Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

JÁN MAZÁK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2011. szeptember 15.(1)

C-427/10. sz. ügy

Banca Antoniana Popolare Veneta SpA, incorporante la Banca Nazionale dell'Agricoltura SpA

kontra

Ministero dell’Economia e delle Finanze,

Agenzia delle Entrate

(A Corte suprema di cassazione [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Hozzáadottérték-adó – A jogalap nélkül felszámított és megfizetett adó – A szolgáltató azon joga, hogy kérje az adóhatóságtól a jogalap nélkül megfizetett HÉA visszatérítését – A szolgáltatást igénybe vevő azon joga, hogy kérje a szolgáltatótól a jogalap nélkül felszámított HÉÁ-nak megfelelő objektív jogalap nélkül fizetett összeg visszatérítését – A HÉA-mentességet előíró nemzeti jogi rendelkezés értelmezésének módosítása – A jogbiztonság és a bizalomvédelem elve”





 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések ténybeli és jogi háttere

1.        Az olasz bíróságok előtt folyamatban lévő eljárás a Banca Nazionale dell’Agricoltura SpA (a továbbiakban BNA) által 1984 és 1994 között három meliorációs konzorcium javára a konzorciumi hozzájárulások beszedése tevékenységéért kapott díjakat terhelő hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) címén az államkincstárba befizetett összegekre vonatkozik.

2.        Ekkor a konzorciumi hozzájárulások beszedésére irányuló tevékenységet nem tekintették „az adó beszedésére irányuló ügyletek[nek], az adóalanyok javára történt adómegfizetésre vonatkozó ügyleteket is beleértve”, amelyek a hozzáadottérték-adó bevezetéséről és szabályozásáról szóló, 1972. október 26-i 633. sz. köztársasági elnöki rendelet(2) (a továbbiakban: 633. sz. elnöki rendelet) 10. cikkének 5. §-a szerint HÉA-mentesek.

3.        Márpedig az adóhatóság az 1999. február 26-i 52/E. körlevelében módosította a 633. sz. elnöki rendelet e rendelkezésének eredeti értelmezését, mivel úgy vélte, hogy a konzorciumi hozzájárulások adójellegűek, következésképpen a konzorciumok által fizetendő díjak HÉA-mentesek. A Corte suprema di cassazione (Olaszország) által az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban tett megállapítások szerint a hivatkozott körlevél a konzorciumi hozzájárulások adójellegére vonatkozó új ítélkezési iránymutatásnak felelt meg.

4.        A 633. sz. elnöki rendelet 10. cikke 5. §-a értelmezésének módosulása következtében az érintett konzorciumok a BNA jogutódjától, a SIFER SpA-tól, a konzorciumi hozzájárulások behajtása koncessziójának jogosultjától, a polgári törvénykönyv 2033. cikke szerinti objektív jogalap nélküli fizetés jogcímén kérték a hozzájárulások beszedéséért járó díjak után felszámított HÉA címén fizetett összegek visszatérítését.

5.        Az olasz jog szerint az ilyen – úgymint az egyrészt az azon személy, akinek terhére a HÉÁ-t felszámították, másrészt pedig a HÉÁ-t felszámító szolgáltató között objektív jogalap nélküli fizetés miatti – jogvita nem adójellegű, következésképpen a rendes polgári bíróságok hatáskörébe tartozik. A jogalap nélkül beszedett összeg visszatérítése iránti keresetindításra a polgári törvénykönyv 2946. cikke szerinti polgári jogi tízéves elévülési idő vonatkozik.

6.        Az egyik érintett konzorcium keresetet indított a SIFER SpA ellen a polgári jogi bíróság előtt, amely engedélyezte a BNA perbehívását a rá vonatkozó összeg tekintetében. A bíróság a hozzájárulások beszedéséért kapott díjakra felszámított HÉÁ-nak megfelelő, kamatokkal növelt összeg megfizetésére kötelezte a BNA-t. A BNA e határozat ellen fellebbezéssel élt.

7.        A polgári jogi keresetet követően a BNA kérte az adóhatóságtól az érintett konzorciumok által követelt összegeknek megfelelő HÉA visszatérítését. Tekintettel a kérelem hallgatólagos elutasítására, a BNA három különböző keresetet nyújtott be az adóhatósággal szemben.

