Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

References to this case

Share

Highlight in text

Go

YVES BOT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2009. július 9.1(1)

C-182/08. sz. ügy

Glaxo Wellcome GmbH & Co.

kontra

Finanzamt München II

(A Bundesfinanzhof [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Letelepedés szabadsága – A tőke szabad mozgása – Társasági adó – Osztalékfizetés – Adójóváírás – A belföldi, illetve a külföldi illetőségű részvényesekkel szembeni eltérő bánásmód – A kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmény – Részesedések értékcsökkenéséből eredő veszteségek levonhatóságával kapcsolatos adókedvezmények – Kizárás, amennyiben a belföldi részvényes részesedését külföldi illetőségű részvényestől szerezte – Akadály – Igazolás – Az adóelkerülés elleni küzdelem – Arányosság”





1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben kért értelmezés olyan adójogi szabályozásra vonatkozik, amely valamely belföldi illetőségű társaság által a részvényesei számára történő osztalékfizetés esetén a gazdasági kettős adóztatás elkerülését célzó nemzeti jogszabályok közé tartozik.

2.        Annak meghatározásáról van szó, hogy valamely tagállam korlátozhatja-e a belföldi illetőségű adóalany azon jogosultságát, hogy valamely belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedések részleges értékcsökkenéséhez kapcsolódó veszteségeit az adóköteles nyereségéből levonja, ha részesedését valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől szerezte.

3.        A kérelmet a GLAXO Wellcome GmbH & Co.(2) és a Finanzamt München(3) közötti, az 1995 és 1998 közötti időszakra vonatkozó adóköteles nyereség megállapítására vonatkozó jogvitában terjesztették elő. Ez a jogvita a GLAXO Wellcome csoport teljes szerkezetátalakításának keretébe illeszkedik, amelynek társaságai különböző tagállamokban – a jelen esetben – a Németországi Szövetségi Köztársaságban, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában telepedtek le.

4.        Az alkalmazandó német szabályozás értelmében az a részvényes, aki Németországban rendelkezik illetőséggel és ugyanezen tagállamban illetőséggel rendelkező társaságtól kap osztalékot, az adóköteles jövedelméből az adójóváírásnak köszönhetően nemcsak annak az adónak az összegét vonhatja le, amit az osztalékfizető társaság a nyeresége után már megfizetett, hanem a társasági részesedései értékcsökkenéséből adódó nyereségcsökkenést is.

5.        Főszabály szerint adójóváírásra kizárólag a belföldi illetőségű részvényesek jogosultak. Ugyanakkor ezt a szabályozást ki lehetett játszani annak érdekében, hogy olyan részvényesek is részesülhessenek – jogtalanul – ebben az adókedvezményben, akik valamely más tagállamban rendelkeznek illetőséggel, és ebben a tagállamban nem adókötelesek.

6.        A német kormány a vitatott adójogi intézkedést az e gyakorlat elleni fellépés céljából fogadta el.

7.        A jelen ügyben annak vizsgálatára kérték a Bíróságot, hogy ezen intézkedés a letelepedés szabadságának az EK 43. cikk értelmében vett, a tőkemozgás szabadságának pedig az EK 56. cikk (1) bekezdése értelmében vett korlátozását valósítja-e meg, és hogy adott esetben e korlátozás igazolható-e.

8.        Ezen elemzés céljából azt javasolom a Bíróságnak, hogy előzetesen annak a jogszabályi keretnek a közösségi joggal, így különösen az EK 56. cikkel való összeegyeztethetőségét vizsgáljuk meg, amelyhez a vitatott adójogi intézkedés tartozik, és amely arra irányul, hogy a Németországban illetőséggel nem rendelkező részvényeseket kizárja az adójóváírás előnyéből.

9.        Ezt követően, ezen első elemzés következtetései alapján annak vizsgálatára kérem a Bíróságot, hogy ellentétes-e az EK 56. cikkel az a tagállami szabályozás, amely korlátozza a belföldi illetőségű adóalany azon jogosultságát, hogy valamely belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedéseinek értékcsökkenéséből eredő veszteségeit az adóköteles nyereségéből levonja, ha részesedését valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől vásárolta, míg ezt a jogosultságot megadja annak az adóalanynak, aki a részesedést valamely belföldi illetőségű adóalanytól szerezte.

10.      A jelen indítványban be fogom mutatni, hogy ez a szabályozás a tőkemozgás szabadságának az EK 56. cikk értelmében vett korlátozását valósítja meg. Ugyanakkor azt is ki fogom fejteni, hogy az ilyen korlátozás mennyiben igazolható az adóelkerülés megakadályozásának szükségességével, és azt is jelezni fogom, hogy milyen feltételek mellett tekinthető arányosnak ezzel a céllal.

I –    Jogi háttér

A –    A közösségi jog

11.      Az EK 43. cikk első bekezdése tiltja valamely tagállam állampolgárainak másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó korlátozását. Az EK 43. cikk második bekezdése szerint a szabad letelepedés magában foglalja a jogot a gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, valamint vállalkozások alapítására és irányítására.

12.      Az EK 48. cikk első bekezdése értelmében az EK 43. cikkben biztosított jogok megilletik valamely tagállam jogszabályai alapján létrehozott olyan társaságot, amelynek létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése vagy üzleti tevékenységének fő helye az Európai Közösség területén van.

13.      Továbbá az EK 56. cikk (1) bekezdése értelmében tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás.(4)

14.      Ehhez az elvhez ugyanakkor az EK 57. cikkben és az EK 58. cikkben megfogalmazott kivételek társulnak. Az EK 57. cikk csak a harmadik országokra és a különösen érzékenynek minősülő tőkemozgásokra vonatkozik.

15.      Az EK 58. cikk felsorolja a tagállamok számára fenntartott azon hatásköröket, amelyek lehetővé teszik mind a más tagállamokba irányuló vagy onnan származó, mind pedig a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgások korlátozását. E cikk a következőképpen rendelkezik:

„1.   Az [EK] 56. cikk rendelkezései nem érintik a tagállamoknak azt a jogát, hogy:

a)      alkalmazzák adójoguk azon vonatkozó rendelkezéseit, amelyek a lakóhely vagy a tőkebefektetés helye alapján az adózók között különbséget tesznek;

b)      meghozzák a szükséges intézkedéseket a nemzeti törvények és rendeletek megsértésének megakadályozására, különösen az adózás és a pénzügyi szervezetek prudenciális felügyelete terén, vagy hogy eljárásokat alakítsanak ki a tőkemozgások igazgatási vagy statisztikai célú bejelentésére, illetve hogy a közrend vagy a közbiztonság által indokolt intézkedéseket hozzanak.

[…]

3.     Az (1) […] bekezdésben említett intézkedések és eljárások nem szolgálhatnak az [EK] 56. cikkben meghatározott szabad tőkemozgásra és fizetési műveletekre vonatkozó önkényes megkülönböztetés vagy rejtett korlátozás eszközéül.”

16.      Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tagállamok törvényei és rendeletei megsértésének a megakadályozásához szükségesnek tekinthető intézkedések közé tartoznak különösen azok az intézkedések, amelyeknek a célja az adóelkerülés elleni fellépés.(5)

17.      Ezenfelül az EK 58. cikk (1) bekezdésének b) pontjában foglalt igazolt intézkedések felsorolása nem kimerítő jellegű. A Bíróság elismerte, hogy a tőke szabad mozgása a többi alapszabadsághoz hasonlóan más, közérdeken alapuló kényszerítő indokkal vagy követelménnyel is igazolható.(6) A Bíróság több alkalommal megállapította, hogy a nemzeti adórendszer koherenciájának biztosítása és a visszaélésszerű megállapodások elleni küzdelem olyan közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősül, amely igazolhatja a szabad tőkemozgás korlátozását.(7)

18.      Ugyanakkor bármi is legyen a hivatkozott indok, a kérdéses intézkedésnek a kitűzött cél elérésére alkalmasnak kell lennie, és nem léphet túl az ehhez szükséges mértéken.

B –    A nemzeti jog

1.      A felosztott nyereség adójogi kezelésére vonatkozó német szabályozás

a)      A belföldi illetőségű részvényesek helyzete

19.      A Németországban adójogi szempontból belföldinek minősülő természetes személy teljes világjövedelme után köteles adót fizetni az ún. „korlátlan” vagy „teljes körű adókötelezettség” alapján.

20.      Az osztalékban részesülő természetes személyek az adóköteles jövedelmükből levonhatják egyrészt az osztalékfizető társaság által már megfizetett társasági adó összegét, másrészt a belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedéseik részleges értékcsökkenéséből eredő veszteséget.

i)      A teljes beszámítási rendszer és a belföldi illetőségű részvényesek számára biztosított adójóváírás

21.      A Németországi Szövetségi Köztársaság a „teljes beszámítási rendszerként” ismert adóztatást alkalmazza a belföldi illetőségű adóalanyok esetén. E rendszer révén, osztalékfizetés esetén lehetővé válik a gazdasági kettős adóztatás elkerülése. Az osztalékok ugyanis két különböző adóalanynál kerülnek megadóztatásra, először a társaságnál nyereségadó keretében, majd másodszor a részvényesnél, aki számára a nyereséget felosztották, társasági adó vagy jövedelemadó keretében, aszerint hogy ez a részvényes társaság vagy magánszemély.

22.      A fent említett rendszer alapján minden belföldi illetőségű társaság által valamely belföldi illetőségű részvényes számára fizetett osztalék a részvényes javára adójóváírást tesz lehetővé az osztalékfizető társaság által fizetett társasági adó bizonyos hányada erejéig. Az adójóváírást természetes személynek minősülő részvényes esetén az általa fizetendő jövedelemadóba,(8) társaság esetén pedig a társasági adóba(9) kell beszámítani. Az adójóváírás így a részvényes adóköteles jövedelme után fizetendő adó összegéből vonható le.

23.      Az EStG 36. §-a (4) bekezdésének második albekezdése értelmében ez a beszámítás visszatérítéssé válhat, ha az adózó adótartozása kisebb az előzetesen levont társasági adó összegénél.

24.      A fenti rendelkezések következtében a belföldi illetőségű társaságok által felosztott nyereség a társaságnál adóköteles, és a végső részvényesnél csak akkor adóköteles, ha ez utóbbi jövedelemadója vagy társasági adója meghaladja az adójóváírást, amelyre jogosult.

ii)    A részesedések részleges értékcsökkenése

25.      Amint azt a korábbiakban már jeleztem, a német adóalany az adóköteles nyereségéből levonhatja a valamely társaságban fennálló részesedéseinek részleges értékcsökkenéséből eredő veszteségeit. A részleges értékcsökkenés a részvény ára csökkenésének felel meg a társaság osztalékfizetése esetén. A részvény ára főszabály szerint a felosztott nyereség összegével csökken. Így amennyiben az adóalany valamely társaságban fennálló részesedése a működő tőke részét képezi, az EStG 6. §-a (1) bekezdésének 1. pontja lehetővé teszi az osztalék kifizetésekor ezen részesedés értékének csökkentését az adómérlegben.

b)      A külföldi illetőségű részvényesek helyzete

26.      Főszabály szerint a nem németországi illetékességű adóalanyok nem adókötelesek azon nyereség után, amelyet valamely belföldi illetőségű társaság által történő osztalékfizetés vagy az e társaságban fennálló részesedések átruházása révén érnek el. Nem vonatkozik rájuk a német adórendszerben alkalmazott teljes beszámítási rendszer, és így nem jogosultak az ahhoz kapcsolódó adójóváírásra sem.

27.      A Németországi Szövetségi Köztársaság, valamint Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága között 1964. november 26-án jött létre a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény.(10)

28.      Az egyezmény III. cikke értelmében az Egyesült Királyságban letelepedett cégek Németországban csak akkor kötelesek társasági adót fizetni, ha a tevékenységüket Németországban székhellyel rendelkező telephelyek útján gyakorolják.

29.      A fent említett egyezmény XVIII. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében ezek a cégek adójóváírásra lehetnek jogosultak valamely Németországban letelepedett társaság által fizetett osztalék tekintetében, amennyiben közvetlenül vagy közvetetten a szavazatok legalább 25%-ával rendelkeznek ebben a társaságban.

