Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

CHRISTINE STIX-HACKL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2005. július 14.1(1)

C-266/04–C-270/04., C-276/04. és C-321/04 – C-325/04. sz. egyesített ügyek

Nazairdis SAS (C-266/04)

Jaceli SA (C-267/04)

Komogo SA (C-268/04 és C-324/04)

Tout pour la maison SARL (C-269/04)

Distribution Casino France SAS (C-270/04)

Bricorama France SAS (C-276/04)

Distribution Casino France 3 SAS (C-321/04)

Société Casino France, az IMQEF SA jogutódja, amely a JUDIS SA jogutódja (C-322/04)

Dechrist Holding SA (C-323/04)

Tout pour la maison SARL (C-325/04)

kontra

Caisse nationale de l’organisation autonome d’assurance vieillesse des travailleurs non salariés des professions industrielles et commerciales (Organic)

(A Tribunal des affaires de sécurité sociale de Saint-Étienne (C-266/04–C-270/04 és C-276/04) és a Cour d’appel de Lyon (C-321/04–C-325/04) [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)

„Az EK 87. cikk (1) bekezdése – Az értékesítési területre kivetett adó – Az adó bevételének felhasználása”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – Nemzeti jogi háttér

A –   A kereskedelmet és a kézműipart támogató adó

B –   Az adóbevétel felhasználása

1.     A nyugdíjazáskor járó támogatás

2.     A TACA egyéb felhasználása

a)     A Fisac javára való fordítás

b)     Az önálló kézműves foglalkozású dolgozók és az önálló ipari és kereskedelmi foglalkozású dolgozók alap-nyugdíjbiztosítási rendszereinak javára való felhasználás

c)     A CDPC javára való felhasználás

III – Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

IV – Elemzés

A –   Előzetes megjegyzések az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságáról

B –   Egyes kiskereskedelmi üzletek adómentességéről

1.     A kérdés jelentősége az alapeljárások tárgyára tekintettel

2.     Másodlagos kérelem: egyes üzletek adómentességének minősítése

C –   A TACA-bevétel kötelező hozzárendeltségi viszonyának fennállásáról

1.     A feleknek a Bíróság írásbeli kérdéseire adott válasza

2.     Jogi álláspont

a)     Az ítélkezési gyakorlat

b)     Jogi elemzés

D –   A különböző támogatásokról, amelyeknek a finanszírozásához a vitatott adó hozzájárul

1.     Az érintett felek főbb érvei

2.     Jogi elemzés

a)     Az ítélkezési gyakorlat

b)     A nyugdíjazáskor járó támogatás rendszeréről

c)     A nyugdíjbiztosítási rendszerek kiegészítő támogatásáról

d)     A Fisac és a CPDC által nyújtott egyedi támogatások

V –   Végkövetkeztetések





I –    Bevezetés

1.     Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmezésére vonatkoznak. E kérelmeket a kereskedelmi és kézműves ágazatot támogató francia adó jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő eljárások keretében terjesztették elő.

II – Nemzeti jogi háttér

A –    A kereskedelmet és a kézműipart támogató adó

2.     Az idős kereskedők és kézművesek bizonyos kategóriáinak javát szolgáló intézkedések bevezetéséről szóló, 1972. július 13-i 72-657. sz. törvény 1. cikkének megfelelően(2) „segélyintézkedéseket vezetnek be […] a kézműves foglalkozások és az ipari és kereskedelmi foglalkozások nyugdíjrendszerének aktív és nyugdíjas tagjai számára”.

3.     Az 1995-ös év költségvetéséről szóló, 1994. december 29-i 94-1162. sz. törvénnyel módosított 72-657 sz. törvény (a továbbiakban. 72-657. sz. törvény)(3) 3. cikkének (2) bekezdése bevezeti a kereskedelmet és a kézműipart támogató adót (a továbbiakban: TACA).

4.     A TACA progresszív adó, amelyet közvetlenül a Franciaországban lévő, 400 m²-nél nagyobb értékesítési területtel rendelkező, 460 000 eurónál nagyobb éves üzleti forgalmat megvalósító kiskereskedésekre vetnek ki. Az adókulcs az éves üzleti forgalom négyzetméterenkénti összegének arányában progresszív.

5.     Az alapügyek tényállásai idején a TACA-t a Caisse nationale de l’organisation autonome d’assurance vieillesse des travailleurs non salariés des professions industrielles et commerciales (ipari és kereskelmi foglalkozások nem munkaviszonyban álló dolgozói független nyugdíjbiztosító szervezetének nemzeti pénztára, a továbbiakban: Organic) szedte be.

B –    Az adóbevétel felhasználása

1.      A nyugdíjazáskor járó támogatás

6.     A 72-657. sz. törvény 8–10. cikkének megfelelően a TACA-bevétel olyan kereskedők és kézművesek különleges kiegészítő támogatásának finanszírozására szolgál, akik a 60 életévük betöltését követően a tevékenységüket véglegesen befejezik, és a vagyonuk bizonyos felső határ alatt van.

7.     Az 1995. február 1-jei 95-95. sz. törvénnyel és a 2002. december 30-i 2002-1575. sz. törvénnyel módosított, az 1982. évi költségvetésről szóló, 1981. december 30-i 81-1160. sz. törvény 106. cikke nyugdíjazáskor járó támogatással váltotta fel ezt a különleges kiegészítő támogatást. Ez a cikk elrendeli:

„Azok a kereskedők vagy kézművesek, akik legalább tizenöt évig tagjai voltak a kézműves, ipari és kereskedelmi foglalkozások időskori biztosítási pénztárának, és vagyonuk a rendeletben meghatározott felső határ alatt van, kérelmükre részesülhetnek a fent hivatkozott rendszerek pénztárai által fizetett támogatásból, a következő életkort követően:

a.      a hatvanadik életév betöltését követően, amennyiben tevékenységüket véglegesen befejezik;

b.      az ötvenhetedik életév betöltését követően, ha igazolják, hogy az azonnali nyugdíjazás nem jelent számukra személyes előnyt, ha a tevékenységüknek a helyi lakossági szükségletek ellátását nem veszélyeztető befejezése:

–       vagy a kereskedelmi- és kézműves vállalkozások fejlesztéséről és azok gazdasági, jogi és társadalmi környezetének javításáról szóló, 1989. december 31-i 89-1008. sz. törvény 4. cikkében előírt közös művelet alkalmával következik be;

–       vagy a tervezési reformra vonatkozó, 1982. július 29-i 82-653. sz. törvény 11. cikke alapján az állam által meghatározott, a kereskedelmi és kézműves ágazat szerkezetátalakítása cselekvési tervének végrehajtása alkalmával következik be.

A tevékenységük folytatására tartósan alkalmatlan kereskedők vagy kézművesek, felmentést élveznek az első bekezdésben előírt életkori feltétel alól.

[…]”

8.     Az 1982. április 2-i 82-307. sz. rendelet határozza meg a nyugdíjazáskor járó támogatás nyújtásának feltételeit. Ezt a rendeletet az 1996. augusztus 13-i minisztériumi rendelet hajtotta végre.(4) A frankban kifejezett összegek euróra való átszámításáról szóló, 2001. szeptember 3-i rendelettel(5) módosított rendelet 10. cikke kifejti, hogy „a támogatás összegének 3140 euró és 18 820 euró között kell lennie házaspárok, és 2020 euró és 12 100 euró között egyedülállók esetében”.

2.      A TACA egyéb felhasználása

9.     A TACA bevezetése óta az abból származó bevétel jelentősen emelkedett a kiskereskedelmi piac francia területen tapasztalható fejlődése és a kereskedelmi létesítmények területének növekedése miatt. A társadalombiztosítás 1997. évi finanszírozásáról szóló, 1996. december 27-i 96-1160. sz. törvény 40-I. cikkével módosított, a kereskedelmi- és kézműves-vállalkozások fejlesztéséről szóló, 1989. december 31-i 89/1008. sz. törvény 4. cikke ekként rendelkezik:

„A [TACA] beszedésével megbízott szervezet ezen adó bevételének többletét jogosult a kereskedelem fejlődése által kiváltott szociális változások által érintett ágazatokban a kereskedők tevékenységének fenntartására irányuló közös műveletekre, a kereskedelmi és kézműves ágazatban a vállalkozások átruházását és szerkezetátalakítását támogató műveletekre és a kézműves, ipari és kereskedelmi szakmák alap-nyugdíjbiztosítási rendszerének finanszírozására felhasználni.”

10.   A TACA-bevételtöbbletet az önálló kézműves foglalkozású dolgozók és az önálló ipari és kereskedelmi foglalkozású dolgozók alap-nyugdíjbiztosítási rendszerei, a Fonds d’intervention pour la sauvegarde de l’artisanat et du commerce (a kézművesipar és a kereskedelem megóvását szolgáló beavatkozási alap, a továbbiakban: Fisac) és a comité professionnel de la distribution des carburants (az üzemanyagelosztási szakmai bizottság, a továbbiakban. CPDC) céljaira használták fel.

a)      A Fisac javára való fordítás

11.   A kereskedelmet és a kézműipart támogató adó bevételtöbbletének felhasználására vonatkozó, 1995. október 27-i 95-1140. sz. rendelet(6) 2. cikke előírja, hogy a TACA-bevételtöbblet egy része a Fisac különleges számlájára folyik be.

12.   A 95-1140. sz. rendelet 1. cikkének megfelelően a Fisac egyrészt a kereskedelem és a kézművesség fenntartására és alkalmazkodásának előmozdítására szánt közös műveleteket finanszírozza, hogy az egyes földrajzi területeken és foglalkozási ágazatokban megőrizze a kereskedelem élénkségét és a társadalom kedvező közelségű ellátását, másrészt finanszírozza a kereskedelemért és a kézműiparért felelős miniszter rendeletével meghatározott összeg alatti éves üzleti forgalmat megvalósító kereskedelmi és kézműipari vállalkozásoknak szánt átruházási és szerkezetátalakítási műveleteket.

13.   A 95-1140. sz. rendelet 8. cikke értelmében „a [támogatások odaítéléséről szóló] döntéseket a kereskedelemért és a kézművesiparért felelős miniszter hozza [egy] bizottság állásfoglalását követően”, amely bizottságot ugyanezen rendelet hozza létre.

b)      Az önálló kézműves foglalkozású dolgozók és az önálló ipari és kereskedelmi foglalkozású dolgozók alap-nyugdíjbiztosítási rendszereinak javára való felhasználás

14.   Az 1997. évi társadalombiztosítási költségvetésről szóló, 1996. december 27-i 96-1160. sz. törvény 40-II. cikke kiegészítette a társadalombiztosítási kódex L. 33-9. cikkét a (6) bekezdéssel, amely előírja, hogy a TACA-bevétel egy hányadát az önálló kézműves foglalkozású dolgozók és az önálló ipari és kereskedelmi foglalkozású dolgozók alap-nyugdíjbiztosítási rendszereihez használják fel. Annak összegét felosztották az Organic és a Caisse nationale d’assurances vieillesse des artisans (a kézművesek nemzeti nyugdíjbiztosító pénztára, a továbbiakban: Cancava) között, a könyvelési hiányuk arányában.

