábbi vásárláskor megfizetett vagy megfizetendő összegtől teszi függővé, nem elegendő ahhoz, hogy kapcsolatot hozzon létre a két adózási esemény között. A flamand kormány éppúgy elérhette volna a kitűzött célt egy átalányjellegű 12 500 eurós vagy bármely más megfelelő összegű levonás megengedésével. Az egyetlen valódi kérdés, amelyet meg kell határoznia, hogy mennyi bevételről hajlandó lemondani a cél elérése érdekében.

87.      Az érintett ügyletek közötti szükségszerű közvetlen kapcsolat hiányát megerősíti maga a vitatott szabályozás is annyiban, amennyiben a korábbi ingatlan eladása és a későbbi ingatlan megvásárlása közötti meghatározott idő elteltével nincs lehetőség a beszámításra. Ha fennállna is az ítélkezési gyakorlat által megkívánt közvetlen kapcsolat ahhoz, hogy igazolásként eredményesen lehessen hivatkozni az adórendszer koherenciájára, az nem tűnne el ily módon(48).

88.      Arra a következtetésre jutok, hogy ez az igazolás nem nyert bizonyítást.

 Nyomós közérdek

89.      A belga kormány szerint a vitatott szabályozást nyomós közérdek igazolja, alkalmas a kitűzött célok elérésének biztosítására, és nem megy túl azon, ami a célok eléréséhez szükséges. A mobilitás elősegítésére irányuló, a vitatott szabályozást bevezető rendelet tervezetének indokolásában kifejezetten meghatározott célon (amely magában foglalja az otthon és a munka közötti távolság csökkentésének célját, az azzal együtt járó egészségügyi és környezeti előnyökkel) túl a belga kormány előadja, hogy a szabályozás elősegíti a létező otthonok felújítását az új otthonok építésével szemben, és mérséklő hatással van a bérleti díjakra.

90.      Bevallom, hogy nem igazán látom azt, hogy az illeték csökkentése, amely egyaránt vonatkozik meglevő lakóhelyek megvásárlására és építkezésre szánt telek megvásárlására, szükségszerűen ösztönözni fogja a felújítást az építéssel szemben. Az sem egyértelmű, hogy az állandó lakóhely megvásárlásakor felmerülő költség csökkentése közvetlen hatással lenne a bérleti díjakra (mivel az ingatlan bérbeadási célból történő megvásárlása láthatóan ki van zárva a beszámítás lehetőségéből). Lehet, hogy amennyiben a beszámítás csökkenti a következő állandó lakóhely (első vételt követő) megvásárlásakor felmerülő összes költséget, ezzel arra ösztönzi az embereket, hogy inkább vásároljanak bérlés helyett, és ezáltal (meg nem határozható mértékben) csökkenti a lakásbérlet iránti igényt a Flamand Régióban. A belga kormány nem nyújtott további magyarázatot arra, hogy álláspontja szerint a vitatott szabályozás miért megfelelő e célok elérésére.

91.      El tudom fogadni, hogy egy új állandó lakóhely megvásárlásakor fizetendő illeték összegét csökkentő rendelkezés általánosságban véve valószínűleg elősegítheti a költözést, és hogy ez magában foglalhatja a munkahelyhez közelebb történő költözést és az azzal együtt járó egészségügyi és környezeti előnyöket. Felmerül viszont a kérdés, hogy miért nem segítik elő ugyanígy a Flamand Régióba (vagy onnan való el)költözést, (ami egyértelműen előnyös lenne a határon átnyúló ingázás korlátozása szempontjából)? A vitatott szabályozás azonban a beszámítás lehetőségét a Flamand Régióban történő következő vásárláshoz köti.

92.      Ezért arra a következtetésre jutok, hogy a belga kormány nem bizonyította, hogy a vitatott szabályozást nyomós közérdek igazolja.

 Az időbeli korlátozás

93.      Végül és a teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy – ha a Bíróság helyt adna a Bizottság kérelmének – nem látok okot az ítélet időbeli hatályának korlátozására(49). Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy nem az uniós jog újszerű értelmezéséről van szó, és a belga kormány nem jelezte a Bíróság döntésének lehetséges anyagi következményeit.

