Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

Ideiglenes változat

MICHAL BOBEK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2020. szeptember 10.(1)

C-449/19. sz. ügy

WEG Tevesstraße

kontra

Finanzamt Villingen-Schwenningen

(a Finanzgericht Baden-Württemberg [baden-württembergi pénzügyi bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Hozzáadottérték-adó – Ingatlan bérbeadásának adómentessége – A hőenergiának lakástulajdonosi közösségek által a lakástulajdonosok részére történő értékesítését mentesítő nemzeti rendelkezés”






I.      Bevezetés

1.        Egy lakástulajdonosi közösség hőenergiát értékesített a lakástulajdonosok részére, és az e tevékenységhez kapcsolódó kiadások után előzetesen felszámított hozzáadottérték-adót (a továbbiakban: héa) vont le. Az illetékes adóhatóság megtagadta az adólevonást. Megállapította, hogy a német jog értelmében a hőenergia lakástulajdonosok részére történő értékesítése mentes a héa alól.

2.        A Finanzgericht Baden-Württemberg (baden-württembergi pénzügyi bíróság, Németország) ebben az összefüggésben arról kíván meggyőződni, hogy ellentétes-e a 2006/112/EK irányelvvel(2) (a továbbiakban: héairányelv) az, ha a nemzeti szabályozás mentesíti a héa alól a hőenergiának lakástulajdonosi közösségek által a lakástulajdonosok részére történő értékesítését. A Bíróságnak e kérdés megválaszolása során lehetősége nyílik arra, hogy iránymutatást adjon arra vonatkozóan, a (hőenergiához hasonló) termék ellenérték fejében történő értékesítése mikor tekinthető az arra irányuló ügyletből származó „előnnyel” kellően arányosnak ahhoz, hogy a héairányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében „ellenérték fejében” teljesítettnek minősüljön.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

3.        A héairányelv (4) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„A belső piac létrehozására irányuló cél megvalósításának előfeltétele a forgalmi adókra vonatkozó olyan jogszabályok alkalmazása a tagállamokban, amelyek nem torzítják a verseny feltételeit, és nem akadályozzák az áruk és a szolgáltatások szabad mozgását. Ezért szükséges, hogy a hozzáadottértékadó-rendszer (héarendszer) segítségével összehangolják a forgalmi adókra vonatkozó jogszabályokat, és ezáltal, amennyire csak lehetséges, kiküszöböljék azokat a tényezőket, amelyek a verseny feltételeit akár nemzeti, akár közösségi szinten torzíthatják.”

4.        A héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja értelmében:

„(1)      A héa hatálya alá a következő ügyletek tartoznak:

a)      egy tagállamon belül az adóalanyként eljáró személy vagy szervezet (a továbbiakban: adóalanyként eljáró személy) által ellenszolgáltatás fejében teljesített termékértékesítés;

[…]

c)      egy tagállamon belül az adóalanyként eljáró személy által ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás”.

5.        A héairányelv „adóalanyokkal” foglalkozó 9. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„(1)      »Adóalany« az a személy, aki bármely gazdasági tevékenységet bárhol önállóan végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére.

»Gazdasági tevékenység« a termelők, a kereskedők, illetve a szolgáltatók valamennyi tevékenysége, beleértve a kitermelő-ipari és mezőgazdasági tevékenységeket, valamint a szabadfoglalkozású vagy azzal egyenértékű tevékenységeket is. Gazdasági tevékenységnek minősül különösen a materiális vagy immateriális javak tartós bevétel elérése érdekében történő hasznosítása.”

6.        A héairányelv 14. cikkének (1) bekezdésében szereplő meghatározás szerint a „termékértékesítés” „a birtokba vehető dolog átengedése, amely tulajdonosként való rendelkezésre jogosít fel”, míg a héairányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében „a […] [hőenergia] […] birtokba vehető dolognak [minősül]”.

7.        A héairányelv 3. fejezetének („Egyéb tevékenységekre nyújtott adómentesség”) 135. cikke több héamentességet határoz meg. E cikk releváns része a következőképpen szól:

„(1)      A tagállamok mentesítik az adó alól a következő ügyleteket:

[…]

l)      az ingatlanok bérbe- és haszonbérbeadása.”

B.      A német jog

1.      A forgalmi adóról szóló német törvény

8.        Az Umsatzsteuergesetz (a forgalmi adóról szóló német törvény; a továbbiakban: UStG) 1. és 4. §-a rögzíti a forgalmi adó felmerülésének általános szabályait és az adómentesség eseteit, köztük a hőenergia lakástulajdonosi közösségek által a lakástulajdonosok részére történő értékesítésének adómentességét:

„1. § – Adóköteles ügyletek

(1)      A forgalmi adó hatálya alá a következő ügyletek tartoznak:

1.      az üzleti tevékenysége keretében eljáró kereskedő által belföldön ellenszolgáltatás fejében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás. Az adóztatást nem zárja ki az a körülmény, hogy az ügyletet jogszabályi vagy hatósági aktus alapján végzik, vagy az, hogy az ügylet valamely jogszabályi rendelkezés alapján minősül teljesítettnek;

[…]

4. § – A termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás adómentessége

Az 1. §. (1) bekezdése 1. pontjának hatálya alá tartozó ügyletek közül adómentes:

[…]

13.      a Wohnungseigentumsgesetz (a lakástulajdonról és az állandó lakáshasználati jogról szóló törvény) értelmében vett lakástulajdoni közösségek által […] a lakástulajdonosoknak és társtulajdonosoknak nyújtott szolgáltatások azzal, hogy azok közös tulajdonnak használat, karbantartás, javítás céljából és egyéb adminisztratív célra történő átadásából, valamint hőenergia és hasonló szolgáltatások értékesítéséből áll.”

2.      A lakástulajdonról és az állandó lakáshasználati jogról szóló törvény

9.        A Wohnungseigentumsgesetz (a lakástulajdonról és az állandó lakáshasználati jogról szóló törvény) szabályozza a tulajdon lakástulajdonosok közötti formális megosztásának elveit. Annak releváns része a következőképpen szól:

„10. §. – Általános elvek

1)      Kifejezett eltérő rendelkezés hiányában a lakástulajdonosokat e törvény rendelkezéseivel összhangban jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik a külön tulajdonukkal és a közös tulajdonukkal kapcsolatban.