8.        Az ilyen – az egyrészt a BNA, mint a HÉÁ-t felszámító szolgáltató, másrészt pedig az adóhatóság között a jogalap nélkül megfizetett HÉA visszatérítése miatti – jogvita az adóügyi bíróság hatáskörébe tartozik. A kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint a visszatérítéshez való jog jogszabályi forrása az adójogi perrendtartásról szóló rendelkezések (546/92. sz. törvényerejű rendelet) 21. cikke, amelynek 2. §-a előírja: „a visszatérítés iránti kérelem – különös rendelkezések hiányában – nem nyújtható be a fizetést követő, illetve, amennyiben ez utólagosan történt, a visszatérítés feltételének beálltát követő naptól számított két év elteltével”.

9.        Még ha az elsőfokú adóügyi bíróság helyt adott is a BNA keresetének, és a vitatott összegek visszatérítésére kötelezi az adóhatóságot, a másodfokú adóügyi bíróság az adóhatóság fellebbezéseinek egyesítését követően megváltoztatta az elsőfokú ítéleteket, megállapítva, hogy a BNA az 546/92. sz. törvényerejű rendelet 21. cikkének 2. §-a szerinti kétéves határidő eltelte miatt elveszítette jogát a visszatérítésre, továbbá, hogy az adóhatóság 52/E. sz. körlevele nem minősülhetett megfelelő jogforrásnak annak igazolásához, hogy teljesülnek a visszatérítési jog elismerésének a feltételei.

10.      A fent említett ténybeli és jogi szempontokra alapítva a BNA-t beolvasztó Banca Antoniana Popolare Veneta SpA-nak (a továbbiakban: BAPV) a másodfokú adóügyi bíróság határozatával szemben benyújtott felülvizsgálati kérelméről határozó Corte suprema di cassazione úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)       Ellentétes-e a tényleges érvényesülés, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, valamint az adósemlegesség elvével a [HÉA] területén az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely a polgári jog jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályai szerint értelmezi át az átvevőnek/megbízónak a jogalap nélkül fizetett HÉA visszatérítéséhez való jogát, eltérően az elsődleges adóalanyétól (termékértékesítő/szolgáltató), az előbbi számára az utóbbi tekintetében irányadónál sokkal hosszabb határidő megállapításával, és ily módon abban esetben, ha az előbbi akkor lép fel igényével, amikor az utóbbi tekintetében a határidő már lejárt, az utóbbit úgy kötelezik a visszatérítésre, hogy ő az adóhatóságtól már nem kérhet visszatérítést, és mindezt olyan áthidalás biztosítása nélkül, amely alkalmas volna a különböző igazságszolgáltatási szervek előtt indított vagy indítandó eljárások közötti ellentétek és összeütközések megelőzésére?

2)       A fenti tényállástól függetlenül, összeegyeztethető-e a fent hivatkozott elvekkel az olyan nemzeti gyakorlat vagy ítélkezési gyakorlat, amely lehetővé teszi, hogy a termékértékesítőt/szolgáltatót ítélettel visszatérítésre kötelezzék az átvevővel/megbízóval szemben, amikor az előbbi nem nyújtott be visszatérítés iránti keresetet a számára megállapított határidőn belül más bírósághoz, azon ítélkezési gyakorlatban és az ezt követő közigazgatási gyakorlatban bízva, amelyek szerint az ügylet HÉA-köteles volt?”

 Értékelés

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

11.      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely az államkincstárnak jogalap nélkül fizetett HÉÁ-t illetően először is eltérő jogokat biztosít egyrészt a szolgáltatónak mint HÉA-alanynak (úgymint a jogalap nélkül fizetett HÉA adóhatóság általi visszatérítéséhez való jogot, amelyhez a vonatkozó kérelmet a fizetést vagy a visszatérítés feltétele beálltának időpontját követő két éven belül kell benyújtani), másrészt pedig a szolgáltatás igénybevevőjének, akinek a terhére a HÉÁ-t felszámították (úgymint a szolgáltatóval szembeni jogalap nélküli fizetés visszaköveteléséhez való jogot, amelyre tízéves határidő vonatozik), másodszor pedig az esetleges vonatkozó jogvitákat különböző bíróságok hatáskörébe utalja (úgymint az adóügyi bíróság hatáskörébe a szolgáltató és az adóhatóság közötti, és a polgári bíróság hatáskörébe a szolgáltatás igénybevevője és a szolgáltató közötti jogvita tekintetében) összeegyeztethető-e a HÉA-semlegesség, a tényleges érvényesülés elvével, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával.

