Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

References to this case

Share

Highlight in text

Go

PHILIPPE LÉGER

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2005. április 7. (1)

C-544/03. sz.

Mobistar SA

kontra

Commune de Fléron

és C-545/03. sz. egyesített ügyek

Belgacom Mobile SA

kontra

Commune de Schaerbeek

(A Conseil d'État [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)

„Távközlés – 97/13/EK irányelv – Önkormányzati tanács mobiltávközlési infrastruktúrát megadóztató rendelete – Jogellenesség”





1.     Ezekben az ügyekben a Conseil d’État (Belgium) az EK 49. cikk, továbbá a 96/2 irányelv(2) által módosított, a távközlési szolgáltatások piacának versenyéről szóló, 1990. június 28-i 90/388/EGK bizottsági irányelv(3) (a továbbiakban: irányelv) 3c. cikk értelmezését kéri a Bíróságtól. A Conseil d’État azt a kérdést teszi fel, hogy ezekkel a rendelkezésekkel ellentétes-e a mobiltávközlés (GSM, Global System for Mobile Communications) szórásának céljára szolgáló antennákra, póznákra és oszlopokra éves adót kivető helyi önkormányzati rendelet.

I –    A vonatkozó nemzeti szabályozás és az alapeljárások

2.     Az alapeljárások tárgya két rendelet. Az elsőt Schaerbeek önkormányzat tanácsa fogadta el 1997. október 8-i ülésén. A rendelet az 1997 és 1999 közötti adóévekre éves adót vezetett be a „kültéri antennákra”, azaz a parabolaantennákra és a mobiltávközlési közvetítő antennákra. Az antennatulajdonos által fizetendő adó összege mobiltávközlési közvetítő antennánként 100 000 BEF (2478,94 euró), parabola antennánként 5000 BEF-t (123,95 eurót) tesz ki.

3.     A második rendeletet Fléron önkormányzat tanácsa fogadta el 1998. január 27-én. A rendelet 1998. január 1-jétől kezdődően három éves időszakra vezetett be adót a mobiltávközlési közvetítő antennákra, póznákra és oszlopokra. A szintén az antennatulajdonos által fizetendő adó összege ebben az esetben is 100 000 BEF-t (2478,94 eurót) tesz ki antennánként.

4.     E két rendelet képezi a Belgiumban letelepedett, mobiltelefon-szolgáltatással foglalkozó két vállalkozás, a Mobistar SA (a továbbiakban: Mobistar) és a Belgacom Mobile SA (a továbbiakban: Belgacom Mobile) által a Conseil d’État-nál előterjesztett kereset tárgyát. A két szolgáltató a vitatott adók hatályon kívül helyezését kéri különösen arra hivatkozva, hogy azok ellentétesek az EK 49. cikkel és az irányelv 3c. cikkével, amennyiben jogellenesen korlátozzák távközlési hálózataik fejlesztését és a mobiltelefon-szolgáltatások nyújtásának szabadságát.

II – A Közösségi szabályozás

5.     Az irányelv célja a távközlési ágazat liberalizációja. Az EK-Szerződés 90. cikkének (3) bekezdése (jelenleg EK 86. cikk [3] bekezdés) alapján elfogadott irányelv eredetileg a műholdon, mobiltelefonon, illetve távbeszélőn alapuló távközléstől eltérő távközlési szolgáltatások nyújtására vonatkozó kizárólagos vagy különleges jogok eltörléséről rendelkezett.

6.     Az irányelvet a későbbiekben több alkalommal módosították annak érdekében, hogy kiterjesszék hatályát 1994-ben(4) a műholdas távközlésre, 1996-ban(5) a mobil- és személyi távközlési szolgáltatásokra és rendszerekre, majd szintén 1996-ban valamennyi távbeszélő és távközlési szolgáltatásra, ideértve a szolgáltatások nyújtásához szükséges hálózatok létesítését és üzemeltetését(6).