[…]

16. §. – Járandóságok, díjak és kiadások

[…]

(2)      Az egyes lakástulajdonosok kötelesek a többi lakástulajdonossal szemben a tulajdonrészük arányában viselni a közös tulajdon terheit, valamint a közös tulajdon karbantartásával, javításával és egyéb kezelésével, valamint közös használatával kapcsolatos kiadásokat (az (1) bekezdés második mondata).

(3)      A (2) bekezdés sérelme nélkül, a lakástulajdonosok többsége úgy határozhat, hogy a közös tulajdon és a külön tulajdon üzemeltetésének nem közvetlenül harmadik felekkel rendezendő költségeit, valamint az adminisztratív kiadásokat használat vagy okozati összefüggés alapján kell meghatározni, és hogy azokat ennek alapján vagy más előírás alapján kell megosztani, feltéve hogy ez összhangban áll a gondos ügykezelés követelményével.”

III. A tényállás, a nemzeti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

10.      A WEG Tevesstraße (a továbbiakban: felperes) egy lakástulajdonosi közösség. A lakástulajdonosok között három jogi személy (egy magánjogi társaság, egy állami hatóság és egy önkormányzat; a továbbiakban: tulajdonosok) szerepel. Úgy tűnik, a felperest megbízták azzal, hogy vegyes célú ingatlankomplexumot kezeljen Baden-Württembergben (a továbbiakban: komplexum). A komplexumban 20 bérlakás, az állami hatóság egyik osztálya és az önkormányzat egy szervezete található.

11.      2012-ben a felperes kapcsolt energiatermelésű erőművet (a továbbiakban: erőmű) létesített az ingatlanon. Az erőművel villamos energia előállításába kezdett. A villamos energiát ezt követően egy energiaszolgáltató vállalatnak, míg az általa előállított hőenergiát a lakástulajdonosoknak értékesítette.

12.      A felperes ugyanebben az évben az előzetesen felszámított héa visszafizetése iránti kérelmet nyújtott be, amelyben az erőmű beszerzési és üzemeltetési költségeiből 19 765,17 euró összegű adólevonást érvényesített.

13.      A villingen-schwenningeni adóhatóság e kérelem vizsgálatát követően 2014. december 3-án kizárólag a héa 28%-ának megfelelő összegű előzetesen felszámított adó levonását engedélyezte. Számításai szerint ez az összeg a fent említett költségek villamosenergia-előállításra eső része. Az adóhatóság az adólevonás hőenergia előállítására eső 72%-os hányada tekintetében elutasította a felperes kérelmét azzal az indokolással, hogy az UStG 4. §-ának 13. pontja szerint a hőenergiának a lakástulajdonosok részére történő értékesítése adómentes.

14.      A felperes az adóhatóság elé terjesztett eredménytelen kifogást követően eljárást indított a Finanzgericht Baden-Württemberg (baden-württembergi pénzügyi bíróság) előtt. A felperes többek között úgy véli, hogy az UStG 4. §-ának 13. pontja ellentétes az uniós joggal, mivel az abban szereplő kivétel nem a héairányelvből ered. Az uniós jog elsőbbségére tekintettel a hőenergia lakástulajdonosoknak történő értékesítésének adókötelesnek kell lennie, így a felperes az előzetesen felszámított héa fennmaradó 72%-át is levonhatja.

15.      A Finanzgericht Baden-Württemberg (baden-württembergi pénzügyi bíróság) – mivel kétségeket táplált a nemzeti szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően – úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell-e értelmezni a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o.; HL 2015. L 323., 31. o.) rendelkezéseit, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szerint a hőenergiának lakástulajdonosi közösségek által a lakástulajdonosok részére történő értékesítése mentes a hozzáadottérték-adó alól?”

16.      Írásbeli észrevételeket a német kormány és az Európai Bizottság nyújtott be. 2020. május 22-én a feleknek írásban feltett kérdésekre is válaszoltak.

IV.    Elemzés

17.      A jelen indítvány felépítése a következő: először is előzetes megjegyzéseket teszek, amelyek keretében az ügy tényállásával kapcsolatban több hipotézist vázolok fel, és rögzítem, hogy milyen feltételezésekkel élek a kérdést előterjesztő bíróság számára történő válaszadás céljából (A). Ezt követően ismertetem azt a jogi tesztet, amely annak meghatározását szolgálja, hogy megvalósul-e a héairányelv értelmében vett adóköteles ügylet (B). Ezt követően megvizsgálom a német kormány és a Bizottság által felhozott érveket, majd pedig a jogi tesztet a meghatározott hipotetikus esetekre alkalmazom (C).

A.      Előzetes észrevételek

18.      A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy ellentétes-e a héairányelv rendelkezéseivel, ha a tagállami szabályozás a hőenergiának lakástulajdonosi közösségek által a lakástulajdonosok részére történő értékesítését mentesíti a héa alól.

19.      Az egységes héaalap-megállapítás szükségességére tekintettel(3) valamely ügylet két esetben mentesíthető a héa alól: i. először is, ha nem valósul meg adóköteles ügylet, vagy ii. a héairányelv IX. címében felsorolt korlátozott mentességek egyikének alkalmazása esetén.

20.      Mindkét esetben részletesen figyelembe kell venni a szóban forgó ügylet alapjául szolgáló tényállást. A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozat vajmi kevéssé dúskál részletekben, így több ténybeli változó ismerete hiányában megnehezíti a két eset valamelyike fennállásának megállapítását. Ennélfogva úgy vélem, ismertetnem kell az általam ismert tényállást, és rögzítenem kell, hogy bizonyos feltevésekkel kell élnem, ami elkerülhetetlenül keretek közé szorítja a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett kérdésre általam adható választ.

21.      A jelen indítványomat szükségszerűen befolyásolja két változó. Ezek a következők.

1.      Ki, mit és kinek teljesít, és mit fűtenek fel?

22.      A kérdést előterjesztő bíróság mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban, mind pedig az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben megjelöli, hogy a felperes villamosenergia-termelésből eredő hőenergiát értékesít „die Wohnungseigentümer” (lakástulajdonosok) részére. Annak hangsúlyozásával, hogy a hőenergiát jogi személyeknek értékesítik, arra kívánok utalni, hogy az iratanyagban semmi nem utal arra, hogy a hőenergiát (az ugyancsak homályos tulajdoni hátterű) a komplexumnak szintén részét képező 20 bérlakás magánszemély bérlője részére értékesítenék. Ugyanis úgy tűnik, egyetlen bérlő sem érintett az ügyletben.