15.   A szóban forgó biztosítási rendszerek finanszírozására felhasznált TACA összegét minden évben a gazdasági, pénzügyi és ipari miniszter, valamint a munkaügyi és szolidaritási miniszter tárcaközi rendelettel határozzák meg.

16.   Az alap-nyugdíjbiztosítási rendszer e finanszírozási eszközét a 2003. évi költségvetésről szóló, 2002-1575. sz. törvény 35-IV. cikke hatályon kívül helyezte.

c)      A CDPC javára való felhasználás

17.   A CDPC-t az 1991. március 19-i 91-284. sz. rendelet(7) hozta létre. Az 1998. március 2-i 98-132. sz. rendelettel(8) módosított 91-284. rendelet 2. cikkének megfelelően a CDPC feladata:

„(1)      Azon akcióprogramok kidolgozása és végrehajtása, amelyeknek célja az üzemanyag-elosztási hálózat kialakítása, termelékenységének javítása, értékesítési körülményeinek modernizálása és a kiegyensúlyozott ellátás igazgatása és fenntartása a nemzeti terület egészén.

(2)      Az érdekelt vállalakozások számára hozzájárulás biztosítása az elfogadott programok megvalósításának megkönnyítése érdekében, valamint ennek érdekében minden hasznos tanulmány elvégzése.

(3)      A fent említett célokat előmozdító információk összegyűjtése és a foglalkozási ágon belüli kiosztása.”

18.   A 91-284 rendelet 4. és azt követő cikkei kifejtik, hogy a CDPC döntéseit e bizottság ügyviteli tanácsa hozza, hogy azokról tájékoztatják a kormány biztosát és az állami ellenőrt, és a határozatok akkor válnak végrehajthatóvá, ha az előbbiek közül tizenöt napos határidőn belül senki nem nyújt be vétót.

19.   A 98-132. sz. rendelet megerősítette a CPDC eszközeit oly módon, hogy kiegészítette annak bevételeit a TACA-bevételtöbblet egy részével. E rendelkezésnek megfelelően „az iparért felelős miniszter, a kereskedelmért és a kézművesiparért felelős miniszter, valamint a költségvetésért felelős miniszter minden évben meghatározzák az üzemanyag-elosztási szakmai bizottság keretében felhasználandó források felső határát.”

20.   A CPDC eszközeinek ezt a megerősítését az Európai Közösségek Bizottsága az 1997. június 18-i N 294/97 határozottal az 1997–2000. időszakra 60 millió FRF-os (körülbelül 9 147 000 euró) költségvetéssel engedélyezte.(9)

III – Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

21.   A C-321/04–C-325/04. sz. ügyekben az alapeljárások felperesei 2001. április 11-én valamennyien keresettel éltek az Organic ellen a Tribunal des affaires de sécurité sociale de Saint-Étienne (Franciaország) (saint-étienne-i társadalombiztosítási bíróság) előtt. E keresetekkel azon összegek visszatérítését akarták elérni, amelyeket a felperesek a TACA címén az 1999. és/vagy a 2000. év során fizettek. A felperesek úgy vélték, hogy a TACA-t az EK 87. cikk (1) bekezdésével és az EK 88. cikk (3) bekezdésével ellentétesen vezették be.

22.   A Tribunal des affaires de sécurité sociale de Saint-Étienne 2003. január 27-i ítéleteivel elutasította ezeket a kereseteket. Az alapügy felperesei ekkor fellebbezést nyújtottak be a Cour d’appel de Lyonhoz (Franciaország) (lyoni fellebbviteli bíróság).

23.   A C-276/04. sz. ügyben az alapeljárás felperese 2003. április 7-én nyújtott be keresetet a Tribunal des affaires de sécurité sociale de Saint-Étienne-hez az Organic ellen, hogy elérje azon összegek visszatérítését, amelyeket TACA címén a 2000–2002. évi időszakban fizetett.

24.   A C-266/04–C-270/04. sz. ügyekben az alapeljárások felperesei 2003. április 11-én öt különböző keresetet nyújtottak be az említett bírósághoz az Organic ellen azon összegek visszatérítése iránt, amelyeket TACA címén a 2001. év során fizettek be.

25.   A kérdést előterjesztő bíróság a jelen ügyekben arra kér választ, hogy a TACA-t az EK 87. cikk (1) bekezdésének és az EK 88. cikk (3) bekezdésének megsértésével vezették-e be.

26.   A Cour d’appel de Lyon ezért 2004. február 7-i határozataival felfüggesztette az eljárást, és kérte a Bíróságot, „határozzon arról, hogy a [C-321/04–C-325/04. sz. ügyek felpereseitől] behajtott [TACA] az EK 87. cikk értelmében állami támogatásnak minősül-e”.

27.   A C-266/04–C-270/04. és C-276/04. sz. ügyekben a Tribunal des affaires de sécurité sociale de Saint-Étienne 2004. április 5-i határozatával felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Az EK 87. cikket úgy kell-e értelmezni, hogy a Franciaország által a CDPC […], a Fisac […], a kereskedők és kézművesek nyugdíjazásakor járó támogatása, az önálló kézműves foglalkozású dolgozók és az önálló ipari és kereskedelmi foglalkozású dolgozók alap-nyugdíjbiztosítási rendszereinek keretében nyújtott költségvetési támogatások állami támogatásnak minősülnek?”

IV – Elemzés

28.   A benyújtott írásbeli észrevételekből – különösen a Bizottság, az alapügy felperesei és a francia kormány által benyújtott észrevételekből – is következik, hogy a jelen ügyekben az intézkedések két típusa minősülhet az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak. Egyrészt néhány kiskereskedelmi üzlet TACA alóli mentessége, másrészt a TACA-bevételből finanszírozott különböző intézkedések. Bevezetésként azonban meg kell vizsgálni az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek két kategóriájának elfogadhatóságát.

A –    Előzetes megjegyzések az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságáról

29.   A Bíróság elnöke 2004. szeptember 24-i végzésével az eljárás és ítélethozatal céljából egyesítette a fenti ügyeket.

30.   Mindenekelőtt meg kell említeni, hogy a Bírósághoz a Cour de cassation (Franciaország) 2004. november 16-án a TACA-ra vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtott be.(10) Ezt az ügyet a jelen ügyekben hozandó ítéletek kihirdetéséig felfüggesztették.

31.   Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságát az írásbeli eljárás során nem kérdőjelezték meg. Megjegyzem azonban, hogy sem a Tribunal des affaires sociales de Saint-Étienne, sem a Cour d’appel de Lyon előzetes döntéshozatalra utaló végzései nem teszik lehetővé az érintett nemzeti jogi rendelkezésekre vonatkozó közösségi jogi kérdések valós terjedelmének megértését, mivel egyrészt a Tribunal des affaires sociales de Saint-Étienne nem jelöli meg közelebbről ezeket a rendelkezéseket, és csak a vitatott adó bevétele bizonyos felhasználásának említésére korlátozódik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben, másrészt a Cour d’appel de Lyon nem jelöli meg pontosan, hogy hogyan használják fel a szóban forgó adót. E körülmények között csak a két nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra utaló végzésének együttes olvasata teszi lehetővé a nemzeti összefüggések megfelelő megértését.

32.   Emlékeztetni kell azonban, hogy ebben a vonatkozásban az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben előterjesztendő információk „nemcsak arra szolgálnak, hogy a Bíróság számára lehetővé tegyék, hogy hasznos válaszokat adjon, hanem arra is, hogy a tagállamok kormányainak valamint az egyéb érdekelt feleknek biztosítsák a lehetőséget, hogy a Bíróság alapokmánya 20. cikkének megfelelően észrevételeket terjesszenek elő.”(11) Erre az elvre tekintettel a Tribunal des affaires sociales de Saint-Étienne előzetes döntéshozatalra utaló végzései rendkívül rövidnek tűnnek, teljesen hiányzik belőlük a szóban forgó nemzeti rendelkezések bármilyen bemutatása. Ebben az összefüggésben nem lehet utalni a felek vagy a francia kormány által benyújtott írásbeli észrevételekre, mivel azok a saját esetleges észrevételeik megfogalmazásának időpontjában nem álltak az egyéb tagállamok kormányainak rendelkezésére.

33.   Érdemes megemlíteni az előzetes döntéshozatalra utaló végzések e hiányosságait, jóllehet azok nem képezik akadályát annak, hogy a Bíróság hasznos választ adjon a nemzeti bíróságoknak, különös tekintettel arra, hogy az ügyeket egyesítették a Cour d’appel de Lyon előzetes döntéshozatal iránti kérelmeivel megindított ügyekkel.

B –    Egyes kiskereskedelmi üzletek adómentességéről

1.      A kérdés jelentősége az alapeljárások tárgyára tekintettel

34.   Az alapügyek tárgyára tekintettel kétségesnek tartom a vizsgálat jelentőségét azon kérdés esetében, hogy egyes, meghatározott alapterülettel rendelkező üzletek TACA alóli mentessége állami támogatásnak minősül-e. Az alapügyek tárgya ugyanis a bevásárlóközpontok által a TACA címén fizetett összegek visszatérítése iránti kérelem. Ha azonban az egyes üzletek által élvezett mentesség állami támogatásnak minősülne, ez utóbbiaknak – mint az állami támogatások kedvezményezettjeinek – feladata lenne a támogatások visszatérítése. A mentesség esetleges állami támogatássá minősítésének tehát nem lenne kihatása a TACA kivetésének jogszerűségére. Ennélfogva nem tartom célravezetőnek, hogy a Bíróság ebben a részkérdésben határozzon.

35.   Úgy tűnik számomra, hogy az a kapcsolat, amelyet az alapügy felperesei bizonyos üzletek adómentessége és a saját adókötelezettségük érvényessége között próbálnak meg létrehozni, olyan félreértésből származik, amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlatának túlságosan betű szerinti olvasata okozhatott. Ugyanis egyrészt az nem vitatott, hogy az adómentesség vagy a társadalombiztosítási járulék alóli mentesség az EK-Szerződés értelmében támogatásnak minősülhet, amennyiben azt „a jellegénél fogva eltérésnek kell tekinteni azon általános szabályozás szerkezetéhez képest, amelyben elhelyezkedik”(12), másrészt „valamely támogatás finanszírozási módja az egész finanszírozni kívánt támogatási rendszert összeegyeztethetetlenné teheti a közös piaccal. Ennélfogva a támogatás vizsgálatát nem lehet elválasztani finanszírozási módja hatásainak vizsgálatától […] Éppen ellenkezőleg, a támogatási intézkedés Bizottság általi vizsgálatának a támogatás finanszírozási módját is figyelembe kell vennie, amennyiben ez utóbbi az intézkedés szerves részét képezi”(13). Álláspontom szerint ezen ítéletek együttes olvasata nem vezethet ahhoz az állításhoz, hogy a mentességet – az adott támogatás finanszírozásának módjaként – következetesen úgy kell tekinteni, mint amely a támogatási intézkedés szerves részét képezi.