7.     Ami különösen a mobiltávközlést illeti, az 1996-ban bekövetkezett első módosítás célja az volt, hogy lehetővé tegye az üzemeltetők számára, hogy az engedélyükben, illetve felhatalmazásukban szereplő tevékenységek folytatása érdekében működtessék és fejlesszék telefonhálózatukat, ideértve a háttérinfrastruktúra szabad megválasztását(7). Ez a lépés alapvetően szükséges a tisztességes verseny jelenlegi torzulásainak leküzdésére, különösen annak érdekében, hogy az üzemeltetők költségbázisukat ellenőrizhessék(8). Ezért a 96/2 irányelv által bevezetett 3c. cikk ekként rendelkezik:

„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy megszüntetik a mobil- és személyi távközlő rendszereket üzemeltetőkre a saját infrastruktúra létesítése, a harmadik felek által rendelkezésre bocsátott infrastruktúra igénybevétele és az infrastruktúra, egyéb eszközök és helyek közös használata tekintetében a vonatkozó valamennyi korlátozást, fenntartva hogy ezen infrastruktúra használatát azon tevékenységekre korlátozzák, amelyekre az üzemeltetők engedélye vonatkozik” [nem hivatalos fordítás]

8.     Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások piacain belüli versenyről szóló, 2002. szeptember 16-i 2002/77/EK bizottsági irányelv(9) később hatályon kívül helyezte fenti jogszabályokkal létrehozott szabályozási keret egy részét, és azok helyébe lépett. Ugyanakkor ez utóbbi irányelv a jelen ügyben rationae temporis nem alkalmazható.

III – Az előzetes döntéshozatalra utalás

9.     A Belgacom Mobile, illetve a Mobistar keresetét elbíráló Conseil d’État kifejti, hogy annak eldöntéséhez, hogy a vitatott rendeletek összeegyeztethetők-e a 96/2 irányelvvel, a tekintetben, hogy ez utóbbi tiltja a mobiltávközlési hálózatok kiépítésének korlátozását, a „korlátozás” fogalmának értelmezése szükséges.

10.   A Conseil d'État álláspontja szerint, mivel e kifejezést sem az irányelv 1. cikke, sem 3c. cikke nem határozza meg, a 96/2 irányelv preambulumbekezdései arra utalhatnak, hogy a szóban forgó korlátozások pusztán műszaki jellegűek, amikor megemlítik például „a mobilhálózat-üzemeltetőknek a saját hálózatuk működtetésére és fejlesztésére vonatkozó szabadságára […] vonatkozó korlátozások […] megszüntetését” [(1) preambulumbekezdés], vagy azt, hogy „a kiadott engedélyek száma […] olyan műszaki korlátozásoktól [függ], mint a […] más infrastruktúra igénybevételének tilalma” [(4) preambulumbekezdés].

11.   A Conseil d’État mindemellett hangsúlyozza, hogy semmi sem enged arra következtetni, hogy a tagállamok által felszámolandó korlátozások pusztán műszaki jellegűek, sem arra, hogy a 96/2 irányelv preambulumbekezdése a műszaki korlátozások kimerítő felsorolását tartalmazza: az irányelv 3c. cikke ugyanis kifejezetten az infrastruktúrára vonatkozó „valamennyi” korlátozás megszüntetéséről rendelkezik, így továbbra is jogos az a kérdés, hogy vajon a fenti cikk egyaránt alkalmazható-e a mobiltávközlés infrastruktúrájára vonatkozó adóügyi intézkedésekre.

12.   A Conseil d’État hozzáteszi, hogy felmerül a vitatott adók és az elsődleges közösségi jog – ez esetben az EK 49. cikk – összeegyeztethetőségének a kérdése is.

13.   A fenti körülményekre tekintettel a Conseil d’État akként határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő két kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Akként kell-e értelmezni az [EK] 49. cikket, hogy azzal ellentétes valamely nemzeti vagy helyi önkormányzati hatóságnak az engedélyekben meghatározott tevékenységek folytatása során használt mobil- és személyi távközlési infrastruktúrát megadóztató rendelkezése?

2)      Ellentétes-e a […] 90/388 irányelv 3c. cikkével valamely nemzeti vagy helyi önkormányzati hatóságnak az engedélyekben meghatározott tevékenységek folytatása során használt mobil- és személyi távközlési infrastruktúrát megadóztató rendelkezése a tekintetben, hogy e cikk »valamennyi korlátozás« felszámolásáról rendelkezik?”