23.      Ez további komplikációt eredményez: szó szerint kell-e értelmezni a kérdést előterjesztő bíróság végzését? E kérdés amiatt vetődik fel, hogy a „die” határozott névelő „Wohnungseigentümer” kifejezés előtt történő használata többesszámot jelez, ami arra utalhat, hogy a Bíróságnak a hőenergia lakástulajdonosok összességének feltehetőleg a közös terekben történő kollektív felhasználás céljából történő értékesítése tárgyában kell állást foglalni. Ettől eltérően úgy kell-e értenem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra utalt, hogy a hőenergiát együttesen „die Wohnungseigentümer” részére, ugyanakkor a komplexum külön tulajdont képező tereiben történő személyes felhasználásra értékesítik?

24.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat ezek egyikét sem támasztja egyértelműen alá. Az UStG 4. §-ának 13. pontja sem egyértelmű. Annak releváns része további feltételek meghatározása nélkül, pusztán akként rendelkezik, hogy a hőenergia lakástulajdonosi közösség által „die Wohnungseigentümer” részére történő értékesítése mentes a héa alól.

25.      A részletek hiánya miatt két eset lehetséges. Először is, a közös terek fűtése. Ebben az esetben a felperes a lakástulajdonosok összességének értékesít hőenergiát abban az értelemben, hogy a lakástulajdonosok vagy a felperes (vagy talán a felperes közvetlenül a lakástulajdonosok megbízásából) kollektív fogyasztás és élvezet céljából felfűti a komplexum közös tereit. Másodszor, a külön terek fűtése. Ebben az esetben a felperes szintén a lakástulajdonosoknak értékesít hőenergiát, bár ezt eltérő módon teszi. Ilyen esetben a lakástulajdonosok a komplexum megjelölt részei tekintetében közvetlenül kapják a hőenergiát és azt külön-külön fogyasztják el.

2.      Milyen (esetleges) ellenérték jár, és annak összegét hogyan kell kiszámítani?

26.      Ahogyan arra a német kormány és a Bizottság is helyesen rámutat, a kérdést előterjesztő bíróság végzése az ellenérték kérdéséről is hallgat. Semmi nem utal ugyanis arra, hogy bármiféle ellenérték járna. Azzal kapcsolatban sem áll rendelkezésre adat, hogy az esetleges ellenérték összegét hogyan kell kiszámítani.

27.      Ellenérték hiányában ugyanis nincs adóköteles ügylet.(4)

28.      Az általam végzett vizsgálat keretében mindazonáltal azzal a feltevéssel élek, hogy a lakástulajdonosok valamiféle ellenértéket fizetnek a felperes számára a hőenergia értékesítéséért, mivel nem valószínű, hogy ellenérték hiányában a kérdést előterjesztő bíróság felvetné ezt a kérdést.

29.      Ezenfelül az is egyaránt fontos, hogy az ellenérték rendszere hogyan van kialakítva, és az ellenértéket hogyan kell kiszámítani. Egyrészt előfordulhat, hogy egy adott kiadásra egy adott számla vonatkozik. Másképpen megfogalmazva, a hőenergia értékesítéséért teljesített minden kifizetés célhoz kötött, így azt közvetlenül az adott kiadás fedezése céljából teljesítik. Másrészt, a hőenergia értékesítése a felperes által végzett tevékenységek szélesebb körének is részét képezi. Ebben az esetben a lakástulajdonosok feltehetőleg rendszeresen általánydíjat fizetnek a különféle működési költségek, köztük a hőenergia értékesítésének fedezésére. Ebben az esetben a számlát az összes (vagy egyes) ilyen működési költség(ek)re állítják ki, és adott esetben tartalmazza a költségek részletezését. Az ellenérték közvetve az „általános” költségek fedezését szolgálja.

30.      Összefoglalva, a számomra ismeretlen, de álláspontom szerint az ügy esetleges értékelése szempontjából jelentős két változó nem csak azt foglalja magában, hogy a komplexum közös terei vagy külön terei kapják-e a hőenergiát, hanem azt is, hogy a hőenergia értékesítéséért járó ellenérték („közvetlenül”)  egy konkrét kiadás vagy („közvetve”) valamely általános kiadás fedezését szolgálja-e.

B.      Jogi teszt

31.      Ahhoz, hogy valamely ügylet a héairányelv értelmében adóköteles ügyletnek minősüljön, azt az e minőségében eljáró (héairányelv 9. cikke értelmében vett) adóalanynak (a héairányelv 2. cikkének hatálya alá tartozó) ellenérték fejében kell teljesítenie (a héairányelv 5. cikke értelmében) valamely tagállam területén. Ez alól kivételt képez, ha a héairányelv IX. címében szereplő mentességek egyikét kell alkalmazni.

32.      A jelen ügyben nem vitatott, hogy teljesül a területi hatályra vonatkozó kritérium. Ennélfogva azzal a továbbiakban nem foglalkozom, és elemzésem során a többi tényezőre összpontosítok.

1.      Ellenérték fejében teljesített termékértékesítés?

33.      A héairányelv 2. cikke rögzíti a héaköteles ügyleteket. Többek között egyértelművé teszi, hogy az „ellenérték fejében történő termékértékesítés” héaköteles ügyletnek minősül. Ezt a Bíróság úgy értelmezte, hogy az uniós jogalkotó kizárólag az „ellenérték fejében történő” fogyasztást, vagyis azt a termékértékesítést kívánta megadóztatni, amelyért cserébe kölcsönösségi alapon ellenértéket nyújtottak.(5) Ezt az „ellenértéket” a szóban forgó termék (legalábbis időnként szubjektív) értékének kell tekinteni, nem pedig a termék objektív kritériumok alapján becsült értékének.(6)

34.      Emellett az „ellenértéknek” „közvetlen és azonnali kapcsolatban kell állnia” a szóban forgó adóköteles tevékenységgel.(7) Úgy értelmezem az ítélkezési gyakorlatot, hogy e tekintetben két kumulatív feltételről rendelkezik. Először is, a fizetés terén léteznie kell egyfajta „okozati összefüggésnek”. Másképpen megfogalmazva arról van szó, hogy úgy tekinthető, valamely személy egy adott termékért vagy szolgáltatásért fizet.(8) Másodszor, a kifizetést az ügyletben részt vevő két fél között fennálló „jogviszony” alapján teljesítik.(9)

35.      Ezen a ponton megjegyzem, hogy álláspontom szerint a „jogviszony” kifejezés ítélkezési gyakorlatban történő használata bizonyos szempontból nem szerencsés. Előfordulhatnak olyan, „jogviszony” keretében teljesített ügyletek, amelyek nem tartoznak a héairányelv 2. cikkének hatálya alá. Kétségtelen, hogy az Apple and Pear Development Council ítélet tárgyát angliai és walesi kereskedelmi alma- és körtetermelők „jogviszonya” és az érdekképviseletüket jogszabály alapján ellátó (kötelező tagságú) szerv képezte, bár a Bíróság megállapította, hogy az egyes alma- és körtetermelők által fizetett éves díj nem áll arányban a szerv tevékenységéből származó egyedi „előnnyel”.(10) Ebből az következik, hogy a „jogviszony” fogalma többet takar, mint ami elsőre látszik.