30.      E rendelkezés szövege a következő:

„Figyelemmel az Egyesült Királyságon kívüli valamely területen esedékes adónak az Egyesült Királyságban esedékes valamely adóba történő beszámítására vonatkozó brit jogszabályok rendelkezéseire (amelyek nem érintik az alábbi általános elveket), adójóváírásra való jogosultság keletkezik:

[…]

b)      Ha a [Németországi] Szövetségi Köztársaságban illetőséggel rendelkező társaság osztalékot fizet egy olyan társaságnak, amely az Egyesült Királyságban rendelkezik illetőséggel, és amely közvetlenül vagy közvetve az osztalékot fizető társaságban a szavazatoknak legalább 25 százaléka fölött ellenőrzést gyakorol, a beszámításnál tekintetbe kell venni [...] a társaság által az után a nyereség után a [Németországi] Szövetségi Köztársaságban fizetendő adót, amelyből az osztalékot fizetik.”

c)      Az EstG 50c. §-ának (1) és (4) bekezdése

31.      Ez a rendelkezés azokra a jogviszonyokra vonatkozik, amelyekben valamely adóbeszámításra jogosult adóalany egy Németországban letelepedett társaságban fennálló részesedését olyan eladótól szerezte, akit ezen jog nem illet meg.

32.      Az adókörülmények annak érdekében való javításáról, hogy Németország az európai belső piacon a vállalkozások számára letelepedési hely maradjon című törvény által módosított EStG 50c. §-a(11) szerint:

„1)   Azon társaságiadó-beszámításra jogosult adóalany, aki teljes körű adókötelezettség alá eső tőketársaságban [...] fennálló részesedését egy beszámításra nem jogosult tulajdonostól szerezte [...], a nyereség meghatározása során nem veheti figyelembe

1.      az alacsonyabb részérték elszámolásából vagy

2.      a részesedés átruházásából illetőleg levonásából eredő nyereségcsökkenést

a szerzés évében vagy az azt követő kilenc év valamelyikében, amennyiben az alacsonyabb részérték elszámolása vagy más egyéb nyereségcsökkenés kizárólag a nyereség kifizetésére vagy átutalására vezethető vissza, és a nyereségcsökkenés összességében nem haladja meg a (4) bekezdés szerinti zárolt összeget.

[…]

4)     A zárolt összeg a részesedés megszerzésének költségei és annak névértéke közötti különbségnek felel meg.”

2.      A vállalati átalakuláshoz kapcsolódó adóról szóló német szabályozás

33.      Az EStG 50c. §-ában vázolt szabályok két olyan osztalékfizetéshez hasonló ügylettípusra is vonatkozhatnak, amelyek bizonyos vállalati átalakulások esetében fordulhatnak elő. Először az átalakuláshoz kapcsolódó adóról szóló 1994. október 28-i törvény 4. §-ának (4)–(6) bekezdésében(12) szabályozott olyan esetről van szó, amikor valamely tőketársaság és valamely személyegyesítő társaság között eszközök átruházására kerül sor, másodszor pedig az ugyanezen rendelkezések hatálya alá tartozó olyan esetről, amikor valamely tőketársaság személyegyesítő társasággá alakul át.(13)

II – A tényállás és az alapeljárás

34.      A következőképpen foglalom össze az érvelésem szempontjából releváns tényeket.

35.      A jelen ügy az alapeljárás felperesének, – amely Németországban letelepedett, korlátolt felelősségű társaságként létrehozott társaság – az 1995 és 1998 közötti időszakra vonatkozó adóköteles nyeresége megállapítására vonatkozik. E vállalkozás a Glaxo Wellcome GmbH (a továbbiakban: GW-GmbH) és a Wellcome GmbH (a továbbiakban: W-GmbH) 1995. augusztus 25-i összeolvadásából jött létre.

36.      A fent említett vállalkozás nyereségének megállapítása számos problémát vet fel, mivel a Glaxo Wellcome cégcsoport – amelyhez e vállalkozás tartozik – 1995 júniusában és júliusában teljes átalakuláson ment át.

37.      Ezen átalakulás keretében a Glaxo Verwaltungs GmbH (a továbbiakban: GV-GmbH), amely a Németországban letelepedett cégcsoport leányvállalata, az Egyesült Királyságban letelepedett anyavállalattól(14) megszerezte a GW-GmbH-ban fennálló összes részesedését. A Finanzamt álláspontja szerint ez az ügylet az alapügy felperese által megszerzett részesedést terhelő 22 887 706 DEM-et kitevő zárolt összeget keletkeztetett.

38.      A hivatkozott felperes az Egyesült Királyságban letelepedett cégcsoport két társaságától megszerezte a Németországban letelepedett cégcsoport leányvállalatában, a W-GmbH-ban fennálló összes részesedésüket. A Finanzamt szerint ez az ügylet a megszerzett részesedést terhelő 322 565 500 DEM-et kitevő zárolt összeget keletkeztetett.

39.      Az alapeljárás felperese a Finanzgericht München előtt vitatta a Finanzamt által kiadott adómegállapító határozat jogszerűségét, és különösen e zárolt összegek figyelembevételét. A bíróság a 2006. február 10-i ítéletében helyt adott a keresetnek. A Finanzamt azonban felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Bundesfinanzhofhoz, amelyben kérte a fenti ítélet megsemmisítését.

III – Az előzetes döntéshozatal iráni kérelem

40.      A Bundesfinanzhof úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdést terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„Ellentétes-e [az EK 43. cikkel és az EK 56. cikkel] az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében a társaságiadó-beszámítás nemzeti rendszere keretében a részesedések nyereségfelosztás révén bekövetkező értékcsökkenése nem befolyásolja az adóalapot, ha a társaságiadó-beszámításra jogosult adóalany valamely teljes körű adókötelezettség alá eső tőketársaságban fennálló részesedését egy beszámításra nem jogosult tulajdonostól szerezte, míg a beszámításra jogosult tulajdonostól történő részesedésszerzés esetén a szerző fél adóalapját az ilyen értékcsökkenés csökkenti?”

IV – Elemzés

41.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy ellentétes-e az EK 43. cikkel vagy az EK 56. cikkel az olyan tagállami szabályozás, amely korlátozza a belföldi illetőségű részvényes azon jogosultságát, hogy a belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedések értékcsökkenéséből eredő veszteségeit az adóköteles nyereségéből levonja, ha részesedését valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől vásárolta, míg ezt a jogosultságot megadja annak az adóalanynak, aki a részesedését valamely belföldi illetőségű adóalanytól szerezte.

42.      Ez a kérdés tehát két kérdést foglal magában. Elsőként meg kell határozni, hogy az érintett szabályozást az EK 43. cikk értelmében a szabad letelepedés, vagy az EK 56. cikk (1) bekezdése értelmében a szabad tőkemozgás korlátozásának kell-e tekinteni. Ezt követően az a kérdés vetődik fel, hogy ha az első kérdésre adott válasz igenlő, az ilyen korlátozás igazolható-e.

43.      A kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata előtt hasznosnak tűnik emlékeztetni az osztalékok adóztatásával kapcsolatos tagállami hatáskört körülhatároló ítélkezési gyakorlat főbb vonalaira, különösen azokra, amelyek a társaság nyereségének kettős adóztatását elkerülni kívánó mechanizmusra és a kétoldalú egyezmények hatásaira vonatkoznak.(15)

A –    Az ítélkezési gyakorlat főbb vonalai

1.      Az általános háttér

44.      Az osztalékadó közvetlen adó, amely tekintetében a mai napig nem állapítható meg kifejezett közösségi hatáskör.(16) A tagállamok tehát önállóan határozhatják meg egyoldalúan vagy megállapodás útján, államközi egyezményekkel adóztatási joghatóságuk gyakorlásának feltételeit, azaz az adókulcsot, az adóalapot, az adószedés módját és adóztatási joghatóságuk terjedelmét.(17)

45.      Mindazonáltal – ahogyan erre a Bíróság is rendszeresen emlékeztet – e hatáskört a tagállamok a közösségi jog, így különösen a Szerződésben biztosított mozgási szabadságok tiszteletben tartása mellett kötelesek gyakorolni.(18)

46.      A tagállamok hatáskörének e mozgásszabadságok általi körülhatárolása két elvben öltött testet. Közülük az első a hátrányos megkülönböztetést alkalmazó intézkedések tilalma. Ezen elv szerint a más tagállamból származó adóalany a fogadó tagállamban nem részesülhet hátrányosan megkülönböztető adójogi bánásmódban. A második elv pedig a származási tagállam számára az a tilalom, amely szerint állampolgárai mozgási szabadságának gyakorlása nem korlátozható. A „külföldre távozás akadályozásának tilalmáról” van szó.

47.      A tőke szabad mozgását a társasági nyereségek megadóztatására alkalmazva, ez a két elv az ítélkezési gyakorlatban egyrészt az olyan tagállami adóintézkedések tilalmaként jelenik meg, amelyek megakadályozzák a külföldi társaságokat abban, hogy tőkét gyűjtsenek az adott tagállamban, másrészt olyanok tilalmaként, amelyek az adott tagállam adóalanyait eltántorítanák attól, hogy tőkéjüket külföldi illetőségű társaságokba fektessék be.

48.      A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvével összhangban, a tagállam nem alkalmazhat különböző adójogi szabályokat hasonló helyzetekre, illetve nem alkalmazhatja ugyanazon adójogi szabályt különböző helyzetekre.(19) Ezenfelül ez az elv nem csupán az állampolgárságon alapuló nyílt hátrányos megkülönböztetést tiltja.(20)Tiltja a hátrányos megkülönböztetés valamennyi leplezett formáját is, ezek ugyanis más megkülönböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek.

49.      Amint azt a fent hivatkozott Orange European Smallcap Fund ügyre vonatkozó indítványomban is kiemeltem, a közvetlen adók területén a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a tagállami hatáskör összeütközésbe kerül különösen az olyan nemzeti intézkedések kapcsán, amelyek eltérő bánásmódot írnak elő az adóalany illetőségének helye szerint.

50.      Egyrészt ugyanis az adójogi illetőség ismérve az, amely főszabály szerint meghatározza az egyes tagállamok adóztatási joghatóságát. Így a tagállamok általában azokat a természetes és jogi személy adóalanyokat adóztatják meg, akik vagy amelyek az adott tagállam területén rendelkeznek illetőséggel, a külföldi illetőségű adóalanyokat pedig azon nyereségük után adóztatják, amely az ott végzett tevékenységből származik. Továbbá adókedvezményeket írnak elő, amelyek a belföldi illetőségű adóalanyokra korlátozódnak, mint például az adóalanyok személyes és családi helyzetét figyelembe vevő intézkedések, hiszen ezeket e tagállamok tudják a leginkább ellenőrizni. A Bíróság e tekintetben elfogadta, hogy a belföldi és a külföldi illetőségű adóalanyok helyzete általában nem összehasonlítható.(21)

51.      Másrészt az a tagállami nemzeti szabályozás, amely az adókedvezményeket a belföldön illetőséggel rendelkező személyek számára tartja fenn, általában e tagállam állampolgárait részesíti előnyben, mivel a külföldi illetőségűek általában többségükben más államok állampolgárai. Az illetőség ismérvén alapuló szabályozás tehát alkalmas arra, hogy közvetve állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósítson meg.(22)

52.      Amint arra a Bíróság legutóbb a Persche-ügyben hozott ítéletében(23) emlékeztetett, ezt az összeütközést fejezi ki az EK 58. cikk (1) bekezdésének a) pontja. E rendelkezés szerint az EK 56. cikk nem érinti a tagállamoknak azt a jogát, hogy adójogukban a nem összehasonlítható helyzetben lévő adózók között a lakóhely vagy a tőkebefektetés helye alapján különbséget tegyenek, de azzal a feltétellel, hogy ezek a rendelkezések nem szolgálhatnak a szabad tőkemozgásra és fizetési műveletekre vonatkozó, az EK 58. cikk (3) bekezdése által tiltott önkényes megkülönböztetés vagy rejtett korlátozás eszközéül.