IV – Elemzés

14.   Jóllehet a Conseil d’État által feltett két kérdés kizárólag az EK 49. cikkre és az irányelv 3c. cikkére vonatkozik, úgy gondoljuk, amint az a Bíróság előtti viták során elhangzott, hogy az alapeljárás lefolytatásához egy másik, a jelen esetre egyaránt alkalmazható jogszabályt, nevezetesen a távközlési szolgáltatások terén az általános felhatalmazásokra és az egyedi engedélyekre vonatkozó közös szabályozási keretről szóló, 1997. április 10-i 97/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet(10) is figyelembe kell venni.

15.   Ezen irányelv, amint az a preaumbulumából(11) is következik, a jogalkotó által a távközlési szolgáltatások és infrastruktúrák 1998. január 1-től kezdődő teljes liberalizációjának biztosítása érdekében hozott intézkedések közé tartozik. A 97/13 irányelv e célból a tagállamok által megadható általános felhatalmazásokra és egyedi engedélyekre vonatkozó közös szabályozási keretet hoz létre a távközlési szolgáltatások terén: az új üzemeltetők piacra lépésének jelentős megkönnyítése érdekében(12) előírja, hogy az engedélyezési rendszereknek az objektivitás, az átláthatóság, a diszkriminációmentesség és az arányosság követelményeinek kell megfelelniük(13). E tekintetben a 97/13 irányelv olyan adózási rendelkezéseket tartalmaz, amelyek célja a versenyhelyzet elősegítése, és a tagállamok által a távközlési ágazatban működő vállalkozásokra kivethető pénzügyi terhek korlátozása.

16.   A fentiekből következik, hogy amennyiben a tagállamok, a jelen esethez hasonlóan, a felhatalmazással vagy egyedi engedéllyel rendelkező mobilhálózatot üzemeltetők(14) megadóztatásáról határoznak, kötelesek tiszteletben tartani a 97/13 irányelv rendelkezéseit. Ezen irányelv alkalmazandó tehát az alapeljárások lefolytatására, tekintettel arra, hogy az önmagában is arra indíthatja a Conseil d’État-t, hogy kizárja a vitatott önkormányzati rendeletek alkalmazhatóságát. A Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban(15) javasoljuk, hogy a Bíróság a fenti irányelv értelmezéséhez minden szükséges tájékoztatást adjon meg a Conseil d’État számára.

A –    A 97/13 irányelvről

17.   A 97/13 irányelv vonatkozó rendelkezései ezen irányelv 6. és 11. cikkében szerepelnek.

18.   A 6. cikk az „Általános engedélyekre vonatkozó eljárásokkal kapcsolatban alkalmazható díjak és illetékek” elnevezést viseli. E cikk ekként rendelkezik:

„A mellékletben meghatározott egyetemes szolgáltatás nyújtására vonatkozó pénzügyi hozzájárulások sérelme nélkül a tagállamok biztosítják, hogy az engedélyezési eljárások során a vállalkozásokra kivetett díjak kizárólagosan azt a célt szolgálják, hogy fedezzék az általános engedélyek rendszerének létrehozásával, intézésével, ellenőrzésével és alkalmazásával kapcsolatos igazgatási költségeket. A fenti díjakat megfelelően és kellően részletes formában nyilvánosságra kell hozni annak érdekében, hogy az információk könnyen hozzáférhetők legyenek.” [nem hivatalos fordítás]

19.   A 97/13 irányelv 11. cikke az „Egyedi engedélyekkel kapcsolatban alkalmazható díjak és illetékek” elnevezést viseli. E cikk ekként rendelkezik:

„(1)      „A tagállamok biztosítják, hogy az engedélyezési eljárások során a vállalkozásokra kivetett díjak kizárólagosan azt a célt szolgálják, hogy fedezzék az egyedi engedélyek kibocsátásával, intézésével, ellenőrzésével és végrehajtásával kapcsolatos igazgatási költéseket. Az egyedi engedélyeket terhelő díjaknak a szükséges munka mennyiségével arányosnak kell lenniük, és azokat megfelelően és kellően részletes formában nyilvánosságra kell hozni annak érdekében, hogy az információk könnyen hozzáférhetők legyenek.” [nem hivatalos fordítás]

(2)      Az (1) bekezdéstől eltérően, a tagállamok szűkös erőforrások esetén felhatalmazhatják nemzeti szabályozó hatóságaikat illeték kivetésére a szűkös erőforrások optimális felhasználásának biztosítása érdekében. A fenti illetékeknek diszkriminációmenteseknek kell lenniük, és különösen elő kell segíteniük az innovatív szolgáltatások és a verseny fejlődését.”