36.      Álláspontom szerint az ilyen típusú helyzetekben a „jogviszony célja, hogy a teljesített kifizetéshez kapcsolódó „előny arányos legyen”. Ez azt jelenti, hogy a „jogviszony” követelménye kizárólag akkor áll fenn, ha az ellenértéket fizető fél ezen ellenértékkel arányos „előnyben” is részesül. Az Apple and Pear Development Council ügyben „az előny nem volt arányos”, mivel a szerv által ellátandó funkció az összes termelő közös érdekéhez kapcsolódott, így az egyes termelők által e funkció ellátása következtében megszerzett előny „az ágazat egésze által általában megszerzett előnyökből” származott.(11)

37.      Ugyanez a logika a Bizottság kontra Finnország ítéletből is kitűnik, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a tanácsadás igénybe vevőjének jövedelme alapján megállapított szerény díjazás fejében nyújtott jogi tanácsadási szolgáltatások nem állnak arányban az igénybe vett szolgáltatásokkal, habár jogviszony áll fenn.(12) Hasonlóképpen, a Bíróság a Tolsma ítéletben – amely kétségtelenül olyan ügy, amelyben nem állt fenn „jogviszony” – megállapította, hogy a járókelők által az utcai zenésznek adott adomány nem arányos az utcai zenész köztéri koncertjéből származó előnnyel.(13)

38.      Ezzel szemben a Bíróság mind a Kennemer Golf ítéletben, mind pedig a Le Rayon D’Or ítéletben megállapította az „előny arányosságát” abban az esetben, amelyben az átalánydíjnak a szolgáltatás (golftanfolyamon való részvétel vagy kérésre kapott ellátás) rendelkezésre tartásáért cserébe történő megfizetése „ellenérték fejében” történő szolgáltatásnyújtásnak minősült annak ellenére, hogy a szolgáltatásokat ténylegesen nem vették igénybe.(14)

39.      Összefoglalva tehát úgy tűnik, hogy a „jogviszony” kritériuma eljárásjogi és anyagi jogi vonatkozással is rendelkezik. Az ügyletben részt vevő felek bizonyos fajta strukturált jogviszonyának eljárásjogi feltételén felül (vagy azon belül) a jogviszony fogalma az ellenérték gondolatára utal vissza. A kölcsönös előnyök legalábbis némi gazdasági értéken történő cseréjét kívánja megragadni, amely cserén belül az egyes felek által teljesített termékértékesítések vagy szolgáltatásnyújtások között nyomon követhető az okozati összefüggés.

2.      Gazdasági tevékenység?

40.      A héairányelv 9. cikke az „adóalanyokkal” foglalkozik. A 9. cikk (1) bekezdésének első albekezdése értelmében az adóalany „az a személy”, aki „bármely gazdasági tevékenységet” „bárhol” önállóan végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére. E rendelkezés második albekezdése meghatározza, hogy mi minősül „gazdasági tevékenységnek”.

41.      E rendelkezés tág megfogalmazására tekintettel „adóalanynak” minősül az a személy, aki bármely gazdasági tevékenységet bárhol végez.(15) Hasonlóképpen, a „gazdasági tevékenység” kifejezést tágan értelmezik, és az objektív jellegű olyan értelemben, hogy az magát a tevékenységet veszi alapul, függetlenül annak céljától és eredményétől.(16)

42.      A héairányelv 2. és 9. cikkéből következő jogi teszt egyértelművé tételét követően most rátérek a jelen ügyre.

C.      A jelen ügyről

43.      A héairányelv 15. cikke értelmében a „hőenergia” birtokba vehető dolognak minősül.

44.      A jelen ügy tárgyát lényegében két eltérő eset képezheti: az egyikben a hőenergiát a komplexum közös terei részére, a másikban pedig azt a komplexum különálló terei részére értékesítik. Feltételezem, hogy a lakástulajdonosok valamilyen módon, közvetlenül vagy közvetve mindkét esetben kompenzálják a felperest a termék (hőenergia) értékesítéséért.(17)

45.      Mielőtt egyenként megvizsgálnám ezeket az eseteket, észrevételeket teszek a jelen ügyben felhozott olyan két transzverzális érvre, amely a vizsgált esettől függetlenül érvényes.

46.      Az egyik érvelés a „gazdasági tevékenység” természetére vonatkozik. A német kormány és a Bizottság álláspontja szerint az ügylet nem tekinthető „gazdasági tevékenységnek”, mivel a lakástulajdonosi közösséget alkotó személyek (felperes, amely valójában a lakástulajdonosokat jelenti) azonosak a hőenergiát igénybe vevő személyekkel (ismételten csak a lakástulajdonosokkal). A Bizottság álláspontja szerint ez a felperes által a lakástulajdonosoknak nyújtott általános karbantartási, javítási és más szolgáltatásokra is vonatkozik. A fentiek egyike sem tartozik a héairányelv hatálya alá.

47.      Nem érthetek egyet ezzel az érveléssel.

48.      Először is, a héairányelv 9. cikkének (1) bekezdése az értékesítés természetével kapcsolatban az igen egyértelmű „bármely” jelzőt használja, amellyel arra utal, hogy „a termelők, a kereskedők, illetve a szolgáltatók valamennyi tevékenysége »gazdasági tevékenységnek« minősül”. Álláspontom szerint továbbá a szóban forgó rendelkezés első és második albekezdésében szereplő elvont és tipológiai meghatározások közötti kölcsönhatásból az következik, hogy az uniós jogalkotó szándéka szerint a „gazdasági tevékenység” fogalma a tevékenységek lehető legszélesebb körét foglalja magában.(18)

49.      Másodszor, álláspontom szerint meglehetős relevanciával bír az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzésének megfelelően a felperes a német jog alapján adóalanynak minősül. Következésképpen a hőenergiát egy jogi személy értékesíti három másik jogi személynek. Természetesen értem, hogy a felperes gazdasági szempontból a tevékenységeiből előnyt húzó egyes személyekből áll. A gazdasági érdekek átfedése azonban aligha olyan érv, amely teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a nemzeti jogban létező egyértelmű jogi differenciálódást. Következésképpen a személyek nem azonosak, és nem önellátás történik.