36.   Ebben tekintetben hivatkozni kell a Streekgewest-ügyben 2005. január 13-án hozott ítéletre(14), amelyben a Bíróság rámutatott, hogy nincs kötelező kapcsolat az adó és az adómentesség finanszírozása között. A Bíróság kijelentette, hogy „az ebből az adóból származó adóbevétel a támogatás mértékét egyáltalán nem befolyásolja. Az adókedvezmény alkalmazása és terjedelme ugyanis nem függ a szóban forgó adóbevételtől”.

37.   Az alapeljárás felperesei a szóbeli szakasz során előterjesztették, hogy ez az ügy nem lehet meghatározó a jelen esetben, tekintettel annak sajátos tényállására. Rámutattak ebben a vonatkozásban, hogy általános pénzügyi szabályozásról van szó, amelynek célja a környezet védelme, és amelyet az adóbevételnek az Államkincstárba való befizetése, az adóalany piaci szereplők és az adómentes piaci szereplők közötti versenykapcsolat hiánya és az adó és a különleges felhasználás közötti közvetlen és felbonthatatlan kapcsolat hiánya jellemez, míg a jelen esetben különleges adószabályozásról van szó, amelynek bevételét az érintett időszak során nem használták fel az állam általános költségvetésében. Ezenkívül a TACA-bevételt pozitív intézkedésekre használták fel a felperes társaságok versenytársai javára, és közvetlen és felbonthatatlan kapcsolat áll fenn az adó és azon támogatás között, amely az adómentességből következik.

38.   A Streekgewest-ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet tényállásában szereplő pénzügyi intézkedések és a TACA közötti különbségeket elismerve meg kell állapítani, hogy még ha a szóban forgó nemzeti szabályozásban előírt mentességeket az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmében vett támogatásoknak kell is tekinteni, ez nem jelenti azt, hogy a felperesek megalapozottan utasíthatták volna vissza a TACA fizetését. Ugyanis amikor valamely támogatás az egyes adóalanyok adó alóli mentességéből áll, nem az adó kivetése a jogellenes, az EK 87. és azt követő cikkekre tekintettel, hanem az a körülmény, hogy bizonyos piaci szereplők mentesek az alól. Ennélfogva úgy tűnik számomra, hogy – az említett ítéletben szóban forgó pénzügyi intézkedés és a TACA közötti különbségeken túl – ez az ítélet általános elvet állított fel, amely szerint nincs szükségszerű kapcsolat az adó és a mentesség formáját öltő támogatási intézkedés között. A jelen esetben, jóllehet az 72-657. sz. törvényben előírt mentességek céljai megegyeztek a TACA-bevétel különböző felhasználásainak céljaival, nincs megfelelő kapcsolat a különböző mentességek és az adókivetés között. Számomra homályosnak tűnik az alapügy felperesei által kifejtett érvelés, amely szerint szoros kapcsolat áll fenn a mentességek és a TACA-bevételből finanszírozott pozitív intézkedések között, és az EK 88. cikk (3) bekezdésének hatékony érvényesülése ebből következően megköveteli a TACA-nak az említett felperesek számára történő visszafizetésének a lehetővé tételét. Mivel a TACA-bevételből finanszírozott pozitív intézkedéseknek az EK 87. cikk (1) bekezdésére tekintettel nincs hatása a mentességek minősítésére, nincs jelentősége annak, hogy milyen gyakorlati nehézségekbe ütközik az EK 88. cikk (3) bekezdését sértő módon – a jelen esetben mentesség formájában – nyújtott támogatások tagállamok általi visszaszerzésének végrehajtása.

2.      Másodlagos kérelem: egyes üzletek adómentességének minősítése

39.   Mindenesetre az, hogy a bizonyos kiskereskedelmi üzleteknek biztosított adómentességnek az EK 87. cikk (1) bekezdésére tekintettel történő vizsgálata nem hasznos, nem értelmezhető a szóban forgó nemzeti szabályozás igazolásaként.

40.   Ennélfogva ha a Bíróság mégis határozni kíván azon adómentesség minősítése tárgyában, amelyet egyrészt bizonyos kiskereskedelmi üzleteknek, másrészt – létrehozásuk időpontjától függően – bizonyos bevásárlóközpontoknak biztosítottak(15), a szóban forgó nemzeti jogszabály céljaira tekintettel részletesen meg kellene vizsgálnia a kérdéses adómentesség koherenciáját.

41.   Előzetesen emlékeztetni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az állami beavatkozás szociális természete nem elegendő ahhoz, hogy eleve mentesüljön az EK 87. cikk szerinti támogatásként történő minősítés alól.(16) Ugyanis ez a cikk „nem tesz különbséget az állami beavatkozás okai és céljai szerint, hanem hatásuk alapján határozza meg őket”(17).

42.   Az állami támogatásként történő minősítés tekintetében a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EK 87. cikk (1) bekezdése négy feltételt fogalmaz meg. Először is: állami vagy állami forrásból történő beavatkozásról legyen szó. Másodszor: e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet érintse. Harmadszor: kedvezményezettje részére előnyt kell juttatnia. Negyedszer: torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie.(18) Úgyszintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a támogatásnak való minősüléshez az EK 87. cikk (1) bekezdésben említett valamennyi feltételnek teljesülnie kell.(19)

43.   Mivel olyan adó alóli mentességről van szó, amelynek a bevételét állami támogatás finanszírozására használják fel, nem kétséges, hogy a vizsgált rendelkezések az államnak tulajdoníthatók.(20) A francia jogszabály által létrehozott mechanizmusra tekintettel a vitatott adó bevételi forrást jelent az állam által kijelölt szervek – így elsősorban az Organic – számára, ebből következően az ezen bevételek egy részéről való, bizonyos piaci szereplők mentességének formájában történő lemondás az állami források kiesését eredményezi.

44.   Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a támogatás fogalma általánosabb, mint a szubvencióé, mert nemcsak a pozitív szolgáltatások tartoznak bele, mint maga a szubvenció, hanem azok a beavatkozások is, amelyek különböző módokon megkönnyítik a vállalkozás költségvetésére általában nehezedő terheket, és amelyek ezáltal – anélkül, hogy a szó szigorú értelmében szubvenciók lennének – azzal megegyező természettel és hatással rendelkeznek. Következésképpen nem szükséges minden esetben bizonyítani, hogy állami forrásátruházás történt annak érdekében, hogy az egy vagy több vállalkozásnak nyújtott előnyt az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak lehessen tekinteni.(21)

45.   A jelen esetben nem lehet tehát kizárni, hogy bizonyos üzleteknek a vitatott adó alóli mentességét állami források alkalmazásának lehessen tekinteni. Meg kell vizsgálni, hogy – tekintettel a vitatott nemzeti szabályozás különleges jellemzőire – a vitatott szabályozás által az adókötelezettség megállapítása során alkalmazott megkülönböztető bánásmód ténylegesen források felhasználásával jár-e, és ezzel együtt létezik-e szelektív előny, azaz ez a szabályozás előnyben részesít-e bizonyos vállalkozásokat.

46.   E kérdés esetében Tizzano főtanácsnok a Ferring-ügyben ismertetett indítványában(22) rámutatott, hogy „nem lehet eleve megállapítani vagy kizárni, hogy a valamely adónem alóli mentesség meghatározott piaci szereplők esetében az [EK 87.] cikk értelmében vett szelektív előny nyújtásával egyenértékű. A megoldást esetről esetre kell megkeresni, figyelembe véve minden egyes ügy sajátos jellemzőit, különösen az érdekelt piaci szereplők között fennálló versenykapcsolatot, az adó létjogosultságát és az általa kiváltott hatást”.

47.   Az ítélkezési gyakorlat szerint „a támogatás fogalma nem vonatkozik a terhek területén a vállalkozások között megkülönböztetést bevezető intézkedésekre, amikor ez a megkülönböztetés a szóban forgó terhek rendszerének jellegéből és szerkezetéből következik”.(23)

48.   Ezen a ponton a Bizottság, az Organic és a francia kormány előterjesztik, hogy a kisméretű és egyes egyéb kereskedelmi üzletek adómentességét a szóban forgó adószabályozás természete és szerkezete indokolta.(24) Ennélfogva nem az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti szelektív intézkedésről van szó. A Bizottság kifejti, hogy tekintettel a kiskereskedők által az új elosztási formák kialakítását követően tapasztalt nehézségekre, a francia hatóságok a nagyobb értékesítési területtel rendelkező üzleteket az adózóképességük arányában szolidaritási erőfeszítés megtételére hívták fel. Így a TACA-t progresszív kulcsú táblázat szerint szedik be, a négyzetméterenkénti éves üzleti forgalom arányában, adómentességet írva elő 400 m²-nél kisebb értékesítési területtel rendelkező vagy 460 000 eurónál alacsonyabb éves üzleti forgalmat megvalósító üzletek számára, és csökkentett kulcsot a 400 és 600 m² közötti értékesítési területtel rendelkező üzletek számára. Megfelel a szakmai szolidaritáson nyugvó és az újraelosztási logikán alapuló rendszer természetének és szerkezetének, hogy az adóalanyokat az adózóképességükhöz képest határozzák meg. A francia kormány hasonlóan érvel. Az Organic számára megfelel a rendszer általános szerkezetének – amelynek alapelve, hogy a bevásárlóközpontoknak hozzá kell járulniuk a közelben lévő üzletek védelméhez – hogy az adóalanyokat elsősorban az értékesítési terület méretének arányában határozzák meg, a létesítmény által megvalósított üzleti forgalomra vonatkozó korrekcióval, és ezzel párhuzamosan mentességben részesítsék azokat a vállalkozásokat, amelyek nem felelnek meg ezeknek az ismérveknek.(25)

49.   Az alapügy felperesei azonban megjegyzik, hogy a csekély adózóképességgel rendelkező üzletek – azaz amelyek alacsony üzleti forgalmat valósítanak meg – adómentességben részesítése helyénvaló ugyan, de más a helyzet – értékesítési területüktől függetlenül – a különböző, nagyobb újraelosztási hálózat részét képező üzletek esetében, valamint a városközpontokban elhelyezkedő azon bevásárlóközpontokéban, amelyek az 1960. január 1-jét megelőző megnyitásukra tekintettel részesülnek adómentességben (a 72-657. sz. törvény 3. cikkének (1) bekezdése).

50.   Csak részben osztom a Bizottság, a francia kormány és az Organic álláspontját, amely a szóban forgó szabályozás szociális céljából kissé elhamarkodott következtetéseket von le az adómentesség különböző eseteinek minősítésesére vonatkozóan.