94.      Hozzátenném, hogy tudomásom szerint a Bíróság soha nem korlátozta az ítélete időbeli hatályát, amikor megállapította, hogy valamely tagállam elmulasztotta teljesíteni a Szerződésből eredő kötelezettségeit. Sőt az ilyen meghatározott időpontra – nevezetesen arra az időpontra, amikor a Bizottság által az indokolással ellátott véleményében foglaltaknak való megfelelésre kitűzött határidő lejár – vonatkozó megállapítás természetére tekintettel az időbeli hatály korlátozása helytelennek tűnne.

 Végkövetkeztetések

95.      A korábban bemutatott indokok alapján ugyanakkor úgy vélem, hogy a vitatott szabályozás nem sérti az EK 18., az EK 43. és az EK 56. cikket, továbbá az EGT-Megállapodás 31. és 40. cikkét. Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a keresetet, és Belgium kérelmének megfelelően az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-ával összhangban kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

1 – Eredeti nyelv: angol.

2 -      „Registratierechten” vagy „droits d’enregistrement”; a szóban forgó illeték lényegében ingatlanvásárlásra kivetett átruházási adó.

3 -      A C-345/05. sz., Bizottság kontra Portugál Köztársaság ügyben 2006. október 26-án hozott ítélet (EBHT 2006., I-10633. o.) 39. pontja és a C-471/04. sz. Keller Holding ügyben 2006. február 23-án hozott ítélet (EBHT 2006., I-2107. o.) 48. pontja, lásd továbbá az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

4 -      A 1/92. sz. vélemény (EBHT 1992., I-2821. o.), lásd továbbá Geelhoed főtanácsnok C-452/01. sz., Ospelt és Schlössle Weissenberg ügyben 2003. április 10-én ismertetett indítványának (EBHT 2003., I-9743. o.) 65. pontját.

5 -      A fenti 3. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Portugál Köztársaság ügyben hozott ítélet 40. pontja.

6 -      Geelhoed főtanácsnok fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott Ospelt és Schlössle Weissenberg ügyben ismertetett indítványának 65. pontja és a C-321/97. sz., Andersson és Wåkerås-Andersson ügyben 1999. június 15-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-3551. o.) 28. pontja.

7 -      A fenti 3. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Portugál Köztársaság ügyben hozott ítélet 41. pontja.

8 -      Geelhoed főtanácsnok fenti 4. lábjegyzetben hivatkozott C-452/01. sz., Ospelt és Schlössle Weissenberg ügyben 2003. április 10-én ismertetett indítványának 69. pontja.

9 -      A Szerződés 67. cikkének végrehajtásáról szóló, 1988. június 24-i 88/361/EGK tanácsi irányelv (HL 1988. L 178., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 10. fejezet. 1. kötet, 10. o.). Az irányelv elfogadásának időpontjában a jelenlegi EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésében foglaltakat lényegében az EGK-Szerződés 67. cikke tartalmazta.

10 -      A C-267/09. sz., Bizottság kontra Portugál Köztársaság ügyben 2011. május 5-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 34. pontja.

11 -      Az egyes tagállamokban különböző mértékű illetéket vagy azzal egyenértékű adót kell fizetni az ingatlanvásárlás után, amely 1%-tól 10%-ig terjedhet. A Flamand Régióban irányadó 10%-os mérték 5%-ra csökken bizonyos bérleti érték alatti ingatlanok esetében.

12 -      Decreet van het Vlaams Parlement van 1 februari 2002 houdende wijziging van het Wetboek der registratie-, hypotheek- en griffierechten. Bár a nemzeti szabályozást később tovább módosították, a jelen kötelezettségszegés megállapítására irányuló eljárás szempontjából ezek a rendelkezések bírnak jelentőséggel.

13 -      Lásd a C-212/06. sz., Gouvernement de la Communauté française és Gouvernement wallon kontra Gouvernement flamand ügyben 2007. június 28-án ismertetett indítványom (EBHT 2008., I-1683. o.) 4–6. pontját. Ezek a következők: a flamand közösség, a francia közösség és a német nyelvű közösség; a Vallon Régió, a Flamand Régió és a Brüsszeli Régió; a holland nyelvű terület, a francia nyelvű terület, Brüsszel főváros kétnyelvű területe és a német nyelvű terület.

14 -      Lásd például a C-423/00. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2002. január 17-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-593. o.) 16. pontját.

15 -      A C-199/05. sz., Európai Közösség kontra belga állam ügyben 2006. október 26-án hozott ítéletet (EBHT 2006., I-10485. o.).