50.      Ennélfogva nem látom be, hogy a hőenergia-termék címzettjétől eltérő jogi személy által végzett értékesítése miért ne minősülne a héairányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „gazdasági tevékenységnek”. A következtetésen nem változtatna a tevékenység megváltoztatása: ha a felperes például a közös terek megtisztításáért az épület homlokzatának karbantartásáért vagy akár a bejárati kapucsengők megjavításáért kapna ellenértéket, ugyanúgy önálló „gazdasági tevékenységet” végezne, ahogy a jelen ügyben a hőenergia értékesítésekor. E tevékenységek egyike sem esik a héairányelv 9. cikke (1) bekezdésének hatályán kívül.(19)

51.      A második érvelés tárgyát az UStG 4. §-a 13. pontjának természete képezi. A német kormány e tekintetben két észrevételt tesz. Először is, az UStG 4. §-ának 13. pontja a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének l) pontjában szereplő, „az ingatlanok bérbe- és haszonbérbeadására” vonatkozó mentességet ülteti át a nemzeti jogba. Másodszor, a német kormány azzal érvel, hogy az UStG 4. §-ának 13. pontjában szereplő kivételt a Bizottság és a Tanács nyilatkozata is alátámasztja. A 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv(20) (a továbbiakban: hatodik tanácsi irányelv) elfogadásáról szóló tanácsi jegyzőkönyvben szereplő nyilatkozat értelmében a tagállamok egyebek mellett a hőenergia értékesítését mentesíthetik a héa alól.

52.      Egyik érvvel sem tudok egyetérteni.

53.      A héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének l) pontja az egyik olyan tevékenységet rögzíti, amelyet a tagállamok mentesíthetnek a héa alól. Nem határozhatják meg, mi minősül „bérbe- vagy haszonbérbeadásnak”, és e tekintetben a nemzeti jogra sem hivatkozhatnak.(21) E rendelkezés azonban az általános héafizetési kötelezettség alóli mentességet tartalmaz, ezért azt szigorúan kell értelmezni.(22)

54.      A szöveg természetét illetően nem tudom érvvel támogatni a német kormány azon álláspontját, hogy az említett kivétel hatálya alá kell tartoznia a hőenergia vagy valójában ingatlannak nem minősülő bármely dolog lakástulajdonosi közösség által a lakástulajdonosok részére történő értékesítésének. Nem látom be, a „hőenergia ingatlanban történő fogyasztás céljából történő értékesítését” hogyan lehetne észszerű (és természetesen nem szigorú) megfontolás révén beleérteni „az ingatlanok bérbe- és haszonbérbeadásába”. Az előbbi egyszerűen teljes egészében eltérő tevékenységnek minősül, amelynek valójában van valami köze az ingatlanhoz, de semmi több.

55.      Másodszor, ha a lakástulajdonosok a felperestől ingatlant vennének bérbe vagy haszonbérbe (az ügy tényállása alapján nem ez a helyzet), és a felperes úgy nyilatkozna, hogy a hőenergia fogyasztása a kötelező „bérleti csomag” része, feltehetőleg azzal lehetne érvelni, hogy a hőenergia értékesítése a bérbeadási jogügylet részét képezi. Az ítélkezési gyakorlat értelmében azonban a „járulékos” szolgáltatás kizárólag annyiban héamentes, amennyiben osztja a „fő” szolgáltatás adójogi sorsát, és amennyiben az nem önálló célként jelenik meg az ügyfelek vagy az igényelt szolgáltatás számára, hanem arra szolgál, hogy a szolgáltatásnyújtó főszolgáltatását a lehető legjobb feltételek mellett tudják igénybe venni(23). Ez az ügylet alapvető jellemzőinek vizsgálatát igényli.(24)

56.      Habár ezt a nemzeti bíróság feladata lenne megállapítani, megjegyzem, hogy a jelen ügyben semmi nem utal arra, hogy a hőenergia értékesítésének „járulékos” szolgáltatása az esetleges „bérbe- vagy haszonbérbeadási” ügylet részét képezi, amely a héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének l) pontja szerinti mentesség szempontjából végső soron „fő” szolgáltatásnak minősül.(25) Még ezzel ellentétes esetben is komoly kétséget táplálnék azzal kapcsolatban, hogy a héairányelv keretében általában lehetséges-e a tevékenységek ilyen összekapcsolása. Ennélfogva a hőenergia értékesítése némileg nehézkesen illeszthető be az említett mentesített „fő” tevékenység konkrét aspektusának fogalmába.(26)

57.      Harmadszor, a hőenergia értékesítése – anélkül, hogy kizárnám, hogy bizonyos körülmények között járulékosnak minősülhet – mindenesetre „aktív” ügylet. Ahogyan azt a Bíróság megállapította, a héáirányelv pusztán „az ingatlanok bérbe- és haszonbérbeadása” „passzív” ügyletét kívánta mentesíteni a héa alól.(27) Ahogyan azt a Bizottság helytállóan megjegyzi, a Wojskowa Agencja Mieszkaniowa w Warszawie ítélet egyértelműen megállapítja, hogy az olyan „aktív” ügyletek, mint „az e bérbeadáshoz kapcsolódó villamosenergia-, hő- és vízellátást, valamint a szemétszállítási szolgáltatást főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amelyek több olyan, különböző és független szolgáltatásnak minősülnek, amelyet a héa szempontjából elkülönítetten kell értékelni”(28).

58.      A válasz még egyszerűbb a Bizottság és a Tanács hatodik irányelvvel kapcsolatos nyilatkozatát illetően. Az állandó ítélkezési gyakorlat egyértelmű abban, hogy az ilyen iratoknak nincs jogi hatálya, és azok kizárólag akkor használhatók fel, ha a tartalmuk megjelenik a szóban forgó rendelkezésben.(29) Ennek oka, hogy a szóban forgó szabályozással érintett iratoknak alkalmasoknak kell lenniük arra, hogy hivatkozzanak annak tartalmára.(30)

59.      A héairányelv 135. cikke (1) bekezdésének l) pontja nem utal a hőenergia értékesítésére. Ezt annak a hatodik irányelvben szereplő előzménye, jelesül a hatodik irányelv 13. cikke B. részének b) pontja sem teszi, amelyre a nyilatkozat utal. Azt tehát nem lehet a jelen ügyben alapul venni.