51.   Az alapügy felperesei kezdeményezésének megfelelően elengedhetetlennek tűnik számomra, hogy az eltérő esetek között különbséget tegyek, szem előtt tartva, hogy bár a törvény eredeti célja az lett volna, hogy lehetővé tegye, hogy nyugdíjazáskor járó támogatást nyújtsanak azon kézműveseknek és kereskedőknek, akik eleget tesznek a jövedelmi feltételeknek, az adó révén megszerzett források bősége idővel lehetővé tette, hogy a vitatott terhek bevételének eltérő felhasználását irányozzák elő, különösen a Fisac javára. A – többek között a TACA-bevételtöbblet felhasználásával – finanszírozott különféle támogatások céljainak pontosabb elemzése azonban rámutat a célok sokféleségére. Ezért – bár a kereskedők és kézművesek nyugdíjazásakor járó támogatás egyértelműen része az újraelosztó rendszer logikájának, amelyből a TACA bevezetése adódott – úgy tűnik, hogy a Fisac keretében nyújtott állami támogatások a városközpontok – különösen kereskedelmi – vonzerejének megőrzésére szolgálnak, a városok perifériája kereskedelmi övezeteinek fejlesztésével szemben, ez azonban csak közvetve illeszkedik a szóban forgó újraelosztó rendszer logikájába.

52.   Általánosabban fogalmazva: úgy tűnik, hogy a vita alapját képező kérdés az, hogy azon piaci szereplők adómentessége, amelyek az ezen adó bevételéből finanszírozott támogatási intézkedések kedvezményezettjei, megfelel-e a szabályozás általános szerkezetének, amennyiben versenykapcsolat áll fenn az adóköteles és az adómentes piaci szereplők között. Elengedhetetlennek tűnik számomra e kérdés árnyalt megválaszolása. Ugyanis – bár bizonyos gazdasági szereplők valamely adó alóli mentessége koherensnek tűnhet a szakmai szolidaritási rendszer újraelosztó logikájára tekintettel, amennyiben a kérdéses gazdasági szereplők az említett adó bevételéből finanszírozott intézkedések címzettjei – ez a koherencia legalább azt feltételezi, hogy az adómentes gazdasági szereplőket meghatározó szempontok illeszkedjenek az említett újraelosztó logikába.

53.   Meg kell tehát vizsgálni, hogy az említett nemzeti jogszabályban az adóalanyiság vonatkozásában alkalmazott megkülönböztetések az adózóképesség különbségeire(26) korlátozódnak-e, és ennélfogva objektíve indokoltnak tűnnek-e, mivel a versenyző gazdasági szereplők nem részesültek eltérő bánásmódban.

54.   A jelen esetben nem tűnik számomra bizonyosnak, hogy a vitatott nemzeti szabályozásban alkalmazott megkülönböztetés kizárólag az adózóképességbeli különbségek figyelembevételéből adódik. Így az értékesítési terület kritériuma lehetővé teszi a nemzeti szabályozásban előírt küszöbnél alacsonyabb értékesítési területtel rendelkező kereskedők számára, akik jelentős üzleti forgalmat valósítanak meg, mivel részei valamely nagy hírnevű kereskedelmi láncnak, hogy ne járuljanak hozzá a szolidaritási erőfeszítéshez. A városközpontok „felélesztésének” célja sem indokolhatja ezt a megkülönböztetett bánásmódot a „nagy” és a „kis” értékesítési területtel rendelkező üzletek között, mivel az ilyen kereskedelmi láncok számos „bevásárlóközpont”-beli áruházban jelen vannak.

55.   Azon nagy értékesítési területtel rendelkező áruházak adómentessége, amelyeket 1960. január 1-je előtt nyitottak, az alapügy felpereseinek ebben a kérdésben meg nem cáfolt értelmezése szerint lényegében a városközpont nagy áruházainak kedvez. Ezért úgy tűnik, hogy a nagy értékesítési területtel rendelkező üzletek a létesítésük helye szerint eltérő bánásmódban részesülnek. Meg kell azonban jegyezni, hogy az ilyen belvárosi áruházak fenntartása húzóhatást gyakorolhat a környékbeli kis üzletekre, ily módon az adómentességet mind a létrehozott rendszer újraelosztó logikája szempontjából, mind a városközpontok felélesztésének céljára tekintettel indokoltnak lehet tekinteni.

56.   Mindenesetre a nemzeti bíróság feladata, hogy az adóköteles üzletek és az adómentes üzletek helyzetének összehasonlítása tekintetében elvégezze a szükséges ténymegállapításokat.

57.   A tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre gyakorolt hatás feltételét illetően úgy tűnik, hogy a Bizottság helyesen utal az Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7-én hozott ítéletre(27), amely szerint: „amikor valamely, az állam által nyújtott támogatás az adott vállalkozás helyzetét megerősíti a közösségi kereskedelemben vele versenyző más vállalkozásokhoz képest, úgy kell tekinteni, hogy a támogatás befolyással van ez utóbbiakra. Ezért nem szükséges, hogy maga a kedvezményezett vállalkozás is részt vegyen a kivitelben. […]

Hasonlóképpen: ha valamely tagállam a szolgáltatási vagy elosztási ágazatban működő vállalkozásoknak nyújt támogatást, ahhoz, hogy a támogatások befolyásolják a közösségi kereskedelmet, nem szükséges, hogy a kedvezményezett vállalkozások az említett tagállamon kívül maguk végezzék a tevékenységet, különösen, ha a vállalkozásoknak két tagállam közötti határ közelében van a telephelyük.

A támogatás viszonylagos csekély jelentősége, illetve a kedvezményezett vállalkozás viszonylagos szerény mérete nem zárja ki eleve a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolásának lehetőségét”.

58.   Ennélfogva az a körülmény, hogy a TACA alóli mentesség állítólagosan elsősorban a kisméretű üzleteknek kedvez, nem zárja ki, hogy a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatásokra és a verseny érintettségére vonatkozó feltételek teljesüljenek.

59.   Következésképpen elsősorban úgy vélem, hogy nem kell tanulmányozni a szóban forgó nemzeti szabályozásban előírt különböző adómentességi eseteknek az EK 87. cikk (1) bekezdésére tekintettel adandó minősítést. Másodlagos jelleggel: fel kellene hívni a nemzeti bíróságot, hogy ellenőrizendő, hogy a szelektivitás feltétele teljesült-e az adózóképesség tekintetében, a nemzeti szabályozás céljainak figyelembevételével hasonlítsa össze az adóköteles üzletek és az adómentes üzletek helyzetét.

C –    A TACA-bevétel kötelező hozzárendeltségi viszonyának fennállásáról

60.   Mielőtt a legalábbis részben a TACA-bevételéből finanszírozott különböző intézkedéseknek a EK 87. cikk (1) bekezdésére tekintettel adott minősítést tanulmányoznánk, meg kell vizsgálni, hogy a TACA és a különböző intézkedések között van-e kötelező hozzárendeltségi viszony. Ilyen viszony hiányában ugyanis a kérdéses adót nem lehet ezen intézkedések szerves részének tekinteni, és ezen intézkedések minősítésének nem lehet befolyása a nemzeti bíróságok előtt a megfizetett adók visszatérítése iránti keresetekre.

61.   Mivel a Bíróság a kötelező hozzárendeltségi viszony fogalmát tisztázó ítéleteket a jelen ügyben a beadványok benyújtását követően hozta, írásban felkérte a feleket, hogy a nyilatkozzanak a tárgyaláson „arról, hogy van-e kötelező hozzárendeltségi viszony a C-174/02. sz. Streekgewest-ügyben 2005. január 13-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-85. o.) 26. pontja és a 175/02. sz. Pape-ügyben ugyanezen a napon hozott ítélet (EBHT 2005., I-127. o.) 15. pontja értelmében a TACA és a különböző, ezen adó bevételéből finanszírozott intézkedések között”.

1.      A feleknek a Bíróság írásbeli kérdéseire adott válasza

62.   Az alapügy felperesei úgy vélik, hogy a jelen ügyek különböznek a Streekgewest-ügyben hozott, fent hivatkozott ítélettől. A kötelező hozzárendeltségi viszony hiánya abban az ügyben annak a ténynek tulajdonítható, hogy környezetvédelmi célú általános adószabályról volt szó, az adó bevételét az államkincstárnak fizették be, az adóköteles gazdasági szereplők és az adómentes gazdasági szereplők nem voltak versenykapcsolatban, és nem állt fenn közvetlen és felbonthatatlan kapcsolat az adó és a különleges felhasználás között. Azonban a jelen ügyekben különleges szabályozásról van szó, amelynek célja a kereskedők bizonyos kategóriájának támogatása, akikkel a TACA fizetésére kötelezettek versenyben állnak; a TACA-bevételt a releváns időszakok során állítólag nem fizették be az államkincstárnak; és a TACA a felperesek versenytársainak kedvező pozitív intézkedések finanszírozására szolgált.

63.   A Fisac keretében fizetett támogatások esetében az alapügy felperesei megjegyzik, hogy a Fisacot az adóbevétel-többletből finanszírozzák, mivel tárcaközi rendelet határozza meg a felhasznált források felső határát. Hasonlóképpen történik ez a kereskedők és kézművesek nyugdíjbiztosítási rendszeréhez való hozzájárulás és a CPDC finanszírozása esetében is.

64.   Az alapügy felperesei azt is előterjesztik, hogy közvetlen és felbonthatatlan kapcsolat áll fenn az adó és a mentesség formáját öltő támogatás között, így meg kell állapítani a kötelező hozzárendeltségi viszonyt a TACA és a kis üzletek adómentessége között. A Streekgewest-ügyben hozott, fent hivatkozott ítéletre utalva az Organic és a francia kormány is elutasítja ezt az elemzést.

65.   Az alapügy alperese előterjeszti, hogy a TACA-bevétel töredéke, amelyet nem a nyugdíjazásakor járó támogatást finanszírozására szánnak, a nyugdíjazásakor járó támogatás teljes elkülönített – változó – összegének függvénye, és hogy a bevétel e különböző részeit minden egyes évben a nemzeti hatóságok szabad mérlegelése alapján használják fel. A nyugdíjazásakor járó támogatás rendszerétől különböző intézkedések finanszírozására rendelkezésre álló többlet tehát változó; ezenkívül ezt a többletet részben olyan állami beavatkozások finanszírozására fordították, mint az Epareca(28), amelyeket nem lehet állami támogatásnak minősíteni. Továbbá mind a Fisac, mind a CDPC rendelkezik a TACA-bevétel egy részén kívül más forrásokkal. Végül az alapügy alperese hangsúlyozza, hogy a TACA-bevétel egy része bármikor elvonható, és közvetlenül az állami költségvetés javára fordítható. E körülmények között a TACA-bevétel nem gyakorol közvetlen befolyást a Fisac vagy a CPDC által esetleg nyújtott egyedi támogatások összegére.