16 -      Lásd különösen az ítélet 17. pontját.

17 -      Lásd Stix-Hackl főtanácsnok C-475/03. sz. Banco Populare di Cremona ügyben 2006. március 14-én ismertetett indítványának (EBHT 2006., I-9373. o.) 54. pontját. A HÉA természetesen a közvetett adó egyik legismertebb példája.

18 -      Az az általános kötelezettség, miszerint a tagállamoknak az uniós joggal összhangban kell gyakorolniuk a szuverenitásukat a közvetlen adóztatással összefüggésben a C-379/05. sz. Amurta-ügyben 2007. november 8-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-9569. o.) 16. pontjában került megfogalmazásra. Lásd továbbá a C-105/07. sz. Lammers & Van Cleeff ügyben 2008. január 17-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-173. o.) 12. pontját és a közelmúltból a C-10/10. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2011. június 16-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 23. pontját.

19 -      A C-155/09. sz. ügyben 2011. január 20-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé).

20 -      A C-253/09. sz. ügy jelenleg is folyamatban van. Mazák főtanácsnok 2010. december 9-én ismertette az indítványát.

21 -      Együttesen az EGT-Megállapodás megfelelő rendelkezéseivel.

22 -      A korábbi ügyek közül megemlíthető a C-152/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2008. január 17-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-39. o.) (az EK 18., 39. és 43. cikk állítólagos megsértése) és a C-104/06. sz., Bizottság kontra Svédország ügyben 2007. január 18-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-671. o.), illetve a fenti 3. lábjegyzetben hivatkozott C-345/05. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet (mindkét ügyben az EK 18., 39. és 43. cikk, valamint az EGT-Megállapodás 28. és 31. cikkének megsértését állították).

23 -      A fenti 22. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Svéd Királyság ügyben hozott ítélet 15. pontja.

24 -      A C-302/97. sz. ügyben 1999. június 1-jén hozott ítélet (EBHT 1999., I-3099. o.) 22. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Lásd a közelmúltból a C-512/03. sz. Blanckaert-ügyben 2005. szeptember 8-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-7685. o.) 35. pontját.

25 -      Lásd a 203/80. sz. Casati-ügyben 1981. november 11-én hozott ítélet (EBHT 1981., 2595. o.) 8. pontját is, ahol a Bíróság kimondta, hogy az egyes tőketípusok (például ingatlanvásárlás céljából történő) mozgásának szabadsága gyakorlatilag a Szerződés által biztosított egyéb szabadságok, különösen a letelepedés szabadsága hatékony gyakorlásának az előfeltétele.

26 -      Lásd például a fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 41. és 42. pontját és Mazák főtanácsnok fenti 20. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Magyarország ügyben ismertetett indítványának 29. pontját.

27 -      Lásd legújabban a C-56/09. sz. Zanotti-ügyben 2010. május 20-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 70. pontját. Lásd továbbá a C-221/07. sz. Zablocka–Weyhermüller-ügyben 2008. december 4-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-9029. o.) 35. pontját és a C-544/07. sz. Rüffler-ügyben 2009. április 23-án hozott ítélet (EBHT 2009., I-3389. o.) 66. pontját.

28 -      Lásd például a C-318/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2007. szeptember 11-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-6957. o.) 116. és 117. pontját.

29 -      Lásd Jacobs főtanácsnok C-224/02. sz. Pusa-ügyben 2003. november 20-án ismertetett indítványának (EBHT 2004., I-5763. o.) 17. és 18. pontját.

30 -      Lásd a fenti 10. pontot.

31 -      Mazák főtanácsnok a fenti 20. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Magyarország ügyben ismertetett indítványában úgy írja le az Uniót, mint „egymás mellett létező nemzeti adórendszerek mozaikja” (42. pont).