60.      Az általános, transzverzális érvek vizsgálatát követően most rátérek arra a két esetre, amely fennállhat a jelen ügyben.

1.      1. eset: a közös terek fűtése

61.      Emlékeztetek arra, hogy az első eset azon a feltevésen alapul, hogy a felperes a hőenergiát a lakástulajdonosok összessége számára értékesíti. A hőenergiát tehát a lakástulajdonosok közösségi érdekében értékesíti, és azt ennek megfelelő módon fogyasztják. A lakástulajdonosok a hőenergia értékesítéséért közvetlenül vagy közvetve fizetnek a felperesnek.

62.      Annak előadását követően, hogy a hőenergia értékesítése valószínűleg gazdasági tevékenységnek minősül, a következő kérdés az, hogy azt a héairányelv 2. cikke értelmében vett ellenérték fejében nyújtják-e. Mivel nem ismerem a felperes és a lakástulajdonosok fizetésre és számlázásra vonatkozó megállapodásait, csak meglehetősen homályos iránymutatást tudok adni a nemzeti bíróság számára valószínűsíthetően releváns kritériumokra vonatkozóan.

63.      Először is, az ellenszolgáltatás és a számlázás típusától függően valószínű, hogy az ellenérték vonatkozásában bizonyos okozati összefüggés tárható fel,(31) kivéve természetesen azt a meglehetősen valószínűtlen esetet, amelyben a lakástulajdonosok egyáltalán semmit nem fizetnek a felperesnek a részükre értékesített hőenergiáért.

64.      Másodszor, fennáll-e olyan „jogviszony”, amelynek keretében strukturált ellenértékcsere történik? Az ilyen „jogviszony” nem pusztán a „felek elképzeléseinek találkozását”, hanem a fizető félnek nyújtott arányos „előnyt” is feltételez.(32) Ez a jelen ügy szempontjából az alábbi jelentőséggel bír.

65.      A felperes természeténél fogva nem egy lakástulajdonos érdekében vagy utasítása alapján jár el. Amennyiben a felperes a komplexum közös tereinek fűtése céljából hőenergiát értékesít, valószínűsíthetően a komplexum egészének előnyére és közös érdekében tölti be funkcióját. A tevékenységének (például hőenergia értékesítésének) végzése fejében kapott ellenérték valójában nem kapcsolódik az ügyletért fizetett „ellenérték” egészének a lakástulajdonost megillető önálló hányadával arányos „előnyhöz”(33). Az egyes lakástulajdonosok által élvezett „előny” közvetve az összes lakástulajdonosnak biztosított előnyből származik, még ha nem is zárható ki, hogy bizonyos körülmények között egyes lakástulajdonosok másoknál nagyobb előnyre tesznek szert a hőenergia értékesítéséből.(34)

66.      Másképpen megfogalmazva, az egyedi „előny” nem kellően arányos a teljesített kifizetéssel. Ennek következtében az adott ellenérték és az ügylet közötti kapcsolat nem eléggé közvetlen ahhoz, hogy az ügylet a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozzon.(35)

67.      Igaz, hogy – legalábbis a német jog alapján és a kérdést előterjesztő bíróság általi igazolás függvényében – a lakástulajdonosok jogilag kötelesek az összes díjból és a felperesnél felmerülő kiadásokból a rájuk eső részt fedezni.(36) Ugyanakkor nem tekintem úgy, hogy az önálló jogalany létrehozásában való részvétel jogi kötelezettsége (az Apple and Pear Development Council ítéletben foglaltakhoz hasonlóan) vagy az a kötelezettség, hogy megfizessék e jogalany kiadásból a rájuk eső arányos részt (a jelen ügyben a német jognak megfelelően), döntő lenne abban a kérdésben, hogy megvalósul-e „arányos előny”. Természetesen úgy tekinthető, hogy az egyetértési elem hiánya joghatás és cél szempontjából arra „utal”, hogy az ügylet nem jelent „adott tevékenységért járó tényleges kifizetést”(37), ez azonban nem jellemzi az érintett tevékenység és a teljesített kifizetés közötti kapcsolatot.

68.      Álláspontom szerint ez az oka annak, hogy az első esetben a hőenergia értékesítése – amennyiben az a komplexum közös tereiben történő felhasználást szolgálja – szintén nem arányos az előnyhöz képest, ha a lakástulajdonosok jogszabály alapján nem voltak kötelesek fedezni a díjakat és a felperesnél felmerülő kiadásokat. Ilyen körülmények között a hőenergia értékesítése a lakástulajdonosok közös érdekét szolgálja, ezért az nem a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének értelmében vett ellenérték fejében történik.

69.      Ennek megfelelően, ha az ügy tényállása az első esetnek felelne meg, arra az álláspontra helyezkednék, hogy a héairányelvvel nem ellentétes az UStG 4. §-ának 13. pontja. Ilyen esetben és mértékben ugyanis úgy tekinthető, hogy az UStG 4. §-ának 13. pontja pusztán olyan tevékenységet tisztáz a nemzeti jogban, amely mindenesetre nem héaköteles.

2.      2. eset: a különálló terek fűtése

70.      A második esetben a felperes a lakástulajdonosoknak külön-külön, azok által a komplexum hozzájuk tartozó részeiben történő személyes felhasználás céljára  értékesít hőt. Ezt az értékesítést tehát az egyes lakástulajdonosok érdekében végzi. A lakástulajdonosok közvetlenül vagy közvetve fizetnek a felperesnek.

71.      Ebben az esetben az első esethez képest valószínűbb, hogy az „ellenértékkel” összefüggésben „okozati összefüggés” fennállását kell megállapítani. Amennyiben ugyanis több különféle típusú egységes díj, átalánydíj vagy másfajta vegyes fizetési módszer is elképzelhető abban az esetben, amikor az egyes lakástulajdonosok rendszeresen megfizetik a közösségi terek fűtéséből rájuk eső részt, meglehetősen nehéz elképzelni, hogy ugyanezek a feltételek a lényegében magáncélú fogyasztásra is alkalmazhatók lennének.