12.      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a Corte suprema di cassazione által az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban tett megállapítások szerint e bíróság nem vitatja, hogy a szóban forgó adókat jogalap nélkül számították fel és fizették be az államkincstárba. Így e kérdésben nincs nézeteltérés e bíróság és az olasz polgári bíróságok között, amelyek az érintett konzorciumok által a BNA-val szemben benyújtott, a jogalap nélkül fizetett összeg visszakövetelése iránti keresetről határoztak. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben szereplő probléma az abból eredő jogokat érinti, úgymint a jogalap nélkül beszedett HÉA visszaköveteléséhez való jogot, és pontosabban e jog gyakorlásának módját és feltételeit érinti.

13.      Álláspontunk szerint az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az uniós jog főszabály szerint kötelezi a tagállamokat a jogalap nélkül beszedett HÉA visszakövetelésének lehetővé tételére, valamint az ahhoz kapcsolódó jogok magánszemélyek általi gyakorlására. A Bíróság e vélelemből indult ki a Schmeink & Cofreth és Strobel ítélet alapjául szolgáló ügyben, amikor az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságáról határozott.(3)

14.      Mindazonáltal a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – a közös hozzáadottértékadó-rendszerről: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv(4) nem rendelkezik a jogalap nélkül felszámított, majd az államkincstárba befizetett HÉA visszatérítéséről.

15.      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már többször megállapította, hogy a jogalap nélkül beszedett nemzeti adók visszatérítésére vonatkozó közösségi szabályozás hiányában e problémát különbözőképpen oldják meg az egyes tagállamok. Ilyen helyzetben a hatáskörrel rendelkező bíróságok meghatározása, a közösségi jogból származó jogok védelmét a jogalanyok számára biztosító keresetekre vonatkozó eljárási szabályok kialakítása az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata; e szabályok azonban egyrészt nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló tagállami jogi keresetekre vonatkoznak (egyenértékűség elve), másrészt nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok érvényesítését (tényleges érvényesülés elve).(5)

16.      E tekintetben hozzá kell még tenni, hogy a Lisszaboni Szerződés által bevezetett változásokat követően a tagállamokra az Európai Unióról szóló Szerződésből eredően is ugyanezen kötelezettség hárul. Az EUSZ 19. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.

17.      A jogalap nélkül beszedett HÉA visszakövetelésére vonatkozó olasz rendszert illetően nem ez az első alkalom, hogy e rendszer és három aspektusa az olasz bíróságok által a Bírósághoz előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgyát képezi.

18.      Először is a Reemtsma Cigarettenfabriken ítélet(6) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvei alapján vizsgálta az olasz rendszert azon tényt alapul véve, hogy az említett rendszer a szolgáltató és a szolgáltatás igénybevevője tekintetében eltérő módon teszi lehetővé a jogalap nélkül felszámított és megfizetett HÉA visszatéríttetését. A Bíróság végül megállapította, hogy a hivatkozott elvekkel nem összeegyeztethetetlen az a nemzeti szabályozás, amely szerint csak a szolgáltató kérheti az adóhatóságoktól a HÉA címén jogalap nélkül megfizetett összegek visszatérítését, a szolgáltatás igénybevevője pedig a jogalap nélkül fizetett összeg visszakövetelése iránti polgári jogi keresetet indíthat e szállítóval szemben.(7)

19.      Másodszor az Edis-ítélet(8) alapjául szolgáló ügyben a Bíróság a jogalap nélkül beszedett HÉA visszakövetelésére vonatkozó olasz rendszer másik aspektusát vizsgálta, úgymint az eltérő jogvesztő vagy elévülési időket az egyrészt a jogalap nélkül az adóhatóságnak fizetett HÉA visszatérítése iránti kérelem esetében, másrészt pedig a jogalap nélkül fizetett összeg visszakövetelése iránti magánszemélyek közti keresetek esetében. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem ellentétes a közösségi joggal, ha a tagállami szabályozás a jogalap nélkül fizetett összeg visszakövetelése iránti, magánszemélyek közti keresetekre alkalmazandó polgári jogi elévülési idő mellett az adókkal és egyéb illetékekkel szemben benyújtott panaszra és jogorvoslatra kedvezőtlenebb különös szabályokat ír elő.(9)