66.   A francia kormány és a Bizottság lényegében osztja az alapügy alperesének ezt az álláspontját, hangsúlyozva, hogy a Fisac vagy a CPDC által kifizethető támogatások összege rögzített, és azok felső határát jogszabályi előírások, és egyáltalán nem az adóbevétel határozza meg. A Bizottság ezenfelül rámutat, hogy a TACA-bevételtöbblet különböző felhasználásainak összegét az év elején rögzítik, és az nem változik, bármekkora legyen is az adóbevétel. Az adóbevétel-többlet különböző felhasználásai felosztásának sincs meghatározott szabálya.

2.      Jogi álláspont

a)      Az ítélkezési gyakorlat

67.   A Bíróság úgy határozott, hogy az állami támogatás fogalma nemcsak bizonyos parafiskális adókra terjed ki, attól függően, hogy ezeknek az adóknak a bevételét mire használják fel(29), hanem magára a parafiskális adónak minősülő hozzájárulás beszedésére is.(30)

68.   A hivatkozott ítéletek(31) szerint „ahhoz, hogy valamely adót vagy annak egy részét valamely támogatási intézkedés szerves részének lehessen tekinteni, az adó és a támogatás között a vonatkozó nemzeti szabályozás alapján kötelező hozzárendeltségi viszonynak kell fennállnia abban az értelemben, hogy az adó bevétele kötelező módon a támogatás finanszírozásához van rendelve. Amennyiben ilyen viszony áll fenn, az adó bevétele közvetlenül befolyásolja a támogatás jelentőségét, és ebből következően annak értékelését is, hogy e támogatás összeegyeztethető-e a közös piaccal (ebben az értelemben lásd a 47/69. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1970. június 25-én hozott ítélet [EBHT 1970., 487. o.] 17., 20. és 21. pontját). Ezért ítélte úgy a Bíróság, hogy amennyiben létezik ilyen viszony a támogatási intézkedés és annak finanszírozása között, a támogatási intézkedésnek a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentésében ki kell térni annak finanszírozási módjára is, azért, hogy a Bizottság a támogatás vizsgálatát hiánytalan információk alapján végezhesse el. Ennek elmaradása esetén nem kizárt, hogy a Bizottság olyan támogatást nyilvánít a közös piaccal összeegyeztethetőnek, amely a finanszírozási mód ismeretében nem minősült volna ilyennek (a Van Calster és társai egyesített ügyekben hozott, fent hivatkozott ítélet 49. és 50. pontja, valamint a C-345/02. sz., Pearle és társai ügyben 2004. július 15-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-7139. o.] 30. pontja).”

b)      Jogi elemzés

69.   A különböző felek a TACA-bevétel felhasználási eljárását hasonlóan mutatták be, de a kötelező hozzárendeltségi viszony vonatkozásában levonandó következtetéseket illetően megosztottak.

70.   Az alapügy felperesei által az adómentességek és a TACA-bevétel között létrehozott kapcsolat esetében mindössze utalok a fenti észrevételeimre.(32)

71.   A TACA és a bevételének különféle felhasználása közötti kapcsolat létrehozását illetően legelőször rá kell mutatni arra, hogy a TACA és a nyugdíjazáskor járó támogatás finanszírozásának rendszere közötti kötelező hozzárendeltségi viszony fennállása nem vitatható komolyan, mivel a TACA-t azzal a céllal hozták létre, hogy többek között ezen előny nyújtását finanszírozzák a kézművesek és a kereskedők számára, akik üzletének értéke a bevásárlóközpontok terjedése miatt csökkent.

72.   A véleménykülönbségek tehát azon adóbevétel-többlet felhasználási mechanizmusára vonatkoznak, amely a nyugdíjazáskor járó támogatásnak a törvény által előírt feltételeknek eleget tevő személyek részére való kifizetését követően maradhat meg.

73.   Az ilyen kötelező hozzárendeltségi viszony fennállása következhet abból, hogy a TACA-bevétel a különböző közvagyonokból származó támogatások finanszírozására szolgál. Ebben a tekintetben az a kérdés, hogy a többlet fennállásának bizonytalan jellege és az esetleges többlet felhasználása közötti felosztás meghatározott szabályának hiánya ellentmond-e az adó és az említett felhasználások közötti kötelező hozzárendeltségi viszony elfogadásának.

74.   Meg kell vizsgálni, hogy az adóbevétel milyen mértékben befolyásolja a különböző támogatások nagyságát, valamint hogy – Geelhoed főtanácsnoknak a Streekgewest-ügyben és a Pape-ügyben előterjesztett indítványának(33) az érvelését megismételve – „ha az adó megszűnik, a támogatási intézkedés [milyen mértékben veszíti el a] forrását”. Ebben a tekintetben Geelhoed főtanácsnok megvizsgálta azokat a kritériumokat, amelyek alapján megállapítható annak a létezése, amit ő az adó és az ezen adóból finanszírozott támogatás közötti „közvetlen és felbonthatatlan kapcsolatnak” nevez, rámutatva, hogy az ilyen kapcsolat sokkal „kevésbé egyértelmű [...] olyan esetekben, amikor az adóbevétel célhoz rendeltsége a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok mérlegelésétől függ, amikor a támogatási intézkedést csak részben finanszírozzák az adóból, amikor az adóbevételt nem csak az érintett támogatási intézkedésre szánják, illetve amikor az adó nem kifejezetten azt az ágazatot terheli, amelyre a támogatási intézkedés irányul”.

75.   Bár a jelen esetben nem kétséges az adóköteles gazdasági szereplők és az adóbevétel-többletből finanszírozott intézkedések kedvezményezettjei közötti versenykapcsolat fennállása, több elem utal arra, hogy nem létezik közvetlen és felbonthatatlan kapcsolat a TACA és bevételének különböző felhasználása között.

76.   Az a körülmény, hogy a TACA-bevételének csak egy részét, vagyis az említett többletet használják fel az állami támogatások finanszírozására, önmagában nem meghatározó. Az Enirisorse-ügyben hozott ítéletben(34) a Bíróság megállapította, hogy az olyan adó kivetése, amelynek bevételét részben visszafizették valamely közvállalkozásnak, állami támogatásnak minősül, ami összeegyeztethetetlen a közös piaccal, és kifejtette, hogy „az adó beszedésének és kivetésének esetleges jogellenes jellege csak a közvállalkozásnak visszafizetett adóbevételt érinti, és nem befolyásolja ezen adó egészét”.

77.   Lényegesnek tűnik azonban, hogy bár a bevételtöbblet különböző felhasználásáról a szóban forgó nemzeti szabályozás rendelkezett, felosztását a hatáskörrel rendelkező miniszterek mérlegelésére bízták, hogy rendeletben határozzák meg a különböző felhasználások felső határát. Ezenkívül a támogatásokat nyújtó alapok – azaz a Fisac és a CPDC – sokféle forrással rendelkeznek.

78.   Egyebekben a Bizottság joggal jegyzi meg, hogy a tárcaközi rendelettel a Fisacra és a CPDC-re fordított összegek változatlanok maradtak, az adóbevételtől függetlenül.

79.   Végül nem vitatott, hogy a Fisac és a CPDC által finanszírozott támogatások összege a jogszabályi előírásokból adódik, és semmilyen módon nem függ a TACA-bevétel összegétől, amelyet a javukra fordítottak.

80.   E körülmények között a TACA valamint a Fisac és a CPDC által finanszírozott támogatások között semmilyen kötelező hozzárendeltségi viszony nem állapítható meg.

81.   Azon támogatások esetében, amelyeket állítólagosan a járulékemelés elmaradása formájában nyújtottak a kereskedőknek, a TACA-többlet egy részének az ipari és kereskedelmi foglalkozású önálló vállalkozók és a kézműves foglalkozású önálló vállalkozók javára való felhasználásának köszönhetően, elegendő megállapítani, hogy a járulék szintjének meghatározása e nyugdíjbiztosítási rendszerek kezelőinek szabad mérlegelésen alapuló döntésének minősül. Mivel nem áll fenn közvetlen vagy közvetett kapcsolat az erre a célra felhasznált TACA-többlet összege és a kérdéses nyugdíjbiztosítási pénztárak bevételeinek általános növekedése között, meg kell állapítani, hogy a TACA és a bevétele egy részének e szervezetek számára való felhasználása között nem áll fenn a kötelező hozzárendeltségi viszony.

D –    A különböző támogatásokról, amelyeknek a finanszírozásához a vitatott adó hozzájárul

82.   Először is meg kell vizsgálni, hogy a tevékenységüket véglegesen befejező kereskedőknek és kézműveseknek a nyugdíjazáskor járó támogatása támogatási intézkedésnek minősülhet az EK 87. cikk (1) bekezdése szerint.

83.   Azon támogatások esetében, amelyeknek a finanszírozásához a TACA-bevételtöbblet hozzájárul, csak kiegészítő jelleggel vizsgáljuk meg, hogy azok az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősülhetnek-e, mivel az adó és a különböző kérdéses támogatások között nem áll fenn kötelező hozzárendeltségi viszony.

1.      Az érintett felek főbb érvei

84.   Az alapügy felperesei azt állítják először is, hogy a nyugdíjazáskor járó támogatás az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül. A felperesek hangsúlyozzák, hogy a kedvezményt a vállalkozásoknak, azaz a tevékenységet végző kereskedőknek és kézműveseknek nyújtják (lásd az 1982. évi költségvetésről szóló törvény 106. cikke alapján a kereskedők és kézművesek számára nyújtott támogatás nyújtására vonatkozó általános szabályokról szóló, 1996. augusztus 13-i minisztériumi rendeletet(35), amely ekként fogalmaz: „az igénylő köteles igazolni […] az igény benyújtásának időpontjában fennálló kereskedelmi és kézműves-tevékenységet”). A nyugdíjazáskor járó támogatás torzítja a versenyt. Ugyanis már az, hogy bizonyos kereskedők és kézművesek úgy tudják, hogy a tevékenységük befejezésének időpontjában nyugdíjazáskor járó támogatásban részesülnek, befolyással lehet a tevékenységük végzése során jelentkező terheikre. Tudván, hogy nyugdíjazáskor járó támogatásban részesülnek, csökkenthetik a kiegészítő társadalombiztosítási rendszerben fizetett hozzájárulásukat, és így csökkenthetik szociális terheiket. Az aktív kereskedő és kézműves ezt a pénzügyi nyereséget így a tevékenységéhez szükséges beruházásokra fordíthatja, ellentétben azon vállalkozásokkal, amelyek ilyen előnnyel nem rendelkeznek.(36) Egyebekben amennyiben a nyugdíjazáskor járó támogatás a kritériumoknak eleget tévő személyeket a tevékenységük befejezésére ösztönzi, a támogatás közvetlen hatással lehet a versenyre, mivel az érintett piacon a gazdasági szereplők számának csökkenését eredményezi.