72.      A fentiek alapján álláspontom szerint a második esetet megkülönböztető tényező az, hogy az egyes lakástulajdonosok arányos „előnyben” részesülnek. Amennyiben ugyanis a lakástulajdonosok önálló felhasználásra hőenergiát kapnak és a hőenergia értékesítéséért ellenértéket fizetnek a felperes részére, a fizetett ellenérték olyan tevékenységhez kapcsolódik, amely kellően közvetlen és arányos előnyt biztosít a lakástulajdonos számára. Természetesen nem utalok arra, hogy az előnynek arányosnak kell lennie a teljesített kifizetés pénzértékével. A héairányelvnek nem célja a helytelen gazdasági döntések kifürkészése. Ehelyett inkább az a kérdés, hogy a kapott előny kellően közvetlen-e ahhoz, hogy az a héairányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében ellenérték fejében nyújtottnak minősüljön. Amennyiben igen, azt a héairányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében „ellenérték fejében” nyújtják.

73.      Ezek a következtetések nem veszik figyelembe a fizetés módját. Egyértelmű, hogy amennyiben a hőenergia értékesítését adott számla kiegyenlítése céljából közvetlen kifizetéssel ellentételezik, kétség sem fér ahhoz, hogy a kifizetés a hőenergiából származó előnnyel arányos lesz. Az ellenérték fizetésének módja megváltoztatható, azonban e következtetés valószínűsíthetően nem változik. A hőenergia értékesítésére irányuló olyan ügylet, amelyet a lakástulajdonos közvetve, például egységes díj rendszeres megfizetésével  ellentételez, továbbra is arányos a kapott előnnyel, ezért az „ellenérték fejében” történik, mivel – legalábbis részben – az egyes lakástulajdonosok előnyét szolgáló tevékenységre vonatkozik.

74.      Ahogyan arra a Bíróság a Kennemer Golf ítéletben és a Le Rayon d’Or ítéletben is rámutat, ez abban az esetben is érvényes, ha az összeget nem lehet hozzákapcsolni a hőenergia egyes személyes felhasználásaihoz.(38) Az „előny arányossága” elemként tehát a „vegyes kiadásokkal” járó ügyletben is megjelenik. Ez olyan ügyletben fordul elő, amelynek keretében a felperes több tevékenységet végez a lakástulajdonosok összessége számára, és emellett a lakástulajdonosoknak külön-külön is értékesít hőenergiát. Ilyen esetben az ellenértéknek legalábbis egy része az egyéni kiadás fedezését szolgálja. Az ügylet tehát részben arányossá, és a szóban forgó mértékig a héairányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében „ellenérték fejében” teljesítetté, valamint héakötelessé válik.

75.      Ilyen körülmények között az UStG 4. §-ának 13. pontja alapján az ügylet mentesül azon általános követelmény alól, hogy Németországban arra vonatkozóan héát kelljen fizetni, ugyanakkor az ügylet más tagállamokban vagy talán még Németországban is(39) héaköteles lenne, ami sértené az adósemlegesség elvét.(40) A héairányelvvel tehát ellentétes lenne, hogy az UStG 4. §-ának 13. pontja mentesíti a hőenergia értékesítését a héa megfizetése alól.

76.      A fentiek tükrében a nemzeti bíróság feladata, hogy megvizsgálja a felperes és a lakástulajdonosok megállapodásának részleteit, és annak során kellően figyelembe vegye a hőenergia értékesítéséért cserébe esetlegesen teljesített kifizetések révén biztosított „előny arányosságával” kapcsolatos fenti megfontolásokat. Amennyiben a nemzeti bíróság elé tárt ügyletben arányosság áll fenn, valószínűsíthetően teljesül a héairányelv 2. cikke (1) bekezdésének az „ellenérték fejében” törtnő teljesítésre vonatkozó eleme és az ügylet ebben a mértékben héakötelessé válik.

V.      Végkövetkeztetés

77.      Azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Finanzgericht Baden-Württemberg (baden-württembergi pénzügyi bíróság, Németország) által feltett kérésre a következőképpen válaszoljon:

A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek mentesítik a hozzáadottérték-adó alól a hőenergia lakástulajdonosi közösség által a lakástulajdonosoknak történő értékesítését, amennyiben a lakástulajdonosi közösség által a hőenergia értékesítéséért kapott ellenérték kizárólag az ingatlan közös tereinek fűtésére szolgáltatott hőenergia tekintetében felmerülő díjakat és kiadásokat veszi figyelembe.

Ezzel szemben a 2006/112/EK irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétesek ugyanezen nemzeti jogi rendelkezések annyiban, amennyiben a lakástulajdonosi közösség által a hőenergia értékesítéséért kapott ellenérték egészben vagy részben figyelembe veszi a hőenergiának az ingatlan külön tulajdonban lévő részei tekintetében történő értékesítését.

A nemzeti bíróság feladata megvizsgálni, hogy az alapeljárásban a hőenergia értékesítése milyen körülmények esetén történik ellenérték fejében.

1      Eredeti nyelv: angol.

2      A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006. november 28-i tanácsi irányelv (HL 2006. L 347., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 335., 60. o.; HL 2015. L 323., 31. o.).

3      A héairányelv (7) preambulumbekezdése úgy szól, hogy a közös héarendszernek a „verseny semlegességét kell eredményeznie”. Lásd még: 2001. május 3-i Bizottság kontra Franciaország ítélet (C-481/98, EU:C:2001:237, 22. pont).

4      1981. február 5-i Coöperatieve Aardappelenbewaarplaats ítélet (154/80, EU:C:1981:38, 14. pont); 1982. április 1-jei Hong-Kong Trade Development Council ítélet (89/81, EU:C:1982:121, 10. pont). Ahogyan arra máshol már utaltam, az ellenérték eleme ismeretének hiányában nem feltételezhető, hogy a „termékértékesítésért” jár bármiféle ellenérték. Lásd: Gmina Wrocław ügyre vonatkozó indítványom (C-665/16, EU:C:2018:112, 57. pont).

5      Lásd a fenti 4. lábjegyzetben szereplő ítélkezési gyakorlatot.

6      Lásd: 2018. június 13-i Gmina Wrocław ítélet (C-665/16, EU:C:2018:431, 43. pont).

7      Lásd például: 2019. július 3-i The Chancellor, Masters and Scholars of the University of Cambridge ítélet (C-316/18, EU:C:2019:559, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

8      Lásd: 1981. február 5-i Coöperatieve Aardappelenbewaarplaats ítélet (154/80, EU:C:1981:38, 12. pont).

9      Lásd: 1994. március 3-i ítélet Tolsma (C-16/93, EU:C:1994:80, 17. pont); 2016. november 10-i Baštová ítélet (C-432/15, EU:C:2016:855, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

10      1988. március 8-i Apple and Pear Development Council ítélet (102/86, EU:C:1988:120, 14. pont).

11      Uo., 14. pont.

12      2009. október 29-i Bizottság kontra Finnország ítélet (C-246/08, EU:C:2009:671, 50–51. pont).