20.      Harmadszor, a jogalap nélkül magát az adóhatóságnak fizetett HÉA visszatérítése iránti kérelemre vonatkozó jogvesztő határidőt illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy ésszerű határidőt kell előírni, amely egyaránt védi az adóalanyt és az érintett hatóságot is. Ugyanis az ilyen határidő nem olyan jellegű, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tenné a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását.(10) A jogalap nélkül fizetett HÉA visszatérítése iránti kérelem időbeli korlátozás nélküli benyújtásának lehetősége ellentétes a jogbiztonság elvével, amely megköveteli, hogy az adóalany adójogi helyzete az adóhatósággal szembeni jogai és kötelezettségei tekintetében ne legyen meghatározhatatlan ideig vitatható.(11)

21.      A határidő ésszerű jellegét a Bíróság esetről esetre ítéli meg. A kétéves jogvesztő határidőt illetően a Bíróság az ilyen határidőt ésszerű határidőnek ítélte a HÉA-levonási jog vonatkozásában.(12) Álláspontom szerint analógia útján alkalmazható e megállapítás a jogalap nélkül fizetett HÉA visszatérítésének jogára is.

22.      Úgy tűnik tehát, hogy a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgyát képező, maga a jogalap nélkül beszedett HÉA visszakövetelésére vonatkozó olasz rendszer főszabály szerint összeegyeztethető a tényleges érvényesülés elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával és az adósemlegesség elvével.

23.      Mindazonáltal a jelen esetben az olasz rendszer egyensúlyát megingatta az adóhatóság, amely körlevelével módosította a 633. sz. elnöki rendelet 10. cikke 5. §-ának értelmezését, előírva, hogy az adóbeszedésre irányuló tevékenység HÉA-mentes. A körlevélben az adóhatóság megállapította a konzorciumi hozzájárulások adójellegét, következésképpen azt, hogy az utóbbi hozzájárulások beszedésének tevékenységéért kapott díjakat HÉA-mentesnek kell tekinteni.

24.      Mivel az értelmezés módosítására az adóalanyra – a jelen esetben a BNA-ra – vonatkozó jogvesztő határidő lejártát követően került sor, a hivatkozott adóalany már nem kérhette az adóhatóságtól a konzorciumi hozzájárulások beszedésének tevékenységéért kapott díjak után felszámított, majd az államkincstárba befizetett HÉÁ-nak megfelelő összeg visszatérítését, míg a konzorciumok a konzorciumi hozzájárulások beszedésének tevékenységére irányuló szolgáltatás igénybevevőiként továbbra is kérhették a BNA-tól a kérdéses összegek objektív jogalap nélkül megfizetett összegként történő visszatérítését.

25.      Követezésképpen a BNA-t terhelné a HÉA, még ha a HÉÁ-nak fogyasztási adóként főszabály szerint a végső fogyasztóra – a jelen esetben a konzorciumokra – kellene is hárulnia.

26.      Márpedig a jelen esetben nem a BNA miatt alakult ki ez a helyzet. Amint azt a Corte suprema di cassazione az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában megállapítja, a BNA csak a HÉA felszámításakor fennálló közigazgatási és ítélkezési gyakorlatot követte, amely a konzorciumi hozzájárulásokat nem adójellegűnek tekintve, azokat HÉA-kötelesnek minősítette.

27.      Ugyanis semmi sem utal arra, hogy a BNA nem kellően gondos és körültekintő adóalanyként járt el. Következésképpen úgy tűnik, hogy a HÉA fizetésétől számított, a jogalap nélkül fizetett összegek visszatérítése iránti kérelem BNA általi benyújtására vonatkozó kétéves határidő sikertelen lejárta nem az utóbbinak tudható be, hanem az adóhatóságnak.