85.   Másodszor: a TACA-bevétel egy részének a Fisac javára való fordítása tekintetében az alapügy felperesei azt állítják, hogy ezen alapnak az a célja, hogy állami forrásokból finanszírozza a kereskedők és kézművesek egyes kategóriáit támogatató intézkedéseket. Ezek az intézkedések állítólag veszélyeztetik a tagállamok közötti kereskedelmet. A nyugdíjazáskor járó támogatáshoz hasonlóan a Fisac által végrehajtott intézkedések állami támogatásnak minősülnek, amelyeket kötelező előzetesen bejelenteni a Bizottságnak, az EK 88. cikk (3) bekezdésének megfelelően.

86.   Harmadszor: a kézműves foglalkozású önálló vállalkozók és az ipari és kereskedelmi foglalkozású önálló vállalkozók alap-nyugdíjbiztosítási rendszereinek finanszírozása tekintetében a felperesek előterjesztik, hogy a TACA-bevétel egy részének ezen rendszerek javára való felhasználása szintén állami támogatási jelleget mutat. Ez a finanszírozás megkönnyíti a kedvezményezett kézművesek és kereskedők nyugdíjrendszerének finanszírozásához kapcsolódó terheket, mivel járuléknövelést helyettesít, amely elkerülhetetlen lett volna, tekintettel az érintett nyugdíjrendszerek veszteségességére. A pénzügyi terhek ilyen csökkenése tehát megerősítette a kézművesek és kereskedők versenyhelyzetét a más nyugdíjbiztosítási rendszerekhez tartozó vállalkozások helyzetéhez képest.

87.   Negyedszer: a TACA-bevétel egy részének a CPDC javára történő fordításával kapcsolatban a felperesek azt állítják, hogy a nemzeti jogi háttérből következik, hogy ez a bizottság – a Fisachoz hasonlóan – az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásokat nyújt. Ezenkívül a felperesek szerint nem tartották be a Bizottság 1997. június 18-i határozatának feltételeit. Ugyanis egyrészt a CPDC 2000. december 31-ét követően is nyújtotta a támogatást anélkül, hogy az eddig az időpontig jóváhagyott támogatások meghosszabbítását ismételten engedélyezték volna, másrészt a CPDC költségvetése rendszeresen túllépte a Bizottság határozatában engedélyezett összegeket.

88.   A de minimis szabály alkalmazását illetően a felperesek hangsúlyozzák hogy ez a szabály – amelyet a Bizottság az 1992 és 1996 közötti közleményeiben fogalmazott meg, majd az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2001. január 12-i 69/2001/EK rendeletben(37) fejtett ki részletesen – a vitatott támogatási intézkedések végrehajtásának időpontjánál később keletkezett.(38) Mindenesetre a francia hatóságok nem tartották be a de minimis szabály alkalmazási feltételeit. Nem tájékoztatták ugyanis a támogatásban részesülő társaságokat a támogatások de minimis jellegéről, és a de minimis felső határa túllépésének elkerülése érdekében nem folytattak le ellenőrzési eljárást.(39)

89.   Végül a felperesek előterjesztik, hogy a TACA-bevételből finanszírozott különböző intézkedések végrehajtása keretében a francia hatóságok által elérni kívánt szociális cél nem elegendő ahhoz, hogy ezen intézkedések elkerüljék az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak való minősülést, és ez nem igazolhatja a Bizottságnak az EK 88. cikk (3) bekezdésének megfelelő előzetes tájékoztatásának a hiányát.(40)

90.   Az alapügy alperese először is hangsúlyozza, hogy a nyugdíjazáskor járó támogatás olyan magánszemélyeknek – és nem vállalkozásoknak – nyújtott kedvezmény, akik ezt megelőzően felhagytak minden gazdasági tevékenységükkel. A TACA-nak ez a felhasználása tehát nem alkalmas arra, hogy torzítsa a versenyt, vagy befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet.

91.   A TACA-bevételtöbblet egy részének a Fisac javára való felhasználását illetően az Organic megjegyzi, hogy a Fisac elsősorban helyi szintű város- és területrendezési tevékenységeket finanszíroz. Az ilyen finanszírozás nem tartozik az EK 87. cikk (1) bekezdése hatálya alá. Amennyiben a Fisac szubvenciót nyújt a vállalkozások számára, csekély jelentőségű támogatásokról van szó, amelyekről nem kell tájékoztatni a Bizottságot.(41) Az alperes kifejti, hogy a 95-1140. sz. rendelet szerint az egy vállalkozásnak közvetlenül nyújtott legmagasabb összeg nem haladhatja meg a 60 000 FRF-ot (azaz körülbelül 9150 eurót). A 2003. február 5-i 2003-107. sz. rendelet szerint ez az összeg 10 000 (és kivételes esetekben 20 000) euróra korlátozott.

92.   Ami a TACA-bevétel többlet egy résznek a nyugdíjbiztosítási rendszerek javára való felhasználását illeti, az alperes azt állítja, hogy – mivel az érintett rendszerek kötelező alapbiztosítási rendszerek voltak – ez a felhasználás minden társadalombiztosítási rendszer sajátos logikájához tartozik, amely rendszer a nemzeti és a szakmai szolidaritáson alapul. Az alperes emlékeztet, hogy a közösségi jog nem akadályozza meg a tagállamok számára a társadalombiztosítási rendszereik kialakítására vonatkozóan elismert szabadságot.(42)

93.   Végül a CPDC által nyújtott támogatások is de minimis- nek minősülnek.

94.   A TACA-bevétel különböző felhasználásait illetően a francia kormány először is megjegyzi, hogy a nyugdíjazáskor járó támogatás nem minősül állami támogatásnak, amennyiben nyújtása a kereskedő tevékenységének végleges megszüntetésétől függ, ahogyan az az 1982. április 2-i 82-307. sz. rendelet 5. és 10. cikkéből következik.

95.   Másodszor: a TACA-bevételtöbbletnek a Fisac és a CPDC javára felhasznált részét illetően a francia kormány a 69/2001. sz. rendeletre hivatkozva megjegyzi, hogy azokat a szubvenciókat, amelyeket a Fisac és a CPDC közvetítésével lehet kifizetni a vállalkozásoknak, az érzékeny övezetek közelében lévő kiskereskedéseknek szánták, és e szubvenciók az említett rendeletben jelzett felső határ alatt maradnak, tehát nem az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásról van szó. Érvelésének alátámasztására a francia kormány utal még a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások állami támogatására vonatkozó iránymutatásról szóló, 1997. május 14-i bizottsági közleményre.(43)

96.   Harmadszor: ami a TACA-bevételtöbblet egy részének a kereskedők és kézművesek nyugdíjbiztosítási rendszerei javára való felhasználását illeti, a kedvezményezett pénztárak (az Organic és a Cancava) szolidaritási mechanizmuson alapuló társadalombiztosítási alaprendszert irányítanak. Mivel az érintett pénztárak tevékenysége nem minősül gazdasági tevékenységnek(44), annak finanszírozása nem tartozik az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá.

97.   A TACA-bevétel felhasználását illetően a Bizottság először is előterjeszti, hogy a kereskedők és kézművesek nyugdíjazáskor járó támogatását a kedvezményezett gazdasági tevékenységének befejezésekor fizetik ki. E körülmények között a szóban forgó támogatás nem torzítja a versenyt. A nyugdíjazáskor járó támogatás szociális intézkedés.

98.   Másodszor: a TACA egy részének a Fisac javára fordítását illetően a Bizottság úgy véli, hogy az érintett támogatási összegek jelentéktelenek, és a 69/2001 rendelet hatálya alá tartoznak.

99.   Harmadszor: a TACA-bevétel egy részének a kereskedők és kézművesek alap-nyugdíjbiztosítási rendszereinek javára való fordítása a szóban forgó rendszerek egyensúlyának biztosítására irányul. A támogatás nem minősül állami támogatásnak, mivel a kötelező nyugdíjrendszerek kezelésével megbízott kedvezményezett közszervezetek nem minősülnek olyan vállalkozásoknak, amelyek gazdasági tevékenységet végeznek.(45)

100. Negyedszer: a TACA egy részének a CPDC javára fordítását illetően, a Fisacnak nyújtott támogatásokhoz hasonlóan, szintén de minimis támogatásokról van szó.

2.      Jogi elemzés

a)      Az ítélkezési gyakorlat

101. A támogatás fogalmának alkotóelemeit már bemutattam.(46)

102. A PreussenElektra-ügyben hozott ítéletben(47) a Bíróság már rámutatott, hogy a támogatás fogalma nemcsak a közvetlenül az állam által nyújtott támogatásokra vonatkozik, hanem az állam által alapított vagy kijelölt köz- és magánszervezetek által nyújtott támogatásokra is. Ugyanis „a közösségi jog nem teheti lehetővé, hogy a támogatások elosztásával megbízott önálló intézmények létrehozása útján meg lehessen kerülni az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat”(48).

b)      A nyugdíjazáskor járó támogatás rendszeréről

103. Nem vitatott, hogy a kérdéses rendszer célja az, hogy állami forrásból nyújtson kedvezményt, a jelen esetben az erre a célra az állam által kijelölt Organic nevű szervezet révén. A Bíróság elé észrevételt terjesztő érintett felek azonban megosztottak abban a kérdésben, hogy a szóban forgó előnyök kedvezményezettjei gazdasági tevékenységet folytatnak-e, és/vagy hogy a kérdéses rendszer érinti-e a versenyt.

104. Mindkét álláspontot szilárd érvek támasztják alá, mivel a 81-1160. sz. törvény 106. cikke – az alapügy tényállása bekövetkezésének időpontjában hatályos változatában – a nyugdíjazáskor járó támogatás nyújtását a kereskedői és a kézművesi jogállástól, míg az ellentétes álláspont szerint az említett kereskedő vagy kézműves tevékenységének befejezésétől teszi függővé.