13      1994. március 3-i Tolsma ítélet (C-16/93, EU:C:1994:80, 17. pont).

14      2002. március 21-i Kennemer Golf ítélet (C-174/00, EU:C:2002:200, 40–42. pont); 2014. március 27-i Le Rayon d’Or ítélet (C-151/13, EU:C:2014:185, 37. pont).

15      Terra és Kajus megjegyzésének megfelelően a héairányelv alkalmazásában ez azt jelenti, hogy a „jakartai sate mozgóárus” ugyanolyan adóalanynak minősül, mint egy „amszterdami áruház”. Lásd: Terra, B. J. M., és Kajus, J., Introduction to European VAT, IBFD Publications 2018, 371. o.

16       Vö. többek között: 2018. július 5-i Marle Participations ítélet (C-320/17, EU:C:2018:537, 22. pont); 2019. április 10-i PSM „K” ítélet (C-214/18, EU:C:2019:301, 41–42. pont).

17      A jelen indítvány fenti 22–30. pontjában részletezve.

18      Lásd e tekintetben: Kokott főtanácsnok Posnania Investment indítványa (C-36/16, EU:C:2017:134, 25. pont).

19      Az ilyen tevékenységek gazdasági jellege egy eszmefuttatás révén tovább hangsúlyozható: végezhetné-e a szóban forgó tevékenységeket másik (külsős) (a felperestől eltérő) jogi személy rendes díjfizetés ellenében? A kérdésre igenlő választ kell adni: természetesen a hőenergiát (gyakran) szolgáltathatja külső cég visszterhes alapon, az épületben elromlott lift megjavítására igénybe vett valamely céghez hasonló módon.

20      A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL 1977. L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.).

21      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan uniós jogi rendelkezés kifejezéseit, amely értelmének és hatályának meghatározása érdekében nem utal kifejezetten a tagállamok jogára, rendszerint önállóan kell értelmezni, és ezt az értelmezést a rendelkezés összefüggéseinek és az érintett szabályozás által követett célnak a figyelembevételével kell elvégezni (lásd például: 2017. november 16-i Kozuba Premium Selection ítélet, C-308/16, EU:C:2017:869, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22      Lásd legújabban: 2020. július 2-i Blackrock Investment Management (UK) ítélet (C-231/19, EU:C:2020:513, 22. pont).

23      Lásd: 2018. december 19-i Mailat ítélet (C-17/18, EU:C:2018:1038, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24      Lásd: 2018. január 18-i Stadion Amsterdam ítélet (C-463/16, EU:C:2018:22, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25      Lásd e tekintetben: 1999. február 25-i CPP-ítélet (C-349/96, EU:C:1999:93, 7–10. és 31. pont); 2012. szeptember 27-i Field Fisher Waterhouse ítélet (C-392/11, EU:C:2012:597, 23. pont); 2013. június 27-i RR Donnelley Global Turnkey Solutions Poland ítélet (C-155/12, EU:C:2013:434, 24. pont); 2018. december 19-i Mailat ítélet (C-17/18, EU:C:2018:1038, 40. pont).

26      Lásd hasonlóképpen: 2010. május 6-i Bizottság kontra Franciaország ítélet (C-94/09, EU:C:2010:253, 34. pont).

27      2001. október 4-i „Goed Wonen” ítélet (C-326/99, EU:C:2001:506, 52. pont); 2019. február 28-i Sequeira Mesquita ítélet (C-278/18, EU:C:2019:160, 19. pont). Lásd még: Trstenjak főtanácsnok RLRE Tellmer Property ügyre vonatkozó indítványa (C-572/07, EU:C:2008:697, 32. pont).

28      2015. április 16-i Wojskowa Agencja Mieszkaniowa w Warszawie ítélet (C-42/14, EU:C:2015:229, 47. pont).

29      Lásd többek között: 2013. március 14-i Agrargenossenschaft Neuzelle ítélet (C-545/11, EU:C:2013:169, 52. pont).

30      1996. október 17-i Denkavit és társai ítélet (C-283/94, C-291/94 és C-292/94, EU:C:1996:387, 29. pont).

31      A jelen indítvány fenti 26–30. pontjában foglaltaknak megfelelően.

32      A jelen indítvány fenti 34–39. pontjában foglaltaknak megfelelően.

33       Lásd még: 1994. március 3-i Tolsma ítélet (C-16/93, EU:C:1994:80, 14. pont), amelyben a Bíróság ezt a „kölcsönös teljesítés” hiányának nevezte.

34      Az elsődleges forgatókönyv szerint a földszinten megfelelően karbantartott közös kertből a földszinti lakás tulajdonosa közvetve nagyobb előnyt élvez, mint a felső szinten lévő lakás tulajdonosa. Vö. e tekintetben: 1988. március 8-i Apple and Pear Development Council ítélet (102/86, EU:C:1988:120, 14. pont).

35      Ebben az értelemben valójában összhangban áll a Conseil d’Etat (államtanács, Franciaország) 2001. december 7-i, kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott határozatával (212273. sz. ügy, ECLI:FR:CEORD:2001:212273.20011207).

36      Ezen értelmezés forrása a Wohnungseigentumsgesetz (a lakástulajdonról és az állandó lakáshasználati jogról szóló törvény) 16. §-ának (2) bekezdése.

37       Slynn főtanácsnok Apple and Pear Development Council ügyre vonatkozó indítványa (102/86, nem tették közzé, EU:C:1987:466, p. 1461).

38      Lásd különösen: 2002. március 21-i Kennemer Golf ítélet (C-174/00, EU:C:2002:200, 40. pont); 2014. március 27-i Le Rayon d’Or ítélet (C-151/13, EU:C:2014:185, 37. pont).

39      A hőenergia (vagy villamos energia, illetve víz) egyes lakástulajdonosok saját lakásában, egyedileg történő fogyasztását rendszerint harmadik fél biztosítja, és az héaköteles. Kizárólag a jelen ügy meglehetősen egyedülálló tényállására igaz az, hogy valamely lakástulajdonosi közösség – a rendes (közösségi) funkcióin felül – láthatólag más, valójában (egyénre szabott) kereskedelmi szolgáltatásokat is nyújtani kezd, ezáltal valójában disszonanciát idéz elő az általános jogi természete és a konkrét ténylegesen gazdasági tevékenység között.

40      Lásd például: 2019. december 19-i Segler-Vereinigung Cuxhaven ítélet (C-715/18, EU:C:2019:1138, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).