28.      Álláspontom szerint az ilyen helyzetben meg kell vizsgálni, hogy a 633. sz. elnöki rendelet 10. cikke 5. §-a értelmezése módosításának a BNA-t beolvasztó BAPV-ra vonatkozó fent leírt következményei nem ellentétesek-e a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvével, amelyek az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi jogrend részét képezik, és ennélfogva ezen elveket a közösségi intézményeknek, de a közösségi irányelvek által rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása során a tagállamoknak is tiszteletben kell tartaniuk.(13)

29.      Ugyanis nem a Bíróság vizsgálja, hogy valamely nemzeti szabályozás, annak értelmezése, valamint alkalmazása megfelel-e a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének. Ez kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata. A Bíróságnak – az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatal iránti kérelemről való határozathozatal során – csak arra van hatásköre, hogy megadja e nemzeti bíróság számára a közösségi jog értelmezésével kapcsolatos valamennyi olyan tényezőt, amely alapján az el tudja bírálni e megfelelést.(14)

30.      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság elve megköveteli egyrészt, hogy a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, másrészt hogy a jogalanyok előre láthassák azok alkalmazását. E követelménynek még szigorúbban kell érvényesülnie a pénzügyi következményekkel járó szabályok esetén annak érdekében, hogy az érintettek pontosan megismerhessék a rájuk rótt kötelezettségek mértékét.(15)

31.      Álláspontom szerint a jelen esetben a kételyek a 633. sz. elnöki rendelet 10. cikke adóbeszedésre irányuló tevékenység esetében HÉA-mentességet előíró 5. §-ának nem az egyértelműségére és a pontosságára, hanem alkalmazásának előreláthatóságára vonatkoznak. Abból az előfeltételből indulok ki, hogy a jog alkalmazása elválaszthatatlanul kapcsolódik annak értelmezéséhez, amelyet a jelen esetben módosított az adóhatóság.

32.      A 633. sz. elnöki rendelet 10. cikke 5. §-a értelmezése és alkalmazása előreláthatóságának értékelése érdekében a kérdést előterjesztő bíróságnak nemcsak azt a tényt kellene figyelembe vennie, hogy az adóhatóság megváltoztatta a konzorciumi hozzájárulások beszedésére irányuló tevékenységért kapott díjak adóztatására vonatkozó álláspontját, hanem azt is, hogy az olasz bíróságok e kérdésre vonatkozó álláspontja is változott.

33.      A bizalomvédelem elvét illetően az Elmeka-ügyben hozott ítélet(16) hasznos lehet a kérdést előterjesztő bíróság számára, még ha a hivatkozott ítélet az adóalanyoknak a közigazgatási hatóságokkal szembeni jogos bizalmára vonatkozik is. Álláspontom szerint az ezen ítéletből eredő végkövetkeztetéseket általánosítani lehet a közigazgatási hatóságok valamennyi cselekményére.

34.      A kérdést előterjesztő bíróságnak először is meg kell állapítania, hogy az adóhatóság cselekménye ésszerű bizalmat keltett-e az elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő tudatában, majd ha e kérdésre a válasz igenlő, ezt követően meg kell állapítania, hogy e bizalom jogos volt-e.(17)

35.      A tárgyaláson az olasz kormány meghatalmazottja e tekintetben előadta, hogy a konzorciumi hozzájárulások beszedésére irányuló tevékenység HÉA-mentességének kérdése bizonyos ideje már vita tárgyát képezi, olyannyira hogy lehetetlen megállapítani, hogy a közigazgatási hatóság cselekményei a gondos és tájékozott gazdasági szereplőnél jogos bizalmat keltettek-e.

36.      Álláspontom szerint maga az említett érv nem játszik döntő szerepet a kérdést előterjesztő bíróság általi értékelésben. Figyelembe kell továbbá venni először is azt az időtartamot is, amely során élt a konzorciumi hozzájárulások beszedésére irányuló tevékenység adóztatására vonatkozó eredeti közigazgatási és ítélkezési gyakorlat, másodszor pedig az alapjogvita tényállásához viszonyítva azt az időpontot, amikor megkezdődtek a konzorciumi hozzájárulások jellegét érintő viták.

37.      Végül hozzáteszem, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a vizsgálata keretében figyelembe kell vennie az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt európai egyezményhez csatolt első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkében garantált és az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkében megerősített tulajdonhoz való jogot, amely az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog általános jogelvei közé tartozik. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint ez az elv nem korlátlan jogosultságként ölt testet, hanem azt a társadalomban betöltött szerepe függvényében kell értékelni. Következésképpen a tulajdonhoz való jog korlátozható, feltéve, hogy ezek a korlátozások ténylegesen megfelelnek az Európai Unió által elérni kívánt közérdekű céloknak, és a kitűzött cél tekintetében nem jelentenek olyan aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely csorbítaná az így biztosított jogok lényegét.(18)

38.      A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megítélnie, hogy a kérdéses olasz rendszer, különösen a hivatkozott rendszerben egyrészt a BAPV, másrészt pedig a konzorciumok vonatkozásában előírt, a jogalap nélkül felszámított, majd az államkincstárba befizetett HÉÁ-ból eredő jogaik gyakorlására vonatkozó eltérő jogvesztő vagy elévülési idők nem sértik-e az adóhatóság értelmezésmódosításra irányuló beavatkozásának következtében a BAPV tulajdonhoz való jogát.