53.      Következésképpen az olyan nemzeti szabályozás, amely a lakóhely vagy a tőkebefektetés helye szerint megkülönböztetést alkalmaz az adózók között, csak akkor tekinthető úgy, hogy összhangban áll az EK 56. cikkel és az EK 58. cikkel, ha ez az eltérő bánásmód olyan helyzetekre vonatkozik, amelyek objektíve nem összehasonlíthatók az adott adójogi intézkedés alkalmazása kapcsán.(24) Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az adott helyzetre tekintettel kell ezt a vizsgálatot lefolytatni.(25)

54.      Ennek hiányában, ha a kérdéses helyzetek objektíve összehasonlíthatók, az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen különbségtétel csak akkor áll összhangban a közösségi joggal, hogyha azt az EK 58. cikk (1) bekezdés b) pontjában előírt indok vagy nyomós közérdek igazolja, így például annak szüksége, hogy biztosítsák az adórendszer koherenciáját vagy az adóellenőrzések hatékonyságát. Ezenfelül az igazoláshoz szükséges, hogy az egyenlőtlen bánásmód ne lépje túl azt a mértéket, amely a kérdéses szabályozás céljának eléréséhez szükséges.(26)

2.      A kettős adóztatás elkerülését vagy enyhítését célzó intézkedések

55.      A Bíróság több ítéletben határozta meg a közvetlen adókkal kapcsolatos tagállami hatáskör általános kereteit a társaságok által felosztott nyereségek kettős adóztatásának elkerülését vagy enyhítését célzó egyoldalú vagy egyezményes állami intézkedések esetén.

56.      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a társaság nyereségei különböző esetekben eshetnek kettős adóztatás alá. Így „sorozatos adóztatás” vagy „gazdasági kettős adóztatás” terhelheti a nyereséget, amennyiben két különböző adóalanynál kerül megadóztatásra, először a társaságnál nyereségadó keretében, majd másodszor a részvényesnél, aki számára a nyereséget felosztották, társasági adó vagy jövedelemadó keretében, aszerint hogy ez a részvényes társaság vagy magánszemély.(27)

57.      A nyereségek „jogi kettős adóztatás” alá is eshetnek, amennyiben ugyanazon adóalany kétszer köteles adót fizetni ugyanazon jövedelem után. Ez a helyzet akkor állhat fenn, ha az a részvényes, aki osztalékot kap, egyrészt ezen osztalékok után forrásadót fizet az osztalékot fizető társaság illetősége szerinti tagállamban, másrészt ezen osztalék címén jövedelemadót fizet az illetősége szerinti tagállamban.

58.      Az ezekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat ismertetése ahhoz az alapfeltevéshez vezet, amely szerint a kettős adóztatás főszabály szerint nem ellentétes a közösségi joggal.

59.      Ugyanis egyetlen olyan, a tagállamok közötti hatáskörmegosztó intézkedést sem fogadtak el a Szerződés keretében, amelynek célja a kettős adóztatás elkerülése. A kettős adóztatást csupán néhány irányelv, így például a 90/435/EGK tanácsi irányelv(28) tiltja. Egyébként leszámítva a 90/436/EGK egyezményt,(29) a tagállamok az EK 293. cikk alapján egyetlen ilyen célú többoldalú egyezményt sem kötöttek.(30)

60.      Ebből az alapfeltevésből két dolog következik. Egyrészt önmagában nem ellentétes a közösségi joggal, ha a kettős adóztatás az egyes tagállamok vonatkozó hatáskörének gyakorlásából származik, például az illetőség szerinti állam az adózót jövedelmeinek összessége után adóztatja meg, míg ugyanezt az adózót az az állam, amelynek területén az osztalékok keletkeztek, ezen osztalékok után adóztatja meg.(31)

61.      Másrészt ilyen célú intézkedések és többoldalú egyezmények hiányában a tagállamok szabadon határozzák meg azokat az ismérveket, amelyek alapján felosztják egymás között az adóztatási joghatóságot, illetve szabadon hozzák meg egyoldalúan vagy kétoldalú egyezmény útján a kettős adóztatás eseteinek elkerüléséhez szükséges intézkedéseket.(32) Mindazonáltal e hatáskörük gyakorlása során a tagállamoknak mind az egyoldalú, mind az egyezményes intézkedések esetén tiszteletben kell tartaniuk a közösségi jog követelményeit, különösen a mozgási szabadságokból következő követelményeket.(33)

62.      Több ügy is alkalmat adott a Bíróság számára, hogy e kötelezettség terjedelmét meghatározza a tagállamok általi adóztatás kapcsán, egyrészt a részvényes illetősége szerinti állam és a beérkező osztalék, másrészt az ezen osztalék forrásállama és a kilépő osztalék vonatkozásában.(34)

63.      A beérkező osztalék megadóztatása kapcsán az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amennyiben a tagállam a belföldi illetőségű adózókat az általuk kapott osztalék egésze után adóztatja, és rendelkezéseket hoz azért, hogy elkerülje vagy enyhítse ezen osztalék gazdasági kettős adóztatását, nem korlátozhatja e rendelkezések kedvezményét a belföldi eredetű osztalékra, hanem ki kell terjesztenie ezt az előnyt a más tagállami illetőségű társaságok által kifizetett osztalékra is.(35)

64.      A Bíróság megállapította, hogy ez az egyenlő bánásmód azért alkalmazandó, mert tekintettel az ilyen rendelkezések céljára, a más tagállamból származó osztalékban részesülő adózó helyzete összehasonlítható a belföldről származó osztalékban részesülő adózó helyzetével, amennyiben ez az osztalék mindkét esetben többszörös adózás vagy gazdasági kettős adózás alá eshet, amit a fent nevezett rendelkezések pedig elkerülni vagy enyhíteni kívánnak.(36)

65     Az országot elhagyó osztalékkal kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat már árnyaltabb. A Bíróság úgy ítéli meg, hogy amennyiben az osztalékot fizető társaság és az abban részesülő részvényes nem ugyanazon tagállamban rendelkezik illetőséggel, a nyereség forrása szerinti tagállam nincs ugyanolyan helyzetben a sorozatos vagy gazdasági kettős adóztatás elkerülése vagy enyhítése tekintetében, mint az osztalékban részesülő részvényes illetősége szerinti tagállam.

66.      Az ítélkezési gyakorlatban az osztalékot fizető társaság illetősége szerinti tagállam által gyakorolt adóztatási joghatóság terjedelme kapcsán a Bíróság két esetet különböztet meg.

67.      Az első eset az, amikor ez a tagállam jövedelemadót vet ki a belföldi illetőségű társaságok által nemcsak a belföldi, hanem a külföldi illetőségű részvényeseknek fizetett osztalékra is. Ebben az esetben a Bíróság úgy véli, hogy ennek az államnak ügyelnie kell arra, hogy a többszörös adóztatás elkerülésére vagy enyhítésére a nemzeti joga által előírt szabályai alapján a külföldi illetőségű részvényesek a belföldi részvényesek által élvezettel egyenértékű bánásmód alá essenek.(37)

68.      Ebben az esetben az egyenlő bánásmód az osztalékok forrásállamával szemben is alkalmazandó, mert ez a tagállam úgy határozott, hogy adóztatási joghatóságát nemcsak a belföldi, hanem a külföldi illetőségű részvényeseknek kifizetett osztalék vonatkozásában is gyakorolja.(38) Kizárólag az ugyanezen állam adóztatási joghatóságának gyakorlása – függetlenül más tagállam adóztatásától – vezet a sorozatos adóztatás veszélyéhez.

69.      A második esetben a nyereséget elérő társaság illetősége szerinti tagállam nem adóztatja meg a kapott osztalék után azt az osztalékban részesülő részvényest, aki egy másik tagállamban rendelkezik illetőséggel.

70.      Ebben az esetben a Bíróság elismeri, hogy ezen illetőség szerinti tagállam adójogszabályainak alkalmazása szempontjából az ezen tagállamban illetőséggel rendelkező, illetve valamely más tagállamban illetőséggel rendelkező részvényesek helyzete nem összehasonlítható.(39)

71.      Először is a Bíróság emlékeztet arra, hogy nem az osztalékot fizető társaság illetékessége szerinti tagállamnak kell biztosítania, hogy a külföldi illetőségű részvényes számára kifizetett nyereség ne essen sorozatos vagy gazdasági kettős adóztatás alá, mivel ha ilyen esetről lenne szó, ez azt jelentené, hogy e tagállam lemond a területén végzett gazdasági tevékenység során szerzett nyereség megadóztatásához való jogáról. Másodszor a Bíróság megjegyzi, hogy általában a végső részvényes illetősége szerinti tagállam van a legjobb helyzetben a részvényes személyes teherviselési képességének megállapítására.

72.      E körülményekre tekintettel a Bíróság úgy ítéli meg, hogy nem minősül az EK 43. cikk és az EK 56. cikk által tiltott hátrányos megkülönbözetésnek valamely tagállam olyan szabályozása, amely a belföldi illetőségű társaság általi osztalékfizetés esetében kizárólag a belföldi illetőségű végső részvényesek számára tartja fenn az adójóváírást, de amely nem biztosítja az adójóváíráshoz való jogot azon osztalékban részesülő társaságoknak, amelyek valamely másik tagállamban rendelkeznek illetőséggel, és nem fizetnek adót ezen osztalék címén ez utóbbi tagállamban.(40)

3.      A kétoldalú megállapodások következménye

73.      Az adózási tárgyú kétoldalú megállapodások következményével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat lehetővé teszi, hogy két, a jelen ügyben releváns megállapítást vonjunk le.

74.      E megállapítások közül az első az, hogy a Szerződés által az Európai Unióban biztosított mozgási szabadságokból eredő jogok feltétlenek, és hogy a tagállam nem teheti függővé ezek tiszteletben tartását a más tagállammal kötött egyezménye tartalmától. Másképpen fogalmazva, a tagállam nem rendelheti alá ezeket a jogokat a más tagállammal kötött egyezményen alapuló viszonosságnak azért, hogy hasonló előnyöket kapjon e másik államtól.(41)

75.      A második megállapítás, hogy a Szerződés által előírt mozgási szabadságot korlátozó tagállami adóintézkedés esetén figyelembe vehető a kétoldalú egyezmény, ha semlegesíti a korlátozást.(42) A Bíróság megvizsgálja, hogy a kérdéses jogszabályok és a kétoldalú egyezmény együttes alkalmazása mellett is fennáll-e az alkalmazandó mozgási szabadság korlátozása,(43) vagy ezt a mérlegelést a nemzeti bíróságra hagyja.(44)

76.      Az ítélkezési gyakorlat e fő vonalaira figyelemmel fogom megvizsgálni a Bundesfinanzhof által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket.

B –    Az alkalmazandó mozgási szabadságról

77.      Mivel a kérdést előterjesztő bíróság a letelepedés szabadságára vonatkozó EK 43. cikk, valamint a tőkemozgás szabadságára vonatkozó EK 56. cikk értelmezését is kéri a Bíróságtól, ezért előzetesen meg kell határozni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint amilyen jelen ügyben szerepel, hatással van-e, és ha igen, milyen mértékben van hatással ezekre a szabadságokra.(45)

78.      A Bíróság az újabb ítélkezési gyakorlatában pontosításokkal szolgált a letelepedés szabadsága, illetve a szabad tőkemozgás hatályának meghatározása tekintetében.

79.      Ebből az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy amennyiben a tagállami szabályozás a célja miatt olyan eseteket érint, amikor valamely társaság olyan részesedéssel rendelkezik egy másik társaságban, amely lehetővé teszi számára, hogy a társaság döntései tekintetében irányító befolyást gyakoroljon, és a társaság tevékenységeit meghatározza, a kérdéses szabályozást a Szerződésnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezései, és kizárólag ezek alapján kell vizsgálni.(46)

80.      Ellenben, ha a részvényes részesedése a társaság tőkéjében nem teszi lehetővé a számára, hogy irányító befolyást gyakoroljon a társaság döntései tekintetében, kizárólag az EK 56. cikk rendelkezései alkalmazandók.(47)

81.      A Bíróság azt is kimondta, hogy mind a letelepedés szabadságára vonatkozó EK 43. cikk, mind a tőke szabad mozgására vonatkozó EK 56. cikk hatálya alá tartozhat az a nemzeti szabályozás, amely az osztalékban való részesülést olyan adónak veti alá, amelynek kulcsa az osztalék belföldi vagy külföldi eredetétől függ, függetlenül a részvényesnek az osztalékot fizető táraságban fennálló részesedése mértékétől.(48)

82.      A máig állandó ítélkezési gyakorlat szerint azt illetően, hogy a nemzeti szabályozás egyik vagy másik szabadság körébe tartozik-e, az érintett szabályozás célját kell figyelembe venni.(49)

83.      Az Európai Közösségek Bizottsága szerint e szabályozás célja azoknak a feltételeknek a meghatározása, amelyek mellett a vállalkozások egy másik vállalkozás tőkéjébe fektethetnek be. Ennek megfelelően azt állítja, hogy a vitatott szabályozás összeegyeztethetőségét a Szerződésnek a tőkemozgás szabadságáról szóló rendelkezései alapján kell vizsgálni.