20.   A fenti rendelkezések tartalmát és hatályát a Bíróság az Albacom és Infostrada ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítéletében(16) pontosította.

21.   Ezen ügyekben azon olasz törvényt kifogásolták(17), amely hozzájárulási kötelezettséget rótt a távközlési hálózatok létesítésével és ellátásával kapcsolatos tevékenységekre, a távbeszélő szolgáltatások, valamint a mobil- és személyi távközlési szolgáltatások nyújtására. A hozzájárulás fizetésére a távközlési szolgáltatásokra vonatkozó koncesszió jogosultjait és az egyedi engedéllyel rendelkezőket kötelezték. A hozzájárulás mértékét az előző évben nyújtott szolgáltatásokból származó árbevétel százalékában állapították meg, amely 1999-ben 3 %, 1999-ben 2,7 %, 2001-ben 2,5 %, 2002-ben 2 %, 2003-ban pedig 1,5 % volt.

22.   Két, egyedi engedéllyel rendelkező vállalkozás, az Albacom és az Infostrada vitatta a szóban forgó hozzájárulást arra hivatkozva, hogy véleményük szerint az ellentétes a 97/13 irányelv 11. cikkével.

23.   A Bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében megállapította, hogy a vitatott hozzájárulás a 97/13 irányelv 6. és 11. cikkében meghatározott egyik esetnek sem felelt meg: nem volt célja sem az irányelv rendelkezései szerinti engedélyezési eljárással kapcsolatos igazgatási költségek fedezése, sem a szűkös erőforrások felhasználásának biztosítása, sem az egyetemes szolgáltatások nyújtásának finanszírozása(18).

24.   Az olasz kormány azt állította, hogy a vitatott hozzájárulás ennélfogva nem volt tiltott intézkedés. Álláspontja szerint, mivel a 97/13 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése szűkös erőforrások esetén felhatalmazza a tagállamokat kiegészítő illetékek bevezetésére, azok szükségszerűen bevezethetnek olyan kiegészítő illetékeket is, amelyek, a jelen ügyhöz hasonlóan, az állam által a távközlési ágazat liberalizációjának biztosítása érdekében megvalósított beruházások támogatását célozzák(19).

25.   A Bíróság a fenti érvelést két okból is elutasította. Először is megállapította, hogy a 97/13 irányelv 11. cikkének szövegét szűken kell értelmezni(20). A 11. cikk (1) bekezdése ugyanis kifejezetten akként rendelkezik, hogy a tagállamok feladata annak biztosítása, hogy az engedélyezési eljárások során a vállalkozásokra kivetett díjak kizárólagosan azt a célt szolgálják, hogy az engedélyezési rendszer működtetésével kapcsolatosan felmerülő igazgatási költségeket fedezzék, és a 11. cikk (2) bekezdése ezen általános rendelkezésekhez képest vezet be egy kivételt, amely kifejezetten a „szűkös erőforrások” esetére korlátozódik.

26.   A Bíróság ezenkívül megállapította, hogy amennyiben a tagállamok szabadon meghatározhatnák az engedélyezési eljárások során a távközlési vállalkozásokra kiróható díjakat, az ellehetetlenítené a 97/13 irányelv által megállapított közös szabályozási keret hatékony érvényesülését(21). E szabályozási keret célja az engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos, a tagállamok által az ágazat vállalkozásaira kivethető pénzügyi terhek jellemzőinek és alkalmazási körének harmonizálása a távközlési szolgáltatások szabad nyújtása előtt álló korlátozások megszüntetése és az új üzemeltetők piacra lépésének jelentős megkönnyítése érdekében(22). Ezért a Bíróság úgy határozott, hogy amennyiben az Olasz Köztársaság továbbra is kivethetné a vitatott hozzájárulást, azzal valójában újból jelentős akadályt állítana a liberalizáció folyamata elé, ami így ellentétes lenne a 97/13 irányelv célkitűzéseivel.