39.      Amennyiben ez az eset állt fenn, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy teljesülnek-e a jelen indítvány 37. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő feltételek.

40.      A fentiek értelmében úgy vélem, hogy a Bíróságnak azt kell válaszolnia az első kérdésre, hogy az adósemlegesség elvével, a tényleges érvényesülés elvével és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely az államkincstárba jogalap nélkül befizetett HÉÁ-t illetően először is különböző jogvesztő vagy esetlegesen elévülési idő alá tartozó eltérő jogokat biztosít egyrészt a szolgáltatónak mint HÉA-alanynak, másrészt pedig a szolgáltatás igénybevevőjének mint azon személynek, aki terhére a HÉÁ-t felszámították, másodszor pedig a kapcsolódó esetleges jogviták tekintetében eltérő bíróságok hatáskörét állapítja meg, feltéve hogy a hivatkozott jogszabályokat a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megfelelően, valamint a tulajdonhoz való jog tiszteletben tartásával alkalmazzák.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

41.      Második kérdésével a Corte suprema di cassazione azt kívánja megtudni, hogy a hozzáadottérték-adó területén a tényleges érvényesülés elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával és az adósemlegesség elvével összeegyeztethető-e az olyan nemzeti gyakorlat vagy ítélkezési gyakorlat, amely lehetővé teszi, hogy a szolgáltatót ítélettel visszatérítésre kötelezzék a szolgáltatás igénybevevőjével szemben, amikor a szolgáltató nem nyújtott be visszatérítés iránti keresetet a számára megállapított határidőn belül más bírósághoz, azon ítélkezési gyakorlatban és az ezt követő közigazgatási gyakorlatban bízva, amelyek szerint az ügylet HÉA-köteles volt.

42.      A tárgyaláson az olasz kormány meghatalmazottja kérte a Bíróságtól a második kérdés elfogadhatatlanná nyilvánítását, azzal az indokkal, hogy a jogalap nélkül felszámított HÉÁ-nak a BNA vagy esetlegesen a BNA-t beolvasztó BAPV általi visszatérítése nem képezi az alapeljárás tárgyát.

43.      Amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, kizárólag a jogvitában eljáró és az abban való döntéshozatal felelősségével rendelkező nemzeti bíróság feladata az, hogy az egyes ügyek sajátosságaira tekintettel mérlegelje mind az ítélet meghozatala szempontjából valamely előzetes döntéshozatalra utaló határozat elfogadásának szükségességét, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések releváns jellegét. A nemzeti bíróság által előterjesztett kérelemnek a Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy a közösségi jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával.(19)

44.      Álláspontom szerint a jelen esetben pontosan ilyen helyzet áll fenn. El kell ismerni, hogy az alapeljárás, amelynek keretében feltették az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket, csak az államkincstárba jogalap nélkül befizetett HÉA adóhatóság általi visszatérítésére vonatkozik, mivel a jogalap nélkül felszámított HÉÁ-nak a BNA-t beolvasztó BAPV általi visszatérítés kérdését más olasz bíróság ítélte meg.

45.      Mivel a Bíróság válasza nem lenne hasznos az alapjogvita eldöntéséhez, álláspontunk szerint a Bíróságnak elfogadhatatlannak kellene nyilvánítania a Corte suprema di cassazione által előterjesztett második kérdést.

46.      Amennyiben a Bíróság nem osztja álláspontomat, és elfogadhatónak nyilvánítja a második kérdést, úgy vélem, hogy a Bíróságnak javasolt első kérdésre adott válasz egyben a második kérdést is megválaszolja, mivel az is a jogalap nélkül beszedett HÉÁ-ra vonatkozó olasz rendszer értékelését érinti.