84.      A német kormány álláspontja szerint a vitatott szabályozás összeegyeztethetőségét a Szerződésnek a letelepedés szabadságáról szóló rendelkezései alapján kell vizsgálni. E tekintetben a kérdéses részesedések konkrét jellegére hivatkozik. A német kormány, bár rámutat, hogy a szóban forgó szabályozás alkalmazása ténylegesen nem függ az osztalékban részesülő társaságnak az osztalékot fizető társaságban fennálló részesedése nagyságától, azt is kimondja, hogy a szóban forgó két szerzésre vonatkozó ügyletnek az irányítást biztosító részesedés megszerzése vagy megerősítése volt a célja. Úgy véli, hogy ebben az összefüggésben – a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően – kizárólag az EK 43. cikk alkalmazandó.

85.      Az alapügy felperese azt indítványozza, hogy e szabályozás összeegyeztethetőségét ne csak a letelepedés szabadságának, hanem a szabad tőkemozgásnak a fényében is vizsgáljuk.

86.      A szóban forgó szabályozás lényegében korlátozza a belföldi illetőségű részvényes azon jogosultságát, hogy a belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedések részleges értékcsökkenéséhez kapcsolódó veszteségeit az adóköteles nyereségéből levonja, ha részesedését valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől szerezte a társaság osztalékainak fizetése előtt és a részesedések névértékénél magasabb áron. Ezt a szabályozást kell tehát alkalmazni a belföldi részvényesnek az osztalékot fizető belföldi illetőségű társaság tőkéjéből való részesedése mértékétől függetlenül. Úgy tűnik, hogy ilyen feltételek között ez a nemzeti szabályozás mind a letelepedés szabadságára vonatkozó EK 43. cikk, mind a tőke szabad mozgására vonatkozó EK 56. cikk hatálya alá tartozhat.

87.      Mindazonáltal az a véleményem, hogy a jelen eset sajátos körülményei és a német kormány célkitűzési alapján a szóban forgó szabályozást kizárólag az EK 56. cikk alapján kell vizsgálni.

88.      A jelen ügy tényeinek vizsgálata alapján ugyanis megállapítható, hogy az érintett vállalkozások által folytatott gyakorlatnak nem az osztalékot fizető vállalkozás irányításának megszerzése volt a célja. Ez a gyakorlat inkább egy olyan cégcsoporton belüli tőkemozgás logikáját követi, amelynek a döntéshozatali mechanizmusa a részesedések átruházása folytán nem változott. Továbbá a német rendszer szellemiségét tükrözi az olyan gyakorlat elleni küzdelem, amely részvények vásárlása és azt követő visszavásárlása révén adókedvezmény nem megengedett módon történő igénybevételére irányul.

89.      E körülmények alapján úgy gondolom, hogy a szóban forgó adójogi intézkedésnek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét a Szerződésnek a tőkemozgás szabadságáról szóló rendelkezései alapján kell vizsgálni.

90.      Ugyanakkor, megjegyzem, hogy amennyiben az EK 56. cikk a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgás korlátozására is vonatkozik, a jelen indítványom, mint ahogy a jogvita is, a tagállamok közötti tőkemozgásra vonatkozik.

91.      Most pedig meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó német szabályozás a szabad tőkemozgás korlátozásának minősül-e, és hogy adott esetben ez a korlátozás igazolható-e.

C –    A tőke szabad mozgása korlátozásának fennállásáról

92.      A szóban forgó adójogi intézkedés sajátos bonyolultsága miatt szükségesnek látszik megismerni azt a szabályozást és hátteret, amelybe az említett intézkedés illeszkedik.

1.      Az adójogi alapszabályozás

93.      Amint azt már kifejtettem, a német adórendszerben minden olyan részvényesnek, aki Németországban rendelkezik illetőséggel, az általa kapott osztalék egésze után adóznia kell. Ugyanakkor e részvényes az osztalék fizetésekor az adóköteles jövedelméből levonhatja egyrészt annak az adónak az összegét, amelyet az osztalékfizető társaság már megfizetett, másrészt e társaságban fennálló részesedésének részleges értékcsökkenéséből adódó nyereségcsökkenését is.

94.      Az adójóváírással kapcsolatban már láttuk, hogy azt a belföldi illetőségű társaság által a részvényesek számára fizetett osztalék gazdasági kettős adóztatásának elkerülése céljából vezették be. Az adójóváírás összege az osztalékfizető társaság által már megfizetett társasági adó bizonyos hányadának felel meg.

95.      Az adójóváírással – főszabály szerint – kizárólag azok a részvényesek élhetnek, akik adóbeszámításra jogosultak, vagyis a németországi illetőségű adóalanyok.

96.      Értelmezésünk szerint az Egyesült Királyság az egyezmény XVIII. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében az adójóváíráshoz való jogot azon, ebben a tagállamban illetőséggel rendelkező részvényesek számára is biztosítja, akik valamely Németországban letelepedett társaság szavazatainak legalább 25%-ával rendelkeznek.(50)

97.      Így az egyezményben megállapított 25%-os küszöb el nem érése esetén az Egyesült Királyságban illetőséggel rendelkező részvényesek egyáltalán nem jogosultak a német társaság által fizetett osztalék után adójóváírásra.

98.      A jelen ügy is ebbe az összefüggésrendszerbe illeszkedik. Ugyanis a két brit részvényesnek – azaz a GG-Ltd-nek és a W-Ltd-nek – a németországi illetőségű GW-GmbH és W-GmbH tőkéjében fennálló részesedései jóval e küszöb alatt voltak. Az egyezmény rendelkezései értelmében e részesedések tehát nem tették lehetővé a fent említett részvényesek számára, hogy az Egyesült Királyságban adójóváírásban részesüljenek ezen társaságok által történő osztalékfizetés esetén.

2.      Az EStG 50c. §-ának (1) és (4) bekezdése

99.      Ezen intézkedés célja az olyan gyakorlat elleni fellépés, amellyel lehetővé válik, hogy egyes, külföldön letelepedett részvényesek nem megengedett módon és előzetesen a belföldi illetőségű részvényesek számára fenntartott adójóváírásban részesüljenek.

100. A német kormány által az észrevételeiben benyújtott tájékoztatás szerint ezt a gyakorlatot az alábbiak jellemzik:(51)

–        A belföldi illetőségű társaság nyereségének felosztása előtt a külföldön letelepedett részvényes egy olyan belföldi részvényesnek adja át az említett társaságban fennálló részesedését, aki vagy amely a hamarosan sorra kerülő osztalékfizetéskor adójóváírásra jogosult.

–        A részesedések átruházása azok névértékénél magasabb áron történik. Ez a növekedés azon adójóváírás összegének felel meg, amelyre a társaság a kifizetett osztalékok után jogosult, és amelyet a külföldi részvényes nem igényelhet. Az említett árnövekedést a szerző fél a rejtett tartalékokból fizeti meg. Az eladó fél ezzel az árnövekedéssel olyan átruházásból származó árfolyamnyereséget ér el, amely után Németországban nem kell adót fizetnie, és amelyhez előzetesen és jogtalanul hozzáadódik az osztalékfizető társaság által a nyereség után már megfizetett társasági adó összegének visszatérítése.(52)

–        A belföldi illetőségű társaság által történő osztalékfizetéskor az új részvényes – az eredeti tulajdonostól eltérően – az alkalmazandó szabályozás értelmében jogosult lehet az adójóváírásra.

–        Az EStG 6. §-ának (1) bekezdése értelmében a fent említett részvényes a részesedései részleges értékcsökkenéséhez kapcsolódó veszteségeit az adóköteles nyereségéből levonhatja.

–        Az osztalékfizetést követően a részesedéseket néha újra eladják a külföldi illetőségű tulajdonosnak.

–        A külföldi részvényes tehát a részesedésének a nyereség felosztását megelőző átruházásával a megnövelt eladási ár révén nemcsak az adózott nyereséget szerzi meg, hanem a fizetett osztalék után járó adójóváírást is, holott Németországban nem is adóköteles. Az új belföldi illetékességű részvényes így nemcsak az adójóváírásból, hanem a részleges értékcsökkenéséből eredően is jelentős előnyre tesz szert.

101. E gyakorlat elleni fellépés és a nemzeti adórendszer koherenciájának biztosítása érdekében fogadta el a német kormány az EStG 50c. §-át.

102. Amint az a törvénytervezetnek az e rendelkezésre vonatkozó indokolásából is következik, a német jogalkotó azt kívánta megakadályozni, „hogy az [adó] beszámításra nem jogosult tulajdonosok a részesedések eladásával az [adó]beszámításra jogosult tulajdonossal fizettessék meg – legalábbis részben – a tartalékokat sújtó társasági adót”, és „hogy a beszámításra jogosult és nem jogosult tulajdonosok közötti különbségtétel, amely jellemző a beszámítási rendszerre, ne jelenjen meg a gazdasági eredményben”. A törvénytervezet ezen indokolásából következik, hogy a német jogalkotó különösen a cégcsoporton belüli ügyleteket, azon belül is a külföldi illetőségű anyavállalat és a németországi illetőségű leányvállalatok közötti részesedésátruházásokat szabályozta.

103. Az EStG 50c. §-a lényegében korlátozza az új részvényes azon jogosultságát, hogy a belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedések részleges értékcsökkenéséhez kapcsolódó veszteségeit az adóköteles nyereségéből levonja, amennyiben a részesedését nem németországi illetőségű részvényestől szerezte a társaság osztalékainak kifizetése előtt.

104. Ez a rendelkezés az összes adóalanyt érinti, természetes személyeket és vállalkozásokat, ugyanazon cégcsoporthoz tartozókat és nem tartozókat egyaránt. A rendelkezés azon veszteségekre vonatkozik, amelyek a szerzés évében vagy az azt követő kilenc év valamelyikében a részesedések részleges értékcsökkenéséhez kapcsolódnak, és kizárólag azokat a nyereségcsökkenéseket szabályozza, amelyek az irányítási megállapodás végrehajtásaként a nyereség felosztására és átutalására vonatkozó ügyletből erednek.

105. A fent említett rendelkezést akkor kell alkalmazni, ha az új részvényes részesedését a névértéknél magasabb áron szerezte. Ezen összeget, amely a részesedés megszerzésének ára és annak névértéke közötti különbségnek felel meg, „zárolt összegnek” nevezik. A német jogalkotó szerint a fent említett összeg – legalábbis részben –a külföldi tulajdonos által jogtalanul igényelt adójóváírásnak felel meg. Az adóhatóság ezt az összeget fogja az új belföldi illetékességű részvényes adóalapjához hozzászámítani, és egyszerű számviteli műveletek révén nem számolja el a részesedésesek részleges értékcsökkenéséhez kapcsolódó veszteségeket.

106. Így az EStG 50c. §-a értelmében, ha a belföldi illetőségű társaság osztalékot fizet az új részvényesének, ez utóbbi nem vonhatja le az adóalapjából a részesedések részleges értékcsökkenéséhez kapcsolódó veszteségeket, feltéve azonban, hogy ezek a veszteségek nem haladják meg a zárolt összeget, vagyis a jogtalanul igénybe vett adókedvezmény összegét. Nem kell tehát ezt a rendelkezést alkalmazni, ha ez az összeg nulla, vagyis ha a részvényes a részesedését a névértéknek megfelelő áron szerezte.

107. A zárolt összeg elszámolása tehát a részleges értékcsökkenés következményeit akkor és annyiban hárítja el, amennyiben a részesedések értékcsökkenése kizárólag az osztalékfizetésből ered. Ily módon a német kormánynak sikerült megadóztatnia azt az átruházásából származó árfolyamnyereséget, amelyet a külföldi illetőségű részvényes ért el részesedésének átruházásakor, és amely korábban nem esett adóztatás alá.

108. A jelen ügyben az tehát a kérdés, hogy ez a szabályozás az EK 56. cikk értelmében vett szabad tőkemozgás korlátozásának minősül-e.

109. E kérdés megválaszolásához előzetesen mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy összeegyeztethetők-e a Szerződés szabályaival azok az adójogi alapszabályok, amelyek e szabályozás alapját képezik, és amelyeket a német kormány védeni kíván.