27.   Következésképpen a tagállamok által az engedélyezési eljárások során, illetve az engedélyekkel kapcsolatban a távközlési vállalkozásokra kiszabható pénzügyi terhek listája kimerítő jellegű: a szóban forgó teher tiltott, ha az a 97/13 irányelvben meghatározott esetek egyikének sem felel meg.

28.   A jelen esetben azonban egyértelmű, hogy a vitatott adók a 97/13 irányelv 6., illetve 11. cikkében kifejezetten meghatározott esetek egyikének sem felelnek meg.

29.   Schaerbeek önkormányzat és Fléron önkormányzat tanácsai észrevételeikben kifejtették, hogy a vitatott rendeleteknek két, eltérő fontosságú célkitűzése volt(23). Az első, egyben elsődleges célkitűzés pusztán adózási jellegű: eszerint az önkormányzatok elegendő bevételhez jutnak a tevékenységük során felmerülő összes költségeik fedezésére. Fléron önkormányzata e tekintetben hangsúlyozta, hogy a vitatott adók bármely más adóval megegyező tulajdonságokat mutatnak, amennyiben azok csupán annak okán terhelik az adózót, hogy az egy adott szakmát gyakorol vagy adott tevékenységet folytat. A vitatott rendeletek másik, másodlagos célkitűzése környezetvédelmi jellegű: az önkormányzatok el kívánják kerülni a kültéri antennák elszaporodását a saját területükön, és az antennák okozta esztétikai kárért ellentételezéshez kívánnak jutni.

30.   Egyértelmű tehát, hogy a vitatott adók a 97/13 irányelv 6. és 11. cikkében meghatározott három eset egyikének sem felelnek meg: nem céljuk sem az engedélyezési eljárással, illetve az engedélyek kibocsátásával kapcsolatos igazgatási költségek fedezése, sem az egyetemes szolgáltatás finanszírozása, sem a 97/13 irányelv 11. cikkének (2) bekezdése szerinti „szűkös erőforrások” használatának biztosítása.

31.   Az ügy irataiból az is kitűnik, hogy a költségek fenti három csoportját a mobiltávközlési hálózatok létesítéséről és működtetéséről szóló, 1995. március 7-i, módosított(24) királyi rendelet(25) által bevezetett egyéb járulékok fedezik. A királyi rendelet 15. cikkének (1) bekezdése ennek megfelelően akként rendelkezik, hogy az engedéllyel rendelkező üzemeltetők évi 10 000 000 BEF (247 893,52 euró) összegű illetéket kötelesek fizetni az „engedélyek intézésével kapcsolatos költségek”, és további 1 000 000 BEF (24 789,35 euró) összegű illetéket a „frekvenciák rendelkezésre bocsátási költségeinek” fedezésére. Ezenkívül a királyi rendelet 15a. cikke akként rendelkezik, hogy az engedéllyel rendelkező üzemeltetők, a hatályos törvényi és rendeleti rendelkezésekkel összhangban, kötelesek pénzügyi hozzájárulást teljesíteni az egyetemes távközlési szolgáltatásért létrehozott Alap javára.

32.   Következésképpen a vitatott adók a 97/13 irányelv által engedélyezett pénzügyi terhek egyik csoportjába sem tartoznak.

33.   Az Európai Közösségek Bizottsága a tárgyaláson ugyanakkor kifejtette, hogy a vitatott adók az ezen irányelv 11. cikkének (2) bekezdése szerinti, a „szűkös erőforrások” optimális kihasználásának biztosítására irányuló illetékeknek tekinthetők, amely erőforrásoknak ez esetben a mobiltávközlési közvetítő antennák felelnek meg.

34.   Véleményünk szerint ezen érvelés nem fogadható el. Függetlenül attól a ténytől, hogy a 97/13 irányelvben a „szűkös erőforrás” fogalom elsősorban olyan más tényezőkre vonatkozik, mint a rendelkezésre álló telefonszámok, vagy mint a királyi rendeletben a rádiófrekvenciák(26), nem kétséges, hogy a jelen esetben a vitatott adókat nem abból a célból vetették ki, hogy ezzel biztosítsák a mobiltávközlési közvetítő antennák közös használatát a különböző mobilhálózat üzemeltetők között. Amint láttuk, ezen adókat elsősorban a pénzügyi bevétel megszerzése, másodlagosan pedig az antennák által esztétikai és környezeti szempontból okozott kellemetlenségek ellenételezése érdekében vezették be.