 Végkövetkeztetések

47.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság először is nyilvánítsa elfogadhatatlannak a Corte suprema di cassazione által előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést, másodszor pedig az e bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre az alábbiaknak megfelelően válaszoljon:

„Az adósemlegesség elvével, a tényleges érvényesülés elvével és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával nem ellentétes az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely az államkincstárba jogalap nélkül befizetett hozzáadottérték-adót illetően először is különböző jogvesztő vagy esetlegesen elévülési idő alá tartozó eltérő jogokat biztosít egyrészt a szolgáltatónak mint hozzáadottértékadó-alanynak, másrészt pedig a szolgáltatás igénybevevőjének mint azon személynek, aki terhére a hozzáadottérték-adót felszámították, másodszor pedig a kapcsolódó esetleges jogviták tekintetében eltérő bíróságok hatáskörét állapítja meg, feltéve hogy a hivatkozott jogszabályokat a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megfelelően, valamint a tulajdonhoz való jog tiszteletben tartásával alkalmazzák.”

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – A GURI 1972. november 11-i 292. számának rendes melléklete.

3 – A C-454/98. sz. ügyben 2000. szeptember 19-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-6973. o.) 39. és 49. pontja.

4 – HL L 145., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet 1. kötet 23. o.

5 – Lásd ebben az értelemben a C-231/96. sz. Edis-ügyben 1998. szeptember 15-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-4951. o.) 33. és 34. pontját, a C-62/00. sz. Mark & Spencer ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-6325. o.) 34. pontját, valamint a C-472/08. sz. Alstom Power Hydro ügyben 2010. január 21-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-623. o.) 17. pontját.

6 – A C-35/05. sz. ügyben 2007. március 15-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-2425. o.).

7 – A fenti 6. lábjegyzetben hivatkozott Reemtsma Cigarettenfabriken ügyben hozott ítélet 42. pontja.

8 – Hivatkozás a fenti 5. lábjegyzetben.

9 – A fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott Edis-ügyben hozott ítélet 37. pontja. Ugynezen megállapítást tartalmazza például a C-343/96. sz. Dilexport-ügyben 1999. február 9-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-579. o.) 28. pontja.

10 – Lásd ebben az értelemben a 33/76. sz. Rewe-Zentralfinanz és Rewe-Zentral ügyben 1976. december 16-án hozott ítélet (EBHT 1976., 1989. o.) 5. pontját, a fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott Edis-ügyben hozott ítélet 35. pontját, valamint C-262/09. sz., Meilicke és társai ügyben 2011. június 30-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 56. pontját.

11 – Lásd analógia útján a C-95/07. és C-96/07. sz. Ecotrade egyesített ügyekben 2008. május 8-án hozott ítélet (EBHT 2008., I-3457. o.) 44. pontját, valamint a fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott Alstom Power Hydro ügyben hozott ítélet 16. pontját.

12 – Lásd a 11. lábjegyzetben hivatkozott Ecotrade egyesített ügyekben hozott ítélet 48. pontját és az 5. lábjegyzetben hivatkozott Alstom Power Hydro ügyben hozott ítélet 20. pontját.

13 – Lásd ebben az értelemben a C-181/04–C-183/04. sz. Elmeka egyesített ügyekben 2006. szeptember 14-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-8167. o.) 31. pontját, valamint a C-201/08. sz. Plantanol-ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-8343. o.) 43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

14 – Lásd ebben az értelemben a fenti 13. lábjegyzetben hivatkozott Plantanol-ügyben hoztt ítélet 45. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

15 – Lásd ebben az értelemben a fenti 13. lábjegyzetben hivatkozott Plantanol-ügyben hoztt ítélet 46. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, és a C-358/08. sz. Aventis Pasteur ügyben 2009. december 2-án hozott ítélet (EBHT 2009., I-11305. o.) 47. pontját.

16 – Hivatkozás a 13. lábjegyzetben.

17 – Lásd ebben az értelemben a 13. lábjegyzetben hivatkozott Elmeka egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

18 – Lásd ebben az értelemben a C-402/05. P.és C-415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ügyben 2008. szeptember 3-án hozott ítélet (EBHT 2008., I-6351. o.) 355. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

19 –      Lásd ebben az értelemben a C-18/93. sz. Corsica Ferries ügyben 1994. május 17-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-1783. o.) 14. pontját, a C-266/96. sz. Corsica Ferries France ügyben 1998. június 18-án hozott ítélet (EBHT 1998., I-3949.o.) 27. pontját, valamint a C-345/06. sz. Heinrich-ügyben 2009. március 10-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-1659. o.) 36. és 37. pontját.