110. Másként fogalmazva, először is azt kell megvizsgálni, hogy ellentétes-e az EK 56. cikkel az a tagállami szabályozás, amely valamely belföldi társaság által történő osztalékfizetés esetén – a valamely másik tagállamban letelepedett részvényeseket kizárva – kizárólag a belföldön illetőséggel rendelkező részvényesek számára tartja fenn az adójóváírás előnyét.

3.      Az adójogi alapszabályozásnak az EK 56 cikkel való összeegyeztethetőségéről

111. Amint azt már jeleztem, a vitatott adójogi szabályozás szerint kizárólag a Németországban illetőséggel rendelkező részvényesek jogosultak a belföldi illetékességű társaság által fizetett osztalék után adójóváírásra. Ez az eltérő adójogi bánásmód nem az egyezményben rejlik.

112. A jelen ügyben az a kérdés, hogy e szabályozás a szabad tőkemozgásnak a Szerződés szabályaival ellentétes korlátozását jelenti-e.(53)

113. A kérdést előterjesztő bíróság e rendelkezésnek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét illetően számos fenntartást fogalmazott meg.

114. A Bundesfinanzhof álláspontja szerint ez a szabályozás a teljes körű adókötelezettség alá eső befektetőket visszatarthatja attól, hogy valamely másik tagállamban letelepedett tulajdonosoktól szerezzenek német társaságokban fennálló részesedéseket. Továbbá ez a jogszabály, mivel az adójóváírás előnyétől megfosztja a valamely másik államban illetőséggel rendelkező részvényeseket, visszatartja a többi tagállamban letelepedett adóalanyokat attól, hogy tőkéjüket Németországban letelepedett társaságokba fektessék. Ez az adójogi szabályozás tehát korlátozóan hathat a Németországban letelepedett társaságokra azáltal, hogy akadályozza őket a többi tagállamban történő tőkegyűjtésben. Ugyanis, mivel a belföldi eredetű tőkejövedelmek felosztása esetén a nem németországi illetőségű részvényesek kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint a belföldi illetőségű részvényesek, a Németországban letelepedett társaságok részvényei a valamely másik tagállamban letelepedett befektetők számára kevésbé vonzóak.

115. Az alapügy felperese szigorúbb álláspontot képvisel, és azt állítja, hogy ez a szabályozás, amely arra irányul, hogy a külföldi illetőségű részvényeseket teljesen kizárja az adójóváírás előnyéből, megkülönböztető hatással jár, és korlátozza a tőke szabad mozgását, valamint a letelepedés szabadságát.

116. A német kormány és a Bizottság ezzel szemben arra hivatkozik, hogy ezen adókedvezmény megtagadása a külföldi illetőségű részvényesektől nem minősül az EK 56. cikk (1) bekezdése értelmében vett szabad tőkemozgás korlátozásának.

117. A Bizottság elismeri, hogy a német jogalkotó által előírt alapszabályozás korlátozóan hathat a szabad tőkemozgásra. Álláspontja szerint ez a szabályozás akadályozhatja a belföldi illetőségű adóalanyokat abban, hogy valamely másik tagállamban illetékességgel rendelkező részvényesektől társasági részesedéseket szerezzenek. Ez a szabályozás továbbá akadályozhatja a külföldi befektetőket abban, hogy tőkéjüket német társaságokba fektessék.

118. A német kormány és a Bizottság azonban azt állítja, hogy a Bíróság által a fent hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben hozott ítéletben kifejtett okok miatt ez a szabályozás nem ellentétes a közösségi joggal.

119. A német kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan én is úgy vélem, hogy tekintettel a Bíróságnak a fent említett ítéletben kifejtett álláspontjára – amely ítélet tartalmát és elemzését a jelen indítvány 69–72. pontjában előadtam – ez az adójogi szabályozás megengedhető.

120. Ebben az ügyben az egyik előterjesztett kérdés az, hogy ellentétes-e a letelepedés szabadságával és a szabad tőkemozgással az olyan tagállami szabályozás, amely a belföldi illetőségű társaság által fizetett osztalék tekintetében az osztalékban részesülő, ezen tagállamban vagy az olyan államban illetőséggel rendelkező végső részvényesek számára, amellyel az előbbi tagállam az ilyen adójóváírást lehetővé tévő, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt kötött, teljes körű adójóváírást tesz lehetővé, míg sem teljes, sem részleges adójóváírást nem tesz lehetővé az ilyen osztalékban részesülő, bizonyos más tagállamokban illetőséggel rendelkező társaságok számára.(54)

121. A tagállamoknak a közvetlen adók területén fenntartott hatásköreire figyelemmel a Bíróság kimondta, hogy nem minősül az EK 43. cikk és az EK 56. cikk által tiltott hátrányos megkülönbözetésnek valamely tagállam olyan szabályozása, amely az e tagállamban illetőséggel rendelkező társaság által fizetett osztalék tekintetében az osztalékban részesülő, szintén e tagállamban illetőséggel rendelkező társaságok számára az osztalékfizető társaság által a felosztott nyereség után megfizetett adó hányadának megfelelő adójóváírást tesz lehetővé, míg azt nem teszi lehetővé az ilyen osztalékban részesülő, más tagállamban illetőséggel rendelkező társaságok számára, amelyek az előbbi tagállamban nem adókötelesek ezen osztalék tekintetében.

122. Ugyanebben az ügyben a Bíróság az érintett tagállamok által gyakorolt adóztatási joghatóság megosztására és terjedelmére hivatkozott. A szóban forgó tagállam nem rendelkezett hatáskörrel a külföldi illetőségű részvényes társaságok által elért nyereség megadóztatására, így arra sem volt köteles, hogy a társasági adó tekintetében bármilyen adókedvezményt is adjon. Az illetőséggel rendelkező részvényeseknek adott adójóváírást ugyanis biztosította számukra az illetőség szerinti tagállamban megfizetett társasági adó címén.(55)

123. Ezen ítélkezési gyakorlat legutóbb megerősítést nyert a fent hivatkozott Burda-ügyben hozott ítéletben.

124. Úgy vélem, hogy a fent említett ítélkezési gyakorlat teljes mértékben alkalmazható a jelen ügyben, mivel az alkalmazandó német szabályozás értelmében a nem németországi illetőségű részvényesek nem fizetnek sem jövedelemadót, sem társasági adót a belföldi illetőségű társaság által fizetett osztalék után. A Németországban és az Egyesült Királyságban illetőséggel rendelkező részvényesek nincsenek tehát objektíve összehasonlítható helyzetben a szóban forgó belföldi szabályozás tekintetében. Ezért úgy tűnik, hogy ez a szabályozás nem hátrányosan megkülönböztető, még akkor sem, ha a részvényesek eltérő adójogi bánásmódban részesülnek.

125. Ezzel kapcsolatban még azt kívánom megjegyezni, hogy a jelen ügyben, amikor a felperes osztalékot fizet a GV-GmbH-nak, a részvényes illetősége szerinti állam minőségében jár el a Németországi Szövetségi Köztársaság, amikor a felosztott nyereséget elérő társaság által az osztalékfizetés tekintetében fizetett társaságiadó-előleg hányadának megfelelő adójóváírást biztosít a GV-GmbH-nak.

126. Annak az államnak a helyzete, amelyben mind az osztalékot fizető társaság, mind az osztalékban részesülő részvényes illetőséggel rendelkezik, nem összehasonlítható azzal a helyzettel, amikor a belföldi illetőségű társaság osztalékot fizet egy külföldi illetőségű társaságnak, mivel ebben az esetben főszabály szerint ezen állam kizárólag a felosztott nyereség forrása szerinti tagállam minőségében jár el.

127. A fenti megfontolásokra tekintettel úgy gondolom, hogy nem ellentétes az EK 56. cikkel az, hogy valamely tagállam egy belföldi társaság által történő osztalékfizetés esetén kizárólag a belföldi illetőségű részvényesek számára tartja fenn az adójóváírás előnyét, és nem biztosítja az adójóváíráshoz való jogot azon részvényeseknek, akik valamely másik tagállamban rendelkeznek illetőséggel.

128. Most pedig ezen alapfeltevés alapján fogom vizsgálni az EStG 50c. §-ának a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét.

4.      Az EStG 50c. §-ának az EK 56. cikkel való összeegyeztethetősége

129. Amint azt már jeleztem, EStG 50c. §-át az olyan gyakorlat elleni fellépés céljából fogadták el, amellyel lehetővé válik, hogy a nem németországi illetőségű részvényesek közvetett módon a német illetőségű részvényesek számára fenntartott adójóváírásban részesüljenek.

130. Amint azt már láttuk, ez a rendelkezés eltérő adójogi bánásmódot alkalmaz attól függően, hogy a belföldi illetőségű adóalany valamely belföldi illetőségű társaságban fennálló társasági részesedését adójóváírásra jogosult részvényestől, vagyis németországi illetőségű részvényestől szerezte-e, vagy pedig olyan részvényestől, aki nem rendelkezik ilyen jogosultsággal, vagyis aki valamely másik tagállamban rendelkezik illetőséggel.

131. Így abban az esetben, ha a német részvényes valamely belföldi illetőségű társaságban fennálló társasági részesedését adójóváírásra jogosult részvényestől szerezte, a német adóhatóság az adóalapjából nemcsak az osztalékfizető társaság által ezen osztalékok után már megfizetett társasági adó összegét vonja le, hanem az ebben a társaságban fennálló társasági részesedések részleges értékcsökkenéséből eredő nyereségcsökkenést is.

132. Ellenben, ha ez az adóalany a társasági részesedését adójóváírásra nem jogosult részvényestől szerezte, és a névértéknél magasabb áron, akkor az adóköteles nyereségéből nem vonhatja le az értékcsökkenésből eredő veszteségeit.

133. A kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az EK 56. cikkel ellentétes-e az a tagállami szabályozás, amely kizárja, hogy a belföldi illetőségű adóalany az adóköteles nyereségből levonja a belföldi illetőségű társaságban fennálló társasági részesedések értékcsökkenéséből eredő veszteségeit, ha részesedését valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől vásárolta, míg az előbbi tagállam biztosítja ezt a lehetőséget annak az adóalanynak, aki a részesedést valamely belföldi illetőségű adóalanytól szerezte.

a)      A tőkemozgás korlátozásának fennállásáról

134. Az a véleményem, hogy a vitatott korlátozás ellentétes az EK 56. cikkel, amennyiben ennek hatásait a németországi illetőségű részvényesek és a valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényesek közötti tőkemozgás keretében vizsgáljuk.

135. Nem vitatott, hogy a német adóhatóság az adóalap meghatározásakor a részesedések nyereségfelosztás révén bekövetkező értékcsökkenését eltérő módon számolja el attól függően, hogy ezek a részesedések németországi illetőségű vagy valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező adóalanytól szerezték-e.

136. Ilyen feltételek mellett a német befektetők számára kedvezőbb, ha valamely német társaságban fennálló részesedéseket olyan részvényesektől szerzik meg, akik rendelkeznek az adóbeszámítás jogával is, azaz németországi illetőségű részvényesektől. Ugyanis ebben az esetben a német adóhatóság az adóköteles jövedelmeikből levonhatja a társasági részesedések értékcsökkenéséből eredő nyereségcsökkenést, ami az adóalapjuk csökkenését vonja maga után. Ellenben a német befektetők nem vehetik igénybe ezt az adókedvezményt, ha a részesedéseiket olyan részvényesektől szerezték, akik nem jogosultak az adójóváírásra, azaz akik valamely másik tagállamban rendelkeznek illetőséggel.

137. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az adóalap csökkentésének lehetősége jelentős módon befolyásolja a német befektetők hozzáállását. Ez a szabályozás visszatarthatja őket attól, hogy valamely másik tagállamban letelepedett részvényesektől szerezzenek német társaságokban fennálló részesedéseket. Továbbá ez az adójogi szabályozás korlátozóan hathat ezekre a társaságokra azáltal is, hogy akadályozza őket a többi tagállamban történő tőkegyűjtésben, és visszatarthatja a külföldi befektetőket attól, hogy e társaságokban fennálló részesedéseket szerezzenek. Ugyanis, mivel a társasági részesedések szerzése esetén azok a német befektetők, akik részesedéseiket valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől vásárolják, kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint azok a német befektetők, akik részesedéseiket németországi illetőségű részvényestől szerzik, a külföldi befektetők tulajdonában lévő társasági részesedések kevésbé vonzóak.

138. Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlattal összhangban az ilyen korlátozások csak akkor ellentétesek az EK 56.. cikkel, ha nyílt vagy hátrányos megkülönböztetés következményét képezik, azaz ha a tagállam olyan adójogi szabályozásának eredményei, amely különböző szabályt alkalmaz hasonló helyzetekre, vagy ugyanazt a szabályt alkalmazza különböző helyzetekre.

139. Márpedig a jelen ügyben az állapítható meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság objektíve összehasonlítható helyzetben lévő társaságokat részesít eltérő bánásmódban. Ugyanis amikor a német adóalany adóalapja megállapításának a vitatott adójogi szabályozásban meghatározott módját vetjük össze, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a német hatóságok a belföldi illetékességű társaságban fennálló társasági részesedések részleges értékcsökkenéséből eredő veszteségeket eltérő módon kezelik aszerint, hogy ezeket a részesedéseket németországi illetőségű vagy valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező adóalanytól szerezték-e.

140. Álláspontom szerint tehát ez a szabályozás a tőkemozgás szabadságának az EK 56. cikk (1) bekezdése értelmében vett korlátozását valósítja meg, mivel eltérő adójogi bánásmódot alkalmaz a belföldi illetőségű adóalanytól, illetve a valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező adóalanytól való szerzés tekintetében.

141. Ilyen feltételek mellett úgy tűnik, hogy a vitatott adójogi szabályozás a szabad tőkemozgásnak az EK 56. cikkben főszabály szerint tiltott korlátozásának minősül.

142. Ugyanakkor az ilyen korlátozás összeegyeztethető a Szerződés rendelkezéseivel, ha a Szerződéssel összeegyeztethető jogos célt szolgál, vagy ha azt nyomós közérdek indokolja. Ezenfelül az igazoláshoz szükséges, hogy az egyenlőtlen bánásmód alkalmas legyen az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl azt a mértéket, amely a kérdéses szabályozás céljának eléréséhez szükséges.(56)

b)      A korlátozás igazolásáról

143. Az alapügy felperese, és kisebb mértékben a kérdést előterjesztő bíróság azon a véleményen van, hogy a szóban forgó korlátozást a belföldi egyszeri adóztatás elve érvényesítésének, illetve az adóelkerülés megakadályozása biztosításának szükségessége nem igazolhatja, amennyiben e korlátozás célja a külföldi illetőségű részvényeseknek az adójóváírás előnyéből való kizárása. Az alapügy felperese továbbá még azt is megemlíti, hogy ez a szabályozás nem szükséges, és nem is megfelelő.

144. A német kormány és a Bizottság azt állítja, hogy ezen intézkedés nem ellentétes a közösségi joggal, és hogy a korlátozást nyomós közérdek indokolja. Az alapszabályozásnak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségére hivatkoznak, és az EStG 50c. §-ában kitűzött célt hangsúlyozzák, vagyis annak megakadályozását, hogy valamely Németországban letelepedett társaság részvényesei visszaélésszerűen részesüljenek olyan adókedvezményben, amelyre osztalékfizetés esetén nem lennének jogosultak. Ez a rendelkezés tehát lehetővé teszi a német szabályozás által előírt teljes beszámítási rendszer koherenciájának megőrzését és az adóköteles jövedelmek külföldre történő kihelyezésének megakadályozását.

145. A Bizottság ugyanakkor a nemzeti bíróságra bízza annak vizsgálatát, hogy ezen szabályozás a céljának megfelelő mértékre korlátozódik-e, illetve e szabályozásnak lehet-e olyan hatása, amely az EK 56. cikkel ellentétes közvetlen vagy közvetett megkülönböztetést eredményez a külföldi illetőségű részvényesek tekintetében.

i)      A belföldi adórendszer koherenciája biztosításának szükségességéről

146. A német kormánnyal ellentétben nem gondolom, hogy a vitatott rendelkezés a belföldi adórendszer és különösen a teljes beszámítási rendszer koherenciája biztosításának szükségességével igazolható.

147. A Bíróság a Bachmann-ügyben és a Bizottság kontra Belgium ügyben 1992. január 28-án hozott ítéletében(57) elismerte, hogy az adórendszer koherenciájának megőrzése olyan közérdeken alapuló kényszerítő indok, amely igazolhatja a Szerződés által biztosított alapvető szabadságokat korlátozó szabályozást.

148. Ugyanakkor a Bíróság ezen indok alkalmazási körét jelentős mértékben korlátozta az ezt követően hozott ítéleteiben. A Bíróság ugyanis az említett indok alkalmazását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy egyrészt közvetlen kapcsolat legyen megállapítható az adott adóelőny és az ezen előnynek valamely meghatározott adóteherrel történő kiegyenlítése között, és e kapcsolat közvetlen jellegét a szóban forgó szabályozás által követett célra tekintettel meg lehessen állapítani,(58) másrészt, hogy e két feltétel ugyanazon adóalanyra vonatkozzon ugyanazon adó tekintetében.(59)

149. A fent hivatkozott Bachmann és Bizottság kontra Belgium ügyben hozott két ítélet alapjául szolgáló tényállások esetében, mivel egy és ugyanazon adóalanyról volt szó, az azonos adónem tekintetében összefüggés állt fenn az adókedvezmény nyújtása és az e kedvezmény adókönnyítéssel való kompenzálása között. Ellenben amennyiben ilyen közvetlen összefüggés nem áll fenn, például mert különféle adókról vagy különböző adóalanyok adózás szempontjából való kezeléséről van szó, nem lehet hivatkozni az adórendszer koherenciájára.(60)

150. Úgy vélem, hogy a jelen ügyben ilyen közvetlen összefüggés nem áll fenn. A szóban forgó adójogi szabályozás ugyanis a gazdasági kettős adóztatás elkerülését célozza, amely akkor keletkezik, ha valamely belföldi illetőségű társaság osztalékot fizet az ugyanabban a tagállamban letelepedett részvényesnek. Ez tehát azt jelenti, hogy két különböző adóalany van: az osztalékot fizető társaság és a részvényes.

151. Ilyen feltételek mellett és tekintettel a Bíróság ítélkezési gyakorlatára úgy vélem, hogy a jelen ügyben az adórendszer koherenciájának biztosításával kapcsolatos indok nem alkalmazható.

ii)    Az adóelkerülés megakadályozásának és a visszaélésszerű magatartások elleni küzdelemnek a szükségességéről

152. A német kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan én is úgy vélem, hogy a korlátozás ténylegesen igazolható az adóelkerülés megakadályozásával és a német adórendszernek mesterséges struktúrák alkalmazásával történő kijátszása elleni küzdelemmel.

153. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az EK 58. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében az adóelkerülés megakadályozására és így különösen a visszaélésszerű magatartások elleni küzdelemre lehet hivatkozni a tagállamok közötti szabad tőkemozgás korlátozásának igazolása érdekében.(61) Az adóelkerülés megakadályozásának szükségessége olyan közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősül, amely igazolhatja a Szerződés által biztosított alapvető szabadságokat korlátozó szabályozást.(62)

154. A jelen ügyben megállapítom, hogy a vitatott szabályozás ténylegesen azon mesterséges struktúrák elleni küzdelmet célozza, amelyek lehetővé teszik a nem németországi illetőségű és így ebben a tagállamban nem adóköteles adóalanyok számára, hogy igénybe vegyék az adójóváírást, amelyre főszabály szerint a hatályos adójogi szabályozás értelmében nem lennének jogosultak.

155. Amint az a törvénytervezetnek az e rendelkezésre vonatkozó indokolásából is következik, a német jogalkotó különösen a cégcsoporton belüli ügyleteket, azon belül is a külföldi illetőségű anyavállalat és a németországi illetőségű leányvállalatok közötti részesedés-átruházásokat szabályozza. A német kormány által előterjesztett észrevételekből az következik, hogy a jogalkotó azt az esetet szabályozza, amikor a külföldi illetőségű anyavállalat oly módon vesz igénybe – jogtalanul – adójóváírást, hogy a belföldi illetőségű leányvállalatban fennálló részesedéseit a névértéküknél magasabb vételáron eladja olyan másik belföldi illetőségű leányvállalatnak, amely mint olyan osztalékfizetés esetén jogosult adójóváírásra, majd azokat ezt követően visszavásárolja.(63) Ily módon a külföldi illetőségű anyavállalat olyan átruházásból származó árfolyamnyereséget ér el, amely valójában az adójóváírásnak felel meg.

156. Az ilyen adókedvezmény biztosítása olyan adóalanynak, aki Németországban nem adóköteles, és aki önmagában nem jogosult az adóbeszámításra, sérti azon adójogi szabályozást, amely szerint kizárólag a belföldi illetőségű adóalanyok lehetnek jogosultak adójóváírásra. Emlékeztetni kell arra, hogy a közösségi joggal összeegyeztethetőnek ítéltem meg ezt a szabályozást. Az adójóváírás nem megengedett módon történő biztosítása ezen túlmenően az adóalap csökkenését vonja maga után, és e tekintetben az adóelkerülés egy sajátos esetének minősül, amely ellen a német kormány joggal veszi fel a küzdelmet.

157. E körülményekre tekintettel az a véleményem, hogy az EStG 50c. §-a az adóelkerüléshez vezető színlelt megállapodások megakadályozásának szükségességével igazolható.

158. Amint azt már kifejtettem, ahhoz azonban, hogy a korlátozás igazolható legyen, az ítélkezési gyakorlat szerint az arányosság elvének értelmében a kérdéses nemzeti intézkedésnek alkalmasnak kell lennie a cél elérésére, és nem lépheti túl azt a mértéket, amely a célja eléréséhez szükséges.

159. Úgy gondolom, hogy a jelen ügyben a szóban forgó rendelkezés megakadályozza, hogy egyes gazdasági szereplők színlelt magatartást tanúsítsanak. Ugyanis a jogalkotó azzal, hogy korlátozza az új részvényes azon jogát, hogy az adóköteles nyereségéből levonja a szóban forgó társasági részesedéseinek értékcsökkenéséből eredő veszteségeit, amennyiben ez utóbbiak nem haladják meg a „zárolt összeget”,(64) olyan adóalapot állapít meg, amely megfelel a vételár növekedésének és a külföldi részvényes által az átruházásból elért árfolyamnyereségnek. Álláspontunk szerint ez a szabályozás valóban alkalmas az általa követett cél elérésére, amely annak biztosításában áll, hogy jogtalanul és előzetesen ne vehesse igénybe az adójóváírást az a külföldi illetőségű adóalany, aki ilyen a minőségében erre az adókedvezményre nem jogosult.

160. Most pedig azt a kérdést kell feltenni, hogy az alapügy tárgyát képező intézkedés arányos-e ezzel a céllal.

161. E vizsgálatkor abból az alapfeltevésből indulok ki, hogy ez a rendelkezés akkor is alkalmazandó, amikor az egyezmény értelmében az eladó a szavazatok több mint 25%-ával rendelkezik az osztalékfizető társaságban. Ellenkező esetben a szóban forgó adójogi szabályozás koherenciája megkérdőjelezhető lenne.

162. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében abban az esetben igazolható valamely korlátozás a visszaélésszerű gyakorlattal szembeni küzdelem indokaival, ha e korlátozás sajátos célja az, hogy megakadályozza az olyan mesterséges megállapodások létrehozására irányuló magatartásokat, amelyek valamilyen adókedvezmény igénybevételére irányulnak.(65)

163. A jelen esetben úgy gondolom, hogy a vitatott rendelkezés túllépi ezt a korlátot.

164. Amint azt már kifejtettem ezt a szabályozást akkor kell alkalmazni, ha valamely németországi illetőségű adóalany belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedését valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől szerezte a társaság osztalékainak kifizetése előtt. Ez a rendelkezés azokat a helyzeteket szabályozza, amikor a társasági részesedések átruházása a névértékénél magasabb áron történik. Ilyen feltételek között ez a rendelkezés a belföldi illetőségű adóalany terhére korlátozza annak a veszteségnek a levonhatóságát, amely a részesedés értékcsökkenésének a szerzés évében vagy az azt követő kilenc év valamelyikében történő elszámolásából ered. Az említett intézkedést akkor kell alkalmazni, ha a nyereségcsökkenés az irányítási megállapodás végrehajtásaként az eredmény felosztására vagy átutalására vonatkozó ügyletből ered. Továbbá kizárólag akkor alkalmazandó, ha a veszteség nem haladja meg a zárolt összeget, vagyis azt az összeget, amely a részesedés megszerzésének ára és annak névértéke közötti különbségnek felel, mivel ebben az esetben a zárolt összeg nulla.