35.   A Bizottság a tárgyaláson szintén kifejtette, hogy az Albacom és Infostrada ügyben hozott ítélet a jelen esetre nem alkalmazható. Emlékeztetett arra, hogy a 97/13 irányelv 6. és 11. cikke kifejezetten az „engedélyezési eljárások során” kivetett díjakra vonatkozott, továbbá, hogy az Albacom és Infostrada ügyben hozott ítéletben közvetlen kapcsolat állt fenn az engedély birtoklása és a vitatott hozzájárulás között: a szóban forgó hozzájárulást ugyanis pusztán annak folytán vetették ki a távközlési vállalkozásokra, hogy azok engedéllyel rendelkeztek. Azonban a Bizottság álláspontja szerint a jelen esetben nincs ilyen kapcsolat, mivel a vitatott adót nem az engedély jogosultja, hanem az antenna tulajdonosa köteles megfizetni.

36.   A Mobistarhoz hasonlóan úgy gondoljuk, hogy ez az érvelés túlságosan formalista. Ugyanis egyértelmű, hogy a gyakorlatban a mobiltávközlési közvetítő antennák tulajdonosai egyben a 97/13 irányelv szerinti engedély vagy felhatalmazás jogosultjai is. A Bizottság ezenkívül nem hozott fel egyetlen olyan példát sem, ahol a mobiltávközlési infrastruktúra tulajdonosa és az engedély vagy felhatalmazás alapján mobiltávközlési hálózat létesítésére vagy üzemeltetésére jogosult eltérő személy lenne.

37.   A fenti körülmények között úgy véljük, hogy a 97/13 irányelv rendelkezései kizárják a vitatott adók fenntartását.

B –    Az EK 49. és az irányelv 3c. cikkéről

38.   Fenti tényekre tekintettel a Conseil d’État által az EK 49. cikkre és az irányelv 3c. cikkének értelmezése céljából előterjesztett kérdések okafogyottá váltak.

V –    Végkövetkeztetések

39.   A fenti megfontolások alapján azt javasoljuk a Bíróság számára, hogy a Conseil d’État által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre az alábbiak szerint válaszoljon:

„Akként kell értelmezni a távközlési szolgáltatások terén az általános felhatalmazásokra és az egyedi engedélyekre vonatkozó közös szabályozási keretről szóló, 1997. április 10-i 97/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv rendelkezéseit, és különösen annak 11. cikkét, hogy azokkal ellentétes valamely helyi önkormányzatnak a mobil- és személyi távközlési infrastruktúrára éves adót megállapító szabályozása abban az esetben, ha az infrastruktúra tulajdonosa az e rendelkezések szerinti engedély jogosultja.”

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – A 90/388 irányelvnek a mobil- és a személyi távközlés tekintetében történő módosításáról szóló, 1996. január 16-i bizottsági irányelv (HL L 20., 59. o.).

3 – HL L 192., 10. o.

4 – 1994. október 13-i 94/46/EK bizottsági irányelv (HL L 268., 15. o; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 3. o).

5 – A 96/2 irányelv.

6 – A távközlési piacokon történő teljes verseny megvalósításáról szóló, 1996. március 13-i 96/19/EK bizottsági irányelv (HL L 74., 13. o.). A 90/388 irányelvet később többször módosították, így a kábeltelevízió hálózatoknak a már liberalizált távközlési szolgáltatások nyújtására való felhasználási korlátainak eltörléséről szóló, 1995. október 18-i 95/51/EK bizottsági irányelv (HL 1995 L 256, 49. o.), továbbá az egyetlen üzemeltető tulajdonában lévő távközlő hálózatok és kábeltelevíziós hálózatok különálló jogi személyiségének biztosításáról szóló, 1999. június 23-i 1999/64/EK bizottsági irányelv (HL L 175, 39. o.).

7 – A 96/2 irányelv (1) preambulumbekezdése

8 – Ugyanott.