105. Nem fogadható el azonban az arra vonatkozó érv, hogy a nyugdíjazáskor járó támogatás reménye a szakmai tevékenység során befolyásolhatja a lehetséges kedvezményezettek döntéseit, mivel csökkenthetik a kiegészítő nyugdíjpénztárakba fizetett hozzájárulásaikat úgy, hogy a nyugdíjazáskor járó támogatás a terheik könnyítésének hatásával jár. A kiegészítő nyugdíjpénztárban való részvételre vonatkozó döntés ugyanis nem minősül rendes működési költségnek, mivel az az érintett kereskedők és kézművesek szabad akaratából meghozott döntésen alapszik. Továbbá a kiegészítő nyugdíjrendszerben való részvételről való döntés az alap-nyugdíjbiztosítási rendszerben való részvétel bizonyos minimális időtartamától függ. Ezenfelül a kiegészítő nyugdíjpénztárban való részvételről hozott döntés – ahogyan azt a tárgyaláson az Organic helyesen hangsúlyozta – jóval megelőzi a nyugdíjba vonulást, így a kereskedőnek vagy kézművesnek abban az időpontban nem áll módjában előrelátni, hogy eleget fog-e tenni a nyugdíjazáskor járó támogatás kritériumainak. Végül az alapeljárás felpereseinek érve nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a nyugdíjazáskor járó támogatás – szociális jellege miatt – szigorú vagyoni feltételektől függ, és nem éri el azt az összeget, amely elegendő volna a tevékenységüket befejező kereskedők és kézművesek nyugdíjas kori megélhetésének biztosítására.(49)

106. Meg kell még határozni, hogy a nyugdíjazáskor járó támogatást a közösségi versenyjog értelmében vállalkozások kedvezményének kell-e tekinteni mindössze amiatt, mert kereskedőknek és kézműveseknek nyújtják. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának(50) megfelelően meg kell vizsgálni az érintett előny hatásait. Meg kell állapítani – ahogyan a Bizottság(51) helyesen hangsúlyozza –, hogy a nyugdíjazáskor járó támogatást akkor fizetik ki a kereskedőnek vagy kézművesnek, amikor már befejezte a tevékenységét, és így a támogatás az említett tevékenység gyakorlása szempontjából nem jelenthet előnyt. Ebből következően a nyugdíjazáskor járó támogatás, még amennyiben úgy kellene is tekinteni, hogy a vállalkozásoknak kedvez, nem járna érzékelhető hatással a versenyre, tekintettel arra a tényre, hogy csupán a csekély üzleti forgalommal rendelkező kereskedők és kézművesek lehetnek az intézkedés kedvezményezettjei.

107. Ennek a következtetésnek nem mond ellent a Moccia Irme és társai kontra Bizottság ügyben 2001. június 21-én hozott ítélet.(52) Ebben az ítéletben a Bíróság helyben hagyta az Elsőfokú Bíróság ítéletét, amely valamely üzembezárási támogatási rendszert az ESZAK-Szerződés 4. cikke értelmében támogatásnak minősített. Mivel az ESZAK-Szerződés 4. cikkének c) pontja minden támogatást tiltott, korlátozás nélkül, a Bíróság kijelentette, hogy „az ESZAK-Szerződés 4. cikkének c) pontja az EK-Szerződés 92. cikkének (1) bekezdésétől eltérően a támogatásoknak a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségéhez nem követeli meg azt a feltételt, hogy a támogatások torzítsák a versenyt, vagy a verseny torzításával fenyegessenek”(53).

108. Meg kell tehát állapítani, hogy a 81-1160. sz. törvény 106. cikkében előírt, nyugdíjazáskor járó támogatás nem tartozik az EK 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott támogatás fogalmának hatálya alá.

c)      A nyugdíjbiztosítási rendszerek kiegészítő támogatásáról

109. Ami azt illeti, hogy a TACA-bevétel egy része – a 96-1160. sz. törvényben előírtaknak megfelelően – a kereskedők és kézművesek nyugdíjbiztosítási rendszereinek finanszírozására fordítódik, a felek a tárgyaláson egyetértettek abban, hogy a kedvezményezett pénztárak valószínűleg nem fejtenek ki gazdasági tevékenységet, mivel azok a szolidaritás elvén alapuló kötelező alap-nyugdíjbiztosítási rendszereket kezelnek. Ebben a kérdésben utalni kell a Bíróság fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatára.(54)

110. Az alapügy felperesei azonban úgy vélik, hogy a kérdéses nyugdíjbiztosítási rendszerek kiegészítő támogatása előnyös az abban tagsággal rendelkező kereskedőknek és kézműveseknek, mivel az érintett nyugdíjpénztárak bevételeinek részleges támogatása lehetővé teszi a pénztárak járulékemelésének elkerülését, és így az e pénztárak tagságával rendelkező kereskedők és kézművesek terhei csökkennek. Ahogyan már kifejtettem(55), ez az érvelés nem meggyőző, mivel hiányzik a járulékok szintje és a kérdéses támogatások közötti szükséges kapcsolat. Az állam e kiegészítő támogatás hiányában is támogathatná az említett pénztárak bevételeit, anélkül hogy azoknak emelniük kellene a járulékot.

111. E körülmények között a nyugdíjbiztosítási rendszerek kiegészítő támogatása sem tartozik az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti támogatás fogalma alá.

d)      A Fisac és a CPDC által nyújtott egyedi támogatások

112. Nem vitatott, hogy a Fisac helyi várostervezési és területrendezési tevékenységeket is finanszíroz, amelyek nem tartoznak az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, mivel nem nyújtanak szelektív előnyöket bizonyos vállalkozásoknak vagy tevékenységi ágazatoknak.

113. A vállalkozásoknak akár a Fisac, akár a CPDC által egyénileg nyújtott szubvenciók esetében nem az ezen intézkedések esetleges támogatássá való minősítése van a vita középpontjában, hanem a de minimis támogatások rendszerének alkalmazása, amelynek elfogadása azt jelentené, hogy nem áll fenn tájékoztatási kötelezettség.

114. Nem kétséges, hogy a de minimis támogatások rendszerét szigorúan kell értelmezni, mivel e rendszer az EK 88. cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettségektől való eltérést foglal magában. E rendszert tehát nem lehet visszamenőlegesen alkalmazni.(56)

115. Rá kell mutatni, hogy az EK 88. cikk (3) bekezdéséből eredő bejelentési kötelezettséget 1992. augusztus 19-i hatállyal megszüntették a kis- és közepes vállalkozásoknak nyújtott csekély jelentőségű támogatások esetében. A kis- és közepes vállalkozásokra vonatkozó 1992-es közösségi iránymutatás(57) – 3.2. pontja szerint – „a jövőben a 93. cikk (3) bekezdése alapján nem kell bejelenteni a kiadások meghatározott típusára vonatkozó, 50 000 ECU-t meg nem haladó eseti támogatások kifizetéseit, valamint azon rendszereket, amelyek értelmében annak a támogatásnak az összege, amelyben valamely vállalkozás a kiadások megadott típusa tekintetében hároméves időszak során részesülhet, nem haladhatja meg a fenti összeget, feltéve, hogy a támogatás nyújtása vagy a rendszer szabályai kifejezett feltételt tartalmaznak, amely előírja, hogy az ugyanazon vállalkozás számára, más finanszírozási forrásból, illetve más rendszerek keretében ugyanolyan típusú kiadás vonatkozásában nyújtott további támogatás nem eredményezheti azt, hogy a vállalkozás által kapott támogatás teljes összege meghaladja az 50 000 ECU-s felső határt.”

116. A Fisac támogatásait a vitatott adók beszedésének időpontjában ugyan a 95-1140. sz. rendelet, különösen az 1. cikk (8) bekezdése szabályozta, azonban először a kereskedelmi és kézműves vállalkozások fejlesztéséről és a gazdasági, jogi és társadalmi környezetük javításáról szóló, 1989. december 31-i 89-1008. sz., ún. „Doubin-törvény”(58) 4. cikke írta elő, hogy az adó esetleges többletét a gazdasági és a társadalmi változások által különösen érintett ágazatokban a kereskedelem és a kézművesség fenntartását és modernizálását támogató közös tevékenységekre, valamint a kereskedelmi és kézműves vállalkozások átruházását vagy szerkezetátalakítását támogató tevékenységekre kell fordítani.

117. A 95-1140. sz. rendelet a TACA-bevételtöbbletből finanszírozott támogatások nyújtásának módosítására korlátozódott, és a Doubin-törvénynek a Fisac keretében történő alkalmazásával nyílt számlát hozott létre az Organic könyveiben.

118. E körülmények között úgy vélem, hogy a Fisac által kezelt egyedi támogatási rendszert az 1992-es közösségi támogatási rendszernél korábbi rendelkezések vezették be, így ezeket az egyedi támogatásokat semmiképpen nem lehet de minimis nek tekinteni.

119. Az CPDC által finanszírozott támogatások esetében más a helyzet, mivel csak a 91-284. sz. rendeletet módosító, az üzemanyag-elosztási szakmai bizottság létrehozásáról szóló 98-132. sz. rendelet egészítette ki a bevételeit a TACA-többlet egy részével. A CPDC pénzeszközeinek e növelését egyébként az Európai Bizottság az 1997–2000. időszakra engedélyezte(59), ahogyan azt az alapügy felperesei maguk is elismerték.

120. Az a kérdés, hogy a CPDC későbbi beavatkozásairól kellett volna-e újra tájékoztatni a Bizottságot, az akkor hatályos de minimis támogatásokra vonatkozó szabályoktól – a jelen esetben a 69/2001 rendelet szabályaitól – is függ. A Bizottság helyesen jegyzi meg, hogy a CPDC által nyújtható támogatások felső határáránál alacsonyabb volt a 69/2001 rendelet szerinti felső határ, még a szubvenció arányának alkalmazása előtt is.

V –    Végkövetkeztetések

121. A fenti indokok alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Tribunal des affaires de sécurité sociale de Saint-Étienne és a Cour d’appel de Lyon előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire:

„1)      Az EK 87. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügy tényállásához hasonló körülmények között annak hatálya nem terjed ki a nyugdíjazáskor járó azon támogatásra, amelyben bizonyos feltételek mellett a tevékenységüket befejező kereskedők és kézművesek részesülnek.

2)      Az alapügyhöz hasonló körülmények között a nemzeti törvényi és rendeleti rendelkezések vizsgálata nem tárt fel kötelező hozzárendeltségi viszonyt a kereskedelmet és a kézművesipart támogató adó és azon különböző állami támogatások között, amelyek finanszírozásához az ezen adó bevételtöbbletének a nyugdíjazáskor járó támogatás finanszírozását követően fennmaradt része hozzájárulhat.”

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – JORF, 1972. július 14., 7419. o.

3 – JORF, 1994. december 30., 18737. o.

4 – JORF, 1996. augusztus 29., 12940. o.

5 – JORF, 2001. szeptember 11., 14495. o.

6 – JORF, 1995. október 29., 15808. o.

7 – JORF, 1991. március 20.

8 – JORF, 1998. március 7.

9 – HL C 395., 13. o.

10 – A C-488/04. sz., Galeries de Lisieux ügy. Ezt a kérdést a következőképpen fogalmazták meg: „A közösségi jog akként értelmezendő-e, hogy az 1972. július 13-i törvénnyel bevezetett, a 400 m2-t meghaladó értékesítési területű kiskereskedelmi üzletekre kivetett, a kereskedelmet és kisipart támogató adó, amelynek bevételeit – az 1981. december 30-i 81-1160. számú törvény óta végkielégítésnek minősülő – különleges kiegyenlítő támogatás nyújtása céljából a kereskedők és kisiparosok magánnyugdíjpénztárainak speciális számláin írják jóvá, állami támogatásnak minősül abban a tekintetben, hogy az csak a 400 m2-t meghaladó értékesítési területű vagy 460 000 eurót meghaladó árbevételű kereskedelmi egységeket terheli, és a végkielégítés jövőbeni kedvezményezettje számára anyagi előnnyel jár, mivel csökkentheti a kiegészítő nyugdíjpénztár részére esetlegesen teljesítendő befizetéseit?”