165. Ezen alkalmazási feltételek ellenére úgy tűnik, hogy a szóban forgó jogszabály nem szabályozza kellő pontossággal azt az esetet, amikor az adóelkerülés a legnagyobb valószínűséggel fennáll, és amely ellen a Németországi Szövetségi Köztársaság küzdeni kíván.

166. A német kormány által kifogásolt színlelt magatartások vonatkozásában(66) úgy tűnik ugyanis, hogy a mesterséges megállapodás, amely ellen a jogalkotó alappal veszi fel a küzdelmet, olyan mechanizmus, amelynek az a lényege, hogy a külföldi részvényes emelt áron adja el a valamely belföldi társaságban fennálló részesedését egy belföldi illetőségű adóalanynak az osztalékfizetés előtt, amelyet azután a névértéket meg nem haladó áron visszavásárol. Véleményem szerint ez a minden gazdasági realitást nélkülöző ügylet bizonyítja a teljesen mesterséges megállapodás fennállását.

167. A kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett jogi háttér alapján azonban nem biztos, hogy a szóban forgó belföldi rendelkezés kifejezetten erre a megállapodásra vonatkozik.

168. Először is úgy gondolom, hogy ez az intézkedés minden részesedésátruházással kapcsolatos ügyletre vonatkozik, függetlenül attól, hogy az ügyletre természetes személyek között, illetve önálló vagy ugyanazon cégcsoporthoz tartozó társaságok között került sor.

169. Ellentétben azzal, ami a hivatkozott törvénytervezet indokolásából következik, a szóban forgó intézkedés nem kifejezetten olyan, cégcsoporton belül megkötött ügyletekre vonatkozik, amelyek esetén ezek a magatartások könnyebben megvalósíthatók.

170. Másodszor, tudjuk, hogy ez a rendelkezés akkor alkalmazandó, amikor valamely németországi illetőségű adóalany belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedését külföldi részvényestől vásárolta a társasági részesedések névértékét bármilyen okból meghaladó vételáron.

171. Úgy tűnik azonban, hogy kizárólag az eladási ár emelése nem tekinthető elegendőnek annak bizonyításához, hogy a vitatott ügylet olyan mesterséges megállapodásnak minősül, amely valamilyen adókedvezmény igénybevételére irányul, főleg akkor, ha az árat két nem ugyanazon cégcsoporthoz tartozó adóalany állapította meg.

172. Következésképpen úgy gondolom, hogy ez az intézkedés az adóelkerülést és az adókijátszást illetően olyan vélelmet állít fel, amely nem alapulhat csak ezen a körülményen. Bár úgy tűnik, hogy nehezen zárható ki, hogy a társasági részesedések névértéken felül történő átruházása mögött meghúzódó ok ne az adójogszabályok kijátszása lenne. Így a társaságok a teljes függetlenség feltételei között(67) megállapodhatnak a részesedések eladási árának növelésében a fel nem osztott nyereség értékére tekintettel vagy – infláció esetén – a társasági részesedések leértékelődésének megakadályozása érdekében.

173. Ennek fényében a szóban forgó nemzeti rendelkezés aránytalannak tűnhet.

174. Az arányosság elvének való megfelelés érdekében, a fent jellemzett színlelt megállapodások elleni küzdelmet célzó intézkedésnek lehetővé kell tennie a nemzeti bíróság számára, hogy az eset sajátosságaira figyelemmel, az objektív bizonyítékokat alapul véve esetről esetre vizsgálatot folytasson az érintett személyek visszaélésszerű vagy csalárd magatartásának figyelembevételével.

175. Valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényes egy belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedésének belföldi illetőségű részvényes számára és a névértéknél magasabb áron történő átruházása olyan adókedvezmény igénybevételére vonatkozó szándékot jelezhet, amelyre az alkalmazandó szabályozás értelmében ez a részvényes nem jogosult. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy ez nem elegendő a csalárd szándék felfedésére.

176. Ellenben e részesedéseknek a külföldi részvényes számára történő gyors újraeladása már komoly jele lehet az adóelkerülésnek, és szorosabban kötődik a német kormány által kitűzött célhoz, vagyis annak megakadályozásához, hogy gazdasági realitást nélkülöző színlelt megállapodások alapján valamely külföldi adóalany meg nem engedett módon vegyen igénybe adókedvezményt. Az, hogy valamely nem Németországban letelepedett társaság megszervezi társasági részesedéseinek megnövelt áron való eladását, azután pedig a névértéknek megfelelő áron visszavásárolja azokat, a szerző fél illetősége szerinti tagállam számára objektív és harmadik személyek által ellenőrizhető körülmény annak megállapítása során, hogy a szóban forgó ügylet mesterséges megállapodásnak minősül-e. Az a tény, hogy a vásárló a részesedést – bármilyen ellentételezés nélkül – a névértékénél magasabb áron szerzi, azért hogy azután a szokásos piaci áron újra eladja, azt mutatja, hogy ennek az ügyletnek nincs más célja, mint az, hogy az eredeti tulajdonos meg nem engedett módon igénybe vehesse az adójóváírást. Az ilyen ügylet elegendő annak bizonyítására, hogy a szerző fél valójában csak egy olyan ügynök, akinek belföldi illetőségű részvényesi minősége lehetővé teszi az adókedvezmény meg nem engedett átutalását.

177. Ilyen esetben tekintettel arra, hogy az ilyen típusú ügylet – különösen valamely cégcsoporton belül – milyen egyszerűen megvalósítható, nem tűnik számomra túlzottnak, ha a tagállam vélelmet állíthat fel az adóelkerülést illetően. Ugyanakkor az a fontos, hogy a vélelem megdönthető legyen azokban az esetekben, amikor az érintett gazdasági szereplők az ilyen ügyletet igazoló gazdasági és pénzügyi okokra vagy sajátos körülményekre hivatkoznak.

178. Mindenesetre, ahogyan azt pontosítottam, a vitatott rendelkezés alkalmazását azokra a mesterséges megállapodásokra kell korlátozni, amelyek ténylegesen a nemzeti adójogszabályok kijátszására irányulnak.

179. Ugyanakkor, amint azt már jeleztem, nem rendelkezünk elegendő adattal ahhoz, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás kifejezetten a részesedések eladásával és az azt követő visszavásárlásukkal kapcsolatos megállapodásokra vonatkozik.

180. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia a szóban forgó szabályozásnak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét, és neki kell értékelnie ezen intézkedés arányosságát.

181. A kérdést előterjesztő bíróságnak így különösen azt kell vizsgálnia, hogy e rendelkezés értelmezhető-e akként, hogy lehetővé váljon, hogy csak a nemzeti adójogszabály megkerülésére irányuló mesterséges megállapodásokra alkalmazzák. Így a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, hogy az EStG 50c. §-a valóban azokra a megállapodásokra vonatkozik-e, amelyek értelmében a belföldi illetőségű adóalany valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől ezen rendelkezésben megfogalmazott feltételek szerint részesedést vásárol, majd azt nagyon rövid határidőn belül és a névértékét nem meghaladó vételáron újból átruházza az eladóra.

182. A fenti megfontolások figyelembevételével az a véleményem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 56. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az a nemzeti adójogszabály, amely korlátozza a belföldi illetőségű adóalany azon jogosultságát, hogy a belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedések értékcsökkenéséből eredő veszteségeit az adóköteles nyereségéből levonja, ha részesedését valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől vásárolta e társaság osztalékainak kifizetése előtt és a részesedések névértékénél magasabb áron, feltéve, hogy e jogszabály kizárólag a nemzeti jogszabály kijátszását célzó, teljesen mesterséges megállapodásokra vonatkozik.

183. Úgy gondolom, a nemzeti bíróság feladata arról meggyőződni, hogy az említett szabályozást csak olyan helyzetekben alkalmazzák-e, amikor a szóban forgó részesedést nagyon rövid határidőn belül és a névértékét nem meghaladó vételáron újból átruházzák az eredeti tulajdonosára.

184. A jelen jogvitában a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, a bizonyításra vonatkozó nemzeti szabályok figyelembevétele mellett, és ügyelve arra, hogy a közösségi jog hatékonysága ne sérüljön, hogy az előtte folyó eljárásban az alapügy felperese által megvalósított ügyletek tekintetében tanúsítottak-e visszaélésszerű magatartást. A nemzeti bíróság feladata az érintett ügyletek valós tartalmának és jelentésének megállapítása, és ennek során e bíróság figyelembe veheti ezen ügyletek tisztán mesterséges jellegét, valamint a gazdasági szereplők közötti jogi, gazdasági vagy személyes kapcsolatokat.

V –    Végkövetkeztetések

185. A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Bundesfinanzhof által feltett kérdésre a következő választ adja:

„Az EK 56. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az a nemzeti adójogszabály, amely korlátozza a belföldi illetőségű adóalany azon jogosultságát, hogy a belföldi illetőségű társaságban fennálló részesedések értékcsökkenéséből eredő veszteségeit az adóköteles nyereségéből levonja, ha részesedését valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező részvényestől vásárolta e társaság osztalékainak kifizetése előtt és a részesedések névértékénél magasabb áron, feltéve, hogy e jogszabály kizárólag a nemzeti jogszabály kijátszását célzó, teljesen mesterséges megállapodásokra vonatkozik.

A nemzeti bíróság feladata tehát arról meggyőződni, hogy az említett szabályozást csak olyan helyzetekben alkalmazzák-e, amikor a szóban forgó részesedést nagyon rövid határidőn belül és a névértékét nem meghaladó vételáron újból átruházzák az eredeti tulajdonosára.”

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – A továbbiakban: GW GmbH & Co vagy felperes.

3 – A továbbiakban: Finanzamt.

4 – A Bíróság a C-163/94., C-165/94. és C-250/94. sz., Sanz de Lera és társai egyesített ügyekben 1995. december 14-én hozott ítéletében (EBHT 1995., I-4821. o.) megállapította, hogy e rendelkezés pontos és feltétlen jellegére tekintettel a szabad tőkemozgás elve közvetlen hatállyal rendelkezik abban a tekintetben, hogy tiltja mind a tagállamok közötti, mind pedig a tagállamok és a harmadik országok közti tőkemozgások korlátozását.

5 – A C-478/98. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2000. szeptember 26-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-7587. o.) 38. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a 39. pont.

6 – Lásd különösen a C-302/97. sz. Konle-ügyben 1999. június 1-jén hozott ítélet (EBHT 1999., I-3099. o.) 40. pontját.

7 – Lásd különösen a belföldi adórendszer koherenciájának biztosítása vonatkozásában a C-418/07. sz. Papillon-ügyben 2008. november 27-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-8947. o.) 43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint az adóelkerülés megelőzése és a visszaélésszerű megállapodások elleni küzdelem kapcsán a C-524/04. sz. Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben 2007. március 13-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-2107. o.) 71–74. pontját.

8 – A jövedelemadóról szóló 1990. évi német törvény (1990. évi Einkommensteuergesetz, BGBl. 1990 I, 1898. o., a továbbiakban: EStG) 36. §-a (2) bekezdésének 3. pontja.

9 – A társasági adóról szóló 1996. évi német törvény (1996. évi Körperschaftsteuergesetz, BGBl. 1996 I, 340. o., a továbbiakban: 1996. évi KStG). A Németországban hatályos adójogszabályok értelmében az ebben a tagállamban illetőséggel rendelkező társaság által az üzleti év folyamán elért nyereség után az említett államban 30%-os társasági adót kell fizetni (lásd a KStG 27. §-ának (1) bekezdését).

10 – BGBl. 1966 II, 358. o. Az 1970. március 23-i módosító jegyzőkönyvvel módosított egyezmény (BGBl. 1971 II, 46. o., a továbbiakban: egyezmény).

11 – Gesetz zur Verbesserung der steuerlichen Bedingungen zur Sicherung des Wirtschaftsstandorts Deutschland im Europäischen Binnenmarkt (Standortsicherungsgesetz).

12 – Umwandlungssteuergesetz, BGBl. 1994 I., 3267. o.