9 – HL L 249., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet 4. kötet 178. o.

10 – HL L 117., 15. o. A 97/13 irányelv 25. cikkével összhangban a tagállamoknak hatályba kellett léptetniük az irányelvvel való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és „a lehető leghamarabb, de legkésőbb 1997. december 31-ig” közzé kellett tenniük az engedélyezésre vonatkozó feltételeket és az arra alkalmazandó eljárásokat. Az irányelv hatálybalépésének napja, azaz 1997. május 27-e és az átültetésére megjelölt határidő lejárta, azaz 1997. december 31-e közötti időszakra vonatkozóan annyit elegendő megjegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlattal összhangban a tagállamoknak „tartózkodniuk kell az olyan rendelkezések meghozatalától, amelyek alkalmasak arra, hogy komolyan veszélyeztessék az irányelvben előírt eredmény elérését” (a C-129/96 sz., Inter-Environnement Wallonie ügyben 1997. december 18-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-7411. o.] 45. pontja).

11 – (1), (3) és (5) preambulumbekezdés.

12 – (5) preambulumbekezdés.

13 – (2) és (3) preambulumbekezdés.

14 – Az iratokból kitűnően a Mobistar és a Belgacom Mobile a Hírközlési Minisztérium által megadott egyedi engedély alapján szereztek jogosultságot mobiltávközlési hálózat belgiumi létesítésére és üzemeltetésére, amely engedélyt a Mobistar 1995. november 27-én, (lásd a Mobistar írásbeli észrevételeinek 3. pontját), a Belgacom Mobile pedig 1996. július 2-án kapott meg (lásd a Belgacom Mobile írásbeli észrevételeinek 1. pontját, továbbá ezen észrevételekhez 1. mellékletként csatolt, 1996. július 2-i királyi rendeletet, amely mobiltávközlési hálózat üzemeltetését engedélyezi a Belgacom Mobile számára).

15 – Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a Bíróság, annak érdekében, hogy hasznos választ tudjon adni az előzetes döntéshozatalra irányuló kérdést benyújtó nemzeti bíróság számára, a közösségi jog olyan rendelkezéseit is figyelembe veheti, amelyekre a fenti bíróság kérdésében nem hivatkozott (lásd különösen a 35/85. sz. Tissier-ügyben 1986. március 20-án hozott ítélet (EBHT 1986., 1207. o.) 9. pontját; a C-107/98. sz. Teckal-ügyben 1999. november 18-án hozott ítélet (EBHT 1999., I-8121. o.) 39. pontját; a C-265/01. sz., Pansard és társai ügyben 2003. január 16-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-683. o.) 19. pontját, és a C-271/01. sz. COPPI-ügyben 2004. január 22-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-1029 o.) 27. pontját.

16 – C-292/01. és C-293/01 sz., (EBHT 2003., I-9449. o).

17 – A 448. sz. stabilizációs és fejlesztési közpénzügyi intézkedések bevezetéséről szóló, 1998. december 23-i törvény 20. cikkének (2) bekezdése (1999. évi költségvetési törvény) (1998. december 29-i, 302. sz. GURI rendes kiegészítés 5. o.).

18 – A fent hivatkozott Albacom és Infostrada ügyben hozott ítélet 24-28. pontja.

19 – Ugyanitt, a 31., és a 32. pont.

20 – Ugyanitt, a 33. és a 34. pont.

21 – Ugyanitt, a 38. pont. Lásd még e tekintetben Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok ugyanezen ügyre vonatkozó indítványának 52. pontját.

22 – A fent hivatkozott Albacom és Infostrada ügyben hozott ítélet 35-37. pontja.

23 – Lásd Schaerbeek önkormányzat tanácsának írásbeli észrevételeit (14-17. o.), és Fléron önkormányzat tanácsának írásbeli észrevételeit (8. o.).

24 – Lásd a Belgacom Mobile írásbeli észrevételeinek 2. mellékletét.

25 – Az 1995. április 8-i Moniteur belge, a továbbiakban: királyi rendelet.

26 – Lásd e tekintetben Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnoknak a C-327/03 és C-328/03. sz. ISIS Multimedia és Firma 02, Bíróság előtt folyamatban lévő ügyekre vonatkozó indítványának 29-32. pontját.