32 -      A szemléltetés végett: az Egyesült Királyságban a stamp duty land tax elnevezésű ingatlanadó (a továbbiakban: SDLT) egy olyan, telek és épületek megvásárlásakor fizetendő adó, amelyet a szóban forgó ingatlan ára alapján számítanak ki. Főszabály szerint az SDLT-t akkor kell megfizetni, ha a vételár meghaladja a 125 000 GBP-t. Ugyanakkor a fenti küszöb magasabb az első alkalommal vásárlók esetében (azokról a személyekről van szó, akik korábban soha nem rendelkeztek ingatlannal az Egyesült Királyságban, vagy bárhol másutt a világban.) Az első alkalommal vásárló személy nem fizet SDLT-t, ha az ingatlan vételára legfeljebb 250 000 GBP. Azok a személyek továbbá, akik valamely „hátrányos helyzetű” térségben vásárolnak ingatlant, jogosulttá válhatnak a „hátrányos helyzetű térségek vonatkozásában elérhető könnyítésre”. Ilyen esetben a küszöb 150 000 GBP. Végül 2007 októberében adókönnyítést vezettek be a nulla szén-dioxid-kibocsátású házak vonatkozásában. Minden, a feltételeknek megfelelő, 500 000 GBP-nál kisebb értékű ház teljesen mentes az adó alól, az 500 000 GBP vagy ezt meghaladó értékű házak esetében pedig a fizetendő adóból 15 000 GBP levonható. Ilyen körülmények között világos, hogy nem vélelmezhető az, hogy az egyesült királyságbeli korábbi lakóhelyét eladó és a Flamand Régióba költöző és ott ingatlant vásároló személy a korábbi lakóhelye szerinti államban szükségszerűen ugyanilyen vagy ezzel egyenértékű illetéket fizetett.

33 -      Lásd Geelhoed főtanácsnok C-374/04. sz. Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben 2006. február 23-án ismertetett indítványának (EBHT 2006., I-11673. o.) 43–47. pontját.

34 -      A C-224/98. sz. ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-6191. o.).

35 -      Az ítélet 30. pontja. Lásd továbbá például a fenti 29. lábjegyzetben hivatkozott Pusa-ügyben hozott ítélet 20. pontját, a C-456/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2007. december 6-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-10517. o.) 58. pontját és a fenti 27. lábjegyzetben hivatkozott Zanotti-ügyben hozott ítélet 70. pontját.

36 -      Lásd a fenti 29. lábjegyzetben hivatkozott Pusa-ügyben hozott ítélet 21. pontját.

37 -      Lásd a fenti 11. pontot.

38 -      Mindkét fél hivatkozik e vonatkozásban Geelhoed főtanácsnok fenti 33. lábjegyzetben hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation kontra Commissioners of Inland Revenue ügyben 2006. február 23-án ismertetett indítványának 46. pontjára és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatra.

39 -      A fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 45. pontja.

40 -      A C-73/08. sz., Bressol és társai ügyben 2010. április 13-án hozott ítélet (EBHT 2010., I-2735. o.) 41. pontja. Lásd továbbá a 19. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 47. pontját.

41 -      Lásd például a C-274/96. sz., Bickel és Franz ügyben 1998. november 24-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-7637. o.) 26. pontját; a fenti 35. lábjegyzetben hivatkozott C-456/05. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 56. pontját; a fenti 40. lábjegyzetben hivatkozott Bressol és társai ügyben hozott ítélet 45. pontját és a C-137/09. sz. Josemans-ügyben 2010. december 16-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 58. és 59. pontját.

42 -      Lásd a fenti 43. pontot.

43 -      Lásd a fenti 32–47. pontot.

44 -      Az ügy irataiból nem teljesen egyértelmű, hogy a beszámítható összeg (maximum 12 500 euró) az, amelyet ténylegesen megfizettek az előző vásárláskor, vagy az, amelyet beszámítás nélkül meg kellett volna fizetni – ennek a különbségtételnek talán egy harmadik vagy azt követő vásárlás esetén van jelentősége az ártól függően. Ugyanakkor az ezzel a részlettel kapcsolatos bizonytalanság az egész vizsgálat szempontjából nem bír jelentőséggel.

45 -      A fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott C-155/09. sz. ügyben hozott ítélet.

46 -      Lásd például a fenti 3. lábjegyzetben hivatkozott C-345/05. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítéletet. A felek a C-204/90. sz. Bachmann-ügyben 1992. január 28-án hozott ítéletet (EBHT 1992., I-249. o.) tárgyalták meg e vonatkozásban.

47  A 46. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 21. és azt követő pontjai. Lásd továbbá a C-300/90. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben azonos napon, 1992. január 28-án hozott ítélet (EBHT 1992., I-305. o.) 14. és azt követő pontjait.

48 -      Lásd a fenti 11. pontot.

49  Belgium különösen a C-292/04. sz., Meilicke és társai ügyben 2007. március 6-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-1835. o.) 35. és 36. pontjára hivatkozik.