13 – Emlékeztetek arra, hogy valamely tőketársaság és személyegyesítő társaság közötti eszközátruházás vagy valamely tőketársaság személyegyesítő társasággá történő átalakulása az adójogi szabályozás változását vonhatja maga után. A tőketársasággal ellentétben a személyegyesítő társaság önmaga ugyanis nem adóköteles. Kizárólag a tagok kötelesek adót fizetni a részesedésük erejéig a személyegyesítő társaság által elért nyereség címén. Ennek következményei vannak abban az esetben, ha a tőketársaság eszközeit személyegyesítő társaságra ruházzák át. Ebben az esetben az a nyereség, amely eddig a tőketársaság vagyonának részét képezte, a beolvadás miatt automatikusan a tagok vagyonába kerül át. Az ügyletet nyereségfelosztásnak kell tekinteni.

14 – A Glaxo Group Ltd-ről van szó (a továbbiakban: GG-Ltd). Ezt is a Burroughs Wellcome Ltd irányította (a továbbiakban: W-Ltd).

15 – E tekintetben a C-194/06. sz. Orange European Smallcap Fund ügyben (2008. május 20-án hozott ítélet, EBHT 2008., I-3747. o.) ismertetett indítványomban ezen ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban megfogalmazott fejtegetéseimre hivatkozok.

16 – Lásd különösen a C-284/06. sz. Burda-ügyben 2008. június 26-án hozott ítélet (EBHT 2008., I-4571. o.) 66. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

17 – Uo., a 86. és a 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

18 – Uo., a 66. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

19 – A C-374/04. sz. Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítéletet (EBHT 2006. I-11673. o.) 46. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

20 – Az EK 48. cikk értelmében vett társaságok kapcsán – a természetes személyek állampolgárságához hasonlóan – a székhelyük szolgál annak meghatározására, hogy mely állam jogrendszeréhez kötődnek (a C-330/91. sz. Commerzbank-ügyben 1993. július 13-án hozott ítélet (EBHT 1993., I-4017. o.) 13. pontja.

21 – A C-279/93. sz. Schumacker-ügyben 1995. február 14-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-225. o.) 31. pontja.

22 – A természetes személyek vonatkozásában lásd a fent hivatkozott Schumacker-ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontját, valamint a jogi személyek kapcsán a fent hivatkozott Commerzbank-ügyben hozott ítélet 15. pontját.

23 – A C-318/07. sz. ügyben 2009. január 27-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-359. o.) 40. és 41. pontja.

24 – Uo., a 41. pont.

25 – Lásd többek között a C-446/03. sz. Marks & Spencer ügyben 2005. december 13-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-10837. o.) 38. pontját.

26 – Lásd a fent hivatkozott Persche-ügyben hozott ítélet 51. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

27 – Lásd többek között a fent hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben hozott ítélet 49. pontját.

28 – A különböző tagállamok anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 1990. július 23-i irányelv (HL L 225., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 147. o.). Lásd továbbá a megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról szóló, 2003. június 3-i 2003/48/EK tanácsi irányelvet (HL L 157., 38. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 369. o.), valamint a különböző tagállambeli társult vállalkozások közötti kamat- és jogdíjfizetések közös adózási rendszeréről szóló, 2003. június 3-i 2003/49/EK tanácsi irányelvet (HL L 157., 49. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 380. o.).

29 – A társult vállalkozások nyereségének korrekciója esetén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, 1990. július 23-i egyezmény (HL L 225., 10. o.).

30 – Az EK 293. cikk alapján a tagállamok, amennyiben szükséges, tárgyalásokat folytatnak egymással annak érdekében, hogy állampolgáraik javára biztosítsák a kettős adóztatás megszüntetését a Közösségen belül. Lásd többek között a fent hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben hozott ítélet 51. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

31 – Lásd ebben a tekintetben a C-513/04. sz., Kerckhaert és Morres ügyben 2006. november 14-én hozott ítéletet (EBHT 2006., I-10967. o.) a belga szabályozás kapcsán, amely a jövedelemadó tekintetében ugyanazon egységes adókulcs alá sorolja a belga társaságok részvényei után fizetett és a más tagállamban honos társaságok részvényei után fizetett osztalékot, anélkül hogy lehetővé tenné az e másik tagállamban fizetett forrásadó beszámítását. A Bíróság megállapította, hogy a kérdéses adószabályozás nem tesz különbséget a Belgiumban és a más tagállamban honos társaságok osztaléka között. A Bíróság úgy vélte, hogy azok a hátrányos következmények, amelyek az ilyen rendszer alkalmazása miatt érhetik az olyan adóalanyt, aki olyan osztalékot kap, amely után más tagállamban forrásadót fizettek, kizárólag a két tagállam adóztatási joghatóságának párhuzamos gyakorlásából származnak (20. pont).

32 – A fent hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben hozott ítélet 52. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

33 – A C-307/97. sz. Saint-Gobain ZN ügyben 1999. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-6161. o.) 57. és 58. pontja, valamint a fent hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben hozott ítélet 54. pontja.

34 – A beérkező osztalékot a belföldi illetőségű részvényes kapja valamely más tagállami illetőségű társaságtól, míg a kilépő osztalékot a belföldi illetőségű társaság fizeti a más tagállami illetőségű részvényesnek.

35 – Lásd olyan jövedelemadó-mentesség odaítélése kapcsán, amely alá a természetes személy részvényeseknek fizetett osztalékok tartoznak, a C-35/98. sz. Verkooijen-ügyben 2000. június 6-án hozott ítéletet (EBHT 2000., I-4071. o.); a mentesítő vagy felére csökkentett adókulcs alkalmazása kapcsán lásd a C-315/02. sz. Lenz-ügyben 2004. július 15-én hozott ítéletet (EBHT 2004., I-7063. o.); az adójóváírás odaítélése kapcsán a C-319/02. sz. Manninen-ügyben 2004. szeptember 7-én hozott ítéletet (EBHT 2004., I-7477. o.) és a C-292/04. sz., Meilicke és társai ügyben 2007. március 6-án hozott ítéletet (EBHT 2007., I-1835. o.); valamint a belföldi eredetű osztalék olyan társasági adómentessége kapcsán, amely mellett a külföldi eredetű osztalékot ilyen adó terhelte, és az utóbbi esetében csak adócsökkentésnek volt helye az osztalékot fizető társaság illetősége szerinti tagállamban fizetett forrásadó vonatkozásában, a C-446/04. sz. Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-11753. o.) 61–71. pontját.

36 – A fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 62. pontja. Ugyanezt a követelményt támasztják a harmadik országban letelepedett társaságok által kifizetett osztalékkal szemben is. Ebben az ítéletben a Bíróság elfogadta, hogy nem lehet kizárni azt, hogy a tagállam bizonyíthassa, hogy a harmadik országból származó vagy oda irányuló tőkemozgás korlátozása igazolható olyan indokkal, amely jellegénél fogva nem lenne elfogadható a tagállamok közötti tőkemozgás korlátozásának igazolására. Ilyen esetről van szó például olyan esetben, amikor kötelezővé teszi a harmadik országban letelepedett, osztalékot fizető társaságok által fizetett adó ellenőrzését, mivel nem alkalmazhatók a nemzeti adóhatóságok közötti együttműködéssel kapcsolatos közösségi jogszabályi rendelkezések, például a közvetlen adóztatás területén a tagállamok érintett hatóságainak kölcsönös segítségnyújtásáról szóló, 1977. december 19-i 77/799/EGK tanácsi irányelv, mivel a társaságok által az illetőségük szerinti tagállamban fizetett adó ellenőrzése nehezebb, mint a tisztán közösségi tényállás esetén (169–171. pont).

37 – Lásd az olyan tagállami szabályozás kapcsán, amely adójóváírást ír elő a belföldi illetőségű társaság által belföldi illetőségű részvényeseinek, valamint – ha ezt a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény előírja – külföldi illetőségű részvényeseinek fizetett osztalék tekintetében a fent hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben hozott ítéletet, valamint az olyan nemzeti szabályozás kapcsán, amely a belföldi leányvállalatok által a más tagállamban letelepedett anyavállalatnak fizetett osztalékot megadóztatja, míg majdnem teljesen mentesíti az adófizetéskor a belföldi illetőségű anyavállalatoknak kifizetett osztalékot, a C-170/05. sz., Denkavit Inernationaal és Denkavit France ügyben 2006. december 14-én hozott ítéletet (EBHT 2006., I-11949. o.).

38 – A fent hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben hozott ítéletet 70. pontja.

39 – Uo., 57. és azt követő pontok.

40 – Uo., 74. pont.

41 – A 270/83. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1986. január 28-án hozott ítélet (EBHT 1986., 273. o.) 26. pontja.

42 – A fent hivatkozott Denkavit Internationaal és Denkavit France ügyben hozott ítélet 45. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

43 – Uo., 47. pont.

44 – A fent hivatkozott Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben hozott ítélet 71. pontja.

45 – Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat III. címének 2. pontja.

46 – Lásd többek között a fent hivatkozott Burda-ügyben hozott ítélet 69. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

47 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 38. pontját.

48 – A C-157/05. sz. Holböck-ügyben 2007. május 24-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-4051. o.) 24. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

49 – Lásd a fent hivatkozott Persche-ügyben hozott ítélet 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

50 – Ezen részvényeseknek ugyanis közvetlenül vagy közvetve az osztalékfizető társaság szavazatainak legalább 25%-ával kell rendelkezniük ahhoz, hogy jogosultak legyenek ezen adókedvezményre, ami másképpen fogalmazva azt jelenti, hogy e társaság társasági részesedéseinek legalább 25%-ával kell rendelkezniük. Az egyenlőség elve szerint a szavazati jog a korlátolt felelősségű társaság (Kft.) tagját a társasági részesedésének arányában illeti meg.

51 – Az említett észrevételek 10. pontja.

52 – Az átruházásból származó árfolyamnyereség az eszközök bekerülési értéknél magasabb vételáron történő átruházásából származó haszon.

53 – Lásd a jelen indítványom 13–17. pontjában említett ítélkezési gyakorlatot.

54 – 29. és 30. pont.

55 – Lásd a jelen indítványom 69–72. pontját. Lásd még Lenaerts, K. és Bernardeau, L., „L’encadrement communautaire de la fiscalité directe”, Cahiers de Droit européen, 2007, 1. és 2. sz., 19. o., különösen 86. o.

56 – Lásd többek között a fent hivatkozott Persche-ügyben hozott ítélet 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

57 – A C-204/90. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 1992., I-249. o.) 28. pontja és a C-300/90. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 1992., I-305. o.) 21. pontja. Lásd még a fent hivatkozott Papillon-ügyben hozott ítélet 43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

58 – Lásd a fent hivatkozott Papillon-ügyben hozott ítélet 44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, a C-330/07. sz. Jobra-ügyben 2008. december 4-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-9099. o.) 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C-377/07. sz. STEKO Industriemontage ügyben 2009. január 22-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-299. o.) 52. és 53. pontját.

59 – A C-168/01. sz. Bosal-ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-9409. o.) 30. pontja.

60 – Lásd e tekintetben a C-251/98. sz. Baars-ügyben 2000. április 13-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-2787. o.) 40. pontját és a fent hivatkozott Bosal-ügyben hozott ítélet 30. pontját.

61 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Belgium ügyben 2000. szeptember 26-án hozott ítélet 38. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a 39. pont.

62 – Lásd különösen a C-264/96. sz. ICI-ügyben 1998. július 16-án hozott ítéletet (EBHT 1998., I-4695. o.) 26. pontját; a C-397/98. és C-410/98. sz., Metallgesellschaft és társai egyesített ügyekben 2001. március 8-án hozott ítéletet (EBHT 2001., I-1727. o.); a C-436/00. sz., X és Y ügyben 2002. november 21-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-10829. o.) 61. pontját; a C-324/00. sz. Lankhorst-Hohorst ügyben 2002. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-11779. o.) 37. pontját, valamint a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 71–74. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

63 – A fent említett észrevételek 10. pontja.

64 – Emlékeztetek arra, hogy a zárolt összeg a részesedés megszerzésének költségei és annak névértéke közötti különbségnek felel meg.

65 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 72–74. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fent hivatkozott Jobra-ügyben hozott ítélet 35. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

66 – Lásd a szóban forgó intézkedéssel kapcsolatban a törvénytervezet indokolását (a Bizottság észrevételeinek 20. pontja), valamint a német kormány által benyújtott észrevételek 10. pontját.

67 – Olyan kereskedelmi feltételekre gondolok, amelyeket e társaságok akkor fogadtak volna el, ha nem tartoznának ugyanazon cégcsoporthoz.