11 – Lásd különösen a 141/81–143/81. sz., Holdijk és társai egyesített ügyekben 1982. április 1-jén hozott ítélet (EBHT 1982., 1299. o.) 6. pontját.

12 – A 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1974. július 2-án hozott ítélet (EBHT 1974., 709. o.) 33. pontja, a C-72/91. és C-73/91. sz., Sloman Neptun egyesített ügyekben 1993. március 17-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-887. o.) 21. pontja és a C-75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben (ún. „Maribel bis/ter”-ügy) 1999. június 17-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-3671. o.) 33. pontja.

13 – A C-261/01. és C–262/01. sz., Van Calster és társai egyesített ügyekben 2003. október 21-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-12249. o.) 49. pontja. Lásd még ebben az értelemben a C-34/01–C–38/01. sz., Enirisorse egyesített ügyekben 2003. november 27-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-14243. o.) 44. pontját és a C-345/02. sz., Pearle és társai ügyben 2004. július 15-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-7139. o.) 29. pontját.

14 – A C-174/02. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2005., I-85. o.) 28. pontja.

15 – A nemzeti ügyiratokból, valamint a június 2-i tárgyalás szóbeli előterjesztéseiből kitűnik, hogy az alapügy felperesei szerint az adókötelezettségük versenyhátrányt képez, mivel számos elosztási hálózat a vitatott adó alól mentes kis üzletből áll, ezenkívül a felperesek versenyhelyzetben vannak a városközpont nagyáruházaival is, amelyek szintén mentességet élveznek (tekintettel arra, hogy ezek a létesítmények 1960. január 1-je előtt nyíltak meg – a 72-657. sz. törvény 3. cikke).

16 – A C-241/94. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1996. szeptember 26-án hozott ítélet (EBHT 1996., I-4551. o.) 21. pontja, a C-342/96. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1999. április 29-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-2459. o.) 23. pontja és a „Maribel bis/ter”-ügyben hozott, a 12. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 25. pontja.

17 – A C-56/93. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1996. február 29-én hozott ítélet (EBHT 1996., I-723. o.) 79. pontja, a Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott, a 16. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 20. pontja és a „Maribel bis/ter”-ügyben hozott, a 12. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 25. pontja.

18 – A C-280/00. sz., Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. július 24-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-7747. o.) 75. pontja és a Pearle és társai ügyben hozott, a 13. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 33. pontja.

19 – Lásd a C-142/87. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben (ún. „Tubemeuse”-ügy) 1990. március 21-én hozott ítélet (EBHT 1990., I-959. o.) 25. pontját, a C-278/92–C-280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. szeptember 14-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-4103. o.) 20. pontját, a C-482/99. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben (ún. „Stardust”-ügy) 2002. május 16-án hozott ítélet (EBHT 2002., I-4397. o.) 68. pontját, az Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben hozott, a 18. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 74. pontját és a Pearle és társai ügyben hozott, a 13. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 32. pontját.

20 – Erről a feltételről lásd a 67/85., 68/85. és 70/852. sz., Van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. február 2-án hozott ítélet (EBHT 1988., 219. o.) 35. pontját, a C-303/88. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1991. március 21-én hozott ítélet (EBHT 1991., I-1433. o.) 11. pontját, a C-305/89. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1991. március 21-én hozott ítélet (EBHT 1991., I-1603. o.) 13. pontját és a Stardust-ügyben hozott, a 19. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 24., 50. és ezt követő pontjait.

21 – Lásd különösen a C-387/92. sz., Banco Exterior de España ügyben 1994. március 15-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-877. o.) 13. és 14. pontját, a C-6/97. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1999. május 19-én hozott ítéletet (EBHT 1999., I-2981. o.), a Stardust-ügyben hozott, a 19. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 23. pontját és a C-128/03. és C-129/03. sz., AEM és AEM Torino egyesített ügyekben 2005. április 14-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-2861. o) 38. pontját.

22 – A C-53/00. sz. Ferring-ügyben 2001. május 8-án ismertetett indítvány (2001. november 22-i ítélet; EBHT 2003., I-9067. o.) 39. pontja.

23 – Az AEM és AEM Torino egyesített ügyekben hozott, a 21. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 39. pontja. Lásd még a C-351/98. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 26-án hozott ítélet (EBHT 2002., I-8031. o.) 42. pontját és a C-159/01. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-4461. o.) 42. pontját.

24 – Ebben a kérdésben lásd a Sloman Neptun ügyben hozott, a 12. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 15. pontját, a „Maribel bis/ter”-ügyben hozott, a 12. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 26–39. pontját, a C-390/98. sz. Banks-ügyben 2001. szeptember 20-án hozott ítélet (EBHT 2001., I-6117. o.) 3. pontját, a Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott, a 23. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 43. pontját és a Hollandia kontra Bizottság ügyben hozott, a 23. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 42. pontját.

25 – Az Organic ezen a ponton utal az Elsőfokú Bíróság T-92/00. és T-103/00. sz., Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. március 6-án hozott ítéletének (EBHT 2002., II-1385. o.) 62. pontjára.

26 – Erről a szempontról lásd a 21. lábjegyzetben hivatkozott, AEM és AEM Torino egyesített ügyekre vonatkozó indítványom 18. lábjegyzetét.

27 – A C-310/99. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2002., I-2289. o.) 84–86. pontja.

28 – Établissement public national d’aménagement et de restructuration des espaces commerciaux et artisanaux (a kereskedelmi és kézműves területek fejlesztésének és szerkezetátalakításának nemzeti intézete).

29 – Lásd különösen a C-17/91. sz., Lornoy és társai ügyben 1992. december 16-án hozott ítélet (EBHT 1992., I-6523. o.) 28. pontját.

30 – Lásd a C-72/92. sz. Scharbatke-ügyben 1993. október 27-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-5509. o.) 20. pontját és az Enirisorse-ügyben hozott, a 13. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 43. pontját.

31 – A Streekgewest-ügyben és a Pape-ügyben hozott, fent hivatozott ítélet.

32 – 35. és azt követő pontok.

33 – Az indítvány 32. pontja.

34 – Hivatkozás a 13. lábjegyzetben.

35 – JORF, 1996. augusztus 29., 12940. o.

36 – A felperesek ezen a ponton utalnak a C-156/98. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-6857. o.) 29. és 30. pontjára.

37 – HL L 10., 30. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 138. o.

38 – A felperesek utalnak Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnoknak a 13. lábjegyzetben hivatkozott, Pearle és társai ügyre vonatkozó indítványának a 87. pontjára.

39 – Lásd a C-382/99. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 2002. június 13-án hozott ítéletet (EBHT 2002., I-5163. o.) és a Németország kontra Bizottság ügyben hozott, a 36. lábjegyzetben hivatkozott ítéletet.

40 – Lásd az Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott, a 12. lábjegyzetben hivatkozott ítéletet, az 52/83. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1983. november 15-én hozott ítéletet és a „Maribel bis/ter”-ügyben hozott, a 12. lábjegyzetben hivatkozott ítéletet.

41 – Az Organic utal a kis- és középvállalkozások számára nyújtható állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatásról szóló, 1992. május 20-i bizottsági közlemény (HL C 213., 2. o.) 3.2. pontjára és a de minimis támogatásokról szóló, 1996. március 6-i bizottsági közleményre (HL C 68., 9. o).

42 – A C-159/91. és C-160/91. sz., Poucet és Pistre egyesített ügyekben 1993. február 17-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-637. o.) 6. pontja és a C-238/94. sz., Garcia és társai ügyben 1996. március 26-án hozott ítélet (EBHT 1996., I-1673. o.) 15. pontja.

43 – HL C 146., 6. o.

44 – A Poucet és Pistre ügyben hozott, a 42. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 15–18. pontja és a C-264/01., C-306/01., C-354/01. és C-355/01. sz., AOK Bundesverband és társai egyesített ügyekben 2004. március 16-án hozott ítélet (EBHT 2004., I-2493. o.) 47. pontja.

45 – Lásd ebben az értelemben a C-67/96. sz. Albany-ügyben 1999. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-5751. o.) 77. és 78. pontját).

46 – Lásd a fenti 42. pontot.

47 – A C-379/98. sz. ügyben 2001. március 13-án hozott ítélet (EBHT 2001., I-2099. o.) 58. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

48 – A Stardust-ügyben hozott, a 19. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 23. pontja.

49 – A frankban kifejezett összegek euróra való átszámításáról szóló, 2001. szeptember 3-i rendelettel (JORF, 2001. szeptember 11., 14495. o) módosított 1996. augusztus 13-i rendelet (JORF, 1996. augusztus 29., 12940. o.) 10. cikke kifejti, hogy „a támogatás összegének 3140 euró és 18 820 euró között kell lennie házaspárok, illetve 2020 euró és 12 100 euró között egyedülállók esetében” (lásd még a 8. pontot).

50 – Lásd különösen a „Maribel bis/ter”-ügyben hozott, a 12. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 25. pontját.

51 – A Bizottság utal az olaszországi közúti szállítás szerkezetátalakításáról szóló határozatára (HL 1998. C 211., 5. o.) is, amelyben – a HL C 211. 14. oldalán – a következő észrevételeket tette: „a tevékenységét befejező magánvállalkozónak nyújtott állami szubvenció nem jár előnnyel a piacon működő vállalkozás számára, ezért semmilyen hatással nincs a versenyre vagy a tagállamok közötti kereskedelemre. Amennyiben bizonyos, hogy ezek a pénzeszközök közvetlenül vagy közvetve nem kerülhetnek a közúti áruszállítási ágazatba, az ilyen természetű rendelkezés főszabály szerint nem tartozik a Szerződés 92. cikke (1) bekezdése tilalmának hatálya alá”.

52 – A C-280/99. P – C-282/99. P. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2001., I-4717. o.).

53 – A fent hivatkozott ítélet 32. pontja (kiemelés tőlem).

54 – A 44. és 45. lábjegyzet.

55 – Lásd a fenti 81. pontot.

56 – Ebben a tekintetben lásd Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnoknak a 13. lábjegyzetben hivatkozott, Pearle és társai ügyben 2004. március 11-én ismertetett indítványának 91. pontját: „a de minimis szabályt semmilyen jogalapon nem lehet visszamenőleges jellegűvé tenni, mivel nem lehet visszamenőlegességet feltételezni a jogszabályi kötelezettség alóli kivételt teremtő jogi norma esetében”.

57 – A Bizottság közleménye (HL 1992. C 213., 2. o.).

58 – JORF, 1990. január 2.

59 – 1997. június 18-i N 294/97. sz. határozat.